Kottából rasszistának lenni könnyű, improvizálni nehéz. Fehér emberre mondani, hogy idegengyűlölő, közhely, még ha pár évtizede szabályosan meg is feszül a sápadtarcú populáció, hogy ők annyira de nagyon nem idegengyűlölők, majd sérvet kapnak. De amikor mondjuk néger utál négert, faji(!) alapon, az zavarba ejtő. Arról még nincsen ábra a tankkönyvben.

Ugyanígy a kirekesztéssel. A kirekesztéshez ugye két fél kell: a kirekesztő, és a kirekesztett. Kirekesztőből – minő véletlen – valahogy mindig több van, mint kirekesztettből, ez alapszabály – kivéve, ha mégsem így lenne, de akkor a jelenséget nem lehet értelmezni, div 0, goto 20.

Végigsétálni egy low riderekkel gazdagon keretezett utcán az USA déli részén, vagy egy fekete negyeden nem veszélytelen, ha kirekesztő vagy. Ugyanez vonatkozik Dél-Amerika bádogvárosaira: ha idegen (értsd: fehér) vagy, ne ott éld ki turistaszenvedélyedet. Mert kirekesztő vagy, és ezt látják, és érzik.

Közben a kirekesztett bemehet a kirekesztők bevásárlóközpontjába, discójába, és beszólhat, mert ő kirekesztett – na de próbáld csak meg fordítva! A váratlan kivételt nem egyszerű lekezelni, de egyelőre úgy tűnik, hogy a Tavaszmező utcában sikerült, és kimondták, hogy a kirekesztett bizony legalább akkora kirekesztő tud lenni, mint fordítva.

Mert ez van, ha kollektíve, direkt egybemosva nekieresztik egymásnak az embereket, s közben, akik a különböző, szín szerint szelektált oldalakat összeugrasztották, a háttérben a legjobb haverok, és miközben a népek verik egymást, megosztoznak a pénzen.