Tömegoszlatásilag (se) nagyon sikerül megtalálni a helyes eljárást és arányt. A tévészékház ostrománál erőtlenül léptek fel. 2006. októberében mellékutcákban véletlenszerűen vertek össze embereket, akiket utána otthagytak a járdán. A Kossuth-téri rendezvény önmagában megmutatta a gyülekezés, a véleménynyilvánítás és a rendfenntartás összes betegségét. A mostani oszlatás pedig kifejezetten gáz volt. Mondom ezt úgy, hogy a Jobbikot Gárdástul a hátam közepére sem kívánom.
Bedének igaza van abban, hogy a jognak, mint elvont fogalomnak az uralma nonszensz, s a jogalkotó akkor teszi jól, ha olyan szabályokat hoz, amivel egyrészt a jog alanyai egyetértenek, másrészt a szabályokat képes betartatni – ez viszont a társadalommal szemben csak is erőszakkal valósítható meg. Amikor a zemberek azt látják a képernyőn, hogy passzív ellenállást tanúsító embereket fúj le a rendőrség, és visz el ölben, akkor igazat fog adni azoknak a véleményeknek, amik szerint a rendőrség, a kormány, és úgy általában a magyar állam ellenük van.
Vonát elvinni sem egyenlő Budaházy vagy Tomcat menetrendszerű letartóztatásával, mert nem mindegy, hogy valaki magától beszél hülyeséget, vagy több mint 400 ezer ember törvényes módon kinyilvánított felhatalmazásával teszi ezt. Vonából hőst csinálni más szintre emeli a játékot. Még a Kossuth-téri népnemzeti dzsembori alkalmából volt olyan vélemény, hogy hagyni kellett volna, hadd erodálódjon magától. Most komolyan, mi történt volna, ha otthagyják a tüntetőket az Erzsébet téren? Kikiáltják a Szentkorona országát pár négyzetméteren, vagy megnyugodva hazamennek?
Mert ha nincs ellenség, elfogy a lendület.
