Örülünk mi a Mercédesznek, de komolyan.

És Kecskemétnek is, ha már itt tartunk.

Idejön a multi, felvesz egy csomó embert, mi adunk neki egy csomó kedvezményt, és ha a végén pozitív a szaldó, akkor őszinte csak igazán a mosolyunk. Azon, hogy köthettünk-e volna jobb üzletet, lehet - és kell is- mérgelődni, viszont azok az összehasonlítások, hogy ha ugyanekkora kedvezmény pakkot kaptak volna a magyar kkv-k, akkor mekkora jólét lenne, nagyon sántítanak.

Viszont felevezett pár napja a hírek farvizein, hogy több magyar alternatív hajtású gépjármű is pár éven belül sorozatgyártásba kerülhet. A legközelebb a Brixxon került hozzá, akik a tervezett 18 ezer példányos első szériát már úgy eladták, hogy még be sem indult a szerelőszalag. Magyar sikertörténet, örülnénk neki, csakhogy mindez Ausztriában fog megtörténni, méghozzá "a jobb üzleti környezetre hivatkozva".

Itt már lenne alapja az összehasonlításnak. Ez is autó, az is autó, ez is gyár, az is gyár, ez is külföldi befektetőket vonz, az is, ez 18 ezret gyártana évente, az 100 ezret, ez 5 millió euróba kerül, az 200 millióba. Kisebb, na. Viszont tudod, mit lehetne vele? Villogni! Támogatni! Nagyra növeszteni, hogy még büszkébbek legyünk! Á, macerás, inkább mennyen az ilyen külföldre.

A '30-as - '40-es, majd az '50-es - '60-as évek kivándorlási hulláma után itt csúcsosodik a 2000-es éveké: beléptünk az Unióba, mindenki ment Angliába, mert ott többet lehet keresni; aztán adózási szempontokból a cégek Szlovákiába mentek, meg az autók is, papíron, mert ott olcsóbb; nade Ausztria nem olcsóbb, meg egy darab autót ott is ugyanannyiért adnak el, mint itt!

És ha majd feltűnik az egyik Brixxon modell szlovák rendszámmal, magyar tulajjal, akkor majd elmorzsolunk egy könnycseppet csendben a magyar nép nagyságáért, és felrakjuk az öreg lemezjátszóra bakeliten a Szomorú Vasárnapot.