Ülök a kanapén, nézem a tévét, jön a reklám: anyu egy szál pendelyben ilyen nagy üvegajtón megy ki valami fjordba. Hangalámondás:
„a norvég nők lába tavaszra kiszárad”Én meg közben tolom a zöldbabfőzeléket, fokhagymaformulával, nekik meg tavaszra kiszárad a lábuk.
Először is: ez itt Magyarországon ki a faszt érdekel (már bocsánat)? Másodszor: miért tavaszra? Akkorra fogy el a fókazsír? Harmadszor: ezt hogyan találták meg? Volt valami mélyszociológiai kutatás még a hetvenes években, és egy 1000 fős mintából ez jött ki?
A norvég nők lába tavaszra kiszárad. Agyam eldobom. De miért állnánk meg itt?
„Tavaszra a svéd nők haja lenő.”A finnek mája megdagad, a dánok szakálla meg csomókban hullik a hülye reklámoktól.
Vagy ez egy olyan népi bölcsesség, mint a vörös az ég alja, eső lesz? Áll két paraszt bácsi a mezőn, oszt beszélgetnek a kaszálás szünetében, valamikor még a múlt század elején:
- Tavasz van! - sóhajt fel az egyik.
- Ja, száraz az asszony lába – mondja rá a másik.
- Tán csak nem norvég véletlenül a becses neje?
Vagy lehet, hogy létezik a jelenség valahol a titkos pedikűrös szakzsargon mélyén eldugva, amit a hozzáértők csak skandináv-tünetegyüttesnek hívnak, és két összetevője van: a tavasz, és a norvég nők. Ilyenkor a pedikűrös alapanyaggyártóknál megnő a bőrpuhító krémek és a sarokreszelők iránti kereslet, a kozmetikák meg felkészülnek a száraz lábú norvég nők rohamára, mint teszik azt már időtlen idők óta itt a Kárpát-medencében.
Nekem konkrétan kiesett a kezemből a kanál, pedig fasírt is volt rajta (sertés formulával).
