Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

The Gring Reaper

2010. május 06. - bs395

Ezt már én sem bírom. Annyira készen van, hogy azt tanítani kéne. Vagyis várjunk… asszem tanítják is. Azt mondja a püspök úr – s itt ugye nem általánosíthatunk, mert míg minden ateista zsebében összecsukható guillotine-nal járkál mindig készen egy kis népirtásra, addig ezt a nyilatkozatot nem terjeszthetjük ki viszont, hogy tkp. a legtöbb az pontosan ilyen hülye -, hogy a társadalom pedofil. Te is, én is, anyád is. Mindenki.

Csendben jegyzem meg, hogy ezek szerint ő is, de nyilván ez is a mi hibánk, mert belekényszerítjük a hírekkel, a pornóval, a puszta létezésünkkel. Úgy szétkeni a felelősséget, mint a taknyot.

Olyat is mond, hogy a gyerekek spontán homoszexuálisok, mert a fiúk a fiúkkal, a lányok meg a lányokkal játszanak. Spontán. Freud tök fölöslegesen élt. S ebből a spontaneitásból cölibátust fogadott embereknek kell kivezetniük őket – ám a gyerek, mint a szivacs, a mutatott mintákat szívja magába, márpedig ha a bácsinak nincs felesége, akkor nem fogja tőle megtanulni.

A csúcs nem a redukció ad abszurdum, hogy a melegjogok – kb. létezésük elismerése – a pedofilok jogainak elismeréséhez vezet, vagy hogy régen kirekesztették a melegeket, akár nagy művész vagy trónörökös volt (kis faluban most is, nagy városban régen sem), hanem az, hogy szerinte egy pedofil tett nem tartozik a rendőrségre, ha azt a saját kutyánk kölke követte el.

És még ő aggódik a pedofilok jogaiért.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr461978962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Avatar 2010.05.06. 15:49:02

(Egy linket tehetnél a cikkre, amire reagálsz...)

Eddig nem az volt a szöveg, hogy az a természetes, hogy hetero az ember, csak a buzik rossz példája miatt ferdülnek el néhányan?
Most meg azt mondja, hogy alapból mindenki buzi, meg pedofil. Eddig hazudtak, most hazudik, vagy beszélnek csak össze-vissza?

És ha egy pap gyilkol, azt is el kell tusolni, az se tartozik a rendőrségre, mert hogy nézne ki, ha sajátjaik ellen fordulna az egyház?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.05.06. 16:01:01

@Avatar:
beletettem.
engem az érdekelne, hogy ha más csinál egy pappal valamit, mondjuk elcseni a misebort, az a rendőrségre tartozik vajon?

Jonas-R 2010.05.06. 19:15:19

ez egy baromsag. A fiuk nem azert jatszanak a fiukkal mert meg akarjak tocskolni egymast, hanem mert a ferfi szerepeket ferfias jatekokon keresztul tanuljak egymassal.

A lanyokkal papasmamast jatszanak, ami szinten kell es fontos, de amig nem kezdenek erni a nemi jellegek, addig valoban hatterben marad.. utana meg..

az hogy pedofilok jogai pedig abszurdum, ugyanazok a jogok illetik meg mint mindenki mast, legalabbis ezzel hulyitjuk a vilagot mar vagy szaz eve. A velemenyem a pedofil jogokrol egybeesik a vonatkozo south park epizod zaromondataval.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.06. 19:33:11

Hát ezen nagyot röhögtem.

Először.

Aztán elszomorodtam.

Seravy 2010.05.06. 20:37:41

Szerintem a dolog ott kezdődik hogy ki a pedofil...
Talán pont ma de legalábbis nemrég láttam egy cikket ahol pedofilnak neveztek egy papot aki 17 évessel csinált valamit...

Lófaszt pedofil, a média megint hazudik. Pedofil = aki nemileg értlen, vagyis kevesebb mint 12-13 évessel kezd ki. Aki 17, 15, vagy akár 14 évessel akar, az egészséges ember, kérdezz meg egy biológia tanárt, vagy orvost. Az hogy a tövények ezt nem fedik le, és magasabb kornál húzzák meg a határt bizonyos országokban, már más kérdés.
Szerintem akinek nem teszik egy jól kinéző 17 (vagy 16 vagy 15 vagy akár 14) éves csaj, az a beteg.
Lehet összevissza hazudozni a médiában, és lehet rossz törvényeket hozni is, de a biológiai ösztönt sajnos egyikkel sem lehet felülírni.

Amúgy meg ha egy pap egy 17 éves fiúval kikezd az nem pedofil, hanem BUZI. Csak a pedofil az olyan népszerű téma, jobb azt írni hátha többen olvassák.

Szóval ha a média által haszál pedofil definíciót használjuk, akkor bizony (majdnem) mindenki az.
Amúgy meg tegye fel a kezét akinek még sohasem tetszett 17 éves lány (18 évesen se).

phaidros 2010.05.06. 20:40:49

Jóhát, amikor a hírt olvastam, tisztán emlékszem, az jutott eszembe: "ez egy barom".
Ennyivel letudtam.

indapass90210 2010.05.06. 20:41:08

"a gyerekek spontán homoszexuálisok, mert a fiúk a fiúkkal, a lányok meg a lányokkal játszanak"

Megmondom az őszintét, én most is sokkal szívesebben játszom fiúkkal, mert azért valljuk be, hogy a legtöbb nő a dugásnál sokkal többre nem való. A maradék keveset meg esetleg el kell venni feleségül :)

phaidros 2010.05.06. 20:43:15

@bs395: nem, az a Szent Inkvizícióra tartozik. Miután kivallatják, csak azután adják át a világi bíróságnak, akik elégetik. Tudhatnád. :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.06. 20:50:06

@Csöncsön: én sajnos már elsőre se tudtam röhögni, sőt, egyszerűen nem is voltam képes értelmezni, az agyam visszautasította a féregségnek ezt a szintjét. Baromi kíváncsi lennék (valójában nem), hogy ez a fasz mégis mennyire büszke lehetett magára, amikor kitalálta, hogy ő most megmondja a frankót a nagyvilágnak. Hiszen - ahogy a teljesen vállalhatatlan idióták szajkózzák errefelé is - szegény katolikus egyházat támadják a pedofíliával.
Najó, kikapcsolom, mielőtt teljesen felforr az agyvizem...

acsa77 2010.05.06. 21:09:25

@Jonas-R: melyik az a rész? :)

Amúgy tényleg komplikált ez a téma, és tény, hogy felfújja a média az egészet. Ne legyen több gondunk pár tapizós papnál/tanárnál stb. Ott pont nem segít a felháborodás, ahol ezerszámra viszik szexrabszolgának a valóban kiskorúakat.

Egy normális társadalom azért most is szabályozza/neveli az eltérő korúak kapcsolatát, nehéz megszabni egy konkrét határt. Inkább az aszimmetrikus visszaélések a problémásak, és ott jogos egy korhatár megszabása a további szigorításért szankciók esetén.

védőanygyal 2010.05.06. 21:10:10

@Seravy: Nem tudom kikre gondolsz, de igen is PEDOFIL MOCSKOS ROHADÉK az az orvos, aki -mivel nem tud hálapénzt adni- a kiskoru 12 éves, a "természetben hajtja be a jussát. 36 éves egy 12 évessel! És mindenki ismeri ezt a paraszt sebészorvost! Gratulálok a barátainak! Még büszkék is rá. Gratulálok magamnak is, hogy 3 évet, mint a szerelme lehuztam vele,- igaz ezt csak a vége felé mesélte el nagy büszkén! Még engem fenyeget meg életveszélyesen,ha nem kotródok el - miután 40 évi félrebaszás után lebukik otthon !
Csak 8 milliómmal tartozik! No comment. A borzasztó, hogy nem lehet kitörölni ezt a 3 évet!

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.05.06. 21:13:49

Azért halkan megjegyzem, hogy a homoszexualitásnak a pedofíliával való összemosásának szép hagyományai vannak, néhány példa Magyarországról:

index.hu/belfold/semsex0222/
internetfigyelo.wordpress.com/2009/09/05/stoffan-gyorgy-a-kozerkolcs-ellen-rendori-biztositassal%E2%80%A6-avagy-vonultak-a-buzik/

De egyébként érdemes megnézni bármelyik, melegekkel kapcsolatos vitát, előbb-utóbb biza elójön a pedofília is.

hamisnero 2010.05.06. 21:16:32

@Seravy: gyereked ugye nincs. de ne is legyen. vagy de. aztán figyeld, amikor 14 évesen felpróbálja egy egyébként tudatosan szüzességet vállalt öregúr. egyébként legyél óvatos, 14 év alatt megrontás, 12 alatt nemi erőszak. vagy ne, ne legyél óvatos. kívánj meg egy 12-13 évest (neked az már NŐ, recskakirály barátom) oszt majd a sitten te leszel a hamvas kislány a kigyúrt 120 kilós hosszútávúaknak. imádni fognak.

indapass90210 2010.05.06. 21:17:03

Mindenesetre ha király lennék, ez meg az országomban mond ilyet, a holnapi főfilm a privategoldon "A püspök és a légkalapács megkísértése" lenne.

kettőbé 2010.05.06. 21:36:20

"addig ezt a nyilatkozatot nem terjeszthetjük ki viszont, hogy tkp. a legtöbb az pontosan ilyen hülye"

Nem bizony. Elolvastam a cikket. Ez a brazil érsek klinikai eset. Az ő idiotizmusát meg te ne kend szét az egész egyházra.

(Tótavé nagyszerű tanítványra lelhet benned. Levelezgessetek egymással.)

Camelot 2010.05.06. 21:42:16

@Dövan: Te nagyon hülye vagy:)

Segitsen mar valaki, hogy a pékbe van az, hogy a papi bűnök nem a világi bíróságra tartoznak. A Pápa készül mea culpa-ra...És akkor minden el lesz intézve?

Mások évtizedeket rohadnak börtönben, mert kiskorúval..., a papok meg - pont azok, akiknek az erény lenne a kenyerük - annyit mondanak majd, bocsika, és ezzel minden bűnük le van tudva?

Eddig is bosszantott a katolikus egyház képmutatása, de ami most megy, arra nem találok szavakat...

Alternatív 2010.05.06. 22:01:21

@Seravy:

Nagyon igyekszel relativizálni a dolgot.
Egy 14 éves lány az bizony gyerek. Akkor is, ha nagyobb a melle, mint a húszéves nővérének. És egy ép érzékű húszéves megérzi, hogy a pszichoszexuális fejlődése még sehol se tart. Adott esetben még csak próbálgatja az erogén zónáit, a saját reakcióit. Aztán ha hülye módon lefekszik valakivel, vagy megerőszakolják, frigid marad egész életére, vagy legalábbis komoly gondokkal küzd.

Persze a pedofil szempontodból rendben van a dolog, melle is van, meg lyuk is van rajta, a feje meg a személyisége pedig nem érdekel (mint a viccben: már nem túl szűk, és még nem kell sokat ásni).

saunier 2010.05.06. 22:27:32

gyereket nem bszunk.
punktum.

dukeekud 2010.05.06. 22:47:42

Ez az egesz pedofilozas legtobbszor semmi mas mint gyulolkodes, sok ember egyszeruen jobban erzi magat, attol, ha masok karara gyulolkodik. Regebben a boszorkanyokat uldoztek,meg az eretnekeket, es az ostoba tomeg rajtuk keresztul elte ki a verszomjat, manapsag a pedofilok toltik be ezt a szerepet. Akik az esetek 99.9 % semilyen buncselekmenyt nem kovetnek el legfejebb kepeket nezegetnek a neten.

dukeekud 2010.05.06. 23:08:01

@Alternatív: "Nagyon igyekszel relativizálni a dolgot.
Egy 14 éves lány az bizony gyerek. Akkor is, ha nagyobb a melle, mint a húszéves nővérének. És egy ép érzékű húszéves megérzi, hogy a pszichoszexuális fejlődése még sehol se tart."

Nem arrol van szo, hogy egy 12-14 evesnek kell e barkivel is sexelnie.Sok gyerek szellemi alapotat elnezve meg a 18-20 ev is tul korai.
Arrol van szo, hogy egy 12-14 eves lanyra, fiura nem a pedofilok mozdulnak ra, hanem, akar milyen szornyu is, a normal heterosexualis emberek. A pedofiloknak csak a nemileg eretlen, serduletlen kisgyereknek kinezo kisgyerekek vonzoak. Csak a emberek ezzel nem akarnak, mernek szembesulni, ezert az ilyen ugyeket is amikben 12-14 eves gyerek szerepelnek a pedofilok szamlajara irjak, mikozben mindenki tudja hogy semmi koze a a pedofiliahoz.

gitáros 2010.05.07. 00:10:35

@védőanygyal: @Alternatív:
Olvasás, szövegértés megy-e?
Egy biztos: a törvényes korhatár 14 év, innentől felfelé egyéni ízlések döntenek...

suhanyc 2010.05.07. 00:24:54

kicsit off, nem pedo csak buzi, de ez mekkora... :D a luuuzer... igy lebukni... index.hu/kulfold/2010/05/06/interneten_rendelt_maganak_fiubaratot_a_melegellenes_pap/

JohnHenry 2010.05.07. 01:09:23

ez a poszt kb olyan, mint amikor kuncze gabi szövegéből csak annyit vágtak be, hogy "belelövet a tömegbe, ahogy az kellett volna", pedig pont az ellenkezőjéről beszélt.

"...Az érsek arról is beszélt, hogy milyen fontos segítséget nyújtani a gyerekeknek, nehogy homoszexuálissá váljanak. „Tudjuk, hogy a kamaszok spontán homoszexuálisok. Fiúk fiúkkal játszanak, lányok lányokkal" - mondta a főpap, aki szerint megfelelő útmutatás nélkül ez így rögzülhet bennük.
A főpap arra figyelmeztetett, hogy a homoszexualitás társadalmi elfogadottsága a pedofília elfogadásához vezethet. „Ha arról kezdünk beszélni, hogy nekik (a melegeknek) vannak jogaik, van joguk nyilvánosan demonstrálni, csakhamar a pedofilok jogainál kötünk ki" - mondta a főpap.
Dadeus Grings korábban megbotránkozást keltett egyes nyilatkozataival. Hét évvel ezelőtt például azt állította, hogy a holokausztban nem hatmillió, hanem csak egymillió zsidó pusztult el. Néhány évvel később visszavonta nyilatkozatát, de tavaly ismét magára haragította a brazíliai zsidó csoportokat azzal az állításával, hogy a vészkorszakban több katolikus halt meg, mint zsidó, de erre eddig azért nem derült fény, mert a zsidók uralják a világsajtót."

magyar-magyar szótár 2010.05.07. 05:08:51

Már megint kimaradt a pedofil elől az állandó époszi jelző, a katolikus. Helyesen a pedofil az katolikus -tanulmányozzad már léccivess a fejlettattejjista sajtót.

Természetesen nemhogy a zatejjistákokok, de még a brendeliánus tudományos-ateisták is nem kis összecsukható guilllotine-nal mászkálnak a farzsebükben, hanem kis elsősegélykészlettel pedofilkatolikuspapok által összevagdalt góyalábak gyógyítására.
Mindössze annyit kell belejavítani a történelembe, hogy az akkor aktuális pápa náciseggnyalását úgy ábrázoljuk, hogy Hitlerék nem szigorúan ateisták (egy kis megengedő átmeneti türelemmel az elavult teutonság eránt) voltak, hanem pedofilkatolikusok. (Bár meghatározóan evagélikusok és egyéb reformáták is...) [Magyaroraszágon pl az egyházfikázásból a jóoldali megfelelő Donáth László miatt az evangyélikusok kimaradtnak... hihihi]

Másképpen. Vész vagy katasztrófahelyzetekben, amikor az emberek nagytömegekben levetik a gátlásaikat, fölbukkanak az elnyomott vágyak.

A maszekbarneválban a raklaphúzogató fiút elkapják az asszonyok a folyosó sötét sarkában és megmogyorózzák ( (erőszakkal ámde gyöngéden a herit marisgálják és himvesszejét huzigálják)
A tornatanáérnéni az öltözőben fogdossa a 12-13 éves fiúk gyorsanmerevedő fütyijét (de ez nem pedofília, hanem dicsőség) most a fiatalpasizás népszerű sportját itt nem elemezném.
Te nem bs395, az elméleti-tudományos munkát végző megfontolt komoly ateisták, mint tanítóm Hannibal Lektűr is, természetesen azt mondják, hogy sten nélkül is van morál, az emberben legyen tartás.

Mennyivel nehezebb dolga volt a korai ateistáknak: A XIX. század retkesnyakú és zsírosfülű diákságának a kocsmaasztaloknál még viszonylag nehezebb dolguk volt, nem önmagukkal folytatak párbeszédet, hanem képzett teológusokkal vitáztak, akik pl azzal érveltek, hogy a jósitennek nincsen mindenre ideje, ha te nem hsizel benne, de erkölcsös vagy, neki az is jó.

Az ateista gimnáziumi tanárbácsi, amikor először nyom vazelint a 16 éves költőfiú rectumába, persze Rimbaud és Verlaine viszonya felől kerít.

különvélemény 2010.05.07. 06:02:03

@Alternatív:
"Persze a pedofil szempontodból rendben van a dolog, melle is van, meg lyuk is van rajta"

Vazze, tanuljuk már meg, hogy attól pedofil valaki, hogy a !gyerekekre! bukik, nem a tinikre.
Egy pedofil pont nem akarja, hogy legyen melle.
Nem azért mászik rá, mert látja az igazolványában, hogy még nincs 12, hanem a fejletlen testet bírja, teccik érteni?

Csore60 2010.05.07. 06:34:35

@Seravy:
Teljesen igazad van. Ha felnőtt férfinak tetszik egy nemileg érett 14 vagy akár 17 éves lány, az nem pedofil.
Ugyanakkor felnőtt emberként tudnia kell, hogy tiltott gyümölcs, mert lehet, hogy nemileg érett, még az is lehet, hogy szívesen lefeküdne a "bácsival" , de személyisége és életkora alapján még nem tekinthető felnőtt nőnek.
Tehát uraim, mindent a szemnek... :)

A püspök úr egy idióta, lehet, hogy az ő anyukája pedofil, de nekem sosem jutott eszembe kisfiúkra szexuális lényként nézni. A spontán homoszexualitás teóriája meg akkora baromság, hogy már égbekiált.
Ha egyházi személy köztörvényes bűncselekményt követ el, feleljen a törvény előtt. Isten majd a halála után számol el vele.

Csore60 2010.05.07. 06:47:37

@magyar-magyar szótár:
A pedofília mindenkinél elítélendő, és üldözendő, szerintem ezt senki sem gondolja másként. Ha azonban olyan személy követi el, akinek hivatásánál fogva a gyerekek ki vannak szolgáltatva, akkor különösen veszélyes és felháborító. Akár egyházi személy ( bármely felekezetű), akár gyerekorvos, vagy pedagógus az illető.
Az embereket azért háborítja fel fokozottan, ha pap követ el ilyesmit, mert tőle magas erkölcsiséget, példaértékű magatartást várnak a hívők. Ha jó tudom, a katolikus egyház ültette el az emberekben azt a meggyőződést, hogy a pap lelki vezetője, útmutatója a híveknek, erkölcsi, vallási tekintetben példakép. Talán nem kéne csodálkozni, hogy ezt várják tőlük.

magyar bucó 2010.05.07. 07:29:07

@Seravy:
A törvény szerint 14 éves kortól szabad a szex, azzal, olyan neművel és úgy szexel, ahogyan akar.
Régebben a buziknak 18 volt, de a libsik eltörölték. Jogegyenlőség van.

bgp 2010.05.07. 09:08:20

@dukeekud: Azokat a képeket valahol csinálták is, valódi gyerekek kárára. (A rajzolt képek üldözése szerintem is túl van lihegve).

Tetsu 2010.05.07. 09:10:08

Az összes egyházat meg kellene szüntetni a hülyeségeivel együtt. Akkor nem beszélne a papság ekkora baromságokat. Mindenki higgyen abban amiben akar, az intézményesített vallás nem kell. Csak kárt okoz. Nagy kárt....

TBal 2010.05.07. 09:12:43

Én is hánytam a hivatkozott cikktől.

Egyébként van egy külön szó a buzi pedofilra: pederaszta. csak alig ismeri valaki. A pedofilt az érelten ellenkező nemű iránt vonzalmat érzőkről mondják, ha jól tudom.

robian 2010.05.07. 09:16:01

rontsd meg és uralkodj

TBal 2010.05.07. 09:16:44

@JohnHenry: „Ha arról kezdünk beszélni, hogy nekik (a melegeknek) vannak jogaik, van joguk nyilvánosan demonstrálni, csakhamar a pedofilok jogainál kötünk ki" - mondta a főpap.

Ez nagyon cinikus érvelés - a melegek szexuális kapcsolata kölcsönös beleegyezéssel történik. A pedofiloké meg nem.

robian 2010.05.07. 09:21:47

rontsd meg és uralkodj

Tucsok84 2010.05.07. 09:22:58

@Jonas-R:

úgy, mint:
"De ti gyerekekkel szexeltek!!!"

Pong 2010.05.07. 10:43:28

Ezt tegnap posztoltam a FBra, miután találtam egy megfelelő thumbnailes angol cikket, hát felháborító, hogy miket dobnak egyes papok, egyszerüen csak pofoznám egy darabig, aztán rugdosnám.

Másik dolog az, hogy egyértelműen nincs egy központi direktiva, hogy mit mondhatnak a papok, utoljára is eljárt a szája egy irnek(mi másnak), hogy összehasonlitotta a lolokauszttal.

Nincs ezeknek gag order mint a katonaságnál, ha már titoktartás van?

Avatar 2010.05.07. 10:47:48

@gitáros: @magyar bucó: És most jön a poén:
Morvai Krisztina, még libsi korában személyesen lobbizta ki, hogy ne csak a heteroszexuális kapcsolatokban, hanem a homoszexuális kapcsolatokban is 14 év legyen a beleegyezési korhatár. Előtte homoszexuális kapcsolatokra 18 éves korhatár vonatkozott.
Egyébként azért 14 év a határ, mert mondjuk egy gimi 4.-es fiatal gyakran már betölti a 18-at (pl. évvesztes), viszont elég hülyén nézne ki, ha börtönbe kellene mennie azért mert mondjuk 2 évfolyammal lejjebb járó mondjuk 15 éves partnerével szexel.
Viszont az szerintem is hülyén nézne ki, ha egy 40-50 éves ember kezdene el 14-15 évessel hancúrozni, de speciel az ókori görög kultúrában ez is teljesen elfogadott volt.

dukeekud 2010.05.07. 11:40:58

@Csore60: "Az embereket azért háborítja fel fokozottan, ha pap követ el ilyesmit, mert tőle magas erkölcsiséget, példaértékű magatartást várnak a hívők. "

Szerintem inkabb az van, hogy sok embernek kisebbrendusegi erzese van a papokkal szemben. Mert azok legtobbszor tenyleg jobbak tanultabbak , bolcsebbek, okosabbak, mint az atlag ember.Es ezert karorvendenek az emberek az egyhazon ha, egy pap valamilyen buncselekmenyt kovet el.
Szerintem ebbol az irigysegbol onbizalomhianybol taplalkozik az egyhaz elleneseg, es nem pedig valamifele magasrendu erkolcsisegbol, mert annak egyebbkent nyomat sem latni a mai emberekben.

dukeekud 2010.05.07. 12:11:20

@bgp: "Azokat a képeket valahol csinálták is, valódi gyerekek kárára. (A rajzolt képek üldözése szerintem is túl van lihegve). "

Szerintem legalisan keszult mesterseges kepek megoldanak ezt a problemat.Megszuntetne a valodi kepek iranti igenyt, igy a pedofilok meg a tarsadalom is jol jarna.
A valodi kepeket tovabbra is tiltani, a mesterseges kepeket vizjellel, digitalis alairassal ellatni, hogy egyertelmuen megkulonboztetheto legyen az illegalis tartalomtol.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.05.07. 14:09:04

@kettőbé:
az előtte lévő szavak is megvoltak?

@dukeekud:
nyuljanak a te gyerekedhez, és ne legyél dühös.
a műveltségi gyűlölködésre meg: roman polanskyt is engedjük szabadon? vagy ha sok diplomám van, akkor fogdoshatok kislányokat?

@JohnHenry:
"do as i say, not as i do"
ott van az is, hogy miként tanítaná meg egy olyan ember a társadalmi szerepeket, aki maga nem gyakorolja az elvárt mintát?

@magyar-magyar szótár:
mi fán terem a relativizmus? keresztalakún? ha a kommenyisták rejtegetik a bűnözőket, kiakadsz, mint az órarugó.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2010.05.07. 14:47:33

Nem ide tartozik, vagy kicsit talán, mert egyből ez jutott eszembe, amikor a fiúgyermekeket belevette a történetbe a bácsi, szóval, hogy én csak filmeken láttam ilyesmit, vagy ha rákérdeztem, akkor persze mondták a fiúk, hogy igen, ilyen volt kamaszkorukban, szóval a kollektív önkielégítés. Mert tény, hogy ilyet szerintem úgy általában nem gyakorolnak lányok, mert ők diszkréten elvonulva, paplan alatt vagy a kád magányában... de semmiképpen sem csoportosan.. Vagyis nem tudok ilyenről...

de úgy látom van itt sok szakértő, majd megmondjátok... amúgy szerintem elvileg le lehet élni egy életet szex nélkül, de minek... a legjobb szerintem az lenne, ha fiatal korában ezen mindenki alaposan túlesne, és hogy papi és egyéb pályáról csak már az életet alaposan megélten gondolkozna... fiatalemberektől vagy lányoktól megvonni a szexet nem vezet sok jóra, szerintem... szerintem papnak vagy apácának csak 50 év felett van értelme menni, kivételes esetekben esetleg 40 év felett, addig meg mindenki alaposan tapasztalja meg a testi és természeti örömöket..
süti beállítások módosítása