Friss híreket mondunk: Normie hazatért! Mint Lassie, csak nem ugat! Nem tudjuk mikor, meg hogyan, de most ugyanott van, ahol négy napja volt, csak a köztes időben nem. Ki is vittük gyorsan az erkélyre, úgyhogy a következő jelentlekzőnek darus kocsira lesz szüksége, az meg csak feltünőbb. Részünkről itthon öröm é bodottá :-).
***
Meg lettem lopva. Nem nagy dolog, pár ezer forint. Érzelmi kötődés az volt. Vettünk tavaly egy cserepes fenyőt. Drágám feldíszítette, gondoltuk, jaj de jó lesz, ez a fa lesz minden évben. Ünnepek után kiraktuk az előtérbe, hogy akklimatizálódjon, mielőtt az erkélyre kerülne. Egész jól is működött a dolog, kezdett megszokni, de egyik nap - kedden - eltűnt. Csak úgy. Volt némi tűlevél, jelezvén, hogy levitték a lifttel. Kerestük, nem találtuk. Megkérdeztük a portást, nem látott-e valamit. Ő nem, de vissza tudjuk nézni a kamerát (ez egy ilyen burzsuj hely, ahol a közös költség a fele egy lakásszövetkezeti panelnek, csak négyszer annyi dologra futja belőle valahogy, mi se értjük). Visszanéztük: 19:57-kor két idősebb nő ölben viszi Normie-t (mert így hívták) le a parkolóba, és berakják egy kombiba. Egyikük szépen visszamegy a házba, a másik meg majdnem kiviszi a sorompót tolatáskor. Ott volt mozgóképen, ahogy éppen meglopnak. Két ajtóval odábbról az egyik lakó, meg még valaki. Nem örültünk neki. Felmentünk a lakótárshoz - nyugdíjas, özvegy tanárnő -, tisztázandó a félreértést, hogy az a fa nem árva volt, csak fázott. Nem is tudja, miről beszélünk. Miért vinné el? Hát az övé is tönkre ment, onnantól meg semmi oka elvinni - mondta ő. Meresztettem a szemem. Nem hittem el.
A másik irányba két ajtóval jelezte a lakótárs, hogy ő ott volt - látszik a videón is -, amikor éppen vitték le, még félre is kellett állnia, és igen, az a nő volt az, meg egy másik. Megnéztük a szalagot megint, megkértük, ugyan jönne már ő is, az ő szemébe csak nem tagadja, meg ismerik is egymást szegről-végről, közös ismerősön keresztül, meg volt is már náluk. Átmentünk így többedmagunkkal megint. Nem ő volt. De hölgyem, ott vitte el mellettem, maga volt az! Nem, nem ő volt, nem is érti, meg miért vinné el. Pedig kérdezősködött, hogy kié lehet, megkérdezett mindenkit - furcsa mód minket pont nem -, meg nem is tudta, hogy mi is itt lakunk (két éve, kezitcsókolom, eztán így köszöngetek majd), meg hogy a szomszédot most látja életében először. És közben helyezgeti a testsúlyát egyik lábról a másikra, csípőt előre tolva - pont, mint a videón. De nem ő az. Mi tévedünk, a kamera téved, a szomszéd téved, és ki ő egyáltalán, lehet, nem is itt lakik. Meg hát ugye oka se lett volna rá, ilyenkor még kiültetni sem lehet, meg az övé is tönkrement, nem volt onnan már rá oka.
Tudom, irigylésre méltók a problémáim, amikor Cozma egyik gyilkosa ugyanígy mondja, hogy nem ő volt, pedig ott is ott van a videó, meg a szemtanúk, vagy amikor tízezrek nem egy 6000 forintos fenyőfát veszítenek el, hanem mindenüket. Nekem nem is ez a fontos, hanem az, hogy mindezek után ő is ott lakik, meg én is. Úgy megyek haza, hogy tudom, egy piti tolvaj mellett lakok. Azt hinné az ember, hogy lakópark - eufemizmus az új panelekre -, jóravaló emberek, azért mennek oda, mert már unták, hogy nem bízhatnak a mellettük lévőben. Hát nem. Menekülhetsz a valóság elől, az akkor is utólér. Felhúzhatsz egy magas falat, de lesz, aki átmászik rajta. Sőt: eleve odabent van. A legidegesítőbb a tehetetlenség: 20 ezer alatt van ugye, lófasz se fog történni. Törjem el a lábát? Egy nyugdíjas tanárnőnek, aki fele akkora, mint én? Nem azért, kedvem lenne hozzá, és talán nyugodtabban is aludnék, amíg ki nem érkezik a rendőrség. De utána is ott laknék, és ott lakna ő is: az ember, aki meglopott. Te mit csinálnál?
