Utolért az állami nyomda legeslegújabb népnevelő kiadványa, az Adókalauz Budai Bernadett előszavával. Mottónk: „Ha örömtelivé nem tehetjük az adózást, legalább hadd segítsünk!”. Hogy miben? Azt speciel az elolvasása után sem tudom. Lehet, hogy bennem van a hiba?
Az elején kis felvilágosító színesekkel indulunk (mi az adó? – amit az állam beszed)(miért szedi be? – hogy odaadja másnak), a zárójeles részekkel le is tudtunk vagy két oldalt. Utána jön három oldal grafikon, ahol megszemlélhetjük oszlop és kördiagramokon is, hogyan éri el az állami kassza a 100%-os feldolgozottságot. Hogy ezekből a szeletekből hol bújik a korrupció, hol vannak fölösleges, önmagukért való tételek, azt mindenki satírozza be érzése szerint (figyelmeztetés! az egészet nem ér erősen rányomva átsatírozni, mert kiszakad a papír – ugyanígy nem tudjuk elfogadni, ha valaki kisatíroz a vonalak közül). Hopp hat oldal megint megvolt.
Most érünk a közepéhez: a szlovák és a svéd példa összevetése, olvasmányosan, csak csálén, lóg a levegőben nagyon: nem adnak számot egy csokor másik számról (egy főre eső GDP, átlagos megélhetési költségek, munkapiaci aktivitás, stb.), nem kerültek be azok a társadalmi körülmények, amik között kialakult a két rendszer (dívik-e ott is a „megnézem én magamnak azt a segélyt, amit nem tudok igénybe venni!” mentalitás), és hova tartanak mostanában. Az összevetés zárszava: több adóból több pénz jut segélyre. Hinnye no, a fene se gondolta volna. És azon tetszettek már gondolkodni, hogyan lehet azt elérni, hogy ne, vagy kevésbé szoruljanak rá a segélyekre? (kezdve onnan, hogy kiszűrjük a tízmillió áldozat – más összevetésben ellenálló, megint másikban partizán, harmadikban hithű kereszténykonzervatív - országában a csalókat innen is)
Tetszettek: a 2009-2010-es adómódosításoknak szenteltek vagy két oldalt. Fő üzenetei: szja csökkentés! Mielőtt elmorzsolnánk egy visszafogott juppiájét, olvassuk el azt a kitételt is, hogy mindezeknek köszönhetően a vállalkozások könnyebben tudnak új munkahelyeket teremteni. Izé. Attól, hogy csökkentették a munkáltatói járulékokat – és emelték a fogyasztást terhelő adókat – hogyan is lesz több munkahely? Hogyan marad több pénz az állami újraelosztáson kívüli rendszerben (bevallottan sehogy)?
Ezt vegyük kicsit hosszabban. Ma Magyarországon alapvetően ötfajta munkáltató van: állami, külföldre termelő multi, belföldre termelő multi, kkv, és hazai nagyvállalat. Az első egyik zsebből a másikba, nem oszt, nem szoroz. Az ötödik ritka, mint a fehér holló, súlyuk a nemzetgazdaságban – sajnos – igen kicsi, pedig ők az egyetlenek, akik jól járhatnának a változásokkal.
A külföldre termelő multi – a gyártó vagy szolgáltató részlegét Magyarországra kiszervezett, de belföldön nem kereskedő – mit tesz a munkáltató járulékok csökkenésével? Ezek a cégek meghatározott feladatmennyiségre meghatározott számú embert vesznek fel, az összes költségüket az anyacég állja, más bevételük nincs. Új embert akkor vesznek fel, ha új munka van, nem pedig akkor, ha kevesebb az adó. Összvissz annyi történik részükről, hogy a járulékcsökkentéssel kevesebbet fognak számlázni az anyacég felé.
A belföldre termelő multi – pl. az áruházláncok – a haszon meghatározott részét igenis hazautalják. Mivel a bevezetett adóváltoztatások nem fognak keresletélénküléssel járni – mert nem marad effektíve több pénz a zebmerek zsebében, mert amit nyer az szja-n, azt elviszi az áfa meg a többi – szintén nem lesz szükségük több emberre. Amit nyernek a járulékcsökkenésen, azt köszönik szépen, ennyivel is szebben fognak kinézni a jelentések, és tömöttebb lesz a sportszatyor, amivel ingázik a regionális igazgató.
A kkv szintén nem fog keresletélénkülést tapasztalni, de még a járulékcsökkenés profitnövelő hatása is minimális lesz. A hazai kisvállalkozások ugyanis – nem mind, tisztelet a kivételnek – az oszkópéteri értelemben adóoptimalizálnak. Az okok között szerepelnek: mert sok az adó, nem tudnak versenyezni a külföldiekkel (na meg a reálkamatszint különbsége se segít); mert egyesek megússzák, lefölözve a piacot és a megrendeléseket, és ők vagy tönkremennek és elmennek dolgozni ahhoz, aki valamiért megússza, de akkor nem lenne, aki rendelne a nemfizetést sorozatban megúszótól, hiszen az is azoknak a pénze, akik nem ússzák meg, vagy beszállnak ők is az össznépi játékba; mert csak, mert megteheti, meg a többiek csinálják. Így abba a különös helyzetbe kerülünk, hogy míg elvileg a teljes bérköltség 1/13-ával való csökkentése 12-13 főnél már kiadna plusz egy embert, a tényleges csökkenés ennél jóval kisebb, valahol 1/20-ad és 1/30-ad között lehet (most mondtam két törtszámot, fingom sincs, mennyivel, attól függ, mekkora a be nem vallott bér a bevallotthoz viszonyítva), de már a 12-13 fő sem egy tipikus kisvállalkozás.
Vagyis: senki se fog több embert felvenni. Ellenben ha úgy csinálták volna, hogy előbb ténylegesen szuperbruttósítanak – a munkáltatói járulékokkal terhelt bérköltség a szerződéses fizetés, az állam nem rak ezen felül terhet, mert nem szól bele a bérmegállapodásba, tkp. abba, hogy mennyit is ér a te munkád -, és utána csökkentik a járulékokat, az azzal járt volna, hogy tényleg több pénz maradt volna a zemebereknél úgy, hogy a bérköltség nem nőtt volna, viszont nőne a fogyasztás, ami – mint a fenti példáknál láttuk – első sorban a kkv-knál eredményezne munkahelybővülést.
Ez is megvolt, mégsincs este. Az ez után következő részt, ami egy retardált gyerekeknek szóló mese az adóról, nem tudtam végigolvasni, de a végén – átugrottam a többit, na – van egy kis versike, ami nem tudom, hogy direkt irónia-e, és hogy csúszott át a szerkesztésen, de több mint beszédes:
„Ha híd épül, az a jó,
Nincsen más, mint az adó.
Egy aranyból ragyogó,
Ettől boldog a manó.”
