Modern kori bacchanália!

1991-ben Moszkvába látogatott a Monsters of rock.

Hihetetlen és félelmetes volt.

Több százezer ember, sok ezer katona, helikopterek, számtalan sérült és letartóztatott, üvöltő zene, idealizmus, eufória és téboly.

Futottak még a világpolitikai és hazai hírek között:
- Litvániában bevetik az Alpha kommandót, ám a választásokon elsöprő többséggel a függetlenségi törekvések győznek, később több tagállam is követi a példát;
- kirobban az első Öböl-háború;
- megszűnik a Varsói Szerződés, megszületik a Visegrádi egyezmény, Magyarországról kivonulnak a szovjet csapatok;
- Gorbacsovot keményvonalasok megpuccsolják, a puccsot leverik ugyan, de a Szovjetunió December 31-én hivatalosan is megszűnik;
- megtalálják Ötzit, nyilvánosságra hozzák a Holt-tengeri tekercseket;
- Ausztrália nyeri a Rugby VB-t;
- a Fidesz és az MSZP nem szavazza meg a képviselői törvényt, az SZDSZ tartózkodik.

Ebben a felbolydult világban, a recsegő-ropogó pártállam szívébe mentek el a szörnyek, és özönlöttek eléjük a fiatalok, önáldozatként - nem értették a szövegeket, nem értették, mi folyik körülöttük, nem tudták, mi lesz nem, hogy jövőre, de akár másnap sem, és nem tudták, mi és hogyan volt, mert egész addigi életükben folyamatosan hazudtak nekik.

Erre emlékszik úgy Lars Ulrich, hogy egy srácnak sikerült valahogy beszöknie backstage-be, és összefutottak a folyosón. Se a srác, de valószínűleg még a szülei sem ejtettek soha egyetlen könnycseppet sem, de a kölyök akkor csak ott állt, és bőgött - nem pityergett, nem sírt, hanem bőgött. Katarzis vagy amit akartok.

És akkor kiáll Phil Anselmo Bacchus-maszkban, és mint valami eszelős, fel-alá ugrál és vonaglik a színpadon, a srácok üvöltenek, a katonák verik őket, a zene hasítja a dobhártyát, és elszabadul egy olyan generáció, akik előtt még soha nem volt szabad abban az országban szinte senki: fogták, magukba zárták, és tovább vitték, és viszik ma is, még ha Oroszország nem is feltétlen az a hely, amit ott és akkor bármelyikük elképzelt.

Hangerő felteker, libabőr készít, mert az internet csodájának hála kapunk pár pixelnyi történelmet.

Woodstock, hallod, sehol se vagy!