Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Tibet lángja

2008. április 07. - bs395

Hír: Eloltották az olimpiai lángot
Alcím és fotógaléria: Tibeti tüntetők tették

Hát izé. Nem a tibeti tüntetők tették, hanem hivatalos személyek, többször is a párizsi futás során. Nem mintha a cikk azt állítaná, hogy tibeti tüntetők oltották volna el, de azt se mondja, hogy kik.
Történt ugyanis, hogy a tibeti tüntetők és szimpatizánsaik jogos felháborodásukban protestálnak a kínai olimpia ellen, mert a kínai hadsereg katonai elnyomást visz véghez Tibetben.

Szeretnék kérdezni: az a kerekes székes atléta, akit a tüntetők Párizsban megdobáltak, ő belelőtt-e a tömegbe? Valószínűleg nem. Biztos az olimpiai lángon (amiből van nem kevés tartalék, arra az esetre, ha kialudna, mint az már történt '76-ban és 2004-ben) múlik az Olimpia, vagy Tibet sorsa? Valószínűleg nem.

Min múlik a kínai megszállás? Kínán. Min múlik Kína? A piacokon, úgy is mint USA és EU. Min múlnak a piacok? A Kínában eszközölt befektetéseik profitján. A kör szépen bezárult, Tibet akkor lesz szabad, ha Kína kiutasítja a külföldi befektetőket az országból, a gyárakat pedig államosítja. Bármikor megtörténhet.

Addig is tessék megdobálni olimpikonokat, leszólni őket, hogy nem bojkottálják azt az eseményt, amire egész életükben készültek, hozzák a frászt olyan emberekre, akiknek közük és ráhatásuk nincs az egészre, tessék megdobálni a nagykövetségeket, kiabálni a szolgálatukat teljesítő rendőröknek, hogy ÁVH! ÁVH!, mert be lehet kerülni a tévébe, és híresek leszünk, ujjé!

Ne tessék karitatív mozgalmakat támogatni a tibetiek életkörülményeinek a javításáért, ne adj isten létrehozni egyet. Drága és macerás. Tessék ugyanakkor isteníteni a lámát, az ő súlytalanságában és tehetetlenségében.

És ne bojkottáld a kínai termékeket (főleg ne azokat, amiken a Made in the EU - Made in China felirat egyszerre szerepel)! Szegény tibetiek, de az életszínvonal, az életszínvonal.

Ja, mielőtt még olyan szellemi magasságokról áradoznánk, ahol én már szédülök: a lánggal futást magát a '36-os Olimpián vezették be, szimbolizálandó a Harmadik Birodalom fenségességét és örökké valóságát. Azt valahogy benne maradt a rituáléban. Ez a kemény.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr26415498

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.07. 18:23:04

Már a görögök is tüzeltek.
Aztán...

"The fire was reintroduced at the 1928 Summer Olympics in Amsterdam, and it has been part of the modern Olympic Games ever since."

...végül...

"The modern torch relay was introduced by Joseph Goebbels, as part of an effort to turn the games into a glorification of the Third Reich."

en.wikipedia.org/wiki/Olympic_flame

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 18:44:49

"The flame symbolized the death and rebirth of Greek heroes. There was no torch relay in the ancient Olympics. The first torch relay took place at the 1936 games in Berlin, Germany. "

forráskritika :-)

De a láng tényleg az amszterdamin volt előrször, csak a váltófutás náci tradíció.
azonnal korrigálok.

Veib 2008.04.07. 19:12:43

Aki a lángot bántja, kifejezi, hogy nem ért egyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azon döntésével, hogy diktatúrában rendezzenek olimpiát. Egy normális világban egy ilyen döntés maga után vonja a tiltakozást, ami figyelemfelkeltést jelent. Ilyen az olimpia bojkottja is, de mivel ezzel a sportolókkal is kicsesznének, ez nem a legjobb megoldás. A láng eloltása, viszont jó ötlet volt.

titilla 2008.04.07. 19:15:45

mi az, hogy nincs hozzá közük? pontosan annyi közük van, mint nekem, aki esetleg megveszem a kínai termékeket. (de nem) miért is kell az olimpiát glorifikálni? és az ott szereplő sportolókat? és milyen karitatív mozgalmat enged is be Kína külföldről, hogy támogassa a tibetieket? vagy esetleg tulajdonképpen vegyünk minél több kínai terméket, mert akkor majd Tibetnek is jobb lesz? nem tudom a választ, de hogy te sem, az tutifix. és ez nem baj, csak az, hogy úgy csinálsz, mintha.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 19:18:37

titilla: ott a válasz, és az is, hogy sose fog bekövetkezni.
az összes többi csak olyan ötlet, ami nem jár mások testi épségének a közvetlen veszélyezetésével.

Veib 2008.04.07. 19:19:55

A görögök az ókorban letették a fegyvert az olimpia időtartamára. Mi meg fel se vettük. Nem háborúzunk, csak kifejezzük nemtetszésünket az iránt, hogy egy olyan országban rendeznek olimpiát, ahol a megnyitó előtti évben fegyvertelen tüntetőkre lőnek.

Széna Tomi 2008.04.07. 19:23:41

Te is tudhatnád, kedves bs395, hogy a világ már csak így működik. Az emberek szimbólumokba tudnak kapaszkodni, és nem nézik, hogy konkrétan ki testesíti ezeket a szimbólumokat. A rendőrök is csak a munkájukat végzik, mégis sokszor nekik esnek a tüntetők. Sajnálom az olimpikont, de hát... rosszkor volt rossz helyen.

W 2008.04.07. 19:27:13

Kínai olimpián részt venni olyan, mint a náci olimpián. Szégyen az olimpiára nézve.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 19:29:14

velib: attól, hogy zöldpárti aktivistaként hozzávágsz egy paralimpikonhoz egy ásványvizes üveget, attól csak neki lesz rossz.
tibetben ugyanúgy lövik az embereket, az olimpia ugyanúgy megrendezésre kerül.
ha tiltakozni akarsz, álld el a kínai nagykövetség kapubejáróját egy pótos ifával.

hulk 2008.04.07. 19:37:18

Elképesztően populista írás. Igazi hullámvasút, sok hazai vonatkozású áthallással.
Azért, mert valaminek az elérése szinte lehetetlennek tűnik az adott pillanatban, miért ne lehetne, akár ilyen módon is küzdeni? Jó ötlet, persze nem az általad meglovagolt tolószékes elleni támadásra gondolok.

nadivereb 2008.04.07. 19:37:22

Az olimpiának vagy a sportnak semmi köze a politikához. Ha összekeverik, abból csak baj van. Baj volt a berlini, a moszkvai és a los angelesi olimpián is. Sok sportolónak élete álma olimpián részt venni. Ezt elvenni tőlük kegyetlenség. Az volt 1984-ben is, az lenne most is. Amúgy meg a láng eloltása nem csapás Kínára. Kína azt pont lesz*rja. Ez az olimpiai eszére csapás. És egyben azokat minősítik, akik Kína helyett egyszerű szűklátókörűségből kifolyólag az olimpia ellen tüntetnek.

Tamás 2008.04.07. 19:41:20

A köcsög NOB hibája az egész, Kína fel sem merülhetett volna mint lehetséges rendező, erre tessék. Biztos jól megkentek a vezetésben néhány embert. Sajnos ennek már nagyon régóta semmi köze a sporthoz, mióta dollármilliárdok forognak kockán.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2008.04.07. 19:42:06

Ühüm. Ha elolvasod a 36-os Olimpia előtti sajtót, hasonló érvekkel találkoznál, mint amiket írtál.
Tibet megszállás alatt áll. A Dalai Láma nem akarja felszabadítani Tibetet, mindössze a kulturális önrendelkezést szeretné elérni. EZT SEM hajlandó Kína, ellenben gőzerővel telepíti be a kínaiakat Tibetbe.
Miközben már 3-4 éve is olyan "egyenruhákat" osztogattak a kínai katonáknak, amiben pont úgy néznek ki, mint a tibeti szerzetesek...

Veib 2008.04.07. 19:42:22

Én egyébként az olimpia bojkottját választom. Ez azt jelenti, hogy még nézőként se utazok Pekingbe, valamint a TV-n sem fogom nézni az eseményeket. És még a olimpiás logós pólót se fogok hordani.

W 2008.04.07. 19:46:00

Rossz példa tudom ,ha zsidókat ölnének (nem vagyok rasszista) akkor is hülyeség lenne a tiltakozás.Én nem azonosulnék soha egy nácik által rendezett olimpiával, és nem azonosulok a kommunista elnyomó Kína által rendezett olimpiával. Ez embei jogok fontosabbak, mint egy sportrendezvény.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2008.04.07. 19:46:01

Ja, és a NOB. Évekig volt a NOB vezetője az a Juan Antonio Samaranch, aki a spanyol Franco-diktatúra egyik minisztere és Franco személyes barátja volt.

Stirlic 2008.04.07. 19:48:35

Amugy mi a fenének az egész olimpia ? Mint a gyerekek ...hhuhuúúú én vagyok az első !!!

Az meg gész kész botrány hogy embereket hurcolnak el a rendőrök , mert egy égő fáklyával szaladgálo embert meg akarnak állitani. Meg eloltanak valami nyamvadt lángot!!!

hulk 2008.04.07. 19:49:15

„Az olimpiának vagy a sportnak semmi köze a politikához.”
nadiveréb: Elismerem, ez így leírva nagyon szép, csak szinte soha nem volt igaz.
Példának elég csak a labdarugó eb helyszínéről döntő szavazás, az aranycsapatunk, a kínai asztalitenisz diplomácia, stb., de az általad felsorolt példák is ezt igazolják.

a minimal dominal 2008.04.07. 19:51:26

tit-for-tat, ha o szarik masok altal fontosnak tartott dolgokra, miert csodalkozik, hogy masok o szamara fontos dolgokra szarnak? emberi szab.jogok vs "az olimpian reszt venni" meg "vinni a langot". merugye a toloszekes azert tisztaban van vele miert ontottek le vizzel? ugye?

a minimal dominal 2008.04.07. 19:54:43

jo akkor lehet ez ellen populistan ervelni, azert mert a politikus erdekei masok. namost hova tunt a poszt?

Nagy Gábor 2008.04.07. 19:58:32

Valóban kedves bs395 ne tegyünk semmit! Karitatív tevékenység? Igen az is kell. De nem az a megoldás pl. a hajléktalanságra, hogy nyomom őket kajával, meg némi fedéllel időnként. Ettől még nem szűnik meg a probléma. Nem kell bojkottálni a kínai terméket, (na egyre nehezebb is lenne), nem kell felszabadítani Tibetet, de azt talán nem kellene szó nélkül tűrni, hogy a tömegbe lőjenek, cenzúrázzanak, kiutasítsák a külföldieket, a sajtót, mielőtt végleg "rendet raknak". Azután pofátlanul, és az egész világot hülyének nézve meghívják egy műlátogatásra a kiválasztott sajtósokat. stb. Persze nem kell a sportolóknak sem bojkottálni az olimpiát, hiszen iszonyat munkájuk van benne. De a vezető sporttisztségviselőknek és politikusoknak még idejében erőteljesen reagálni kellett volna minimum. (De én Kínával az élen egy sor országnak nem adnám az olimpiát) Ja, persze tudom az ÜZLET!!!
Éljen az OLIMPIA szelleme!!!
Azért is FREE TIBET, vesszen kina és hasonló országok és a béna kacsák!!!

Leander 2008.04.07. 19:59:23

Valóban elítélendő egy tolószékes embert megdobálni (és másokat is),de attól még,hogy XY nem veszi meg a kínai terméket nem fog kellő figyelem terelődni a helyzetre. ide média figyelem kell,megkapták.Nem mondom,hogy a cél szentesíti az eszközt,de elítélni sem tudom.Amúgy meg már megint nem tudom miért baj az,ha tisztelik a lámát....Mert ha elkezdik tisztelni,elkezdenek érdeklődni Tibet iránt,jó esetben feltámad az együttérzés érte és csak ebből születhetnek tényleges tettek..

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 20:01:07

Annyira szeretem, hogy innen messziről, ahol nyugodtan tudsz akár egy ilyen blogot is indítani, mert megteheted, mert nem zárnak börtönbe érte úgy, ahogy Kínában a szabad véleménynyílvánításnál ezt meg is teszik, mindenki annyira okos tud lenni, abban, hogy mit is beszélnek és tesznek Kína ellen tiltakozók, és hogy ezt miért is csinálják??? Nevetségesnek tartom és érthetetlennek, hogy nem látja át az a sok ember milyen dolgokért küzdenek egyesek. És én elitélem az összes olyan embert - legyen akár tolókocsis - aki csak a saját érdekeit
nézve nyugodt lelkiismerettel valahol még azzal, hogy nem bojkottál és határolódik el az olimpiától, csak a z ilyen elnyomó hatalomnak segít.

"bűnösök közt cinkos, aki néma"

Bognár Zsuzsanna 2008.04.07. 20:01:18

aze biztos neked is jol esett volna a naci megszallas allatt levo vagy kommunista elnyomast szenvedo Magyarorszag melletti szimpatiatuntetes vagy akcio a maga idejeben egy demokratikusabb allamban, a szabad emberek reszerol.

Fogadok, hogy akkor nem irtad volna, hogy minek...... hacsak nem az elnyomok oldalan alltal volna, bocsi :(

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 20:05:30

Amit mondtál Siona, ez is nagyon igaz. Az a baj, hogy tényleg innen a jóból, könnyű bölcsnek lenni egyeseknek.

Trasher 2008.04.07. 20:05:32

"A kör szépen bezárult, Tibet akkor lesz szabad, ha Kína kiutasítja a külföldi befektetőket az országból, a gyárakat pedig államosítja. Bármikor megtörténhet."

Biztos ez? Kína nem fog lemondani csak úgy arról a néhány száz milliárd dollárról, amit ebben a kommun-kapitalizmusban megkeresett. Elindultak egy úton, összességében jól haladnak. Tibet meg sajnos egyelőre szív, és előreláthatólag szívni is fog.

repecs 2008.04.07. 20:06:24

A világot a pénz mozgatja. A többi csak maszlag. Miért van ennyire szüksége Kinának Tibetre? KI találta ki hogy ök rendezzék? Én nem fogom nézni.

a minimal dominal 2008.04.07. 20:08:34

nojolvan... akkor mas ertette...
egy sokkal oregebb demokraciaban elek. de egy fia post.ot se olvastam tegnap, hogy MIERT??? tortent tegnap, meg hogy MI ERTELME??? mindenki ertette miert. a kill-the-radical eszmere az a valaszom, hogy vannak a tortenelemben szituaciok amikor nincs mas valasztas. sajnos.

Nagy Gábor 2008.04.07. 20:08:36

Tisztelt Nadivereb! Nem azok csinálnak politikát az olimpiából, akik most tiltakoznak, ez előbb kezdődött azzal, hogy Kínának adták az Olimpiát, hogy az azóta eltelt évben a felhívások ellenére az erre alkalmas szervezetek, tisztségviselők nem próbáltak odahatni Kínára az emberi jogok tiszteletben tartása végett, és persze Kína.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 20:08:50

siona: nem esett volna jól, ha a mellettem tiltakozók rongáltak volna, másokat, akik engem közvetlenül nem nyomnak el, megtámadnak. a világon semmit se vitt volna előre a helyzetemen, sőt.
nézd meg gahndi mit tett (sok minden más mellett). ha erőszakra erőszakkal válaszolsz, csak akkor érhetsz el célt, ha te vagy az erősebb.

leander: nem hiszem, hogy a negatív reklám jó reklám. a bojkottnak is lehet médialefedettsége, gondolj a danone vs. győri keksz bezárásra (az első körre, a második valahogy elsikkadt).

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 20:10:37

Valahol nagyon jó, hogy Kínához került az Olimpia megrendezése. Most legalább egy kicsit észreveszik az emberek, milyen gondok vannak a világon. És hogy erről menniyre el tudunk felejtkezni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 20:10:39

a minimal dominal: úgy értem, hogy milyen poszt és hova tűnt?

Nagy Gábor 2008.04.07. 20:13:12

index.hu/kultur/media/olymp2279/

Nesze bs395, olvasd!!! és pironkodj

W 2008.04.07. 20:13:59

bs395 neked mi bajod van? Embereket lőttek agyon, mert összegyűltek, és szabadok akartak lenni. És igen tiltakozunk ellene.Miért az olimpia ,mert sokan figyelik . FREE TIBET!

hulk 2008.04.07. 20:14:36

danone vs győri keksz, a népi Kínára levezetve, mi van? Ezt hogyan is gondoltad? Ne csináljunk már viccet ebből, mert ugye ezt annak szántad?

rusztem 2008.04.07. 20:16:09

Arra miért nem gondol senki, hogy vajon Irakban, Afganisztánban és Izrael-Palesztinában vajon miként szarják le az emberi jogokat? Pl. az irakiaknak ugyanolyan az USA hadserege, mint nekünk volt a ruszki!!!!!!!!!!!

a minimal dominal 2008.04.07. 20:16:16

mintha lett volna egy kommented ami szerkesztodott vagy torlodott... de np, nem ez a lenyeg... ne vesszunk el az apro reszletekben, hisze nitt most a felhok kozotti eszmekrol beszelgetunk.

fran 2008.04.07. 20:16:22

Most gonosz leszek szerintetek azok a legalacsonyabb néprétegek(sámánisták), akiket a buddhisták akadályoztak a szabad vallásgyakorlatukban, mit szólnak a remek a szemükben hasonlóképpen elnyomó dalai láma visszatéréséhez. Cseberből-vederbe. Nem láttam tiltakozásokat a Falungong szekta betiltásakor sem, nem ahllottuk a tiltakozást akkor sem, amikor Kínában nem lehetett nyíltan bíborossá avatni valakit, mert a kínai állam félelmetes megtorlásban részesítette volna a kínai földalatti keresztyéneket. Valahogy ezek a dolgok nem verték ki annyira a biztosítékot a liberálisoknál. Illetve hány olyan nép van, amelynek kultúrája éppen most pusztul el Kínában. Csak az létezik, ...

a minimal dominal 2008.04.07. 20:18:29

"liberalisoknal" :D:D jaaaaaaj ma megin kezdoodik...

vujicsics trutymo 2008.04.07. 20:18:32

Ez az egész olimpiásdi egy nagy rakás szar. Doppingoló mutánsok reklámbiznisze. A kínaiak meg menjenek a picsába Tibetből, mint ahogy az oroszok is elhúzták a belüket innen.

Leander 2008.04.07. 20:18:47

Hű,az szép,hogy még a tv-t is cenzúrázzák,persze nem tudom mit vártam..kb. mint nálunk az ötvenesévek...

amúgy bs,nem tudom,hogy ebben a helyzetben lehet-e egyáltalán negatív reklámról beszélni,belőlem pl. azt a reakciót váltja ki,hogy ha már ennyire kétségbeesetten próbálkoznak,akkor iszonyú ami ott megy és tenni kell valamit.Reméljük a legjobbakat.

a minimal dominal 2008.04.07. 20:20:04

fran: sztem nem ez a lenyeg...

huta9020 2008.04.07. 20:20:19

Az olimpiai láng körbe utaztatása a világon kizárólag Kína, pontosabban a Kínában hatalmat gyakorló "kommunista" vezetés népszerűsítéséről szól. A nyugati világ nagyrésze ma is elnyomónak tekinti a kínai rendszert. Ezen próbál a mostani propagandával változtatni a kínai vezetés.

A magukat demokratikusnak és az emberi jogok támogatóinak tartó országoknak eleve el kellett volna utasítaniuk ezt az egészet.

hulk 2008.04.07. 20:20:44

Igen, igen egy kommented valamiért, nagyon gyorsan eltűnt. Gyorsan felejtesz. Bár az is lehet, hogy csak a kínaiak törölték.

mizie 2008.04.07. 20:21:05

én azt nem értem hogy miért izgul ennyire mindenki pont Tibetért? sok más országot tudnék mondani amelyik sokkal reménytelenebb helyzetben van...

Amúgy eleve miért lett Tibet ilyen trendi? Az összes batikoltpolós fonottáskás eltés miattuk izgul...

Leander 2008.04.07. 20:22:42

fran: igazad van,én is valami ilyemsiről beszélek,aki nem kap kellő figyelmet az olyan,mintha nem is létezne.Sajnos az emberi jogok csak szép eszmék,mindenki tesz rájuk,gondoljatok Ruandára és arra,hogy gyáva módon mikor balhé volt az ENSZ csapatokat kivonták...gusztustalan...

Geroj · http://komarom.extra.hu 2008.04.07. 20:23:04

Szegény sportolók álma meghiúsul...
Tisztelem a sportolókat, szép, amit csinálnak, de ne hasonlítsuk őket össze a (relatív) szabadságukért, sőt, életükért, városaikért, kolostoraikért tüntető tibetiekkel.

Tudod, kedves bs395, lehet, hogy túl sokat nem érnénk el egy teljes bojkottal, az ürességtől kongó stadionokkal (bár ez sem biztos), de az száz, hogy én, ha sportoló lennék, nem tudnék őszinte örömmel versenyezni, és mosolyogni sem tudnék, mégha a dobogóra is állok...

fran 2008.04.07. 20:23:39

Mi a lényeg minimal dominal? Mert nem értem, hogy a Belső Kínában élő népek önrendelkezése, miért nem olyan fontos, mint a tibetieké?

W 2008.04.07. 20:24:04

mizie ez most fájt. Sok más országért is ki kell állni.Ennyi. Nem trendi, hanem véresen komoly.Tudod az elnyomás nem divat kérdése.:(

a minimal dominal 2008.04.07. 20:24:41

mizie: nosza, legy az elso! tegy valamit!

Kolovrat 2008.04.07. 20:25:59

Te egy hatalmas idióta szellemileg visszamaradott valami vagy, akárcsak a demokrácia szemléleted. Másodszorra olvasom a ..... at. De csak fokozni tudod az előbb említett "tálentumaidat". Nem írom le miért, úgyse fogod fel. Nálad ez születési rendellenesség.

Nagy Gábor 2008.04.07. 20:26:23

fran: Nem csak Tibetről szól ez az egész, csak annak és az olimpia kapcsán került előtérbe. Az emberi jogokról Kínában és az egész világon. Sajnos máshol is van rá példa igen, sajnos nem mindegyik kerül ennyire előtérbe igen. De az nem jelenti azt hogy akkor most ez se kapjon nagyobb hangsúlyt!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 20:26:56

nagy gábor: tudom, én csináltam. hétrét hekkeltem az internetet, és kikapcsoltam kínában a cnn-t, meg a bbc-t, mert irritál.

w: az a bajom, hogy kínában tibetieket lóne kagyon, és erre nekünk az a válaszunk, hogy odamegyünk egy honfitársunkhoz, és pofán töröljük, pedig valószínűleg ugyanannyi volkswagen részvénye van mint nekünk.

hulk, bazdmeg. ha és amennyiben a francia zöld párt mondjuk azok elé a multik elé menne ki, akik kínában nagy befektetéseket szközöltek, és azt mondaná az embereknek, hogy nézzétek, ők, és így közvetve ti pénzelitek a kínai elnyomást, az szerinted vicces lenne?

Leander 2008.04.07. 20:27:19

mizie:
Úristen..Tibet trendi?Most épp azért izgulunk Tibetért,mert a fegyvertelen tömegbe lövettek...végülis nem nagy cucc....Amúgy meg ha "uncsi" Tibet akkor tessék más elnyomott országok mellett is kampányolni,sok sikert.Egyébként meg az olimpia után úgy se fog mást érdekelni Tibet azokon kívül,akik eddig is foglalkoztak a témával.

a minimal dominal 2008.04.07. 20:29:10

fran: nem bantolag. jelen postban a "a fellepesrol" vitazunk, nem arrol,hogy mi ugyben kene meg fellepni. igy ertettem. sztem mindegyik egyforman fontos, de mondjuk fontossagi sorrendet allithatunk veres het/ev vagy kionott lier ver/ elmult honap... nemtom.

hulk: jolvan akkor nem vagyok hulye. mar tenyleg aszittem, hogy ott nem volt egy komment.

gravy_t 2008.04.07. 20:29:59

Már máshová is beírtam, de látom ide sem árt: akik azért tiltakoznak most (angolok, franciák stb.), mert diktatúrában lesz az olimpia, azok mind szemellenzős képmutató pöcsök.

1900 Párizs, az észak-afrikai gyarmatbirodalom központja.
1904 St. Louis USA - faji diszkrimináció, KKK, sterilizálás
1908 London - a világ legnagyobb birodalmának fővárosa - fél afrika kiirtása, india dettó + ópiumháborúk
1924 Párizs ld. feljebb
1924 Amszterdam - gondolom ők sem bridzselni mentek Indonéziába
1932 Los Angeles - ld. feljebb
1936 Berlin - egyedül ez ellen tiltakoztak páran
1948 London - eddigre már javában újra ölték egymást az írekkel
1956 Melbourne - pár őslakost ők is kiirtottak

asszem nem kell kommentálni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 20:31:15

a minimál dominál & hulk: a kommentem azért tűnt el, mert szar lett. most akkor képzeljétek el, milyen lehetett, ha én is azt mondom, hogy szar, nem csak kolovrat.

W 2008.04.07. 20:33:06

bs395 ritkán szólok be ,de te hülye vagy! Érted miről van szó (FIGYELEMFELKELTÉS, HOGY A VILÁG ODAFIGYELJEN AZ ELNYOMOTTAKRA) Nem tudom miért írtad ezt a blogot.

a minimal dominal 2008.04.07. 20:33:53

bs395: tudom :D arra valaszoltam. :D de mondom hogy nem ez a fontos.. na vissza a temahoz...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 20:36:41

w: holnap az államháztartási deficit kapcsán össze fog verni téged 5 (fünf) darab kopasz ember, hogy felhívják rá a figyelmet, jó?
én meg majd megírom, hogy nem kellett volna téged összeverni ezért, egy V álnevű kommenter pedig majd lehülyéz érte, jó?

W 2008.04.07. 20:36:56

gravy_t ez mit magyaráz? A világ fejlődik (remélem). Európaiként nem fogok aszisztálni egy elnyomó állam önreklámjához, és nem fogom szónélkül hagyni, ha egy népet elnyomnak.

Condy 2008.04.07. 20:37:20

Először is tisztázni szeretném, mi bajuk a tibetieknek.
Hogy nem szabadok? Kinek az érdeke bujtogatni őket?
És egyáltalán, hogy jönnek ahhoz a köcsög szimpatizánsok, hogy az egész világ sportünnepét tegyék tönkre? Miért nem fognak fegyvert és mennek tibetbe harcolni?

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 20:38:51

gravy_t
A múltban történt dolgok ellen hogyan tiltakozzon az általad "szemellenzős képmutató pöcsök" tábora? Mit érnének el vele? Attól most jobba lenne bárkinek is? Honnan veszed, hogy az a sok ember, aki most tiltakozik, az akkor sem tette volna meg? Hogy kérheted számon tőlük, hogy 50 évvel ezelött nem tüntettek? Miről beszélsz ember? Én 30 éves vagyok, és mivel például 1956-ban nem éltem, és még egy önnálló gondolatom sem volt az általam vélt jó vagy rossz dolgokról, így nem volt még csak esélyem sem, hogy akkor lehtőségem legyen kiállni - ahogy példának felhoztad - bármelyik eseményen. Úgy, ahogyan a többi "szemellenzős képmutató pöcsök"-nek sem.

W 2008.04.07. 20:39:54

"államháztartási deficit kapcsán " kicsit nincs egyensúlyban azzal ,hogy egy népet fegyverrel nyomnak el te barom , ezen megsértődhetsz és írhatsz néhány szánalmas példát , de ez van.Beléjük lövettek érted?????

Veib 2008.04.07. 20:39:56

gravy_t:
„1900 Párizs, az észak-afrikai gyarmatbirodalom központja.
1904 St. Louis USA - faji diszkrimináció, KKK, sterilizálás...”

Amiről te írsz, az nem most volt. Jó lenne, ha mindenki megértené, hogy 2008.-ban nem illik fegyvertelen tömegbe lőni. Erre nem jogosít fel az sem, hogy egyes gyarmatosítók kegyetlenek voltak.

a minimal dominal 2008.04.07. 20:41:54

hehe, nem en ebben nem leszek tarsad, sztem ez pontosan az amikor vki eszreveszi hogy hulyeseget irt, es torli. megesik mindnekivel. IGEN VELED IS. mindannyian esendoek vagyunk hulk,, bocsass meg nekunk.

Nagy Gábor 2008.04.07. 20:42:39

gravy_t: Akkor neked is leírom:-) MOst akkor ez azt jelenti, hogy ezentúl semmi hasonló ellen ne tiltakozzunk? Ne tiltakozzunk a hasonló esetekben, mert az egyik ősembertörzs harcosai i.e. valamikor nem a mai emberi jogi mérce szerint bántak a másik ősembertörzs harcosaival?? HEE????????????? Komolyan mondom, eh...

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 20:43:12

Huh.
kösz Veib meg még egynéhányan aki itt van és hasonlóan gondolkodik dolgokról.

Leander 2008.04.07. 20:44:03

Condy: miért nem fognak fegyvert és mennek Tibetre harcolni?ööö mert mondjuk nem engednek be külföldieket?Vagy mondjuk mert abban a percben beléjük lövetnének?Könnyű beszélni innen...De amúgy tök jellemző mentalitás,az emberek fel se fogják milyen dolguk van,nem éheznek,relatíve szabadok és képesek lennének azon kiakadni,hogy elmarad egy sportünnep...remélem ez lesz az egész emberiség életének a legnagyobb tragédiája......

hulk 2008.04.07. 20:44:22

"államháztartási deficit kapcsán "
Na tessék, eltelik fél óra és már engem igazolsz, hogy az egész mögött, ott van a mi kis hazai szemétdombunk. Nem, ez Tibetről szól, érted, Tibetről.

gravy_t 2008.04.07. 20:44:41

w

hát azt még megértem, ha a magyarok tiltakoznak a tibeti elnyomás ellen, de röhögnöm kell, amikor az amerikaiak, angolok, franciák, sorolhatnám kik teszik ugyanezt. amikor a saját portájukról volt szó, egyből nem volt (van) olyan fontos a szabadság-egyenlőség-testvériség.

a világ nem igazán fejlődik - az IRA csak nemrég állt le, az ETA most is aktív, az USA jelenleg is számos nép emberi jogát tiporja a sárba, Izraelben ország méretű gettó épült.

a tibetieknek meg tényleg nem oszt, nem szoroz. nekünk is ká sokat használt, hogy tiltakoztak nyugaton '56-ban, ha egyszer basztak idejönni segíteni.

a minimal dominal 2008.04.07. 20:44:45

condy: ertem miert irod. talan azert mert meg evvel is tobbet ernek el, mintha elmennek es lelovetik magukat majd eltussoljak azt. hm. de nem tudnak oda se menni mer nem engedik be oket. vagy ez nem lehet akadaly egy igazi forradalmarnak?

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 20:46:09

Na, ahogy olvasom a többi velem hasonló gondolkodású ember véleményét, és már elöbb megfogalmazódott bennem a gondolot, bár nem voltam benne biztos, most már azért kategórikusan kijelenthetem: gravy_t, baromi nagy hülyeséget mondtál.

hulk 2008.04.07. 20:47:35

a minimal: Észreveszi, majd úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a másik miről ír? Igen, valóban esendőek vagyunk.

W 2008.04.07. 20:50:05

gravy_t én nagyon sajnálom ,hogy az emberi jogokat gyakran szelektíven védik meg . Azt is sajnálom , hogy 50 év diktatúra után kishazánkban van még néhány bs395 féle srác , aki felrója, hogy tiltakoznak az elnyomók ellen. Vizespalack annyira megrendítette MUHAHAA. FREE TIBET!

bolomba (törölt) 2008.04.07. 20:50:26

"az a kerekes székes atléta, akit a tüntetők Párizsban megdobáltak, ő belelőtt-e a tömegbe? Valószínűleg nem." Nyilvan, hisz akkor a mi normaink szerint el kellett volna itelni es a 'megfelelo' retorziot alkalmazni. Viszont tisztaban kellett, hogy legyen annak szerepevel (tudod, csak kerekesszekes nem retardalt), hogy a lang egy olyan helyen fogja hirdetni az alitolagos szellemiseget, ami valoszinuleg az o normainak se megfelelo tetteket kovet el. Nagy sablon, de: Ha elfogadod a rablanc gondolatat…

"Addig is tessék megdobálni olimpikonokat, leszólni őket, hogy nem bojkottálják azt az eseményt, amire egész életükben készültek, hozzák a frászt olyan emberekre, akiknek közük és ráhatásuk nincs az egészre" – Mar hogyne lenne?! Nelkuluk nem lenne olimpia. Mindenkinek szive joga eldonteni, hogy a megelhetese, elismerese tobbet er-e az elveinel.

Meg oraval ezelott irtam, ugyogy bocs a mostanra offolasert.

a minimal dominal 2008.04.07. 20:50:37

egy egyszeru teny: egy orszag lobbierdekeket, vgy csak politikusi mivoltabol fakado erdekeket koveto politikusai soha nem egyenlo az orszagban elo lakosok osszesegenek velemenyevel. meg az semi mindig biztos hogy tobbsegenek velemenyevel. igy aztan ilyen altalanositasok hogy "franciak, angolok, amerikaiak" nem is ettelmezheto...

Leander 2008.04.07. 20:52:26

w: azt azért ne felejtsd el,hogy nem bs tartja megszállás alatt Tibetet (legalábbis még nem sikerült rábizonyítanunk:)))),ő a módszerrel nem ért egyet...Amiben azért van igazság,gondolj bele,ha ugyanúgy harcolnak a Kínaiak ellen,akkor egy idő után nem lesz különbség elnyomott és elnyomó közt.Akkor halna meg Tibet,elveszne a szellemisége..:S

Nagy Gábor 2008.04.07. 20:52:39

gravy_t meg a hasonlóak:
Egyébként miért gondoljátok hogy az általatok felsorolt események vagy más hasonló incidensek ellen nem voltak nagyszabású tiltakozások? Csak azért mert hozzátok nem jutott el, vagy mert Magyarországon nem volt olyan nagy visszhangja?

fran 2008.04.07. 20:54:41

gravy_t, ha az IRA-t emlegeted és az ETA-t, Baszkföld pl miért kap kisebb autonómiát, mint Katalónia, de lassan az összes spanyol tartomány nagyobb önállósággal rendelezik, mint Baszkföéd Sőt a lassan szót el lehet felejteni a mondatomból. Van egy olyan gyanúm is akik lekesen tiltakoznak néhány hónapja arról beszéltek még, hogy a politika nem az utcára való.

hulk 2008.04.07. 20:54:48

Az lehetséges, hogy egy korábbi hozzászólásom törlésre került?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 20:58:30

w: okés, akkor ne az államháztartási deficit kapcsán. maradjunk tibetnél. tibet miatt téged, w-t, holnap meg fognak ráncigálni, megdobálnak vizesplackkal, én meg majd megírom, hogy szerintem ez helytelen, mert w nem lőtt a tömegbe tibetben, és majd valaki engem ezért lehülyéz, mert jó dolog, hogy w-t megdobálták, mert felkeltette a figyelmet.
így jó?
baszki.
nem az bassza a csőrömet, hogy tiltakoznak a tibeti elnyomás ellen, hanem az, hogy mindezt ugyanolyan embereken verik le, akik pontosan ugyanannyira tehetnek az elnyomásról, mint ők maguk, vagy te személy szerint (amennyiben nem vagy mondjuk a nokia igazgatótanácsának a tagja)

hulk: tudod miért hozok példákat a saját életemből? nem?

a minimal dominal 2008.04.07. 20:58:37

nem, nem ,nem. bs395 csak felvetette a problemat, hogy o ezt a megoldasi format sehova nem vezetonek tartja. szive joga. elfogado, ne alljon mellettem a tuntetesen. "tibeti tüntetők és szimpatizánsaik jogos felháborodásukban protestálnak"
ebbol tudhatjuk hogy o is eliteli.
en meg ugy gondolom hogy egy mediamanipulalas (tudjatok hogy a tegnapui kinai ujsagok mit irtak a londonban tortentekrol? pusztan annyit hogy meleg fogadtatasban reszesult a jeghideg londonban a lang. ennyit. az incidensekrol szo sincs.) szal cenzura, tenyhamisitas ellen kivalo fegyvernek tartom a mediat hasznalni. vizet ontei kereksszekesre, poroltoval fujni a langot. ahogy emlitettem a z elejen tit-for-tat. hamisitjatok az osszes hirt? rendben. akkor meg obb hirt generalunk.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 20:59:37

hulk: az a hozzászólásod, ahol azt kérdezted, mit szeretnék jobban, hogy anyámmal, vagy inkább hugommal közösüljél, nos, az igen, az törlésre került.

Nagy Gábor 2008.04.07. 21:02:05

fran:
Van egy olyan gyanúm, hogy aki most azt emlegeti hogy "Van egy olyan gyanúm is akik lekesen tiltakoznak néhány hónapja arról beszéltek még, hogy a politika nem az utcára való.", az néhány hónapja az utcán tört zúzott a alibiből a balhé kedvéért, de egy normális emberi ügyért b*szik kiállni!!!

Leander 2008.04.07. 21:02:32

bs,ez most gyenge példa volt,mert w-t max.akkor ráncigálnák meg,ha az olimipiai lánggel futkosna vagy ha mondjuk LOVE CHINA pólóban feszítene...

a minimal dominal 2008.04.07. 21:02:38

fran: megint altalanositasz... en pl soha nem mondta milyet. akkor legyen valasztovonal -> fegyverrel, NEM UTCARA VALO. miki eger jelmezben, vizet frocskolva, poroltot kifujva (NEM POROLTOT HOZZAVAGVA, NEM PALACKOT BENZINNEL TOLTVE) meg mehet... oke? ez kulturalis kerdes.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 21:03:48

nagy gábor: az egész onnan ered, hogy amikor a magyarországi tibeti menekültek tüntettek a magyar kínai nagykövetség előtt, akkor ott téblábolt pár ember árpádsávos zászlóval, és azt kibaláták a rendőröknek, amikor elvitték az egyik tibetit, hogy ávh.

hulk 2008.04.07. 21:07:38

bs395: De szép is ez. Ferdítsünk, meg fordítsunk. Én csak megpróbáltam értelmezni a te kedves megszólításodat, ugye? (20:26:56) Vagy nem így történt? Most már tetszik érteni?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 21:08:32

leander: csak azért hoztam fel, mert lehülyézett, mert elnyomják atibetieket, és én nem értem meg, hogy belelövettek a tömegbe. még mindig úgy gondolom, hogy nem azokon kéne levezetni a feszültséget, akik pontosan ugyanannyira tehetnek ez egészről, mint ő maga.
nem az olimpikon kérte, hogy kína szállja meg tibetet, nem ő kérte, hogy legyen ott az olimpia, de ugyanúgy fogyaszt kínai termékeket, mint az a zöldpárti, aki leöntötte, vagy mint w, vagy mint én.
ahogy a posztban is írtam: kínai akkor fog a népirtással felhagyni, ha az olimpiai befektetők aggódnának a pénzükért (aztán szépen csendben újrakezdené). az elnyomással akkor hagyna fel, vagy fontolná meg az autonómiát, ha az európai meg amerikai befektetők féltenék a pénzüket. de amíg mi, vagy a francia zöld párt nem ellenük tüntetünk, hanem gyakorlatilag egymás ellen, addig magasról tesznek az egészre.

TGV 2008.04.07. 21:09:14

nekem egyik elso elmenyem 6 evvel ezelott Parizsbol, hogy mar akkor tuntettek az otpereces fekete lobogoval.
Mar a dontes elott is tuntettek.
Nem uj ez a dolog, mar azota tiltakoznak, amitoa Peking bejelentkezett.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 21:09:35

hulk: értettem én is. azért mondtam, hogy küld újra, csak a családom nőtagjait esetleg kihagyhatnád. mond azt, hogy szopjak le egy rozmárt, az bent marad, hidd el.

TGV 2008.04.07. 21:12:41

es nem a zoldek tiltakoznak, hanem a riporterek hatarok nelkul
es nem konkretan Tibet miatt kezdtek, hanem mert Kina nem szabad.
Persze nehez ellentmondani Kinanak,amikor a vilak konnyuipari termekeinek a 80 %-a mar onnan jon, de azert nem lehetetlen.

Nagy Gábor 2008.04.07. 21:12:58

bs395: Ez még nem magyarázza az írásodat.

fran: Kanyarodjunk vissza a témára.

Nagy krisztián 2008.04.07. 21:15:21

Az egy dolog, hogy valaki tiltakozik a tibetiek elnyomása ellen (remélem a kínaiak, kurdok stb egyéb népek elnyomása ellen is), de azt már problémásnak látom, hogy azok ellen az emberek ellen fordul, akik nem támogatják az ő tiltakozásukat. Ki lehet oktatni egy csomó embert, akit nem érdekel Tibet, de higyjétek el, a közül a csomó ember közül sok ugyanúgy megteszi a saját kis tiltakozását/jócselekedetét, egyéb területeken. Biztosan sok olimpai résztvevő végez karitatív tevékenységet, és ennek örüljünk, ne pedig elitéljük őket, hogy Kína által okozott problémákat ezek mellé nem veszik a nyakukba.

Leander 2008.04.07. 21:16:38

A lényeg ha már ennyi erőszakkal meg fájdalommal blablabla találkozunk legalább egymást ne tépjük szét itt..písz.Lehet kulturáltan is beszélgetni.

TGV: igazad van,nagy bátorság kell ahhoz,hogy Kína ellen fellépjenek...Kína valódi nagyhatalommá fejlődött,ő lesz a következő riválisa az USA-nak.(már most is az)

a minimal dominal 2008.04.07. 21:16:47

de miert mentjuk fel ezt a sportolot mindennemu felelosseg alol? nem o kerte. oke. de akkor egyetert vele? vagy neki mindegy? vagy tudja, sajnalja, de hat az olimpia az olimpia? es erre miert ne mondhatna vki, bocs oreg a szabadsagjogok meg szabadsagjogok, es leontelek vizzel. mert reszt veszel ebben a szinajtekban.

gravy_t 2008.04.07. 21:16:49

Sütike · killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 20:38:51
"Honnan veszed, hogy az a sok ember, aki most tiltakozik, az akkor sem tette volna meg?"
akkor nem tiltakozott senki, pedig már létezett a civilizáció

Veib 2008.04.07. 20:39:56
"hogy 2008.-ban nem illik fegyvertelen tömegbe lőni"
akkor sem illett, nem is tették meg ezek az országok otthon.

Nagy Gábor 2008.04.07. 20:42:39
"ezentúl semmi hasonló ellen ne tiltakozzunk?"
az ilyenfajta tiltakozás, amit ezek csinálnak, csak ellenérzést szül. így ne tiltakozzunk. az erőszak ellen erőszakkal tiltakozni? enyhén nevetséges.

Sütike · killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 20:46:09
"kategórikusan kijelenthetem: gravy_t, baromi nagy hülyeséget mondtál"
ha szerinted a képmutatás felrovása a képmutatóknak nagy hülyeség, akkor be my guest.

W 2008.04.07. 20:50:05
"aki felrója, hogy tiltakoznak az elnyomók ellen."
a post írója nem az elnyomók elleni tiltakozást kritizálja, hanem a tiltakozás teljesen nevetséges módját. javaslatot is olvashattunk részéről: gazdasági nyomást kell gyakorolni Kínára, vagy Kína európai, amerikai partnereire. ja, hogy ehhez már nem lenne elég a hőzöngés?

Nagy Gábor 2008.04.07. 20:52:39
"Egyébként miért gondoljátok hogy az általatok felsorolt események vagy más hasonló incidensek ellen nem voltak nagyszabású tiltakozások?"
mert tanultam történelmet.

Nagy Krisztián 2008.04.07. 21:16:53

A nevemet, meg nem tudom leírni :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 21:18:30

2008.04.07. 21:02 · Nagy Gábor
"fran: Van egy olyan gyanúm, hogy aki most azt emlegeti hogy "Van egy olyan gyanúm is akik lekesen tiltakoznak néhány hónapja arról beszéltek még, hogy a politika nem az utcára való.", az néhány hónapja az utcán tört zúzott a alibiből a balhé kedvéért, de egy normális emberi ügyért b*szik kiállni!!! "

erre írtam magyarázatot, nem a posztra.
abban benne van, minden, amit írni akartam, max nem elég egyértelműen, de a legutóbbi kommenteben talán még egyértelműbb.

bolomba (törölt) 2008.04.07. 21:18:54

bs395,

Tudod a media manipulacio ugyanugy ketelu fegyver. Ha kello embert bizonytalanitanak el az olimpiatol (nezokre gondolok) az igazan szep bevetelkieses lenne.

Lili Marleen 2008.04.07. 21:22:28

"Ez az egész olimpiásdi egy nagy rakás szar. Doppingoló mutánsok reklámbiznisze."

Eddig azt hittem ezt egyedul en gondolom igy....

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 21:22:43

bolomba:
arra ott volt pl az, hogy az eifel toronyra zászlókat aggattak, ahol az olmpiai karikák bilincsből voltak.
vagy a párizsi városháza dekorációja.
az, ha erőszakot alkalmazol, sok olyan embert is elfordíthat tőled, akik amúgy támogattak volna.

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 21:23:43

gravy_t
Te konkrétan a most élő "képmutató pöcsökről" beszéltél, nekik róttad fel, hogy annó a múltban miért nem tiltakoztak: idézet Tőled!!: "Már máshová is beírtam, de látom ide sem árt: akik azért tiltakoznak MOST (angolok, franciák stb.), mert diktatúrában lesz az olimpia, azok mind szemellenzős képmutató pöcsök." Nem az akkori civilizációt minősítetted, illetve az akkor élő embereket, hanem azokon kéred számon, hogy miért nem tettek valamit más ember helyett, más időben......eh...minek is magyarázom ezt, ha a saját mondanivalóddal sem vagy tisztában.

a minimal dominal 2008.04.07. 21:26:02

gravy:
-akkor jogos az elvaras hogy kina is eljusson arra aszintre hogy otthon ne lojon?
-ez az eroszak egy miki eger eroszak, ne vegyuk mar egy kalap ala egy zaszloval berohangalo tomeget, meg vizzel locsolkodo tomeget egy sortuz "eroszakossagaval", tobb pofanvert tunteto volt mint pofanvert rendor vagy adidasos biztonsagi...
-kepmutato, altalanositas, ertelmezhetetlen... ok meg kepmutatok se. maximum velemennyilvanitok...
- oke. te csinald a gazdasagi reszt, masok mas fronton haladnak, es lesz olyan is aki csak imadkozik!! az milyen mar!
-nem akarom prejudikalni tanulmanyi szintetedet, de kotve hiszem hogy olya nreszletesseggel tanultal volna tortenelmet, ami ezt sziklaszilardan alatamasztja, hogy egy fia tiltakozas sem volt. ha meg igen, tudod hogy a tortenelmet kik irjak. na ez volt a demagog :D

repattila 2008.04.07. 21:26:15

Furcsa egy kerdes ez, mert egyreszt aki viszi a langot az bizony kozosseget vallal az olimpia rendezojevel is, de persze nyilvan nincs kihatasa a kinai politikara.

Attol, hogy nyilvan nem lesz szabad Tibet egy tuntetestol, attol arra meg pont jo, hogy kifejezodjon a nem tetszes, mert biztos nagyon szep hagyomany a langgal futas, meg az olimpia, de nem biztos, hogy kozosseget kell vallalni es egyutt unnepelni ilyen rendezo orszaggal, szerintem az , hogy egy varos lakossaga nem lat szivesen egy ilyen orszagba tarto langot ertheto, persze a tettlegessegig fajulo tiltakozas kozel sem normalis, de ez mar szerintem nagyreszt a media nagy foku jelenletenek a termeke.

Es akar mennyire is hangoztatjak, hogy az olimpia nem politika, de ettol meg mindenki tudja, hogy a rendezes joga csakis politikai kerdes, meg ez elott az egesz tuntetosdi elott mindenki hangoztatta, hogy a rendezes joga Kina elismerese meg ilyesmi, akkor meg persze politka volt.

gravy_t 2008.04.07. 21:26:21

Sütike · killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 21:23:43

igaz, az egyszerű állampolgárnak aligha róhatom fel, hogy sötét, mint a föld és nincs tisztában országa történalmével, az említett országok vezetőinek azonban ideje lenne már egy kis önkritikát gyakorolniuk.

bolomba (törölt) 2008.04.07. 21:30:15

bs395,
tudod alapvetoen elitelem ezt a fajta tiltakozast. nincs de. azonban lassuk be, sokszor nem kap eleg megjelenest egy zaszlo kiakasztasa, mint a radikalis tiltakozas. hogy elriaszt valakit? lehet, viszont tobb emberhez jut el.

reszemrol sokkal jobban orultem volna egy futtykoncertes, vegig feket vaszonnal ovezett sorfalnak.

a minimal dominal 2008.04.07. 21:31:09

ne menjunk at szemelyeskedesbe kereeeem. itt csak velemenykulonbsegek vannak... hal`istennek.

bst: szoval miert kellene a felelosseg alol mentesiteni a sportolot?

zozo 2008.04.07. 21:31:23

Tavaly jöttem meg 3 hetes tibeti kirándulásról. Sikerült egy Daramszalában -- a Dalai Láma mellett -- tanult fiút idegenvezetõként leszerveznünk, így az igazi tibeti hagyományokról valamivel élesebb képet kapnunk, mint mások a kirendelt kínai idegenvezetőktől. Az új Peking--Lhasza vasút, a milliónyi betelepülő han kínai, a vallásuktól és méltóságuktól megfosztott helyiek az egyik oldalon, az amerikai nagyvárosra emlékeztető lhaszai városkép és az áruházakban az itthon szokásos kínálat, a 2 x 4 sáv, visszaszámlálós-búgós közlekedési lámpák, ÉLETSZÍNVONAL a másik oldalon. 50 éve a világ ugyanúgy otthagyta Tibetet, mint minket 56-ban, az új tibeti generáció pedig asszimilálódni fog. A két hete éppen arró járó angol turisták amatőr képein kínosan látszik, ahogy a tibetiek verik szét az óváros üzleteit, amire a kínaiak tényleg erőszakosan válaszolnak. Minek? A pénz beszél és kínai gazdaság ugráltatja az egész világot. Miért Kína kapta az olimpiát? Naiv kérdés... Azért, amiért a lengyel-ukrán pályázat kapta a foci EB-t, továbbá azért, amiért kishazánk SOHA nem fog a 10(?) milliós piacával olimpiát rendezni. Szomorú, de a pénz és a piac törvényeit be kell látni.

bolomba (törölt) 2008.04.07. 21:34:25

gravy_t,

azt hiszem epp mostansag kerenk bocsanatot egymasutanban a kormanyok a regmultban elkovetett hibakert/'buneikert'

gravy_t 2008.04.07. 21:35:18

a minimal dominal 2008.04.07. 21:26:02
"na ez volt a demagog :D"
hát ezzel csak egyetérteni tudok.

- tiltakozások már csak azért sem voltak akkoriban, mert az összes nyugati ország ezt csinálta. akkor még legalább volt bennük annyi "becsület", hogy a másikat nem basztatták amiatt, amit ők is tesznek.
- Kína tényleg nem képmutató - ebben a témában. ők például sosem várják el mástól azt, amit ők nem tennének meg (politikáról beszélek)
- a tiltakozók sem képmutatók, ők egyszerűen primitívek.
- ők is el fognak jutni a nem lövetés szintjére, és hidd el, sokkal gyorsabban, mint az európai országok.

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 21:35:54

A történelemet meg sokféleképpen lehet tudni. Csak ugorjunk át Kínába, hogy is látja az ország nagyrésze, mi is történt tegnap a világban? A kínai történelem szerint: minden nagyon szép országunk határain belül és kívül. A világ egybehangzóan örül és ujjong országunkat éltetve és ezzel együtt a tibeti lázadók ellen fellépve, hogy hadjanak fel minden nemű rendbontással, hogy az olimpia nyugodt körülmények között kerüljön megrendezésre.
És akkor most nézük a mi általunk látott és megtanult történelmet, mi is volt tegnap....

a minimal dominal 2008.04.07. 21:36:30

hm ezugyben bolombanal a pont. onkritikat mar gyakorolnak. azt hiszem maguktol. nem kulso nyomasra, ugy ertem...

gravy_t 2008.04.07. 21:40:21

bolomba 2008.04.07. 21:34:25
igen, eddig az ausztrálokról meg a vatikánról tudok.

más:
még a legelső listámról kifelejtettem a briteknél, hogy koncentrációs táborba zárták a búrokat (nőkgyerekekstb.), csak nem kéne kihagyni azt sem. csak hogy lássuk, kiknek is ennyire nem kóser a tibeti téma.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 21:43:17

gravy_t: ha jól tudom, kína akkor szállta meg tibetet, amikor a britek feladták a gyarmataikat a térségben. csak így offtopic.

lényegtelen 2008.04.07. 21:44:25

Ott lett elbaszva, hogy nekik ítélték az olimpirendezés okát. És hiába az olimpia politikamentes meg hasonló frázisok, egy diktatúra rendezi, kész. Most mosolyogjon hozzá mindenki? Én nem vittem volna a lángot. Megtiszteltetés meg minden, de nem leszek statisztája a patyomkinfalunak. Aki meg igen, az vállalja a következményeit, pl megdobálják. Vagy jelentkezzen egy kínai szakaszra, ott biztos nem dobálják meg, vagy ha igen, akkor másnak térítésképp végignézheti a dobáló kivégzését.

a minimal dominal 2008.04.07. 21:44:34

-ez a post elsosrban emberek tiltakozasarol szol, nem "nyugati allamokerol".
- 2. pontod konkrean egy blodli, bloff. taiwan, hong kong...
-sajnos egyikunk sem, IGY TE SEM, EN SEM vagyok abban a pozicioban hogy itelkezz... mert senki vagy. meg en is. meg mindenki. igy primitivseg emlegetesekor csak magadrol festesz kepet. szal velemenykulonbsegek vannak, amit egesze naddig tisztelek benned amig te tiszteled bennem. indokolj hasznalj eszerveket, stb stb...
- ez mar matematikailag most lehetetlen, az nem baj?

lényegtelen 2008.04.07. 21:45:17

jogát

a minimal dominal 2008.04.07. 21:46:05

namindegy akkor torold az enyemet is...

fraki 2008.04.07. 21:46:36

„Szeretnék kérdezni: az a kerekes székes atléta, akit a tüntetők Párizsban megdobáltak, ő belelőtt-e a tömegbe?” – Ez demagóg.

„Min múlik Kína? A piacokon” – És az olimpián is. Meg sokminden máson. (Mellesleg az olimpia is bizonyos mértékben a piac részeként értelmezhető.)

„Ne tessék karitatív mozgalmakat támogatni a tibetiek életkörülményeinek a javításáért” – Ők nem gyámolítást akarnak, hanem szabadságot.

„Tessék ugyanakkor isteníteni a lámát, az ő súlytalanságában és tehetetlenségében.” – Kicsit csapongsz.

a minimal dominal 2008.04.07. 21:46:53

janem. most en neztem el. sorry.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 21:50:26

a minimal dominal: ?

fraki: miért is demagóg? demagógabb-e annál, mint amiről szól, vagy pontosan annyira?
az olimpiára ugyanazokról a piacokról érkezik-e a befektetés, amik nyomásgyakorlással jobb belátásra bírhatnák a kinai pártvezéreket?

a minimal dominal 2008.04.07. 21:52:59

most mondom hogy elneztem... :D

gravy_t 2008.04.07. 21:54:05

a minimal dominal 2008.04.07. 21:44:34
2. pont: a tibeti témában Kína nem képmutató, másban meg igen, nem tudom, mi nem érthető. Hong Konggal melléfogtál, mert ott sokkal lazábbak a szabályok, mint Kína többi részén.

primitívség:
szerintem az primitív, aki az utcán randalírozik, tök mindegy, milyen célból teszi. én nem teszem ezt, tehát nem vagyok primitív tiltakozó. ez eléggé észérv volt?

más:
erre a helyzetre nincsen jó megoldás, nincsen egyértelműen jó megoldás. ha Kína ennyire bűzlik, nem kellett volna odaítélni a rendezés jogát. most már viszont hülyeség lenne elszabotálni. a világ egye meg, amit főzött.

ha valaki tiltakozni szeretne, hát tegye. de ne csőcselék módjára. legyenek többszázezres néma felvonulások, tibetzászlós sorfalak az olimpiai láng útja mentén, lobbizzanak a Kínában befektető kormányoknál, hogy csikarjanak ki emberi jogi engedményeket.

Nagy Krisztián 2008.04.07. 21:57:52

Nem lehet könnyű etikus sportolónak lenni manapság. Kínába nem kéne menni, mert hát Tibet, Törökországban a kurdok, USA-ban Guantanamó (meg egyébként is), Izraelben a palesztínok, Venezuelában Chavez, Oroszországról ne is beszéljünk, az ausztrálok szívatják a verespatakiakat stb. A példák nem biztos, hogy pontosak, és eléggé sarkítottak. Csak azt akarom érzékeltetni, hogy ha egy sportolónak (vagy akárkinek) tiltakoznia kell a világ összes igazságtalansága ellen, akkor az azzal jár, hogy föladja a saját céljait, és szabadságát.
Vagy a kínai átlagemberek/tibetiek sérelmei magasabbrendűek másokénál? Nem.
Amúgy teljesen egyetértek a tiltakozások céljaival, csak azt szeretném ha a tiltakozás a kínai vezetőknek szólna és nem a "közömbösöknek" (pl. az ominózus kerekesszékes sportoló). A "közömbösöket" meggyőzni kéne inkább, de az ilyen akcióknak valószínűleg ellentétes hatása lesz.

subabubba 2008.04.07. 22:00:37

Ha egy PR cég bevállalja a kínai olimpia népszerűsítését, ha a egy nagy márnának bukta lesz, hogy ott reklámozza magáét, ha a világ felfigyel arra, hogy ez egy masszív és brutális diktatúra, ha a kerekesszékes ártatlan sportoló elgondolkozik, hogy biztos jó ügyet képvisel-e (nem pedi álszent módon legitimizál egy brutális államot) akkor már volt értelme. Nehogy már ünnepeljük, hogy egy erős diktatúra olimpiát rendez.

Azért vagy demagóg, mert pl ezt a keresesszékes vonalt behoztad, mintha ő bagyobb sajnálatot érdemelne ha megdobálják.

Nézd meg ezeket a képeket, (de csak ERŐS IDEGZETŰEKNEK: chinaview.wordpress.com/2007/08/20/shocking-photo-chinese-womans-breasts-disfigured-and-infected-from-electric-shock-torture/ )
A száz leggyakoribb kínzási módszer Kínában, én majdnem elrókáztam magamat, az Amrikaiak szmokingos selyemkesztyűs úriemberek ehhez képest.

Sven 2008.04.07. 22:04:33

Az ilyen kibaszott gyökerek mint bs39 miatt teheti meg ezt Kína. Szegény kerekesszékes hű, számít ez a történetben bármit is? Nem! Olyan szánalmas mikor direkte ezeket emelik ki. Két dolgot tehetett volna nem vállalja el a fáklyavivést de még jobb ha földhözbassza. Az összes sportoló aki részt vesz ezen az olimpián nem méltó semmilyen éremre.

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 22:06:29

gravy_t
Igazad lehet abban, hogy nem kellene csöcselék módjára véleményt nyílvánítani ( ezt általánosságban gondolom, nem a mostani eseményekkel kapcsolatban) de hidd el, néha a legnyugodtabb embernél is lehet egy pont, amikor dühből cselekszik. Egyébként is, evvel kapcsolatban mennyit ér a néma tüntetés? És nem mondhatnánk szerintem, hogy a mostani tiltakozó tömegek bármennyire is brutálisan fejeznék ki véleményüket.

a minimal dominal 2008.04.07. 22:09:17

gravy: naaa ez igy jo.

2.pont akkor legyen csak taiwan, vagy akkor kina hajlando feladni szuverentiasat? mert aiwantol ezt varja. hongkongrol tudjuk hogy nem volt mas valasztasa. a fejos tehennek tobb szabadsagot kellett adni. punktunm.
primitivseg: igy mar ertheto. igazad van. marmint elfogadom hogy igy veled de mit tekintunk randalirozasnak? nem tortek be kirakatok, nem szedtek fel az utcakovet (itt londonban) , nem vertek rendoroket, nem vertek biztonsagiakat viszont elefekudtek a konvojnak, boo-ztak, futyultek, az olimpiaia langtol 5 meterre kifujtak egy poroltot, megbilincseltettek magkat (ma mar szabadlabon) vizet frocskoltek. havat estettek, najo lehet hogy ezt nme ok inteztek. egyebkent minden ment a maga utjan (kiveve a buszokat...)
es akkor meg ott van hogy mondjuk 100 ember tettlegessegig elment, es a tobbezer aki neman zaszlot lengetett? es szaz alapjan megitelni a tobbezres tomeget es vezerlo motivumait?
a "mas" reszen meg igazad van, csak akkor jon majd masvalaki aki azt fogja mondani hogy miert nem mas eszkozokkel csinaljuk? es ezek a tuntetesek szted nem szamitanak jeladasnak a donteshozok fele hogy az emberek mit gondolnak?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 22:11:03

sven: az ilyen kibaszott gyökerek miatt van ennyi irástudatlan, mint te. tudod miért kerekesszékest írtam? mert azt dobálták meg!
én emeltem ki? nem.
egyékbént meg bs395, már ha kérhetem.

subadubba: egyetlen sorban sem éltettem, vagy védtem kínát. ugyanott tartok, mint te, amikor a pr cégekről meg nagy márkákról beszélsz.
csak aktivistaként kiállni a pontenciális választók elé, és szemükbe mondani, hogy minden egyes alkalommal, amikor bármi olyat vesznek, ami kínából jön, akkor a pénz egy része a kínai hadsereghez kerül, amiből meg olyan lőszert vesznek, amivel tibetieket ölnek, na, az nem dívik.
inkább egymás verik a protesterek, mint pl. sven.

a minimal dominal 2008.04.07. 22:19:28

tudjatok szivem szerint igen, nem helyes ez az ut. jobban szeretnem ha gandhi es martin luther king utjai mukodnenek meg... csak sajnos kiabrandultam mar belole, hogy mukodnenek. a vilag (pfh) annyival lett agresszivabb (csak osszeszukulese miatt is akar) hogy en elvesztettem a hitemet.
profitbol elo szervezeteket kerni arra, hogy szalljanak sikra szamukra profitvesztest jelento (vagy valoszinusito) dolgokert szamomra meg sem fogalmazodo elvaras, remeny. erre varni, apellalni szamomra elvesztegetett ido.
hat... en... ennyit.

gravy_t 2008.04.07. 22:20:42

a minimal dominal
na pont Taivan az a téma, amibe nekünk magyaroknak nem kéne beleszólni - elszakított terület, ugyebár. egyébként Kína igen nyíltan képviseli az álláspontját Taivannal szemben, nem jön terroristafenyegetettséggel meg tömegpusztító fegyverekkel vagy más hazugságokkal. Taivan meg addig de facto független lesz Kínától, amíg önként nem "tér haza". egy fegyveres konfliktus már nem érné meg Kínának.

a hírek meg valóban azzal a 100 vagy mennyi eszetlennel lesz tele, aki csinálja a fesztivált.

Sütike
persze, hogy egyszer elfogy a béketűrés. de akkor az illető menjen el szabadságharcosnak Tibetbe, ne otthon óbégasson két hamburger között, a kínai gyártmányú cuccokkal megpakolt lakásából érkezve. persze értem én, hogy a kínai termékek bojkottja igencsak élhetetlen életet eredményezne egyéni szinten.

subabubba 2008.04.07. 22:21:11

Az a különbség, hogy az USA-ban lehet tiltakozni, meg most olyan elnökre szavaznak, aki meg akarja változtatni az eddigi politikáját, Kínában meg adáshiba lesz hirtelen a kínak BBC kiadásában, amikor a legkisebb kritika elhangzik a rendszerükről. Törökországot és Oroszországot is szokták kritizálni, meg is érdemlik.

De Kínában az olyan dolgokért az életedet kockáztatod, hogy pl. az AIDS-ben kihalt falvakban élő árvák sorsát szeretnéd rendezni, pl. kaját vagy oktatást szeretnél nekik biztosítani. (ugyanis legalább egy esetben bizonyított, hogy amikro kiderült, hogy az adott faluban több az AIDS fertőzött, akkor a falvat körülzárták, se ki se be, és a következő térképkiadásról egyszerűen törölték a falvat. Tiszta 1984. Rengeteg pszichopata lehet ott a Pártban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 22:23:50

a minimal dominal: a profitérdekelt cégek síkra szállnának, amennyiben az ellenkezője nagyobb veszteséget jelentene számukra. ehhez viszont az kell, hogy azok, akik a profitot termelik, a vevők, vagyis mi, lemondjanak némi életszínvonalról :-(. a többi képmutatás.
illetve nem, mert jön akkor egy sven kaliberű valaki, és közli, hogy tulajdonképpen a fáklyavivők miatt van az egész, meg miattam, aki, ha egy kerekes székest megdobálnak, akkor azt írom, hogy egy kerekes székest megdobáltak.
gyász az egész.

mokk 2008.04.07. 22:24:32

Durva, hogy már az indiaiak is feszengenek a dalai láma jelenléte miatt. Pedig - szerencsére - 1959-ben befogadták!

www.kitekinto.hu/kelet-azsia/2008/04/05/karos_a_dalai_lama_jelenlete_indianak

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 22:25:28

a minimal dominal 2008.04.07. 22:19:28
szerintem egyet tehet az ember. hinni a saját gondolataiban, és azt az erkölcsi mércét amit önmagában felállított, sosem elfeledni.
ne add fel amiben hiszel.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.04.07. 22:27:39

Noh egyrészről elmegy az a kurva anyjába, aki bojkottálni akarja otthon a fotelből bizonyos sportolónak nevezett jóemberek életének a legnagyobb eseményét. Másrészről meg ha lehet, Kínát ne védjük, hanem ahol lehet intsünk be neki. De könyörgöm ne az olimpián!

Sütike · http://killtheradical.blog.hu/2008/04/07/tibet_langja 2008.04.07. 22:30:58

d.z. · masikmagyarorszag.blog.hu 2008.04.07. 22:27:39
szerintem menj aludni. jobban jársz, akkor pihen az agy és talán értelmesebb dolgot is mondasz, ha kialudtad magad.

BLovi 2008.04.07. 22:33:03

Jól tették, hogy eloltották. Remélem a többi helyszínen is ez lesz!
A sport szégyene lenne, ha egy ilyen diktatórikus ország megrendezheti az Olimpiát. Még az ókorban is félretették a játékok idejére a fegyveres konfliktusokat. Ezek a ferdeszeműek meg kedvükre gyilkolásszák az embereket. Lóf@aszt nekik olimpia helyett!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 22:35:08

blovi: nem a tüntetők oltották el.

a minimal dominal 2008.04.07. 22:41:02

nemtom, gravy nekem nincsenek fixa ideaim teruletelcsatolassal kapcsolatban, de nem is elek Mo.n szal magyarkent is beszelhetek rola. ugyanugy semmit sem szamit. taiwant kinaiak szakitottak ki kinabol. igy meg aztan plane beszelhetek rola.
1.kina elvarja taiwantol hogy visszaterjen. csak azert nem fegyverrel varja el, mert mas is kuldott oda fegyvereket.
2. te kijelentesed: nem var el olyat amit o meg ne tenne.
3. kina nem hajlando csatlakozni taiwanhoz (nyilvan)
igy allitasod arisztoteleszi logika alapjan megdolni latszik.
bs395: egy a bokkeno. SOSE lesz vesztesege ebbol a egy cegnek sem... maximum kisebb haszna, es ennek elerese annyi tudatos vasarlot feltetelezne, hogy aranyaiban kimutathato hatasa legyen, raadasul globalisan kimutathato, aminek elerese szamomra ugyanolyan tavolba veszo, mint a az eroszakmentesseg eredmenyessege. (es en elkezdtem, igen...)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 22:49:34

a minimal dominal: a nike esetében egyszer már működött, a danone-nál is, a freongáz alkalmazókon is. nem könnyű, nem gyors, de működik.
a másik lehetőség amit most csinálnak. lehet, hogy ugyanoda jut el, azaz a cégek meghátrálásához, de nem fogadnék rá.

tokmind1 2008.04.07. 22:55:03

A cikk iroja nem, hogy nagy magassagokban szedul, de mar foldszinten is...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.07. 22:59:32

ez nem egy cikk :-)
tudod, azok újságokban vannak, ez meg egy blog.

a minimal dominal 2008.04.07. 23:03:31

bs395: danone ellen is volt tuntetes amikor a gyori kekszgyarat be akarta zarni... halasztot hatallyal birt.. valami bojkottot is hirdettek aztan masok, sztem kevesrealizalhato veszteseggel... de halaszto hatallyal birt... es ha jol tudom most lengyelorszagban gyartjak az en draga vanilias karikamat, meg pilota kekszemet.
szoval ezek nekem santito peldak. mukodik ez egyaltalan?? sztem nike meg mindig ugyanott varratja a cipoket... jo mondjuk beszereltek ket legcsavart, hogy "emberi korulmenyeket" teremtsenek es kifogjak a vitorlabol a szelet...
freonbol is csak akkor tertek at amikor szignifikans karuk nem szarmazott belole. a nem freonos huto eloallitasa dragabb? de most a hutok ugyanannyiba kerulnek , mint regen. akkor a hutogyartok a sajat penztarcajuk ellen cselekedtek? azt sajnos nem hiszem el.
szoval kerdes:a gazdasagi nyomasgyakorlas mukodik/ott/het-e? annak nagyobb-e a realitasa mint a medianyomasnak? vagy a gazdasagi nyomas reven generalizalodo medianyomas a hatasos? es ha igen, nem mindegy-e ez a mediahatas mivel valtodik ki?

kutyek 2008.04.07. 23:35:53

Kíváncsi vagyok, hogy akkor is inzultálnának-e egy lángvivő kisiparost, ha FREE TIBET feliratú pólóban végezné a munkáját. És kiváncsi leszek, hány sportolót látunk majd az olimpiai közvetítéseken dobogóra állni FREE TIBET pólóban, vagy tiszteletkört futni tibeti zászlóval. És hányat nem, aki pedig ezt teszi majd :(

lajoska 2008.04.07. 23:43:58

"Hát izé" ............
"Tessék ugyanakkor isteníteni a lámát az ő súlytalanságában és tehetetlenségében"...........
"Szegény tibetiek, de az életszínvonal az életszínvonal"

Szegény (lelkileg) antiradikálisan radikális KILLER, teljesen el vagy tájolódva, igazán sajnállak! Te nyugodtan imádhatod az ősi délamerikai indiánok által háziasított lámát, ugyanis az nem súlytalan, különösen a terhekkel együtt.

Ajánlom e könyvet: The ART of HAPINESS, his Holiness the Dalai Lama and Howard C.Cutler, M.D, New York, 1998. Dedicated to the READER: May you find happiness.

Úgy legyen! Találja meg minden kedves OLVASÓ, valamint a földrajzi és lelki magaslatokban lakó tibeti NÉP a fegyveres kommunista banditák által elrabolt békéjét!

A magyarok lelkébe pedig vándoroljon vissza Kőrösi Csoma Sándor meghitt békéje, miközben a titokzatos nyelv szavait imaként mormolta. Áldott legyen székely vándorunk emléke!

"Modern" Olimpia? Mit számít a csokimáz a kakán? Olyan, mint amikor 2*11 kergült kergeti a bőrgombócot a sok zsozsóért, a fizetős ordító majomcsapat pedig megtölti szeméttel a padlót, majd nagy zabálás és tíz sör után tovább hízik elől+hátul, hogy ne legyen "súlytalan" testben, ha már lélekben menthetetlenül a "pehelysúly" kategóriába zárta magát. No ez az aztán az "életszínvonal"!
Hadd élvezzék (el) egymást egy hónap erejéig a kínai párttitkár eftásak is, a multikulti nyugati muftijaikkal együtt.
Én nem sajnálom tőlük az örömködést, de a tévét sem nyitom ki, ugyanis már régebben eltüntettem magam mellől a képernyőt a magyarhoni fekália-sorozat nyomán.

Inkáb sétálok két órát Szent Margit szigetén, s figyelem a totyogó kisemberkék és szüleik életörömét.

Béke veletek!

Sven 2008.04.07. 23:46:54

Ha ez a KEREKESSZÉKES-re ment akkor csúnyán mellé lőttél, szal inkább javítsd ki a posztodban is, bár rajtad már az sem segít, s az sem ha odarakok egy ötöst, kedves bs395. Éw csak olyat emelnek ki, amiről írtál szal ne tettesd a hülyét. Bár előbbiek alapján lehet h tényleg nem tetteted. Na csáó.

nick_007 2008.04.08. 00:45:56

Szerintem se az a helyes módja a tiltakozásnak.

Szavazás: wita.hu/index.php?show=wita&wita=28

"Ön elitéli azt, hogy egyesek az olimpia mozgalom megzavarásával tiltakoznak Kína Tibet-politikájával szemben?"

Spacedevil 2008.04.08. 01:08:57

Hehe..
Azzal hogy elfújták a lángot, még nyilvánvalóbbá vált : az olimpia a nagyfiúk játéka .
Mi az istennek kellett még körbehurcolászni azt a lángot világban milliárdokért, amikor már megérkezett egyszer Pekingbe hmm? Miért csak a politikai és gazdasági nagyhatalmak állampolgárainak adatott meg a porraloltózás??
Mongóliában, Albániában,Mauritániában nincs sport?
Ide miért nem jutott a lángból egy kis csóvácska sem ?
A MOB elfelejtette befizetni a részvételi díjat, vagy csak alsóbb kategóriás résztvevői vagyunk az olimpiának?
Nekünk még a porraloltózás lehetősége sem adatott meg! Kitudja mennyi millió olcsó dollárért ! Igazságtalanság!!

Az fog történni mint Wojtilla atyával.. golyóálló vitrinbe zárja a világpolitika.. Az elhunyttal ellentétben viszont az érmek jobban mutatnak a vitrinben. Sokkal könnyebb mutogatható, mint a tőlünk nagyon távol élő emberek porcelánkutyafejűre préselt sorsa ,kis ezüststanyeclibe csomagolva.

Szóval az lesz hogy a mai naptól kezdve kordon,rácsok, meg golyóálló üvegvitrin fogja közelebb hozni az olimpiát a szorgos mindennapokhoz, amikor is zöld,sárga és fehér, kicsi és nagy együtt építi a világbékét, természetesen a bolygónk megmentése érdekében..
Pont úgy néz ez majd ki kb. 4 hónap múlva, mint ma,csak majd mókusszőr ecsettel festett virágmintás paravánokkal fogja kitakargatni a CCTV az elégedetlenkedőket.
Annyira közel lesz majd az emberekhez az olimpia mint G8, ahol már szinte testközelből lehet érezni Tony Blair, vagy Sárközy, vagy az Egybesült Államok uralkodójának lehelletét.
Végül is az olimpiából is az lett amit csinálnak belőle a porcelánkutyafej, az üvegvitrin és az ezüststanyecli készítő iparosok és nagykereskedők. Biznisz .
Csak most véresebb mint egyébként.
Kimondhatjuk így egyben is: Véres Biznisz

Mivel tőlünk elvették a porraloltózásnak még a lehetőségét is, nem túl sokat tehetünk..
De szerencsére a demokráciánk fejlett, érvényesíthetjük alkotmányos jogainkat: 4 hónap múlva ki-ki eldöntheti magában megnyomja a távirányítón a gombot vagy sem.

wsm 2008.04.08. 02:13:36

az egész olimpia nevetséges. ez meg nem tibetről szól, hanem pont hogy kínáról, meg rólunk, akik kínait vásárolunk. mert nincs is más. 500ér, is és 50000ér is kínait kapsz.
az olimpia meg egy középkori találmány. az egész sport. a versengés. elég szomorú, ha valaki egész életében erre készül, az egy ezred másodperccel jobb eredményre. a pénzről nem is beszélve, ami az egészet hajtja. örülök, hogy elfújták a lángot.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.08. 06:48:50

sven: szövegértelmezést azért ne taníts :-).

lajoska: és ha végigolvasod, akkor mi lesz? tudod, azt a részt hogy akkor lesz tibetben jó, ha mi lemondunk a kínai árukról, ezzel együtt az életszinvonalunkról, a többi csak képmutatás. szóval akkor is sajnálsz?

Nem kell olimpia! 2008.04.08. 06:51:42

MINDEN SPORTOLÓ ÉS ORSZÁG AKI NEM BOJKOTTÁLJA A KÍNAI OLIMPIÁT AZ LÁBBAL TIPORJA A SZABADSÁGJOGOKAT, ÉS KÍNA SZÖVETSÉGESE A NÉPIRTÁSBAN!
Élen a NOBbal és MOBbal, szemét profitéhes árulók, nem számít ezeknek semmi csak a pénz.

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.04.08. 07:04:22

örökké valóságát --> örökkévalóságát

kerekes székes atléta --> kerekesszékes atléta

kínaimasszőr (törölt) · http://kinaimasszazs.blog.hu 2008.04.08. 08:14:04

Nem kell sportba bekeverni politika, hidjétek el!

Therm 2008.04.08. 08:15:49

"Tibet akkor lesz szabad, ha Kína kiutasítja a külföldi befektetőket az országból, a gyárakat pedig államosítja." - a cikk írója, úgy saccolom 15 éves lehet.

huta9020 2008.04.08. 08:49:29

Az olimpiai láng körbeutaztatásában való részvétellel a demokratikus államok támogatják a demokratikusnak éppen nem mondható kínai rendszert. Kínában egy hazug, elnyomó, az emberi jogokat sárba tipró, a saját és más népeket fegyverrel rabságban tartó vezetés uralkodik.

Ez világosan megmutatja, hogy a demokratikus (vagy inkább "demokratikus") berendezkedésű országok vezetői, politikai elitje a gazdasági elit bábja csupán. Szégyenletes.

Ha el is fogadjuk, hogy a sport lehet politikamentes (???) és az olimpiai részvétel nem politikai kérdés, a demokratikus országoknak akkor sem kellene támogatnia a kínai vezetés propaganda hadjáratát.

Sajnálom, azokat a naív, jószándékú sportembereket, akik a kínai propaganda bábjaivá váltak akaratlanul és megszenvedik a tiltakozásokat, de talán nekik is el kellene gondolkodniuk azon, hogy miben vállaltak szerepet.

huta9020 2008.04.08. 08:56:28

Amúgy meg felejtsük el azokat a dumákat, hogy az olimpia a népek barátságáról szól, meg sportesemény. Szerencsétlen sportolók észre sem veszik, hogy korunk egyik legnagyobb szabású marketingakciójában mellékszereplők lettek.

Drout 2008.04.08. 08:58:08

gratulálok a blogírónak, ritka buta és demagóg írás ez. lesz még piacod, ha így folytatod.

Szabadságot Tibetnek és az Olimpiának. 2008.04.08. 09:13:28

az olimpiai láng, nem Kína lángja, hanem a világé. aki az olimpiai lángot megsérti az nem az éppen aktuális rendező országot sérti meg, hanem a az összes országot.

szörnyű és visszataszító amit Tibettel művel a kínai kormány, ez nem vita tárgya. de az Olimpiát összemocskolni bel-, kül, vagy akármiylen politikával az blaszfémia. a nácik miatt a 36os berlini Olmpiát sokkal nyomósabb indokok miatt lehetett volna bojkottálni, de akkor még tudta szinte midnenki: az Olimpia az független az éppen megrendező országtól és az éppen megrendező ország tetteitől.

ha most az összekeverik politikával az Olimpiát, és eszközként használják: annak az lesz a vége, hogy X nemzet nem megy Y nemzet miatt és a végén csak megosztásra fogják használni az Olimpiát, pedig pont az ellenkezője lenne a lényeg.

lehet közhelyes amit ítam, de sajnos azt látom, hogy sokan jó dolgonak tartják az Olimpia bojkottálását. bárcsak le se kellene írni azt amit fentebb írtam.

Aki nem ért egyet a bojkottal, az nem "tiporja lábbal az emberi jogokat", hanem tisztában van vele: az Olimpiát nem birtokolja senki ez nem "kínai olimpia", hanem Olmpia simán, ami 4 évente más helyszinen van megrendezve, aki ezt megsérti: az tiporja kétlábbal az embereknek azt a jogát, hogy 4 évente egyszer politikától és minden viszálytól FÜGGETLENÜL sport játékokat játszhasson.

Free Tibet!

_Scythe_ 2008.04.08. 09:18:52

"gratulálok a blogírónak, ritka buta és demagóg írás ez. lesz még piacod, ha így folytatod."
Ahogy a kolléga mondja, még azzal kiegészíteném, hogy a minden sportoló egész életében készül erre az eseményre DOPPINGGAL. Mert mi más az olimpia, mint marketing fogás és dopping szerek harca? 6/6 görög súlyemelő? Mind1. Ennél még érdekesebb, hogy a kínai kommunista elnyomókkal szembeni tibeti szabadságharcosokkal (majdnem) mindenki szimpatizál, közben kis hazánkban ugyanez folyik, csak itt nem szabadságharcosoknak, hanem szélsőjobboldali fasisztának hívják őket...
Amit a média mutatni akar...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.08. 09:32:26

therm, drout: sven majd elmagyarázza. igaz ő nem 15, hanem már 19 (egyes szájtok szerint 20).

bluebunny: leszel a korrektorom?

Körticsek · http://muranomanufaktura.blog.hu 2008.04.08. 09:36:20

Subbabubba! Az általad linkelt fotó a mellrák előrehaladott stádiumát szemlélteti. Ha kicsit legörgetsz és elolvasod a kommenteket, többen is írják, hogy kicsit sántít a sztori több szempontból is, de a kételkedéshez nem kell a kommenteket elolvasni, elég ha elgondolkodsz a történet olvasása közben. (Pl. hogy hogyan kerülhetett ki a fotó, és hogy vajon egy kényszervallató, vagy esetleg más vetette ilyen dramatizált módon internetre(!) a sztorit...) Ha pedig megkérdezed guglit, akkor megkapod a választ is, több, meglehetősen hasonló fotó és leírás kíséretében.
Az én megjegyzésem ezzel az álhíres linkkel kapcsolatban: a legkönnyebb mást hibáztatni saját rövidlátásunk miatt, ennél lényegesen nehezebb önállóan gondolkodni, és mérlegelni, hogy mit fogadunk be.

Holo 2008.04.08. 09:44:00

Valóban szomorú, hogy így gondolod, de még szomorúbb, hogy le is írtad ezt a cikket. Az ilyen megalkuvások miatt tart ott ez az ország (és Tibet) ott ahol tart. Konzerválni kell a rosszat és az igazságtalanságot, mert a kényelmünknek és a "nyugalomkereső egoizmusunknak" ez jár? Majd talán /esetleg lesz Valaki, aki megmoccan, és tesz "valamit". És közben pedig kínaiak vernek hosszú és kemény dorongokkal fegyvertelen buddhistákat, akik szabadságot szeretnének.. (nem olajat, kincset, más országát, rabszolgákat, ingyenmunkást, hanem CSAK szabadságot.). És kína megteheti, mert a világ úgylátszik kevés ahhoz, hogy megfelelően tudjon hatni rá. Mi pedig vásároljuk a gagyi árucikkeiket, a műanyagzoknikat, a kőolaj-műbőr-büdös cipőiket, és esszük a szar kínai kaját. Mert megalkuvó lárvák vagyunk. Szégyellem magam, helyetted kedves barátom.
om mani padme hum

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.08. 09:48:33

holo: ugyanazt írtad le, amit én. de szégyeld magad nyugodtan.
neked is, és másoknak is, a fogalomzavar miatt: ez itt nem egy cikk. cikkek az újságban vannak.

Komplikato 2008.04.08. 09:53:37

"tibeti tüntetők és szimpatizánsaik jogos felháborodásukban protestálnak a kínai olimpia ellen, mert a kínai hadsereg katonai elnyomást visz véghez Tibetben."

ÖÖö. Miért is?
Tegnap hallottam ilyen nyilatkozatot, miszerint a britt politikus NEM teheti meg, hogy belekeverje a politikát a sportba. A "tünetők" meg igen? Mi ellen is tüntetnek? Tibet megszállása vagy az Olimpia ellen?
Mindezt annak fényében, amit az a "neve nincs senki" dalai láma mondott, hogy az Olimpiának semmi köze Tibet elnyomásához, ezért NE vegyék már el csóri kínai emberektől annak örömeit.

Nem baj a "jócserkész" (vagy úttörő, kinek hogy) átsegíti az öreg nénit az úttesten ... ha át akar menni, ha nem.

Kettős Mérce · http://www.nonszensz.hu 2008.04.08. 10:59:01

Az itt olvasottak fényesen bizonyítják, hogy milyen rettenetes dolog az alultájékozottság és az emocionális (zsigeri) reagálás a dolgok végiggondolása és kérdések megfogalmazása helyett!

Állítás: a hozzászólók jelentős részének fingja sincs Tibetről és a legutóbbi tibeti eseményekről!
Indok: Tibetben közel 20 éve nem volt a mostanihoz hasonló méretű erőszakhullám, abszolút nem lehet a "véletlen műve", hogy röviddel az olimpia előtt történt, ami történt. A különböző források összvetése alapján világosan látszik, hogy a tibeti erőszakot most bizony maguk a tibeti "szabadságharcosk" kezdték: gyújtogattak, romboltak és gyilkoltak. A kínai rendőrség természetesen ezt nem nézhette tétlenül!

Állítás: a tibeti eseményekben nem a spontán szabadságvágy fejeződött ki, azt nem a tibeti nép, hanem fanatikus szeparatisták viszonylag szűk csoportja hajtotta végre.
Indok: a nem fanatikus tibeti átlagpolgároknak semmi érdekük nem fűződött saját városuk szétveréséhez, az átlagtibeti ha nem is szívesen, de nomálisan együtt tud élni a kínaiakkal, semmiképpen sem gyilkolja őket! A tüntetések szervezői világos célt követtek: a tudatos provokációval a lehető legnagyobb erkölcsi kárt okozni az olimpiát rendező Kínának!

Állítás: a hozzászólók jelentős része nem evszi észre, hogy kettős mércét alkalmaz a saját "kultúrkörén" kívüli országokkal, így pl. Kínával, Oroszországgal, vagy az arab világgal szemben.
Indok: hol vannak a tiltakozók pl. a 2012-es londoni olimpia ellen? Pedig Nagy-Britannia vezetői ma már mindenki számára nyilvánvalóan hazudtak, amikor hamis indokokkal megtámadták Irakot, hogy ott 150 ezer polgári áldozattal és 5 ezer amerikai-brit katona életét áldozzák fel a ... miért is?
Hol vannak a tiltakozók a különféle amerikai rendezvények ellen, pedig a fentebb írtak mellett az USA például embertelen módon kínozza a rabokat a guantanamói börtönben!? Folytassam?

Állítás: Együttérzek a tibetiekkel, de meggyőződésem, hogy a tibeti ügyet álszent, álhumanista emberek csúnyán kihasználják, a tibeti nép szabadságvágya melletti kiállást egyszerű politikai divatcikké degradálják, odadobják a primitív, gondolkodásra képtelen, állandóan balhéra vágyó csőcseléknek, had csámcsogjanak rajta! Aki a tibeti ügy miatt az olimpia bojkottjára szólít fel, az hol volt az utóbbi 8 évben, amióta Peking megkapta a rendezési jogot? Miért éppen most jut eszébe az elnyómó kínai diktatúra.
A kínai rendszer egyébként semmivel sem antidemokratikusabb, mint pl. az amerikai, csak más! De erről majd máskor.

Ha érdekel katt. ide.: www.nonszensz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=169

BerTolT · http://www.ld50.hu/users/BerTolT 2008.04.08. 17:46:43

Talán mások már írták, de:

"Ja, mielőtt még olyan szellemi magasságokról áradoznánk, ahol én már szédülök: a lánggal futást magát a '36-os Olimpián vezették be, szimbolizálandó a Harmadik Birodalom fenségességét és örökké valóságát. Azt valahogy benne maradt a rituáléban. Ez a kemény."

Nem, ebben sajnos egy ordas nagyot hazudtál, MERT:

"The Olympic Flame, Olympic Fire, Olympic Torch, Olympic Light, Olympic Eye, and Olympic Sun are all names for an important symbol of the Olympic Games. Commemorating the theft of fire from the Greek god Zeus by Prometheus, its origins lie in ancient Greece, when a fire was kept burning throughout the celebration of the ancient Olympics. The fire was reintroduced at the 1928 Summer Olympics in Amsterdam, and it has been part of the modern Olympic Games ever since. "

Tehát: NEM a berlini olimpián vezették be.
Tudod: általános iskola, történelemóra...
Még szerencse hogy tényleg nem vagy újságíró, a baj ott van, hogy minden szerencsétlen orrba-szájba blogolhat, és a sok hülye elhiszi neki.

Szerintem EZ lehet az, amire te gondolsz:

"The modern torch relay was introduced by Joseph Goebbels, as part of an effort to turn the games into a glorification of the Third Reich."


Amúgy meg nincs szánalmasabb, mint mikor a demokrácia ifjú gyermeke (ez vagy te, aki Kínában öt percig élne) a szólás szabadságának eszközeivel (ez a blogod, ami Kínában öt percig élne) egy rohadt diktatúrát véd. Te nem vagy újságíró, ez igaz. De ezt gondolom tudod, hogy Kínában már lekapcsolták a netet és a CNN-t, és már fenyegetik az újságírókat, akik elérhetőségeit, adatait véletlenül nyilvánosságra hozták.

De te azért csak nyugodtan védd a gyerekeket és szerzeteseket mészároló gyilkosokat...

Kuba vagy a diktatórikus Korea, az kellene neked, nem internet meg blog...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.08. 18:52:37

bertolt: drága, legalább olvasni tanulj meg, a kedvemért.
"a lánggal futást magát" szerinted mi a szent szart jelent? hogy akkor találták fel a tüzet, vagy hogy akkor adogatták először kéz a kézbe?
meg légyszi idézd már sorról sorra, hol védtem kínát.

esküszöm fogok írni egyet, hogy:
"tudod, ha blogger azt írja, hogy ne bojkottáld a kínai termékeket, mert még fel kéne adni az életszínvonaladból, akkor téged, kedves agyatlan, begyöpösödött reflexből kommentezőt épp elküld a képmutatás bűzös mocsarába, hogy ott éld le szánalmas, céltalan és értéktelen életed hátralevő éveit, hátha jön valaki a helyedre, aki a társadalom hasznos tagja lesz"

csak hogy tudd pl te is, mennyi haszna volt a taníttatásodnak. kár beléd is az átvitt értelem, mert még az át nem vitt is hiányzik, belőled is.

gyász basszátok meg, kibaszott nagy nemzeti gyász.
süti beállítások módosítása