Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Dein Kampf

2010. június 23. - bs395

Az elmúlt évek sírással teltek, hogy így a szocik, úgy a libek, minden szar, világvége, miazmás. Nakérem, a szociknak-libeknek vége lett. Ezt akartuk, örülünk. Ámde ha az inga kilendült balra, akkor a középértékre visszaállítása nem egyenlő azzal, hogy ugyanakkora mértékben kilendítjük jobbra. Az inverz inverzének az inverze (mindez időléptéktől függően az n-edik hatványon, társadalmi, gazdasági, esztétikai és filozófiai síkon is, csak mert sokan érnek rá ilyesmire) még lehet faszság, ha az alapötlet is az volt.

Lehet inverz kultúrkámpfot folytatni naphosszat, mert most mink vagyunk a gyeplőnél, azt majd jól megmondjuk, mi a szép és a jó, na meg a helyes, csak tessenek felkészülni rá, hogy ez visszaüthet, mivel semmi sem tart örökké. Arról már nem is merünk beszélni, hogy a kormányzatnak nem az ideológiai térítés a feladata, hanem megteremteni a kereteit, hogy az állampolgárok maguk találhassák meg a nekik tetsző GDP növelési módot. ”The Constitution only gives people the right to pursue happiness. You have to catch it yourself.” Nem jó a kinyilatkoztatott egyetemleges igazságokat keverni a valósággal.

Lehet árulózni Duray-t – aki érdekes mód 2006-ban még nagy cimbi volt, mert akkor azt mondta, amit mi akartunk, de hogy önálló gondolata legyen, fujjfujj -, lehet sűrű fésűvel keresni a giccset meg a poreszt, hogy Hídember 2-őt forgassunk a sarcból, lehet államvallásosat játszani, mert különben mindjárt elnyel minket vagy a muszlim cunami, vagy legéppuskáznak mindenkit az ateisták, lehet a kurucinfó után küldeni a bloggereket, mindezt lehet.

Lehet a kiegyensúlyozott társadalmi berendezkedés intézményeit érdemi tevékenység és felhatalmazás biztosítása és kényszere helyett beolvasztani, kitömni, lenyelni keresztbe, lehet pártkatonákat ültetni minden szem előtt lévő lyukba, csak mindez nem a hosszú távú stabilitás és prosperitás receptje, hanem a rövid távú hatalomé. Pont, mint a szocik.

Valaki nem attól lesz jó jobboldali, hogy megfordítja az előjelet a baloldali tevékenységek előtt – amik alapból úgy keletkeztek, hogy ők is előjelet fordítottak, ami előtt szintén volt vegyértékcsere, meg azelőtt is, meg azelőtt is, és így tovább -, hanem attól, hogy megadja az embereknek a lehetőséget, hogy maguk boldoguljanak. Ami most megy, az igen messze van mindettől.

De hát ők tudják. Én meg majd mehetek regisztrálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr182103774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.06.25. 11:03:55

Ez egyébként tényleg érdekes, hogy milyen lelkesen dolgoznak, amióta kormányon vannak, de igazából nem csináltak semmit, azt viszont abszolút idegesítő módon tudták tenni.
Mintha csak a lovat adnák a hivatalos ún. ballib (jelenleg) károgók alá.
süti beállítások módosítása