Megint egy dokumentumfilm a tengerentúli valóságról, ezúttal az oktatási rendszerről. A jobboldali elfogultsággal nehezen vádolható (ez a későbbiekben fontos lesz, mert mélyen beágyazott baloldali vívmányoknak megy neki) Davis Guggemnheim rendezésében, a többi között Bill Gates vendégszereplésével:
Egy ingyen jó tanács gyermekes szülőknek: ha nem muszáj, a film sorsolásos részét ne nézzék meg. Az üt. Persze direkt, de attól még üt.
A továbbiakban spoileres rész jön, szóval ha nem akarod előbb megnézni a filmet (már ha be tudod valahol ...khm... szerezni), akkor kattints a továbbra, és megtudod, mi a baj a rendszerrel (vagyis hogy nekem mi jött le belőle).
Röviden: az oktatási rendszer nem a gyerekeket szolgálja, hanem a felnőtteket.
1. Bürokrácia: az egymást átfedő, egymással versengő és egymással nem beszélő szabályalkotó és pénzelosztó testületek, amik lassúvá és áttekinthetetlenné teszik a rendszert, nem is beszélve arról, hogy meg is drágítják, minden kézzelfogható eredmény nélkül. Az elmúlt 38 évben reálértéken számolva minden gyermekre vagy háromszor annyi pénz jut odaát, mégse lesznek okosabbak, mire kikerülnek.
2. Szakszervezetek: ma gyakorlatilag szinte lehetetlen kirúgni egy tanárt, hacsak nem követ el súlyos és erőszakos bűncselekményt. Nem számít, ha nem jár be, ha újságot olvas minden órán 20-30 éven át, nem lehet kirúgni. Benne van a szerződésben. Pénzjutalmat se lehet neki adni a jobb teljesítményért. Tilos. Maximum körbe adogatják egymás között az iskolák.
3. Társadalmi háttér: a társadalom minden hibáját és rossz döntését az oktatási rendszerre hagyja, ahol se kedv, se pénz, se idő, se lehetőség, hogy mindennel érdemben foglalkozni tudjanak. A problémák egyszerűen maguk alá temetik őket a fenti két kitétellel súlyosbítva.
(ha valaki párhuzamokat vél felfedezni a magyar helyzettel, sürgősen hívja fel Hoffmann Rózsát!)(és, hogy ne legyen gond később se, kapcsolja be a konferenciahívásba Pokornit is)
Megoldás? Charter school! (a rossebb tudja, hogyan lehetne lefordítani, nálunk talán nincs is ilyen - alapítványi iskola esetleg?)
A charter school nem szerződik le a szakszervezetekkel, független az iskolakörzetektől, mégis ingyenes, állami iskola. A filmben szereplő intézmények tanulóinak 96%-a sikeres felsőoktatási felvételit tett, úgy, hogy a jelentkezőket nem szűrhetik meg felvételin, vagyis elvileg a társadalom (és főként a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek) hasonló keresztmetszetét kapják, mint a rosszabbul teljesítő állami iskolák, ugyanis a tanulókat nyilvános sorsoláson választják ki. Elvileg.
Mert van egy nagy különbség, amit az egyik tanár köszöntő beszédében el is mond: ezekbe az iskolákba jelentkezni kell. Utána kell járni, papírokat kitölteni, megjelenni, stb. Az a gyerek, aki eljut a sorsolásra, már szerencsésebb sok sorstársánál, mert olyan szülője van, akit tényleg érdekel, mi lesz belőle.
Vagyis a megoldás, hogy megkerüljük a problémákat, mert a rendszer és a benne lévők hatalmas ellenállást tudnak tanúsítani: a washingtoni körzet új szuperindentánsa felajánlotta, hogy akik nem mondanak le az elmozdíthatatlansági szerződési kitételükről, kapnak egy szerényebb fizetésemelést, de akik igen, azok teljesítményüktől függően a jelenlegi fizetésüknek akár a dupláját is hazavihetik. Az ajánlat nem jutott el a szakszervezeti szavazásig se.