Véget ért a középkor Európában. Mert az olyan. A hagyomány utolsó védőbástyája is ledőlt az aufklérerek szüntelen ostroma alatt. A világ újabb nagy lépést tett a végitélet felé. Vagy nem. Egyáltalán, mi a rossebb az a feudalizmus? Társadalmi berendezkedés? És milyen? Csak mert ha ezt meg akarjuk válaszolni, akkor eleve elrendelve tévedésre, hovatovább, polpotizmusra vagyunk ítélve. Meg egyébként ki az a Machiavelli, és már megint mit ugat évszázadokon átívelve bele a hagyományos elit dolgaiba? A jogszerzés szolgálatért cserébe nem annyira forradalmi dolog, és még csak monarchia se kell hozzá: Svájc, Amerika, a szabad városok, vagy a köztársaságkori Róma is milyen jól elvoltak király nélkül, mégis működtek/működnek, méghozzá ugyanazon elv mentén, ami már az első, autonóm és önellátó emberi közösségeket is jellemezte - if you don't contribute, don't complain (ha nem járulsz hozzá, ne panaszkodj). Az európai monarchiák története - melyekre később a feudalizmus cimkét ragasztották - nem azt a stabil és változatlan struktúrát mutatják, amit elvárnánk.

A római birodalom bukása után több hullámot is vetett kontinensünk népessége, a klasszikus hármas felosztást - harcosok, dolgozók és imádkozók - mindannyiszor kikezdve. A röghöz kötött jobbágyok helyzete már a XI. században jelentősen javult, hiszen a termelés felívelt, a munkaerő drága lett, így a földtulajdonosok egymással versengtek a munkaerőért (pl. szabadságot ígértek az odaköltözőknek, adómentességet, egyebeket), főleg olyan területek megművelésére, amiket korábban nem vontak be a termelésbe. A népesség és a termelékenység szépen ívelt felfele - a XIV. század elejére Franciaország népessége például elérte a 18 milliót, míg a francia forradalom idején, a XVIII. században 25 millió körül állnak majd, nagyobb területen -, amíg el nem érte a lehetőségeinek a határát. A versengés stagnáló erőforrások mellett folyt tovább, szárnyalt az infláció, elmélyült a vagyoni szakadék a földtulajdonosok és a bérlők között, az előbbiek pedig csak azért sem akartak lemondani a korában élvezett életmódjukról (lásd megint: miért történt meg a francia forradalom?). A természetes elit - és annak egyházi tagjai, mivel a kor legnagyobb földbirtokosa maga az egyház volt - morális és gazdasági züllésen ment keresztül: itt ütött vissza az az eliminációs struktúra, amit a folyamatos expanzió mindaddig feledtetni tudott. Éhes embernek nincs erkölcse.

A háborúk, a járványok a csökkenő mezőgazdasági termeléssel együtt gyakorlatilag megfelezték Európa lakosságát. Ennek az kellett volna, hogy legyen a következménye, hogy hirtelen jóval kevesebb ember osztozik a korábbi erőforrás mennyiségen, vagyis megint gyors felívelésnek kellett volna következnie, de ez igen nyögvenyelősen ment: a földtulajdonosok továbbra is ragaszkodtak szerzett státuszukhoz, igyekeztek az árakat alacsonyan, míg a bérleti díjakat továbbra is magasan tartani. Ez volt a parasztlázadások kora (plusz reformáció, de ez nem volt elég figyelmeztetés, hiszen jön majd még földesúrra guillotine): lázongások korábban is voltak, ám soha sem öltöttek ekkora mértéket. Ekkor vált a mezőgazdasági munkás szitokszóvá, s igazából ekkor született meg a tömegember - mekkora fordulat ez a korábbi megbecsült, "Isten után a második" parasztságához képest! Felvilágosodás majd 250-300 év múlva lesz, kommunizmusra meg még vagy fél évezredet kell várni, de ez csak lábjegyzet. Majd jött megint a felívelés, háborúk, satöbbi-satöbbi, aztán egyszer csak azok, akik a legnagyobb földeket birtokolták, nem fizettek adót, nem szolgáltak a hivatásos hadseregben, és még csak rendet sem tartottak - merthogy ezek voltak azok a szolgálatok, amikért cserébe örökíthető földtulajdont kaptak általában. A feudalizmus egyensúlya már nem létezett, plusz bezavart a hármas rendi felosztásba a burzsoázia: Róma óta a kereskedők és az iparosok nem sok vizet zavartak a kontinentális monarchiák berendezkedésében - a templomosokat illetve az itáliai kereskedővárosokat nem számítva, ám ők is le lettek építve - de most, a gépesítés és automatizálás újkori felfutásának (az ókori római birodalomban voltak már teljesen automatizált termelőüzemek), illetve a verseny nélküli területek - amerikai és egyéb gyarmatok - bekapcsolódásának köszönhetően megint az a fura helyzet állt elő, hogy a hatalom immár nem a földtulajdonosok kezében összpontosult.

Ekkor jött minden gonosz eredője, a francia forradalom (mely gyakorlatilag egyenlő a jakobinus rémuralommal, hiszen a 10 évig tartó első körös forradalomból 15 hónapot tényleg az tett ki - ugyanakkor több, mint ironikus, hogy a forradalmisták akartak új időszámítást bevezetni, amit azóta viszont csak az ellenforradalmisták használnak), ami érdekes egyvelege volt az addig marginális szerepet és súlyt birtokló, ám épp felfutó vagyonos polgárságnak és ugyanazoknak a felboruló egyensúlyi folyamatoknak, amik már Dózsa Györgyöt is kizavarták a mezőre. Ezt választják általában a feudális - örökletes jogok örökletes szolgálatokért - végének, pedig ha mindenképpen zenitet kéne kijelölni, az sokkal inkább az első világháború lezárása lenne, mint a hagyományos elit hattyúdala. S most Bastille bátor ostromlói elértek végre Sarkra is. Senkit ne érdekeljenek a körülmények, hogy miért is van bukásra ítélve az izolációban háborítatlanul fennmaradt berendezkedés, mert a kérés az, hogy Barcley-ék akkor most aufklérerek-e, vagy sem? Burzsoák, az egyszer biztos, ám nem akarnak felvilágosítani senkit se, "csupán” manipulálni, illetve zsarolni, bebizonyítva azt a tézist, hogy a hatalom azé, akinek az akarata érvényesül - ez viszont lehet Sark hagyományőrző lakossága is, ha hajlandóak kibekkelni az átmeneti recessziót. Párizs asszonyai nem voltak hajlandóak, tizensokadik Lajos pedig - saját és atyja több évtizedes próbálkozásai ellenére - nem tudott úrrá lenni a helyzeten. Adjon az Úr bölcsességet Sark urának, s türelmet népének, különben mehetnek dolgozni a mekibe pár év múlva.

Oké, az utolsó mondatot nem gondoltam komolyan. Gonosz vagyok, de hidegen hagy, mi történik Sark festői szépségű szigetén. Inkább akkor úgy búcsúznék, hogy az ember igazsága addig tart, amíg a hatalma, az pedig addig, ameddig kontrollal bír az események fölött, illetve a világ nem az ember által kitalált ellenpárok mentén áll be egyensúlyi állapotba, hanem fordítva: a monarch vagy képes egyensúlyi alternatívát felmutatni, vagy majd megteszi helyette más. Mondjuk egy burzsuj.