Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Okafogyás

2008. november 14. - bs395

Mégse vitték el az oknyomozó újságírót követ törni. Pedig nagyon akarták. Szerintem ezt kijárták neki. Leszóltak magasról, a sok haszonélvező egyikének jó összeköttetései voltak. Üzenetet küldtek: nem kutakodsz, mert megütöd a bokádat! Pedig lenne még téma, a "Hogyan rokkantam bele majdnem tényleg egy hamis rokkantigazolványba" csak a sorozat egy darabja. Lehetne még:

A színesfém csodálatos útja a vasúti kábeltől a fémtelepen át a bársonyszékig
Oknyomozó újságírónk rejtett kamerával rezet lop, és eladja mindenféle gond nélkül egy színesfémtelepen. A műsor mellékletében feltérképezik a fémszállítmány útját és a tulajdonosi viszonyokat. A szálak politikai vezetőkhöz vezetnek.
Az adásba kerülés után újságírónkat perbe fogják lopás alapos gyanújával, a fémkereskedő csődbe megy, majd alapít egy másik céget, a kapcsolatba hozott politikus pedig rágalmazási pert indít.

A magyar aszfalt: hidak, alagutak, drága telkek és olcsó nyaralók
Oknyomozó újságírónk több szerepben is kipróbálja magát: együtt dolgozik feketén kiskorúakkal, sódert szállít a nyaralóövezetbe zsebre, végül beszáll az alvállalkozó bizniszbe, ahol a haszonkulcs rárakásán túl sok mindent nem csinál. Mindezt természetesen rögzíti és dokumentumokkal igazolja.
Az adásba kerülés után újságírónkat megvádolják sikkasztással, adó- és járulékcsalással, illetve rosszhiszemű üzletkötéssel. Az érintett cégek elérhetetlenné válnak, tulajdonosaikon - pár hajléktalan - nem sikerül semmit számon kérni.

Kamatospénz, avagy mi is az a rasszizmus
Oknyomozó újságírónk szoláriumba megy, majd álnéven beköltözik egy zsákfaluba. Filmre veszi rejtett kamerával, hogyan csalják ki az emberekből a pénzüket., hogyan hajtják be az egekig érő kamatokat, hogyan kerül a segély nagy része egyből az uzsoráshoz, hogyan asszisztálnak hozzá kisebbségi és többségi önkormányzati és egyéb köztisztviselők, nyomozati munkatársak, és még sokan mások.
Az anyag adásba kerülése után újságírónk eltűnik. Több éves nyomozás után az ügyet megoldatlanul lezárják.

Adok egy tanácsot, drága lett, maradhat?
Oknyomozó újságírónk tanácsadó céget alapít. Megfelelő zsebekkel barátkozva zsíros szerződésekhez jut, ahol a számla kiállításán és a bevételek megfelelő cégeknél történő leköltségelésén túl nem sok munkája akad.
Amikor a bizonyítékokat leadja a rendőrségen ott fogják egy csokor gazdasági bűncselekményért, a felderített ügyeket több évtizedre titkosítják, a megbízók és a "beszállítók" ellen eljárás nem indul.

Úgy írok, ahogy fütyülnek
Oknyomozó újságírónk elhelyezkedik egy pártmédiumnál. Feljegyzéseket készít a szerkesztői értekezletekről, lerántja a leplet több cikk, publicisztika és elemzés igazi szerzőiről, és fényt derít rá, hogy a sajtó komoly hányada megrendelésre, tollbamondással készül, valamint leleplezi, hogy Bayer Zsolt/Bauer Tamás csupán egy véletlen generátor, ami előre betáplált szavakat és szófordulatokat nyelvtanilag értelmes, ám logikailag hibás (béta verzió, na) sorba rak és kinyomtat.
Újságírónkat még adásba kerülés előtt elítéli a MÚOSZ, elbocsájtják állásából, és - ki tudja miért - soha többé nem kap munkát szakmájában.

Beszerzés listaáron
Oknyomozó újságírónk megpályáz egy állami beszállítói szerződést, ahol több intézményt kellene toalettpapírral ellátnia két éven át. A pályázati feltételeken is meglepődik, például nem érti, miért kell kakaóbiztosnak lennie, de azért beadja. A többedik egyeztetés után még mindig nem érti, hogyan nem tud elég drága lenni, pedig attól a forgalmazótól és azt a gyártmányt adná, amit informálisan kértek.
Az adásba kerülés után újságírónkat felváltva vegzálja az APEH, az ÁNTSZ és az összes létező hatóság, valamint folyamatosan megfigyelik és lehallgatják, amíg ki nem vándorol. Közben a megfigyelési-lehallgatási botrányok cikkei az eredeti anyagot szépen maguk alá temetik.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr82769051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.11.15. 07:54:54

Te most asziszed vicces vagy...
Pedig inkább tök reális.

Hülyetojás 2008.11.15. 08:22:30

Melyik projektbe lehet beszállni?

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2008.11.15. 12:15:37

korunk betyárja ez az oknyomozó újságíró. igazságot oszt, és felkötik, verbálisan minimum.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.11.15. 12:31:02

before:
mert nem akartam túlozni :-).

hülyetojás:
én nem tudom. ha megmondanám, az drága lenne :-).

demo:
azért a betyár inkább a saját zsebére dolgozott, csak utána ki lett cicomázva, mint a nép egyszerű gyermeke, aki a hatalm ellenében "sokra" vitte.
itt az újságíró inkább galilei, mert teljesen nyilvánvaló dolgokat tár a közönség elé, erre a szentségek nyilvánosan megégetik.

Hülyetojás 2008.11.15. 14:50:43

Már persze Galilei oldalán...
(Úgyis többszörös Darwin-díj esélyes vagyok.)
süti beállítások módosítása