A politikai korrektség valóságtorzító, destruktív hatalmáról szeretnék írni pár sort. Előre bocsájtom, hogy le lehet rasszistázni szabadon, ám ez annyira fog érdekelni, mint amennyire az, hogy ki cigány, zsidó vagy bármi más: kurvára nem. Mert nem ez alapján ítélem meg az embereket, hanem az alapján, amit tesznek. Az előítélet és a rasszizmus közötti finom különbség, vagyis a vélemény tapasztalat általi felülírhatóságának ízlelgetését meghagynám az arra hivatottaknak, csak ne felejtsenek el támogatási pénzt kérni hozzá (extrém esetben EP listás helyet).
A politikai korrektség diszkrét bája duplán van élezve. Ha elhatározzuk, hogy bűnelkövetőkről nem gyártunk statisztikákat nemzetiségi hovatartozásuk alapján, akkor nem értem, miért lehet a védelem esetén megemlíthető körülmény a vádlott hovatartozása? Ha iskolás gyerekekről nem vezethetünk nyilvántartást etnikumuk szerint, akkor egyrészt mi az a szegregáció, hiszen nem tudjuk, létezik-e olyan, hiszen nincsenek az adatok leírva, összegyűjtve sehol se nem, másrészt ha etnikumuk szerint segélyekben, ösztöndíjakban, alapítványaikat támogatásban részesítjük, akkor hogyhogy nem számolhatjuk meg, milyen eredményeket értünk el a programokkal?
Az utolsó az én igazi nagy szívfájdalmam: ha milliárdokat költünk cikkekre, tanulmányokra, felmérésekre, programokra, képviseletre, de a segítségben részesültek helyzete nem javul, akkor miért az az egyetlen lehetséges válasz, hogy még több pénzt? Mert politikailag korrektek vagyunk, azért. Nem az, hogy a módszerek alkalmatlanok. Az sem, ha egy sokszázmilliós program meg nem valósulása után a pénz 15-20%-al könnyebben érkezik vissza a kincstárba. Ahogy az pláne nem, hogy a politikailag korrekt egyoldalú pozitív megkülönböztetés védőernyője alá beállt egy komoly bűnözői csoport, akik elsősorban a saját nemzetiségükön élősködnek.
Ha a komplett kérdést ténylegesen rendészeti vagy gazdaságszociális (tehát nem kultúrszociális) kérdésként kezelnénk, akkor milyen üzenettel bírna a miskolci rendőrkapitány melletti kiállás roma vezetők részéről? Nem kéne akkor elfelejtenünk első körben a pozitív diszkriminációt, amikor valakinek az állami segítségnyújtás szempontjából az etnikuma előny? És nem kéne kurvagyorsan leszokni az Obamázásról, meg '60-as évek beli fekete amerikai polgárjogi küzdelmek felemlegetéséről? Ez utóbbiról főleg két ok miatt: Obama nem fekete, hanem fekete bőrű - nem rabszolga ősök gettósított, majd onnan a felsőoktatásig magát felküzdött valaki, hanem félvér hawai-i, másrészt a polgárjogi küzdelmek a kormányzati politika ellenére lettek sikeresek, nem pedig a kormány teljes mellszélességű kommunikációs és jelentős anyagi támogatása mellett sikertelenek.
Így visszaolvasva ez a politikai korrektség igazán diszkrét bája: ami a példaképeinknek minden esély ellenére sikerült, az nekünk lezsírozva sem, tehát mások a hibásak, nem mi.