Az a vicc, hogy ne lopj/csalj/hazudj, mert az állam nem szereti a konkurenciát, megvan? Akkor ezt most pörgesd tovább: ne jótékonykodjál itt nekünk, mert… izé. Csak. Másra kell most a pénz. Lelépési díjakra, ilyenekre (ha marad, akkor finanszírozunk belőle adósságszolgálatot is, de prémiumból nem lehet hiány – ne legyen igazam). Ülök és nézek értetlenül, hogy akkor most mi van: az állam nem szereti az önkénteseket? Ne tessék itt szervezkedni, minden a legnagyobb kontrol alatt. Mocorogsz? Oké, akkor a közcélú adományok adókedvezményeit eltöröljük. Meg úgy is világválság van. Tudom, én reagálom túl a dolgot (még talán helyből nekifutással túl is toltam), és az okok sokkal profánabbak – és kevésbé gonoszak - is lehetnek, de vegyük végig az én verziómat.

Történt, hogy államunk a megtermelt éves vagyonnak kb. a felét beszedi (egyénenként változó, nullától 70%-ig), levon ezt-azt működési költségre, finanszíroz egy adag beruházást – na azokban is sok köszönet van: kifizetetlen alvállalkozók, feketén dolgoztatott munkások, túlszámlázás, haveri megrendelések, megbugázott beszerzések, stb. -, nyújt közszolgáltatásokat, amik miatt mindig panaszkodunk, a maradékot pedig újraelosztja, hogy a segítségre szorulókon segítsen. Ez utóbbira az éves bevételének 14%-át tervezi elkölteni (ebben a különböző nyugellátások nincsenek benne), vagyis az éves megtermelt vagyon 7%-át. Másképpen: egy átlagos hónapban két napot az elesettekért dolgozol.

Ám ez valahogy nem elég. Lehet vitázni, hogy kevés a pénz, vagy csak rosszul van elköltve (a per pillanat befutónak tűnő miniszterelnök aspiráns mondott valami olyasmit még tavaly - amikor az épp leköszönt pártelnökének az egy héttel ezelőttivel nagyjából megegyező támogatottsága volt -, hogy hány száz milliárdot lehetne megspórolni holmi adóegyszerűsítés révén, de ne általánosítsunk), de azon nem változtat, hogy a sor végén állókhoz nem jut sok (cigányozók most légyszi kíméljenek…). Ezért fogja magát az ember leánya/fia, és saját idejében, saját pénzéből ad másoknak, bár már egyszer fizetett érte ugyan, de más tehetetlensége nem mentség ugye.

Ez az a tevékenység, ez az az emberi jellemvonás, ami közösséget, társadalmat épít: a voluntarista szolidaritás, ahol a hangsúly, ha lehet, akkor a voluntaristán van – nem kötelező, mint az adó, max. lapos pillantásokat kapsz a hátadba, ha nem szállsz be. Innen nyugatabbra az államok felismerték a lapos pillantások hatalmát, és némi előrevált vezeklésért (gáláns jótékonysági adományok) hajlandóak az ellenőrző szervek nem túl állhatatosan kutakodni minden kis stikli után, s a szomszédok is így tesznek egymással. Mi pont ebből akarunk most visszavenni, és pont most, amikor épp nagyobb szükség lenne rá, mint eddig.

Azzal, hogy eltöröljük a jótékonyság kedvezményét, hovatovább a kitartókat keményen meg is adóztatjuk, oda lyukadunk ki, hogy az állam a pénzünk még nagyobb részéről szeretné megmondani helyettünk, hogy mire költsük, a helyett, hogy megköszönné, hogy kisegítjük ott, ahol kudarcot vall. Hát ezért gondolom én, hogy itt konkurenciaharcról van szó, plusz ha a Vöröskereszt vagy mondjuk a baptisták segítenek, akkor a segítség már nem arctalan: nem egy hivatalnoktól kapják, és nem áll ki egyetlen pártfunkcionárius se választások idején, hogy nézd, mi sok jót tettem veled, szavazz rám – az önkénteseket ugyanis nem választják.