Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

A te anyád

2011. január 06. - bs395

Úgy tűnik, az új sláger egymás szórakozásának elrontása. Oké, annyira nem új, csinálják ezt időtlen idők óta az emberek, de most apropója is van: az új médiatörvény.

Bayer Zsolt, miként a Híradó vagy a Való Világ, szórakoztatóipar. A szórakoztatóipar – Howard Stern fogalmazta meg közkeletűen – nem csak pozitív érzések kiváltásán képes keresni, sőt. Van, akinek Bayer történelmi regény, másnak meg horrorfilm, ahogy a VV lehet szappanopera, vagy gyilokpornó. A Kuruc Infó szindróma is ilyen: nem csak azok olvassák, akik egyet értenek, hanem azok is, akik borzongani járnak oda (meg hogy meglegyen másnapra a téma a cikkhez).

Ámde: a Való Világ miatt nem lett több megélhetési prostituált, mint korábban, és Bayer miatt se lettek többen felhúzva a lámpavasra. Nem ez a céljuk ugyanis. A cél az, hogy pénzt generáljanak, hogy fenntartsák a feszültséget a következő adásig. Ha mindenkit elásnak az erdőben, vagy ha már mindenki nagytotálban megdugott mindenkit, akkor nincs folytatás. Az is műsor persze, amikor így egymásnak feszülnek, dagadnak az erek a nyakakon, csikorognak a fogak, holott műbalhé ez is: színjáték, ahol lehet azonosulni a szereplőkkel.

De kérdem én: ha betiltjuk a Bayert, a Kurucot, a VV-t, a híradót, a gangszta rappet, a zsidó viccet, akkor mi marad? Azon fogunk vitatkozni, hogy mekkora léptékben gazdaságos a plazmával háztartási szemétből történő áramfejlesztés? Ki fogja azt nézni?

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr862564136

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Nincs új a nap alatt" 2011.01.06. 13:42:41

A médiatörvény értékelése, vagy az arra adott reakciók elemzése nem tartozik a blog témái közé. Bayer Zsolt azonban a napokban – „Ugyanaz a bűz” címmel – kifejtette a véleményét a kormányzatot ért európai kritikákról. Ebből a kö...

Trackback: Fél év lauf 2011.01.06. 09:53:13

A balliberális sajtó évek óta nem volt olyan virulens, mint mostanság. - írja az MNO-n Szerető Szabolcs, és látszólag igaza is van. Politikai véleményéért még senkit nem büntettek meg, bár feljelentés már érkezett, igaz, nem ballib újságíró, hanem O...

Trackback: Kormányzati körforgalom 2011.01.06. 09:52:31

Ajjaj, ismerős a történetecske, amelynek címe: Mindenki, Valaki, Bárki, Senki? Ha igen, nincs sok magyaráznivaló, ha nem, gyorsan tessék utána olvasni. Szóval az elmúlt időszakra hatványozottan érvényes a kormányzati kommunikációra az alkalmatlan jel...

Trackback: The Times: Orbán a thatcheri úton 2011.01.06. 09:45:31

 Csekély publicitást kap a honi sajtóban és a blogközösség vitafórumain is, de az Orbán-kormány tevékenységét közel sem övezi akkora idegenkedés, mint amennyire azt egyesek itthon láttatni szeretnék. Időről időre találkozhatunk ugyanis méltató, el...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.06. 08:54:09

"Bayer Zsolt, miként a Híradó vagy a Való Világ, szórakoztatóipar"

Erről az a párhuzam jutott eszembe, hogy Bayer az újságírás Benkő Dánielje.

31/48 2011.01.06. 09:11:10

Az fogja nézni akit érdekel.

Inkább örülni lehetne, ha tényleg megszűnnének ezek a szellemi hulladékok.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2011.01.06. 09:16:52

Ha mindent betiltanak, maradnak a jó könyvek ;)

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2011.01.06. 09:17:03

Ki a franc néz/hallgat manapság tévét/rádiót???

>]

Mike36 2011.01.06. 09:17:22

Bayer esetén csak visszanyal a fagyi

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.01.06. 09:17:33

Az alapgondolattal egyetértek. Viszont azt mindenképp kiemelném, hogy bayer a legkevésbe sem szórakoztató, hanem egy zsigerileg bicskanyitogató köcsög. A többi meg szimplán fos.

Pong 2011.01.06. 09:18:16

Pontosan, Feldmár Andi is megmondta, hogy két dolog fontos, az önkifejezés, a másik meg az "enpowerment", azaz meghatalmazás..:)

Magyarul ha nem zsidózuk, jezsizünk, damurolandozunk, neadjistem zsanettezve stóhlozunk, akkor nem sok jövője van a zországnak.

Sátán meg a Jocó 2011.01.06. 09:18:31

A kurucot (és az egész radikális sajtót) már rég betiltották, nem tűnt fel? :) Az se, hogy egyes MAHASZ-listavazető zenekarokat nem hajlandóak játszani a rádiók, mondván "nincs rájuk igény"?

Nézd már meg, hogy honnan üzemel a Szent Korona Rádió, a Hunhír, stb. évek óta...

Csak most, hogy a hazudozó ballib média, mely a Kádár-rendszer s*eggnyalói és hű tanítványaik, a rózsadombi lilaködös libsi gyerekeken van a sor, indult be a fajtikák ajvékolása.

Különösen bájos a FAZ őszinte aggódása a sajtóhazugságok megbírságolása lehetőségének bevezetése miatt, mely orgánum szerint "Magyarországonhordákban vadásznak a zsidókra meg a cigányokra a Fidesz hallgatólagos támogatásával"

Guglizz rá Adam Lebour-re és bandájára....

Ennyit a bociszemű, "mértékadó" és "haladó szellemű" nyugati újságírásról.

luxxie 2011.01.06. 09:20:52

@Tīmūr-e Lang: Annak tényleg lehetne örülni. De csak akkor, ha azért szűnnének meg, mert a kutyát nem érdeklik. Azonban nem így van, azért léteznek ezek, mert az emberek nézik, olvassák. Ez szomorú, de nem hiszem, hogy nekem, neked vagy pláne az államnak ehhez bármi köze lenne.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.06. 09:24:43

Vonjuk vissza a "nagy felhatalmazást", elég ebből az ámokfutásból!

Amit ezek csinálnak az országgal, eltörpül a szocik mellett!

Pökhendi, nagyképű, álszent, sumák Orbán Viktor TAKARODJ!

Greg! · http://opteamus.blog.hu 2011.01.06. 09:31:43

Igen igen, telitalálat. Csakhogy nem mindenki így gondolkodik. Van akinek nem a mindenki általános (szólás)szabadsága okoz örömöt, hanem az, ha csak(!) a saját kedvenceit hallja mindenütt(!).

M1rage 2011.01.06. 09:37:39

"Azon fogunk vitatkozni, hogy mekkora léptékben gazdaságos a plazmával háztartási szemétből történő áramfejlesztés? Ki fogja azt nézni?"

El sem hinnéd, de ha más nem jönne a csövön, mint ez, akkor néhány év múlva Mari néni is inkább a halmazelméletről beszélgetne a fodrásznál, pontosan úgy, ahogy most a bulvártémákról teszi. Csak mert akkor az a téma.

A különbség a kettő között annyi, hogy a jelenlegi helyzetben az egyéni gondolkodás súlyától mentesülhet Mari néni, ami - lássuk be - sokkal kényelmesebb, mint a dolgok mélyére nézni.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.06. 09:43:14

Nem kell mindenkit elásni... ;) Elég csak azokat, akik pofáznak. A többiek majd befogják. Ez a recept.

Mizu 2011.01.06. 09:44:47

Újkori posztolók....

matula.hu/

Aki emlékszik erre, az tudja mire gondolok, aki meg nem, ne posztoljon hülyeséget...

Tita nick 2011.01.06. 09:48:32

Én speciel nem támasztok kifogást e médiaszenny betiltása ellen.

Selli69 2011.01.06. 09:50:55

Sajnállak, ha számodra ezek nélkül nincs alternatíva. Jézusom, ez is címlapos.....

panteon 2011.01.06. 09:54:39

Hát ezekez a szarokat amiket felsoroltál, titsák is ki.
Ha neked ez a VALAMI akkor gratulálok az IQ 2-es szintedhez.

A Leander-tölgyi M-Bear 2011.01.06. 10:02:05

mondjuk az tuti, hogyha az MSZP akár tizedét megcsinálta volna annak, amit most az úgynevezett 2/3-os fülkeforradalmárok, akkor már lángokban állna az ország, és persze sztájkoltatna minden fizetett szakszervezeti vezető.
persze nemcsak az MSZP hazudik, hanem a Wikileaks is. nem, nem akkor, amikor Amerikáról meg Izraelről van szó, mert ott minden szava igaz, hanem amikor Orbán Viktorról. értem én, nem vagyok hülye.
kár hogy ebben a szánalmas, pesszimista nyájban kell élnünk és csak a szerencsében reménykedhetünk, már ami a kormányzati politikát illeti.

Gazz 2011.01.06. 10:09:03

"Azon fogunk vitatkozni, hogy mekkora léptékben gazdaságos a plazmával háztartási szemétből történő áramfejlesztés? Ki fogja azt nézni?"

Én biztosan. Szerintem ez fontosabb, mint Bayer Zsolt, meg a Valóvilág, meg Orbán...stb.
Neked mennyi a fűtésszámlád?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.01.06. 10:10:43

@Gazz:
nekem egy panel harmada, és örömmel venném, ha tényleg erről menne a diskurzus, vagy arról, hogy egyetlen évnyi gázártámogatásból az ország összes paneljában 100%-os állami támogatással végre lehetne hajtani a fűtéskorszerűsítést, de a világot megváltani nem lehet.

Lasombra 2011.01.06. 10:11:10

@Tīmūr-e Lang: "Az fogja nézni akit érdekel."

mint ahogy most is.
akkor minek is izmozni?

okostojgli (törölt) 2011.01.06. 10:13:31

Mindent be kell tiltani!
Kivéve a Hülye Kommentelőt.

Saga 2011.01.06. 10:13:49

@Sátán meg a Jocó: Némmá! Egy majom!... Ilyenektől gazdagodik az állatkert. Biodiverzitás. Enélkül nem értékelhetnénk a normalitást.

okostojgli (törölt) 2011.01.06. 10:17:13

@Saga: Két majom. A sátán, meg a Jocó.

ged 2011.01.06. 10:19:37

@Saga: jocinak igaza van, vagy mire ez a személyeskedés? érvekből kifogytál vagy sosem voltak?

Lacka929 2011.01.06. 10:27:44

Én nem tudom megválaszolni a címben is feltett kérdést, de azért elgondolkodtató, hogy tegnap a TV2 híradójában az első 20 percben kizárólag gyilkosságról, bűnesetekről és tragédiákról volt szó. Aztán meguntam a horrort és átkapcsoltam az RTL híradóra. Az sem sokkal jobb, de legalább nem horror-folyam az egész híradó.

Tényleg sajnálom azokat, akiket lelőttek, felnégyeltek, bebetonoztak, akik megégtek, lezuhantak, összetörtek. De miért csak ezeket adja a híradó - ráadásul a végletekig részletezve.

Tényleg nem történt más? Csak a gyilok és a horror? Ez már nem is híradó, hanem kék fény. Semmi gond, biztosan arra is van szükség, de akkor nevezzék annak és adják le az annak megfelelő időpontban. A híradó meg adjon mindenféle híreket, ne csak rendőrésgieket. Szerintem.

2011.01.06. 10:30:24

@Sátán meg a Jocó: egyetértek, jól összefoglaltad a lényeget.

dr. Erika Zangolna 2011.01.06. 10:30:28

@agyvihar: mind a kettő a nagy nyilvánosság előtt tevékenykedő elmebeteg, ennyi a közös bennük. Az ország legprimitívebb emberei, akiket szórakoztatnak, ez is. De Benkő elszabadult ösztönei - fingorászása meg faszlobogtatása - legfeljebb a saját méltóságát csorbítja, és közel sem olyan veszélyes a társadalomra, mint Zsótika a maga fékevesztett állati agresszvitásával, és nyilvános mocsokürítésével.

IP gyűjtögető 2011.01.06. 10:31:16

okostojgli, büdi Saga: két seggtúrás közt egyeztettetek? :) Ne legyen már ennyire feltünő, hogy ha egy nem vörösmetélt párti hozzászóló tűnik fel, akkor hirtelen osztódással (?) szaporodtok és undorítóskodtok. Ez kb. minden vörösmetélt kapcsán kibukik előbb utóbb:)

IP gyűjtögető 2011.01.06. 10:33:59

@Erika Zangolna: na itt a harmadik, ez a skizó hányan lehet még..? :)

stim 2011.01.06. 10:39:25

akinek ez a szórakozás az torz. De legalább őszinte. Azért jár a kurucz infóra, hogy legyen holnap valami a cikkjéhez. Igényes.

Ballagator 2011.01.06. 10:41:10

Azért ne feledjük, hogy ez az egész azoknak probléma, akik rendelkeznek tévékészülékkel. Mielőtt megkapnám azt a fos vádat, hogy "na, egy újabb tévéfüggő próbálja azt hazudni nekünk, hogy nem is tévéfüggő, mert olyan nincs, hogy valaki nem az, hiszen ugyan mivel is töltené akkor a szabadidejét", akkor elmondanám, hogy nekem azért nincs tévém, mert médiatörvény nélkül is az a bajom vele, ami most kezd másoknak is feltűnni: hogy tévézés esetén nem te döntöd el, hogy mit nézel, hanem valami szerkesztőbizottság vagy ki a tököm. Most itt az a híres neves kérdés, hogy ez a szerkesztőbizottság a tévéhez tartozik-e, vagy állami. Hát nekem egyre megy, ezért nincs tévém már vagy 20 éve.
Az internetet pedig nem lehet szabályozni, hiába próbálja azt hazudni bárki, tehát én semmit nem fogok észrevenni az egész cenzorosdiból.

Arról pedig, hogy miről beszélnek az emberek: tévedés, ha azt hiszitek, hogy bármit beszop bárki, ha a kvantummechanikát nyomatják, akkor arról beszél Mari néni. Nem. Ha egész nap kvantummechanika megy, akkor drasztikusan lecsökken a nézettség. A figyelem viszont nem a kultúra felé fog fordulni, hanem megkezdődik a szemét kétségbeesett keresése. Néhány finnyás értelmiségi azt szeretné, ha a széles néprétegek olyan kifinomultak lennének, mint ők, de a valóság az, hogy a döntő többséget a primitívség érdekli. Nem is értem, mi olyan hihetetlen ebben. A világ leginkább átlagemberekből áll, akiknek tudjuk, milyen az ízlése. Ráadásul ez nem is feltétlenül baj, valószínűleg nem véletlenül alakította így a természet. Mert bizony az alakította, nem a Világot Irányító Titkos, Rosszindulatú Bizottság.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.01.06. 10:44:02

A felsorolt dolgok nélkül jobb lenne a világ, szóval hajrá.

na__most__akkor 2011.01.06. 10:44:38

Nem, nem, soha.

A Kohn és Grün vicceket pedig nem hagyom.

A következő lépés Arisztid és Tasziló lesz?

theshadow · http://hackstock.blog.hu/ 2011.01.06. 10:57:19

"ha betiltjuk a Bayert, a Kurucot, a VV-t, a híradót, a gangszta rappet, a zsidó viccet, akkor mi marad?" - Ha csak ennyi van (mivel nem marad más), az már nagyon nagy szegénységi bizonyítványra vall.

MagyarZizzi (törölt) 2011.01.06. 11:22:59

Nem hiszem, hogy a felsoroltak közül bámelyiket is komolyan be akarnák tiltani. Hiszen ha megteszik, nem marad semmi, amiről napi rendszerességgel cikkeket lehet írni, fel lehet rajta háborodni, világvégét lehet vizionálni. Mivel fenyegetnék a népet, ha nem lenne már Kuruc.info sem?!

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2011.01.06. 11:28:25

"ha betiltjuk a Bayert, a Kurucot, a VV-t, a híradót, a gangszta rappet, a zsidó viccet, akkor mi marad?"

Marad a rock'n'roll, a könyvek, a hegyek, évszakfüggően műjég/balcsi, bringa, mozi, színház, étterem, na meg persze unalmasabb napokra az internet, torrent, youtube.

Komolyan nem lehet tévé nélkül élni? Nekem évek óta jól megy, pedig be se lett tiltva semmi. Ha betiltják, az rám kb annyi hatással lesz, mint ha betiltanák a pottyantós wc-en történő szarevést.

HúszTíz 2011.01.06. 11:28:38

Ez az, nem kell szarozni, hanem betiltani mindent. Akkor pár jó dolog is elvész, de többségében a rosszak lesznek kizárva a köztudatból. Amúgy a fentebb említett hírpotálok mellett a szélsőbalos szennyet is nyugodtan tiltólistára lehet helyezni. Nem csak Kuruc, meg Bayer van a világon, hanem Balogh Artúr, meg Bauer Tomika is.

serwer 2011.01.06. 11:42:22

Tegyük fel, hogy ezek a dolgok megszűnnének maguktól, és csak családbarát és Rákay-féle értékek lennének, sőt mindkét szomszédom egy -egy Stágel Bence lenne, fejenként 5-5 gyerekkel, kutyával...

A legtöbb thriller így kezdődik valamelyik amcsi kisvárosban. :-D

atv.hu/video/video-20110105_stagel_bence

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.06. 11:46:40

@Greg!: Sőt van olyan perverz, aki kifejezetten élvezi, ha azoknak a pofáját fogja be a cenz ura, akiket nem kedvel...

gino 1965 2011.01.06. 11:46:48

Tisztelt kommentelők! Nem értem, mi a gond!? Tegnap este ATV-n egyenes beszéd műsorának vendége volt a keresztény magyar ifjak vezető elvtársa! Az a lény elmagyarázta, hogy a magyar TV és rádió csatornákon mit kellene mutatni, magyar embereknek mit kellene nézni. Szó szerint elmondá, hogy aki nem viselkedik rendesen, majd megy a büntetés, ami észhez téríti. Aki látta a beszélgetést, érti mit mondok, aki nem nézze meg és tanuljon. Büszke maradok arra, hogy nem tartozom ahhoz a 2/3-hoz, akik ezeket a lényeket és gondolataikat a magyar társadalomra szabadították. A 2/3-ad ne prüszköljön, kövesse vezetőit az orbáni úton. Mindig előre elvtársak!

Jerky_Master 2011.01.06. 11:46:53

Bayer egy gyűlöletkeltő, uszító patkány, zugirkász, és börtönben lenne a helye régesrég!

A kurucinfó, amely Hitlert, az SS-t, nácikat is élteti (ott van feketén-fehéren a honlapon!), pedig a Jobbik szócsöve, novák elődke az egyik szerkesztője.

sirsteve 2011.01.06. 11:47:35

"Azon fogunk vitatkozni, hogy mekkora léptékben gazdaságos a plazmával háztartási szemétből történő áramfejlesztés? Ki fogja azt nézni?"

Azért kipróbálhatnák egyszer a kerTV-k, hátha azt se néznék kevesebben főműsoridőben, mint a valóvilágot.

2011.01.06. 11:49:04

Az emberek nem azért hülyék, mert szart néznek, hanem azért néznek szart, mert hülyék. Vagyis nem a médiával van baj, hiszen csak kiszolgálja az igényeket. Az igényt kell megszüntetni.
Tehát lőjünk agyon kb. 6-7millió magyart és akkor nem lesz igény a bulvárra. Lesz bőven munkahely is. Megszűnik a nyugdíjprobléma is. Emberek, atomot nekünk és eljön a Kánaán!

insert random 2011.01.06. 11:51:46

Azért az egy kis csúsztatás, hogy Bayernek meg a Kurucnak csak az lenne a célja, hogy pénzt keressen. Itt politikai propagandáról beszélünk, és ha nem is lincseléseket akarnak előidézni, azért nemcsak a szórakoztatásról és a pénzről szól ez a dolog.

Ha belegondolunk, a VV sokkal tisztességesebb biznisz, mint politikai újságírás. Az tényleg csak a pénzről szól, nem akarja senki véleményét befolyásolni. Lassan az lenne a legésszerűbb, ha a politikai sajtóra ugyanazok a szabályok vonatkoznának, mint a reklámokra, végülis ezek is azok.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2011.01.06. 11:53:16

"De kérdem én: ha betiltjuk a Bayert, a Kurucot, a VV-t, a híradót, a gangszta rappet, a zsidó viccet, akkor mi marad?"
Népszava, Amerikai Népszava, Kun János. Meg a Konzervatórium, ahol a mai bejegyzés szerint üldözni kellene a pornót :)
Egyébként kurucinfót olvasni vicces. magyarhirlapot olvasni szintén vicces. bayerzsolti tök jó kávé helyett.

ja, azt mondta már valaki, hogy "ha betiltjuk a Bayert, a Kurucot, a VV-t, a híradót, a gangszta rappet, a zsidó viccet, akkor mi marad?" - Ha csak ennyi van (mivel nem marad más), az már nagyon nagy szegénységi bizonyítványra vall?
:)

pizzaboy 2011.01.06. 11:55:08

Ha minden ilyen sz**t betiltanak akkor maradnak az ismeretterjesztő csatornák.

DE VIGYÁZAT! Hasznos tudást is lehet ott felszedni, szóval csak óvatosan, nehogy valakinek túl sok információ jusson a piciny agyacskájába, és kipukkanjon mint egy lufi.

insert random 2011.01.06. 12:00:58

@Sátán meg a Jocó: Milyen MAHASZ-listára gondolsz? Megnéztem a lemezeladási listájukat, az egyetlen jobbosnak nevezhető ember rajta Ákos.
www.mahasz.hu/?menu=slagerlistak&menu2=top_40_album_es_valogataslemez_lista
Utána is néztél annak amit mondasz, vagy csak véletlenszerűen írogatsz olyanokat, amiről feltételezed, hogy igaz, úgyse néz utána senki.

cicmen (törölt) 2011.01.06. 12:04:20

@Ylim: Az első részéhez: egyetértek
A második részhez: hogy te mekkora barom vagy!

Őszinte Őrült 2011.01.06. 12:05:36

"De kérdem én: ha betiltjuk a Bayert, a Kurucot, a VV-t, a híradót, a gangszta rappet, a zsidó viccet, akkor mi marad? Azon fogunk vitatkozni, hogy mekkora léptékben gazdaságos a plazmával háztartási szemétből történő áramfejlesztés? Ki fogja azt nézni?"

talán elkezdhetnénk valóban fontos dolgokkal foglalkozni a sok pótlék helyett? az oktatásunk romokban, a foglalkoztatás katasztrofális, gyerekek nem születnek, a cigányok totálisan leszakadva, a korrupció és a nepotizmus megfojt mindent. és most csak pár dolgot mondtam. erre a sok szemétre azért van szükség hogy az emberek ne ezekre figyeljenek

pizzaboy 2011.01.06. 12:08:48

@Ylim: Egy haverom találta ki egyszer, hogy úgy kéne módosítani a törvényt, hogy minden magyar állampolgárnak lenne EGY szavazata, amivel voksolhat egy politikai pártra, VAGY valóságshowra.

Ha kicsit utánagondolunk sztem nem is hülyeség.

Jerky_Master 2011.01.06. 12:10:07

@Vérszegény éjszakai dúvad: neked, nekem vicces. aztán vannak, akiknek nem vicces, hanem vérlázító, és nincsenek messze, hogy fegyvert ragadjanak..

pizzaboy 2011.01.06. 12:11:14

@Őszinte Őrült: és akkor az egészségügyet nem is említetted, pár hete volt hír, hogy egy orvosi rendelő nem tudott kinyitni, mert nem tudták fizetni a fűtést. Vicc bammeg, hogy visszakerülünk lassan kb a '92-es magyarország szintjére.

insert random 2011.01.06. 12:13:07

Senki nem érti a lényeget:
1. Tegyük fel, hogy önkényesen betiltanak egy igénytelen, szar műsort, amit alig néz valaki. Persze, senkinek nem fog hiányozni, de nem ez a lényeg. Az a baj, hogy ez olyan precedenst teremt, ami alapján már bármit kényük-kedvük szerint betilthatnak. Ez szabad országokban nem szokás. Valamint egy szabad országban sincs ízlésrendőrség, ha valaki ízléstelen műsort akar szolgáltatni (és még vevő is lesz rá), akkor azt joga van folytatni. Ha nem tetszik, nem kell nézni. Ordas nagy hazugság, hogy azért nézi a nép a szemetet, mert csak ezt kapják (a KDNP-sek mondtak valami ilyesmit nemrég). Midnen tv-s alapcsomagban benne van a királyi tv, valamiért mégsem azt nézik az emberek (pedig biztos nagyon undorodnak a szennytől).
2. Be kéne látni, hogy a médiatörvény nem valami kultúrmisszió. hanem az a lényege, hogy pártirányítás alá kerüljön a média. A Fidesz már évek óta azon sír, hogy ellenük van a sajtó, hát most tesznek érte, hogy ne legyen.

insert random 2011.01.06. 12:22:51

@pizzaboy: Jó ötlet, ez már másoknak is eszébe jutott: index.hu/kultur/media/naplo25/

darkmirjam 2011.01.06. 12:29:57

Így is szórakoztatóipar. Interaktív. Belépek a panaszoldalra, akár egy blogba, és azzal a tudattal fikázom a TV műsort, hogy lehet, hogy értő hivatalnokra talál. Most először csillant fel annak a reménye, hogy valami idegesítőt betiltessak. Katy Perry egy ideje a bögyömben van, félek, még hisztisebbé teszi 8 éves lányom. Meg a modelleket, mert túl potitív képet festenek a luxusprostituáltak életéről. Meg a misét is, mert a pokol gondolata elviselhetetlen.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2011.01.06. 12:41:41

Igazi "bliberális" felfogást vélek felfedezni egyesek kommentjeiben. A lényeg, hogy ami jobbos, netán radikálisabb hangot üt meg (nem az ordenáré cigányozásra, zsidózásra gondolok, hanem konkrét tények és esetek közlésére ami a mainstream médiából szándékosan kimarad, vagy jó liberális módjára polkorrekt) azt tiltsák be / ki / le / fel / meg / el / át / rá / ide / oda /szét /össze /vissza, a balos fikázás, sokszor gyalázás szintű anyagok pedig médiaképesek és "EURÓPÉEREK". No komment...

2011.01.06. 12:42:16

@Jerky_Master: a ti helyetek még régebben börtönben van judeokomcsi. Biszkuval az élen.

pizzaboy 2011.01.06. 12:43:04

@insert random: lehet, hogy innen lopta, aztán saját ötletként adta tovább :)

VoLk&StRoY 2011.01.06. 12:44:35

Egyébként a plazmás szemétégetéshez igen nagyfokú előválogatás kell, úgyhogy ami nem jó "szemét" azt ott is beticccsááák!

szgy 2011.01.06. 12:45:36

kábeltévén nézegettem jó ideig a sok csatornát, aztán a közelmúltban költözés után hetekig nem volt semmiféle tévé. akkor jöttem rá hogy van egy jónéhány rádió amiben szórakoztató, igényes műsorok vannak, nem az a kertévé szemét ami inkább leépít minthogy bármiféle építő, előremutató vagy hasznos dologra késztessen.

dekás dezső 2011.01.06. 12:48:47

én speciel bespájzoltam vagy nyolc életre való, a jövőben feltehetőleg tiltásra ítélt cuccot az elmúlt 10-15 évben, úgyhogy pont leszarom.;)
meg ugye amúgy is kb 10millióan néznek ebben az országban kizárólag vállalható, nem alantas, bulvár (phöjj) tartalmakat - lásd ismeretterjesztő csatornák stb - mint tudjuk, úgyhogy tök mindegy mit tiltanak be:P

Anti Anyag (törölt) 2011.01.06. 12:52:32

A zsidó vicc már régen be van tiltva, próbálj megjelentetni akár egyet is.

bandigyerek 2011.01.06. 12:56:02

hihetetlen hogy jó ideje mindenhonnan ez ömlik: betiltsák a vv-t/kertévéket, vagy sem. a távirányító személyes hatalom, én személy szerint nap mint nap betiltom a vv.-t de azért még nem akarok senkit lámpavasra húzni mert azt nézi. a minap a szomszéd néni azt mondta nem nézi többet az animal planetet mert mutatták ahogy szegény kis fókakölyköt megette egy cápa. na erre mit mondjunk.ma reggel a tv2-n valami megélhetési faszkalap politikus arról papolt hogy a vv szereplőket is meg akarja védeni, mert hogy meg lettek alázva emberi mivoltukban.nos aki minden egzisztenciát felrúgva életcélul tűzi ki hogy egy médiaketrecben éljen fél évig, azt ne akarja már senki megmenteni saját magától..mellesleg a bptv sem képviselt ettől magasabb kultúrát, el is halt szépen...

bandigyerek 2011.01.06. 13:00:08

@Anti Anyag:
1939-ben egy nyári délután hitler sétálgatott egy müncheni parkban. egyszer csak arra lett figyelmes,hogy két fekete kaftános-kalapos, pajeszos ember ül egy padon, és mereven bámulnak maguk elé. megszólította őket:
-elnézést, de mit csinálnak?
-koncentrálunk!
-de jó!pont egy ilyen tábort készülök szervezni maguknak!!
na??

Pistabácsi 2011.01.06. 13:02:11

Aki tiltással nevel, hazugságra nevel. Talán erkölcsi példát kellene mutatni, és nem tiltani. Ha a mélyen tisztelt kormányunk nem nézné hülyének az embereket, és nem hazudna az arcukba aljasul, akkor az emberek hozzáállása is javulna. Ha egy prostituáltat ültetünk a köztársasági elnök székébe, és mutogatjuk, hogy ő tisztesség, és becsület példaképe, akkor ne várjuk a néptől, hogy erkölcsösen éljen. Az itt a baj, hogy már jó ideje (több mint 8 éve) a vezetőink morálisan támadhatóak. Az elmúlt 8 év pedig két hatalommániás őrült tombolása volt, aminek köszönhetően az ország mind gazdaságilag, mind erkölcsileg a béka segge alá süllyedt. És ezt most erőszakkal próbálják megváltoztatni azok, akik ezért a helyzetért igencsak felelősek.

fzs.1933 2011.01.06. 13:25:02

Utóbbi idők szokásos összeugrasztása az egész.
Egyik oldal hörög, hogy tiltsanak.
Másik oldal hörög, hogy ezt hogy képzelik.
Közben véletlenül sem alakulna ki valamiféle párbeszéd, megegyezés-keresés...
Van igazság abban, hogy a szennyáradatnak korlátot kell szabni valami módon.
Van igazság abban, hogy idiótaság egy ker.tv-t azért büntetni, mert tömegigényeket szolgál ki.

Stágel Bence elbeszélése a ker.tv-k kézi, hatalmi szabályozásáról igen erősen diktatórikus megoldás lenne. Az azonban érdekes, hogy a fent nevezett úrnak olyan eszébe sem jutott, hogy az állami televízióknak kellene esetleg olyannak lennie, hogy alternatívája lehessen a többi adónak.

Tudom, hogy sok pénzbe lenne, de mi lenne, ha lenne mondjuk négy állami adó. Az egyiken alapvetően tudományos és oktatási műsorokkal, továbbin, nemzetiségi, kulturális programokat sugároznának, aztán lenne egy, ami kifejezetten a szórakoztatásra, igényes filmek, kabarék, stb; míg a negyedik lehetne egy sportcsatorna. Igaz, ezek nagyjából már léteznek, de azok mégis miből működnek? Miért nem tudta ezeket "bezsebelni" az állami televízió? Ebben az esetben tudna a Magyar Televízió erős versenytárs lenni. Jelenlegi helyzetében nem...

Capra 2011.01.06. 13:28:17

Az tisztan latszik, hogy eme blog szerzoje legalabb nem kopi szemen magat mint a hasonlo temaju parhuzamos blog onjelolt kis diktatora aki a SZOLASSZABADSAGROL ES A SAJTOSZABADSAGROL es ezek aljas korlatozasarol papol mikozben SZEMREBBENES NELKUL KITILTJA AZOKAT A KOMMENTELOKET AKIK OLYAN VELEMENYT FOGALMAZNAK MEG AMI NEKI NEM TETSZIK. lol Micsoda hipokrata, alszent kis gerinctelen fiu ez a @szempontpuska az "örülünk Vincent" blog mini onjelolt diktatora :) Megosztja a birkakat, ezzel tamogatja a mindenkori vagy korabbi hatalom, nevezzuk csak maffianak celjait. Ha tudatosan teszi, akkor egjen a pokol tuzen es kivanom neki, hogy a mostani randa ertelmisegi kis szotttyadt baratnojen kivul az eletbe ne legyen egy normalis csaja :D orokre csoro marad, elvezkedhet kommentelok kitiltasan es fasiszta kormanyoknak agitalhat pont ugy ahogy egy nyilas vagy kommunista tenne.

Ugy latom ezen a blogon huen a mondandohoz szolasszabadsag van, mindenki onnon korlatozasaval probalja kordaban tartani az indulatait. Ahogyan en is, pedig lenne par jelzom az ilyen kisstilu puhanyokra mint az emlitett blogger :)

Egyebkent jol irja az itteni szerzo, hogy a media elprostitualodott, de mennyire lehet vagy hogyan kellene szabalyozni azt nem lehet tudni. Amig a penz az ur addig ilyen silany szarok fogjak keresni a "lowest common denominator" szintjet. Ahogy azt az amerikai media ellemzoi ezt mar megfogalmaztak sok evvel ezelott.

Capra 2011.01.06. 13:32:54

@fzs.1933: a kurvaknak nem alternativaja egy apaca. Amig a kereskedelmi adok a legalso szintet celozzak meg es ezzel tovabb mellyitik a butasagot, igenytelenseget addig hiaba akarna egy masik medium tanitani es ertekeket sugarozni. Annak csak akkor lenne piaca ha mas nem lenne.

Feltetelezem, hogy ha nem lenne RTL Klub es TV2 hanem mindekt foldi adon a discovery es a spectrum menne, az emberek akkor is neznek, mert az lenne a mainstream, a konnyen befoghato, es ha mas nincs lassan beleszoknanak es felnonenek hozza. A baj az, hogy ehelyett a mediak leereszkednek az legalso atlag szintjere es ha az mellyul akkor tovabb... Prostitualodott a vilag.

fzs.1933 2011.01.06. 13:42:25

@Capra:
Azzal nem vitatkozom, hogy a mai globális média jobban kiszolgálja az igénytelenséget. De az biztos, hogy nem ezen műsorok beszüntetésével lehet az igénytelenséget csökkenteni.

insert random 2011.01.06. 13:58:28

@Capra: Ok, ez is egy álláspont, csak akkor tényleg semmi alapod nincs sajtószabadságról beszélni. Ezek szerint az ideális az lenne, hogyha lenne egy központilag irányított kultúrpolitika, ahol megmondják a cenzorok, hogy mit lehet és mit nem. Sajnos máshogy nem megoldható amit mondasz. Volt már ilyen '89 előtt, többek között azért lett rendszerváltás, hogy többet ilyen ne legyen, a te logikád szerint akkor ez tévedés volt (és téved az egész nyugati világ, hogy ott nem az állam mondja meg, mi menjen a tvben), és végig Kádárnak meg Aczél elvtársnak volt igaza.

Pistabácsi 2011.01.06. 14:57:55

@fzs.1933: +1. A közszolgálati rádió pont ezt oldotta meg azzal, hogy a 3 teljesen unalmas adót, amit sztem csak a 80 fölöttiek hallgattak, meg azok akiknek fontos, hogy a hajóvontág találkozása tilos, átalakították 3 tematikus adóvá. Lett külön komolyzenei, külön könnyűzenei, és külön híreket sugárzó adó. Erre mi lett a reakció? A kereskedelmi rádiók lázadtak, mert beszartak, hogy senki nem fogja többé hallgatni a tucatzenéjüket. Sőt még néhány politikus próbálkozott ezen változtatni. Szerencsére az új kormány belátta, hogy ez egy jó döntés volt az MR részéről, és piacképessé vált a királyi rádió, és megmenekült a csődtől.
De én is azt a megoldást tartom elfogadhatónak, hogy az M1 és M2 műsorai legyenek igényes alternativái a ker.tv-knek. Én amúgy is többet néztem az M1, M2 műsorát, mint a két fő ker.tv-ét.

szempontpuska 2011.01.06. 21:43:01

@Capra: Ehh én meg várom a válaszodat a blogunkon, erre kiderül, hogy cenzor vagyok. Navazze.
inkább nézd meg a mailboxodat ne rinyálj!

:-)

31/48 2011.01.06. 23:51:20

@luxxie: @Lasombra:

valóban. Az, hogy nem nézik és nem létezik, önmagában nem kulturális teljesítmény, csak amolyan Patyomkin, avagy strucckultúrpolitika; ami nem néz szembe a problémával, csak megpróbálja nem is kezelni, csak elfedni a tüneteket.

Ettől függetlenül nem hiszem, hogy nagyon kellene siránkozni. Más a politikai cenzúra és más az, hogy a polgári jobboldal hagyományosan igyekszik bevezetni az ízlésterrort. Ez még a kulturkampf legkevésbé zavaró eleme, és ha az államot mint olyat a Navrasics -féle "látomás" alapján képzeljük el, a módszer teljesen érthető és ideológiailag konzisztens.

Sátán meg a Jocó 2011.01.12. 11:52:52

@insert random: Hungarica, ismerős Arcok, Kárpátia lemezmegjelenés után hetekig volt mind.

Utána is néztél annak amit mondasz, vagy csak véletlenszerűen írogatsz olyanokat, amiről feltételezed, hogy igaz, úgyse néz utána senki.

:P
süti beállítások módosítása