Előzőleg arról volt szó, hogy Amerikában, egész pontosan Dél-Karolinában egynemű osztályokat vezetnek be az állami iskolákban, egynemű osztályosítva egész iskolai körzeteket.

Problémák:

A választás szabadsága. Ha egy egész iskola egynemű osztályokat tart csak fent, semmi gond, megyünk másik iskolába, ha ez a szülő szerint fontos. Ha egy egész körzet, akkor már bonyolultabb. A szomszéd megyébe járatni a gyereket idő és pénzigényes dolog. Van itten kérem szabadság, csak tessék érte plusz fizetni. Ja, hogy azt a rendszert, amiben ezt a szabadságot most bezártuk, azt pont hogy ön fizeti, merthogy állami iskolákról és körzetekről beszélünk. Hát, kedves asszonyom, pech. Ez van.

A mintavételezés. Megszületünk, tudás nélkül, morál nélkül, minden nélkül. Honnan tanuljuk meg mindazt, amivé válunk? Kagylózunk. Nézzük aput, anyut (vagy: aput-aput, anyut-anyut, vagy csak aput, csak anyut), nézzük a tanerőt, a többi gyereket, a többi embert. Figyelünk, kombinálunk, szűrünk és összerakunk. Kipróbáljuk, amit összeraktunk, pofára esünk, feltápászkodunk, megyünk tovább.
Persze, ha szeparált egy osztály, vagy akár az egész iskola is, ott van a szünet, ott van a délután, hogy a másik nem tagjaival érintkezzünk. Viszont nem kapunk mintát arról, hogyan kell a másik nem tagjaival professzionálisan érintkezni, nincs alkalmunk ezt letesztelni akkor, amikor még nincs különösebb vesztenivalónk. Kikerültünk az iskolából úgy, hogy nem tudunk rendesen felelni a táblánál, ha az első padban ülő lánynak rettentő a dekoltázsa - ez itt még nem nagy gond, kapunk egy egyest, otthon majd leszúrnak érte. De ha ugyanez a jelenség egy állásinterjún jön velünk először szembe, akkor rájövünk, hogy nem tudunk erekcióval együtt gondolkozni, és bukjuk az állást.

Ezért kéne a koedukáció. Az életre való felkészítésbe az is beletartozik, hogy hogyan érintkezzünk a másik nemmel akár intimen, akár nem intimen. A lányok nem szeretik, ha meghúzzák a hajukat, és ha mellüket bámuljuk, az csak akkor jön be nekik, ha jóképűnek tartanak, és épp nincs más dolguk. Ha az általunk helyesnek vélt mintáknak a kipróbálását akkor kezdjük, amikor már mi tartozunk teljes felelősséggel a tetteinkért, akkor sokkal komolyabb következményekkel kerülünk szembe, mint egy rossz jegy.

A kényes része persze a ló. Fogjunk magunkat, nagy lendület, és átesünk, majd közöljük, hogy kuss, így szoktunk leszállni, jóvan? És többet nem próbáljuk meg, sőt, lónak a közelébe se megyünk, mert az rossz.
Az interneten pornó van, meg nácik, meg zsidók, tehát az internet az rossz, úgy ahogy van, az egész az.
A szex az betegségeket terjeszt, nem kívánt terhességet okoz, érzelmi viharokat, tehát a szex az rossz, úgy, ahogy van.

Tizenévesen a fentiekhez szorzó is járul, tizenévesen tehát az internetes szexnél rosszabbat elképzelni sem lehet.

Pedig lehet. A tizenévesek csak akkor nem akarnának szexelni, ha nem lennének tizenévesek a világon. Inkább felvilágosítani kéne a mikéntekről és a veszélyekről, mint tiltani. Megadni már korán is a felelős választás szabadságát. Kezdetnek valahogy így. Itt most lehet trompfolni, hogy dehát mit tudja egy tizenéves! Miért, egy huszon-harmincon éves mit tudja? Az idő előrehaladtával nem kevésbé komplikált lesz, csak kevésbé őszinte.

Most kérem felszólalni azokat, akik ki vannak akadva, hogy otthon hiába magyarázták el a lányuknak, hogy házasság előtt soha, mert az utána bekerült egy olyan iskolába, ahol óvszerautómata van a lányvécében, és ezért nekik minden egyes nap végén újra és újra el kell magyarázniuk az ő 16 éves kislányuknak, hogy házasság előtt ne is gondoljon rá.

Lehet, rosszul állnak hozzá, és inkább arról kéne a lányuknak magyarázni, hogyan ne tegyék anyát nagymamává, ha egy mód van rá, meg arról, hogy a nemibeteg-gondozó nem egy vidám hely.

(ez annyira már nem lett píszí)