Azt olvasom, hogy a „rám még száz év múlva is emlékezni fognak” álláspont az ateista és materialista. Szerintem meg celeb álláspont. Ilyet az mond, aki vagy elégedetlen az életével, másokat hibáztat, vagy fél attól, ami a halál után vár rá. De miért félne? És mitől? Mivel az ateistáknak és a materialistáknak nincs erkölcsük, idéznék egy filmből, az amerikai igazságügyi miniszter és az FBI igazgatója közötti párbeszéd egy részletét, amikor is az igazgató felfedi a miniszter előtt cselekedeteinek a hátterét:
Westmorland made all of us officers write our own obituaries during Tet, when we thought the Cong were gonna end it all right there. And once we clued into the fact that life is finite the thought of loosing it didn’t scare us any more. The end comes, no matter what. The only thing that matters is how you wanna go out: on your feet or on your knees. I bring that lesson to this job: I act knowing that some day this job will end, no matter what.
(Westmorland megíratta velünk, a tisztekkel, a saját gyászjelentésünket a Tet offenzíva alatt, amikor úgy tűnt, hogy a Viet-Kong ott és akkor véget vet mindennek. Amikor tudatosult bennünk, hogy az élet véges, az elvesztésének a gondolata már nem hatott ránk rémisztőleg. A halál eljön, bármit is csinálunk, és csak az számít, hogyan óhajtunk távozni: emelt fővel, vagy térden csúszva. Ezt a tanulságot magammal hoztam ebbe a megbízatásba is: annak tudatában teszem a dolgom, hogy ez egy nap véget fog érni, bármit is teszek.)
Az eredeti forgatókönyvben voltak még finomságok, mint például a miniszter a „kibaszott” szenátusi bizottság elé való citálással fenyegetőzött, mire az igazgató cinikusan kifigurázta az eufemisztikus diplomata zsargont, megfejelve, hogy mi a jó Isten az a fogalom, hogy szerencsétlen körülmény, ám a miniszter le akarta torkollni, hogy Isten nevét az ő irodájában ne merészelje hiába a szájára venni, de válaszként az FBI-os megkérdezte, hogy de azt ugye lehet mondani ugyanezen falak között, hogy kibaszott?
További adalék a szkriptben, hogy miután megírták a saját halálhírüket, „…we went out and pulled triggers until barrels melted. And Vietnam lasted another seven years.” (kimentünk, és addig lőttünk, amíg meg nem olvadt a fegyverek csöve. És Vietnám még egy hét évig kitartott.) A párbeszéd során feltette tétnek az állását, de végül nem kellett a bizottságnak foglalkoznia az üggyel, mert nem lett ügy.
