Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Tudsz saccolni?

2008. július 30. - bs395

Lopsz, csalsz, hazudsz!
Igaz történet alapján.

Szeretem én a magyar államot, annak is leginkább az adóhatóságát. Az Apehet kisstílű dolog szidni, mert dupla hendikeppel indul: szívatják a törvények, rendeletek ellentmondásai és hézagai, és szívatják a lehetőségek, amik nem mindig tartanak lépést az elkerülés módjaival. Talán éppen ezért, ahol tudja, ott igyekszik maximálisan betartani a törvényt, és ahogy már az lenni szokott még a népmesékben is, erre leginkább a kisembernél van lehetősége, aki nem közigazgatási államtitkár, ezért nem tud leszólni, hogy 86 millió helyett legyen elég csak 100 ezer.

Evások halmozottan hátrányos helyzettel indulnak!

A helyzet úgy néz ki, hogy minden év December 20-ig be kell fizetned a December 31-ig befolyó bevételeid adótartamát. Tudsz tippelni? Na jó, kapsz 10% előnyt, ennyit tévedhetsz, de többet nem! Nem is lenne ez olyan tragikus, ha az ember előre tudja, hogy az a havi egy darab számlája mennyi lesz. De mi van azzal, akinek nincs ilyen fix, előre tervezhető szerződéses bevétele? (vagyis nem alkalmazott, de ezt csak csendben jegyzem meg) Az tényleg tippel. Esetleg túlfizet, aztán vár fél évet, amíg kamatmentesen, reálérték-csökkenten visszakapja a pénzét.

Történt pediglen, hogy kiállított az EVÁ-s egy számlát, December 20-a után, 2008-as fizetési határidővel, az az évi adóját pedig szépen rendesen befizette, 100%-ig. Igen ám, de azt a számla címzettje gyors befizette 29-én. Ezt észrevévén az EVÁ-s 2008. Január 2-án pánikszerűen befizette annak az adótartalmát is, biztos, ami biztos. Majd ment vissza dolgozni, építeni a kapitalizmust, ami a miénk.

Boldog tudatlanságban leledzett, egészen addig, amíg 2008. Júliusában kapott egy levelet, miszerint az az egy darab számla levitte a becslési hibatűrést 90% alá, ám mivel Január 31-ig rendezte, ezért kedvezményes eljárásban részesült és a büntetésnek csak a felét kell befizetnie. Mivel ez akkor már majd fél éve megtörtént, értetlenül állt a 105 ezer forintos bírság felett, és szidta a mindenkinek a jó édes anyját.

A kérdés: ha az ember megunja, és tényleg nekiáll lopni, csalni, hovatovább hazudni, akkor mi lesz? Ha már úgyis megbüntetik, legalább legyen értelme, nem? Milyen pénzből fogják fenntartani a bionikus szavazógépeket?

Kicsit analóg arra a sztorira, amikor kimegy az ellenőr, hogy csókolom, jöttem beszedni 5 millió bírságot – be tetszik fizeti, vagy nézzek is bele a könyvekbe?

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr7591235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LogiCa 2008.07.30. 09:08:05

Szerintem is őrültség olyan jövedelem után adózni, amit a vállalkozás még meg sem termelt, ráadásul keményen birságolni a tévedéseket.

De azért egy kicsit számoljunk utána. 105.000 Ft bírság 210.000 Ft megfelezése után keletkezik, ami a tényleges adó 90 %-a és az előlegként befizetett adó különbözetének 20%-a. Tehát a meg nem fizetett adóelőleg 1.050.000 Ft. Ha úgy számolunk, hogy egy óvatos vállalkozó nem pontosan 90 %-ra tölt fel adót, akkor az év végén "váratlanul" kiállított számla / számlák adótartalma több mint 1 millió forint. Az EVA 25%, tehát a számla minimum 5 millió forintól szólt. Hogy lehet az év utolsó 10 napjában váratlanul 5 milliós számlát kiállítani? Valakinek valószínüleg kellett a költség...

posthuman 2008.07.30. 09:21:14

"Miert épül arra ?

Azert mert nagyrészben az is .... "

És miért az? Azért, mert rendkívül fura dolog az, hogy amiért megdolgozom, azt nem én kapom meg. Komolyan mondom, legalább a fele megmaradhatna...a fele...vagy 51%...de jó lenne.

Nem túl bonyolult a példa. Vállalkozóként keresek mondjuk havi 300.000 Forintot nettó persze. Befizetem az összes nyereség, iparűzési, szolidalitási, tökvakarási adót és megmarad a harmada. Kb mondjuk 100.000 Ft.
Örömködök aztán lemegyek a boltba kenyeret meg tejet meg vajat venni, amire ugye fizetem az áfát...huppsz...egy kicsi megint elúszott. Szal ha azt vesszük, hogy elköltöm a nyanvadék 100.000 Forintomat, akkor a végén remekül kijön, hogy abból még vagy 40.000-et kaján vigyorral fizetek be az államnak, jövedéki, regisztrációs, forgalmi meg a fene tudja még milyen adók formájában. Tyuhéjj... végülis mit nyafogoz? Megmaradt a pénzem 20%-a...nem is rossz...
Ja...és mit kapok cserébe? Tűzijátékot, meg díszes felvonulást, mert egészségügyi ellátást, meg gördülékenyen működő közigazgatási ügyintézést azt nem.
Nem érzem úgy, hogy ha évi mondjuk 2 millát befizetek az államnak, akkor 30 év múlva nyugodt szívvel sóhajthatok fel, hogy igen, megérte...mit nekem az a 60 millió forint, mikor ilyen pazarul működő csodálatos országban élhetek...

kontraszt 2008.07.30. 09:24:16

sajnos az apeh ma úgy működik mint a gestapo. volt ismerősnek aki igazán igyekezett mindent rendben tartani, olyan bírságot (20m+) varrt az apeh a nyakába, hogy azt a boltot, amiből élt, el kellett adnia.
Ez normális? Nem ám befizesse a forgalomból az adót? Vegyük el a boltját ... a középkor nem volt ilyen ...

Mellesleg hogy lehet az, hogy az illetékhivatal(szintén apeh) pl egy fellebbezésre kb 6-10 hónappal késöbb reagál (hivatalos ügyintézési idő ugyebár 30 nap) és a 6-10 hónappal késöbb, a teljes időszakra a banki alapkamat kétszeresét számolja fel ? Mi vagyok én ? BEFEKTETÉSI ALAP ?

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.07.30. 09:26:39

Sajnos az APEH emberei soha, de soha nem ellenőrizni mennek, hanem kizárólag pénzt behajtani.

Egy barátom sok évvel ezelőtt megszüntette a cégét.
Az irodisták fogták a papírt, félre tették, majd 6 évvel később csöngettek a lakásán:
- Jó napot! Van 6 évi be nem fizetett adója!
Szegény helyből azt se tudta mire gondoljon, hiszen mindig az utolsó fillérig elszámolt mindennel.
Utánnajárásra kiderült, hogy a papírt leadta, de a hatóság 6 évvel később nyomott rá egy bélyegzőt, hogy a cég meg lett szüntetve. A dátumig azonban követelték az adót.
Később sikerült személyesen találkoznija egy illetékessel.
A nő a problémára mosolyogva közölte:
- Vagy befizeti 8 napon belül, vagy tudunk még mellétenni ugyanennyit.... (az már közel másfél millió lett volna)

Erre mit lehet csinálni?

vazze... 2008.07.30. 09:31:41

posthuman: Ott a pont :-)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.07.30. 09:33:13

Közben eszembe jutott egy közgazdász jóbarátom, aki a következőket mondta:
- Ellenőrzéskor hibás elszámolást kell heyből eléjük tenni, lehetőleg olyan 30-50e Ft büntetési tételnek megfelelően.
Ők kiszabják a büntetést, és mennek tovább.
Ha minden rendben van, akkor addig túrják a szart, míg találnak egy szakadt, vagy rosszul olvasható számlát, amiért ráverhetnek a cégre néhány milliót.

Hungarisztán...Bleh....

ga 2008.07.30. 09:45:59

Legközelebb menj biztosra és az év végén kiállított számlát csak január első napjaiban add oda az ügyfelednek.

Netuddki. 2008.07.30. 10:03:06

Mikor jöttök végre már rá? Mi adózók fizetjük a cehhet, amiből minket szivatnak. Csak akkor lesz itt változás, ha összefogunk.
A törvényalkotók, politikusok el vannak eresztve, és olyan törvényeket hoznak, amik a saját cégeik érdekeit szolgálják, nem az egyszerű állampolgárokét. De mi azért többen vagyunk, nem?
A politikai megosztás is csak azt a célt szolgálja, hogy az embereket lekösse és ne a valódi problémákkal foglalkozzanak.

tehenke 2008.07.30. 10:04:52

Hehe. Hotvátországban az APEH üdülőben nyaraltam. Szinte mérhetően ugrott az adózási morálom.
Mondjuk kíváncsi volnék, hogy az apeh könyvelését ki ellenőrzi, ugyanis fekete munkások is dolgoztak ott....

Pista Bácsi 2008.07.30. 10:19:32

Magam is EVA-s egyéni vállalkozó vagyok és CSAKIS akkor nem sikerült az előírt 10 %-on belülre vinni a adóalap feltöltést, amikor valaki az utolsó pillanatban szólt, hogy kell neki egy nagyobb összegről számla.

Szóval ne sírjon a post írója, valószínűleg nagyon megérte neki azt a számlát kiállítani, hiszen ha kedvezményesen 100 eFt-ra büntették, akkor a "tévedése" nagyságrendileg 1 millió Ft volt, ez pedig 5 millió Ft-os bruttó számlaösszeget jelentett.

Az ilyen nagy összegű kamu számlák után "csak " 30-32 %-ot szoktak adni zsebbe, tehát kapott 1,5-1,6 millió forintot, ebből befizetett 1,25 mFt EVÁT. Így, a 100 ezer forintos büntetés azt jelenti, hogy nem 250-300 ezer forintot kapott a fal számláért, hanem csak 150-200 ezer forintot.

Hát, mit mondjak, annyiért tényleg nem értem meg felemelni a tollat és kamu számlát írni :-)))

UbUlci 2008.07.30. 10:33:02

Pista Bácsi lécci add meg azoknak az elérhetőségét akikkel ilyen jól lehet keresni EVA-n belül.
Vagy ez csak egy a sok papi kiváltság közül?

Szokol 2008.07.30. 10:34:47

Az se normális, aki EVA-stól vesz kamu számlát. Ott eleve 26% az adótartalom, ha még nyerni is akar rajta, tényleg kijöhet a 30-32%. Máshol kap a bruttó összeg 10-20%-ért is.

moonclown 2008.07.30. 10:40:06

logica-nak tök igaza van.másrészt nem csak eva-soknak kell tippelni, ami egy boltnal elég ordenárság.

maxt: ez még városi legendának is gyenge:

1. a megszűntetés nem egy papírból áll hanem az APEh és a Cégbíróság kihoz egy határozatot.Ha nem kap 2-3 hónapon belül határozatot evidens hogy utánakérdezek.
2.Másrészt ha az APEH nem szüntette volna meg akkor fél év múlva megy a felszólítás, d elegyen 2 év.
3.5 év az elévülési idő

Szóval fuss neki mégegyszer.
Megjegyzem van egy haverom haverja, akinek nem volt vállalkozása de az APEh becsöngetett hogy adjon 10 milliót, de lehetőleg kp.ban, mert csak.

Érdekes 5 éve tolok 2 céget, és a szokásos pár ezer ft-s késedelmi szarokon kívül sose volt gondom az APEH-nál, pedig még adót is fizetek és alkalmazottam is van.Nahát...

UI: persze azért viszem a céget ki, mert itt agyonnyom az adó

Pszt! 2008.07.30. 10:49:40

Ezt az eva-t azonnal meg kellene szüntetni. Miért fizet az újságíró, a művész meg a faszomtudjaki töredéke adót, mint én?

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.07.30. 10:59:45

moonclown:

Kérlek ne próbálj hazugnak beállítani!
Ha nem az egyik legjobb barátommal történt volna meg, akkor - hozzád hasonlóan - én is kétkedve fogadnám a dolgot, de ez esetben biztosíthatlak, hogy a történet igaz.
Nem mondom, hogy mindenki kötelezően így jár, de van rá példa, hogy ez igenis lehetséges, mint ahogy arra is - példádból - hogy meg lehet úszni a dolgokat olcsón is.

UbUlci 2008.07.30. 11:16:25

Pszt!:
Miért fizet töredék adót az EVA-s???
Átlagos havi mondjuk 500.000+ÁFA bevétellel és kb. 200.000 Ft. költséggel számolva:
EVA: 600.000 * 0.25 = 150.000
Járulék: (139.000) * 0,485 = 67.415
Iparűzési adó: 600.000 * 0.1 = 6.000
ÁFA visszaigénylésre nem jogosult, ezért bármi amit vesz (áru/szolgáltatás) 20% Áfa tartalma az államnál marad: 200.000 * 0.2 = 40.000
Vállalkozónak marad:
600.000 - 150.000 - 67.415 - 6000 - 40.000 = 336.585
Ez a bevételének a 56 %, tehát adó 44%

Ez minek a töredéke??? Te ennél nagyságrendekkel többet fizetsz???

De ez is csak arra jó amit kovi1970 írt, az EVA-s utálja a nem EVA-s és nem közösen azokat akik ezeket a sz@r törvényeket alkotják.

u.i.: bocs az igazi pistabácsi-tól

UbUlci 2008.07.30. 11:36:00

Még annyi kiegészítés, hogy azért írtam 500.000 ft + áfa bevételt, mert kb ennyi lehet 2007-ben az átlagos bevétel egy átlagos EVA-snak.
Egész pontosan 2006-ban bruttó 516.000, 2007-ről nem találtam adatot, ezért emeltem megbruttó 600.000, hiszen dübörög a gazdaság.
Egyébként minél lejjebb viszed a havi átlag bevételt, annál jobban emelkedik az elvonás mértéke.
pl:
300.000 = adó 62%
400.000 = adó 53%
500.000 = adó 47%
600.000 = adó 44%
700.000 = adó 41%

És mint látod, igen a törvény úgy van megalkotva, hogy minél több a bevétele valakinek annál kevesebbet adózik.

De mondom az átlag valahol 500e és 600e között van.

Tehát nagy átlagban az EVA-sok 44%-47% adót fizetnek és a maradékból üzemeltetik a vállalkozást és ami még ezután is megmarad az a "fizetése".

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.07.30. 12:06:27

szerencsétlen eva-sokat szivatják a legjobban mivel ők a legjobban fizetők és legkönnyebben ellenőrizhetők ugye pár éve még 15% volt most 25 és már megint emelésről hallani.

nemecsekerno_007 2008.07.30. 12:22:07

kovi1970

Teljesen igazad van, összefogásra lenne szükség. Mit mondjak, muszáj összefogni, mert ezek szívatnak bennünket piszkosul. :)

Ezt egyébként szépen kitalálták. Fehérgalléros bûnözés :)

Dr Kangörény 2008.07.30. 12:34:14

Pszt, amire te gondolsz, az nem eva, hanem ekho, és ott csak 15 % az adó.
ubUlci, te csak azt felejted ki, hogy egy eva-s vállalkozásnak nem kell költségszámlákkal bajlódnia, így máris sokkal jobb helyzetben van, mint egy nem eva-s. A nem eva-s cégek tulajdonosai ha ki akarják venni (legálisan) a maradék pénzt (ami marad a társasági adó, stb után), akkor legjobban osztalékként tudják kivenni, ami után ugye %-os eho-t kell fizetni ill. szja-t. Ellenben te az adózás után maradt pénzedet újabb adók fizetése nélkül elköltheted.
Egyébként ha nem jársz jobban az eva-val, akkor miért azt választottad?

Hikarii 2008.07.30. 12:36:04

Ez az igaz emberek országa. Itt senki nem csal adót, mindenki befizet minden közterhet, a morál az egekben, reggelente a tükrökben becsületes arcok néznek szembe tiszta lelkiismeretekkel.

Vagy mégsem.

Lehet, az emberek nagyobbik része mégis csal itt-ott, farigcsál ebből-abból, mert úgy érzi az neki jár. Én gyakorlatilag nem láttam evást, aki ne próbált volna számlát árulni. Lehet hogy csak családban, lehet hogy csak ismerősöknek, a végeredmény tökmindegy.

Ezzel még nem is lenne baj (amúgy igen, de ez offtopic lenne), de miért lett az internet legalább annyira hipokrita mint, politikai élet?

Miért kell belehazudni a világba még név nélkül is? Miért kell nagyra nyílt csodálkozó szemekkel hülyének nézni?

Az emberek mindenhol csalnak ha tudnak. Az arányok lehet eltérnek, de sehol sem makulátlan mindenki.

Egy fontos különbség viszont van.

Aki csal, az általában kussol. Csendben, a szőnyeg alatt befogott pofával kushad. Nem bizonygat és nem hazudozik (magának és a világnak).

Csendben marad.

huta9020 2008.07.30. 12:52:46

A történet sántít egy kicsit.
A teljesítés időpontja határozza meg, hogy a számla melyik EVA időszakra esik. Tehát független attól, hogy mikor fizetik ki a számlát vagy, hogy egyáltalán kifizetik-e.

A történetben szereplő EVÁ-sunk, amikor kiállította december 20-a után a 2007-es teljesítésű számlát, akkor tudnia kellett (volna), hogy mekkora mértékben tér el majd a tényleges EVA-ja a korábban befizetett előlegtől. Ezért semmilyen meglepetés nem kellett volna, hogy érje.

Az APEH csak következetesen érvényesített az egyébként hülye szabályt. Ez van, sajnos.

Vigasztalhatja az a tudat mennyivel rosszabbul járt volna, ha a számlát ki sem fizetik...

Tibéériusz 2008.07.30. 13:03:41

Valaki még hisz abban, hogy a parlamentben lévő pártok közül valaki az emberek érdekeit figyelembe veszi????

HAHÓ !!!!

MIND LOP, LOPOTT és LOPNI FOG stb......

UbUlci 2008.07.30. 13:04:11

Kangörény_: (de szép neved van :)
Nem azt állítottam, hogy nem éri meg EVA-zni, csak azt hogy azt a tévhitet kellene már elfelejteni, hogy az EVA-s "töredék adót fizet"

Charlie100 2008.07.30. 13:05:16

Ismét irány Szlovákia, Románia! Fletó már elküldött egyszer, igaza volt tényleg jobb ott! Legalábbis üzletileg.

Apeh = Gestapo

Adójogszabályok = csak arra szolgálnak hogy hibázz! És azt nem nehéz. A nagyrésze meg kétértelmű, úgyis nekünk kell bizonyítani mindent.

cuebler 2008.07.30. 13:18:11

huta9020 elvtárs érvelése sántít és nem kicsit...
ugyanis egyéni vállalkozó EVA-alanynak a pénzügyi teljesítéssel keletkezik bevétele (dec 29), azaz a feltöltésnél tényleg szarul járhat. mondjuk azért érdemes megfelelő kapcsolatot ápolni a vevőkkel, már csak ezért is :-)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.30. 13:23:27

hiakirii:
ha a csendre intés nekem szólt, akkr közlöm, hogy nem velem történt :-).
másrészt akivel történt, az könnyen lehet, hogy pont a háziorvosod. merthogy itt erről van szó.

moonclown 2008.07.30. 13:28:19

maxt: akkor is városi legenda.H a legjobb barátoddal esett meg akkor ő ferdít.Ilyen ugyanis nincs.Kb 64 ponton sántít a sztori, bármelyikből világbotrányt lehet csinálni, és pénzt keresni.

ubulci:

egy apróságot elfelejtesz. az EVA-s az ÁFÁ-sból adózik, ergo a nettóból összesen 5 azaz 5 %-t.Az dminisztrációs ktg-eket nem is ecsetelem, mibe kerül egy könyvelő.És a bérktg EVA-snal csak a minimálbér utáni, havi 40 ropi mondjuk.

Így az általad vázolt 500 nettóbol hivatalosan legáélisan megmarad neki kb 430


A sima céges a nettóból lead 16%-t, + IPA-t, és a bérktg. az egekben.vagy kiveheted osztalékként kb újabb 50%-s buktával.

Ergo ha 500 nettód van és minimálbér + osztalék, és nem számolsz el ktg-et, akkor marad belőle kb 200e.

A maradék 230-at kell számlákkal elvarázsolnod, egy részét ugye nem tisztán hiszen 95%-s költséghányada senkinek nem lehet a valóságban.

Akkor miről beszélünk?

Ettől függeltenül semmi bajom az EVA-sokkal.Eleve nem értem miért is kell a válalkozóknak, cégtulajoknak egymást gyilkolni

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.30. 13:35:37

Cicuka, jól járt az illető, szépen húzza meg magát és csóválja a nemlétezőt... Ugyanis az APEH lazán megtehette volna, hogy kivágja VISSZAMENŐLEGESEN az Eva körből 2008 januártól, mint azt a bizonyos macskát.
Velünk ugyanis ezt tette. No nem kell megijedni, nem adónemen volt tartozásunk, ahogy ez a kritérium, flottul befizettünk mindent dec 31-ig. Egy 16 ezer Ft-os késedelmi pótlékot volt pofánk csupán 2008 első negyedévében befizetni.
APEH barátunk vigyorogva megvárta, amíg az első negyedév TELJES EVA összegét utaljuk neki, majd májusban közölte, hogy ja, de január óta kivágott minket az EVA körből, lehet fellebbezni. Fellebbeztünk. Június elején megkaptuk, hogy toll a fülünkbe, akkor sem lehetünk EVA körben. Legott megkértük tehát az új adószámot tőlük, ugyan legyen már meg papíron. Megküldték. Július 21-i (!!!!!!!!!!) keltezéssel - mintegy mellékesen - azt is közölték, hogy ja, január óta nem hogy csupán társasági adóalanyok lettünk, hanem - tökmindegy, mennyi a bevételünk, negyedéves ÁFA bevallók is. Anyátok....

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.30. 14:05:44

Hikarii: "Én gyakorlatilag nem láttam evást, aki ne próbált volna számlát árulni."

Persze, nem küldtem neked magunkról fényképet...

zoorka 2008.07.30. 14:06:59

Moonclown: csak a pontosság végett, evásnak jelenleg a bérköltség havi 69.040,- Ft, tehát nem "havi 40, mondjuk" :-) Tehát a példád helyesen: 500+áfa bevétel (600), eva: 150, bér 69000, ez így 380 és ehhez jön még a könyvelő.
Télleg csak a pontosság kedvéért :)
Kellemes az evában, hogy az adózás utáni rész már tiszta jövedelem, de kellemetlen, hogy ha venne az ember a havi 500 nettóból egy 300 ezres laptopot (ami ugye nem egy extra luxus manapság), akkor maradna 80 (mínusz könyvelő) megélhetésre (persze a lapotpvásárlás nem havonta előforduló tétel, ezt belátom)

zoorka 2008.07.30. 14:07:54

Valóban, én sem árultam még számlát. fel sem merült bennem, pontosabban, de lehet hogy ez az én lúzerségem :))

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.30. 14:18:40

zoorka: Megoldás: Az evás használja a könyvelője laptopját... :))))))))))
Egyébként az EVA azért éri meg, mert tényleg hihetetlen, de ha nincs költséged ELFOGADHATÓ a rád kirótt 25% adó. Nem kevés, de ELFOGADHATÓ. Hirtelen úgy érzed, hogy nahát, tisztességesen is játszhatok és nem megy rá a gatyám. Kinyílik előtted a világ.
Nincs ezen felül gépjárműadód, osztalékadód, (az iparűzési is csupán 1%) áfád, semmid. Bólintasz, fizetsz.
Azt hiszem, ha a társasági adóalanyok is csupán ennyire lenének lerántva, javarészük önként és dalolva fizetne (tudom-tudom, utópisztikus, hogy mindenki) és nem érné meg nekik számlát vásárolni, besároznia magát.
Az emberek nagy része igenis SZERETNE tisztességesen játszani. Ha viszont az a választási lehetőséged, hogy csalsz kicsit vagy a munkádért cserébe ÉHENHALSZ, akkor csalni fogsz. TIszta sor.
És itt nem azokról beszélek, akik milliárdos haszon ellenében csalnak. Azokról, akiknek valóban a megélhetésük, önmaguk fenntartása múlik ezen. meg merem kockáztatni, ezek vannak többen.
Viszont való igaz, ezek az emberek nem úgy élnek, hogy egy 5 milliós év végi bevételi számla meglepje őket, mert csak a következő évre kalkulálták....

zero2 2008.07.30. 14:38:52

eva: okok, ha nincs kiadasod, akkor 25% a kirott ado, de minden evas cegnek kell legyen legalabb egy bejeletett alkalmazottja, nem?
ergo ha csinalsz havi 600k hufot, akkor marad 450, amibol bejelented magadat diplomas miniamllal, s akkor megint csak 350k marad a a kezedben a vegen.
+
tudtommal nem veheted ki havonta a penzt belole, mert akkor eletvitelszeruen abbol elsz, vagy ez csak akkor van ha nem jelentesz be senkit (magadat) ?

korrigaljatok legyszi!

Hans Lopkowitz 2008.07.30. 14:50:39

Csak azt nem értem, hogy miért nem mennek ki az evások Szlovákiába. Ott is van az evának megfelelő adó és kb. 10%-ra jön ki. Igazából azok alkalmazhatják, akik nem akarnak céget alapítani. Van a bevételük. Ennek veszik a 60%-át, ebből még levonandó a mindenkori minimálbér összegét és a maradékból fizetendő a 19-os adó.

Amivel jelentősen lehet spórolni, az a tb. Ha a vállalkozásod ügyvezetője vagy, akkor kedvezményes biztosítást is választhatsz, 1200 koronát befizetsz a biztosítónak. A legjobb az egészben, hogy ezt Mo-on is érvényesítheted, EU-s törbények alapján itt is érvényes lesz a taj-kártyád. Én személyesen kipróbáltam, és ennek megfelelően Szlovákiában és Magyarországon is biztosított vagyok.

Ami még jó, hogy Szlovákiában nem kell egy évet várnod, azonnal indíthatod így a vállalkozásod. Törvényes, és mindenki jól jár – persze a magyar állam nem. Teljesen mindegy, mert a befizetett adókat ellopják. Amíg nem lesz tragédia, addig változás sem várható.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.07.30. 14:54:29

moonclown:

Jogod van kételkedni természetesen, de konkrét ismeretek hiányában ilyet csak politikus, ügyvéd, szóvivő, vagy apeh-es jelent ki kategorikusan.
Előbbi esetekben a rosszindulat és a sötétsége révén, utóbbiakban hozzácsapódik az érdek.

Jah és hogy boldog legyél, és egy kicsit viszonozzam irányomban tanúsított jóindulatodat: Hazudsz!
(bár ez a helyzet és a tények ismeretének hiányából fakad, de mégiscsak ez a valóság)

Mille38 2008.07.30. 15:09:49

Az adóhivatal nem tudhatja, miért történt a 10%-nál nagyobb eltérés. Szerintem ez menthető ügy lenne. Tessék szakemberhez fordulni (adótanácsadóhoz például).

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.30. 15:13:49

zero2: igen kell. De ha az a bejelentett alkalmazott történetesen épp a szülési (GYÁS, GYED) szabadságát tölti, máris nem fizetsz utána semmit.
És miért ne vehetnéd ki belőle a pénzt? Miért NE abból élnél? Akkor MIBŐL élnél?

blr 2008.07.30. 15:22:15

moonclown:

"az EVA-s az ÁFÁ-sból adózik, ergo a nettóból összesen 5 azaz 5 %-t."

Remélem, nem olyan területen dolgozol, ahol szükséged van a matematikai ismereteidre:
100+ÁFA=120
120×25%=30
120-30=90
100-90=10

azaz a nettóból 10%

Ráadásul:
+IPA
+a járulékokat nem a minimálbér után kell megfizetni, hanem a teljes bevételed alapján, azzal a megkötéssel, hogy a járulékalap minimum a minimálbér, maximum a minimálbér kétszerese

Ez így 500e nettó esetén:

br. bevétel: 600e

EVA: 150e
IPA: 10e
járulékok: 24%+5%+9,5%+6%+4%= 48,5%, azaz 138000×0,485=66930
Tételes EHO: 1950
Ez mindösszesen: 228880 Ft

Tehát a nettó 500-ból marad: 371120

Hans Lopkowitz 2008.07.30. 15:27:18

Tényleg csak egy kicsit kellene gondolkozni és elhúzni. Tipikus magyar topic ez. Sajnos ilyen a magyar helyzet, siránkozik itt mindenki és nem tesz semmit. Szerintem aki ezt engedi, az meg is érdemli. Ha az összes etémában siránkozó magyarok elgondolkoznának, keresnének egy másik országban való adózási lehetőséget és meg is lépnék, akkor annak tényleg lenne értelme. Ennek a szájtépésnek semmi.

Mi lenne, ha elmenne az adózó vállalkozók (nem a nagyok, mert azok már nem itt adóznak, pl. MOL) mondjuk 30-40%-a? Tragédia. Összeomlana az amúgy is csőd szélén áló gazdaság. Sajnos ez kell, mert amíg nagyobb targédia nem lesz, addig változés sem.

Én nem mérgelődök, én már nem ide fizetek adót. ha lehet, akkor kint tankolok, pl. Ausztriában most amúgy is olcsóbb az üzemanyag. Egyúttal a bevásárlásokat is ott oldom meg, az adót pedig Szlovákiában.

Tenni kell valamit és nem siránkozni.

zero2 2008.07.30. 15:33:33

Cyr: koszi!

Blr: kulfoldrol szarmazo jovedelem (nem eu) alapjan is fel kell szamolni a forgalmi adot?
ugy egy eve hallottam ilyet,hogy lehet eltorlik eme jovedelem afa koret, s akkor viszont 10%-ot adozol (+ a bejelentes).

Hans:
ha elmesz egy magyarnal sokkal elonyosebb ado zonaba, akkor meg mindig nem lesz megoldott az, hogy mibol vettel ezt+azt.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.07.30. 15:38:57

Hans Lopkowitz:

ezt te honnan veszed, hogy a MOL nem itt adózik? lehet, hogy így van, de akkor légyszi támaszd alá valamivel az állításodat.

zero2 2008.07.30. 15:46:09

Bastya: az otp az tuti, hogy Cypruson "optimalizal".

szepi79 2008.07.30. 15:49:00

Kangörény:
"Az apeh a törvényben előírtak szerint megbírságol, és te csak egy statisztikai adat maradsz, miszerint egy újabb csalót fogott meg az apeh. Ez kb. annyira jogos eljárás, mintha lenne egy albérlőd, akit titokban köröz a rendőrség, és miután elfogják téged is bezárnának, mert egy körözött személyt bujtattál."

mintha ez nem történhetne meg.....

zoorka 2008.07.30. 16:14:24

Hans:
Bizonyos gazdasági tevékenységeket kizárólag Mo-n bejegyzett /nyilvántartott társaság végezhet.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.07.30. 16:26:06

A történet nem csak EVÁsokra igaz, az adófeltöltés mindenkire vonatkozik. És nem a befizetésről van szó, hanem a szla kiállításáról.

blr 2008.07.30. 16:38:53

zero2: Hogy jön össze a jövedelem és az ÁFA?

RAMBO:
A ciki az, hogy míg a nem evásoknál a teljesítés ideje a kérdés, az evásoknál a bevétel időpontja (vagy a teljesítés időpontjától számított 30. nap, ha addig a bevétel nem realizálódik)
A teljesítés időpontját - elvileg - biztosan tudod, a bevétel realizálódásának időpontját viszont nem. (Persze, ilyenkor érdemes "túltölteni", a mai banki látraszóló kamatok mellett szinte mindegy az a pár nap...)

a katona fehérben 2008.07.30. 16:39:44

A hónapok neveit magyarul nem írjuk nagybetűvel.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.30. 17:08:35

Hans Lopkowitz: "Én nem mérgelődök, én már nem ide fizetek adót. ha lehet, akkor kint tankolok, pl. Ausztriában most amúgy is olcsóbb az üzemanyag. Egyúttal a bevásárlásokat is ott oldom meg, az adót pedig Szlovákiában."

Mint ahogy remélhetőleg minden esetben kint oldod meg az orvosi ellátásodat, a gyerekeid (ha vannak) taníttatását stb.
Bár a kommentedből nem úgy tűnik, mint ha kint is ÉLNÉL....

TerryBenedict 2008.07.30. 17:09:49

Hülyeséget beszéltek a sok számolással együtt!!!!!

Mi a fasznak fizetnél be bármit???
Csinálsz egy 500ezres kft-t, új vagy, kb két évig nem nagyon basztatnak, ha veszteséges vagy, de az idő alatt sem fizetsz be egy kurva vasat sem, csak visszaigényelsz kb annyi ÁFÁ-t, ami fedezné mondjuk az alkalmazottak meg magad után járó TB-t, többet ne igényelj, mert a kifizetés már macerásabb. Persze, így nincs TB-d, de fizetheted azt a 4300 forintos vackot, ott úgysem tudnak utána nézni, hogy ki vagy, mi vagy, mert basznak rá.
Az első év végén csinálsz csak bevallást, mert nem tudtad mennyi lesz a bevételed, hogy negyedévezzél.
Aztán nem fizetsz be semmit. Ugyanezt megcsinálod második évben, csak akkor már esetleg negyedévente vallasz be. Közben biztos sokszor megbüntetnek ezért-azért, amit szintén nem fizetsz be, megpróbálják majd adó módjára behajtani, amit ugye megint nem fizetsz be.

A harmadik évben eljutsz addig, hogy elkezdenek rendesen baszogatni, ezt fizess, azt fizess. Előbb kérsz haladékot, pár hónap, aztán írsz, hogy bocs nem tudod fizetni.
Akkor pár hónap után jönnek felszámolni, de addigra már átmentettél mindent az új cégbe, vagyonokat, lóvét, miegymást.
Ezt azért fontos előtte, mert balhé után nem lehetsz ügyvezető.
Szóval, mire jönnek felszámolni, kb a harmadik év vége felé, addigra már az új céggel működsz, de semmiféle jogutódlás, meg kutyafüle nincs. A régi cégedet meg átiratod valami narkós ismerősöd nevére, teljes felelősségvállalással az eddig történtekkel együtt.

A három év alatt az összes költséged az új cég alapítása és a régi átírása.
Megspóroltál elég sok pénzt, sikkasztás meg ilyesmi nem áll meg, mert szépen kikönyveltél mindent és pont.

Ez így kurvára jól működik, higgyétek el.
Nem egyenes, meg nem tiszta, de az sem tiszta, hogy faszságokért több százezerre meg akarnak büntetni néha.

TerryBenedict 2008.07.30. 17:15:23

Könyvelni meg simán tud mindenki maga, havi pár óra ráfordítással. Ha valamit elbaszol, úgyis előbb leveleznek, megy miegymás.

zero2 2008.07.30. 17:42:13

Blr: bocs, abban a magyar betegsegben szenvedek, hogy a cegem bevetelet sajat jovedelemkent konyvelem el magamban. szal ceg bevetelrol van szo, rosszul irtam.
szal van a cegemnek $1000 bevetele, akkor elvileg most kiallitok egy szamlat rola, befizetek $200-at az allamnak, s ebbol meg adozok 25%-ot eva szerint?
VAGY
$1000 25%-at adozom le? ergo marad nalam 750?

Régimódi 2008.07.30. 18:05:41

Uraim, ne legyen már vállalkozó vállalkozónak farkasa!
Országos játék lett a vállalkozókat adócsaló-bunkó-béemvés masszaként kezelni, de ezt a játékot hagyják már meg a játékszabályokat megálmodó és oly szorgalmasan módosítgató bűrokratáknak!
Vagy ha nem sikerül, és kényszert éreznek arra, hogy már egymást is gyanakodva méregessék, leckéztessék, kioktassák, bízva abban, hogy az igazságérzetük kimondása(leírása) ténylegesen jobb lelkiállapotba hozza magukat, legalább fogják fel a helyzetet úgy, hogy mindenki saját vállalkozásában van még 1 db tulajdonos, (kisebb vállalkozásokban mint többségi tulajdonos) az "állam", aki minél kevesebbet tesz a vállakozás sikeres működése érdekében, annál mohóbban markolja ki törvénybe foglalt jussát a bevételből, az eredményekből. Egy nagyzási hóbortban szenvedő, érzéktelen, dilettáns, pénzéhes üzlettársat hurcolunk magunkkal mind, akik vállalkozunk.
Én bizony arra biztatok mindenkit, hogy ha teheti, húzzon el jobb éghajlatra, ahol, ha nem is jobb a titokzatos üzlettárs, legalább kevesebbel is beéri, vagy legalább nem okádik a képébe minden lehetséges fórumon, hogy hazug pénzhajhász adócsaló...

Ps.:
Szerintem valójában ott burjánzik a csalás, a korrupció, a herdálás, ahol a közpénz és a versenyszféra érintkezik, és a "köz harcosai" ezt a tisztességtelen hozzáállást vetítik ki szisztematikusan a közbeszédben az egész vállalkozói rétegre.
Miért tud ez így fennmaradni? Mert ahelyett, hogy beintenénk (diplomatikusabban: finoman jeleznénk, hogy eddig futja az erőnkből) mi itt el vagyunk azzal, hogy a nem EVÁSOK tréningezik az EVÁSOKAT és fordítva, ketten együtt meg nekimennek pl. az EKHO-soknak, mintha egymás között kéne keresni a nehézségeink okozóit. Hát nem.

blr 2008.07.30. 18:15:33

zero2:
Még mindig nem értem, hogy mi köze van a jövedelemnek az ÁFÁ-hoz.
Ha számlás bevétel, akkor vagy áfás számlát adtál ki, és a dolog tiszta, vagy ha közösségi értékesítés keretében számláztál, akkor nem számíthatsz fel áfát (ilyenkor bukod a 20%-ot, tehát a nettóból fizeted az EVÁ-t, nem a bruttóból).
Az evás vállalkozó/cég nem általános áfaalany, csak a fordított áfa alanya.

TerryBenedict: csak azt nem értem, hogy a könyvelők miért töltik fél életüket tanfolyamokon és továbbképzéseken, ha havi pár óra ráfordítás egy céget könyvelni... (Mérleget ráadásul nem is készíthetsz végzettség hiányában)

TerryBenedict 2008.07.30. 18:16:57

Nem vagy muszáj elmenni!

Figyu!
Egy igazi vállalkozó rafkós. Büdös a munka, csinálja meg más, stb. Eltekintve a kényszervállalkozóktól. Tőlük bocs. Ők inkább alkalmazott típusak, csak köcsög a gazdaság, hogy kényszervállalkoztatja őket. Nekik jó az EVA, ugyanott vannak kb, mintha cégnél bejelentve melóznának. Bár itt is kurva sokat lehet kummantani.

Szóval, aki rafkós, az ezerféle dolgot tud kitalálni, hogy hogyan tartsa meg a pénzét, illetve hogyan vegye azt ki a cégből. Nem mindegyi egyenes, tisztességes, meg nem mindegyi éri meg mindenkor, de ha pénzt akarsz, akkor rengeteg a megoldás.
Lopd ki alapítványon keresztül, delegáld le a melót egy másik cégnek, ami szintén valahogy saját, vegyél számlát, kereskedj olyan céggel, ami off-shore, de ez kívűlről nem látszik, mondjuk Hong-Kong vagy New York. Adj kölcsön, nem adod vissza a cégnek, vedd meg a saját kocsid valami horror áron, vegyél tartozásos céget.
Meg mittomén még hány variáció van.
Aki nem beszari, az simán megold mindent. Max összehoz egy csomó köztartozást. Amit szintén el is lehet adni.
Az a baj, hogy itt is csak a kis átlagpolgár sír. De ő meg sajnos ne sírjon, mert úgyse megy vele semmire.
Aki meg jön azzal a dumával, hogy fizetne, ha kevesebb volna, az kapja be!!!! Hazudik!!! Akkor sem fizetne.
Felesleges kivinni a vállalkozást Szlovákiába, azért, mert ott pár százalékkal kevesebb.
Azt a pár százalékot, egypár kamu számlával simán behozod itthon is.
Aki meg kiviszi a bizniszét az országból, az ne mondja, hogy még soha nem vett számlát......

TerryBenedict 2008.07.30. 18:22:51

blr:

Én könyvelő vagyok, de mielőtt az voltam, is magam csináltam a bevallásait a cégeimnek éveken keresztül.
Könyvelni sem könyvelhetsz végzettség hiányában, de ezzel nem foglalkozik senki. MAx nem kérsz érte pénzt.
Ingyenesen le tudsz tölteni egy csomóféle szoftvert, könyvelőt, számlázót, bérszámfejtőt, és egy csomó dolognak utána tudsz olvasni. Mérleget is tudsz a számviteli szoftverekkel készíteni.
Könyveléshez csak akkor kell a végzettség, ha pénzt akarsz érte kérni, és azért járnak továbbképzésre, mert bemutatják nekik az új szabályokat és törvényeket, amiket TE is meg tudsz nézni akár az APEH, akár valami más hivatal honlapján.
De a legtöbb ilyen dolog, az nem érinti az átlagvállalkozót.
Ezért hülye a legtöbb könyvelő, mert csak azzal foglalkoznak, ami napi szinten aktuális. Nem mennek a dolgok mögé.

Dimebag Darrell (törölt) 2008.07.30. 18:24:39

Maradjunk csak a pénztárgépeknél ... Miert természetes az hogy bruttóban adunk el d ha nem ütjük be a gépbe akkor nem téritünk vissza a vevőnek valamit.

Minden maszek boltos tök természetesnek veszi hogy alig alig ut be valamit ha az ember meg blokkot kér akkor ugy néz ra mint egy szemétre. Tudom azert mert ugye nekem minden ő meg ellopja az áfát .... De kedves vallakozók egynek sem jut eszébe hogy ha lopunk akkor lopjunk közösen ....

DVires 2008.07.30. 18:26:14

érdekesek a hozzászólások, érdekes a történet is. hozzá teszem a sajátomat:
egyéni vállalkozó vagyok és EVÁs voltam egészen idén januárig (visszamenőleg).
decemberre lenullázódtam (sokminden összejött év végére, apám aki szintén vállalkozó volt meghalt, az ő vállalkozását is le kellett zárni, ami szintén nem kevés pénz volt), viszont két ügyfélnél is november végén zártuk le a munkákat, amiket kiszámláztam. pénzem nem maradt miután az előbb felsoroltakat intéztük, vártam a számlámra a pénzt, de azok január közepéig nem érkeztek meg (8 napos fizetési határidő - gondolom a vállalkozók ismerik mit jelent ez azoknál akiknek fizetni kell).
volt még 32000 forint tartozásom, amit ugye december 20-ig be kellett volna fizetnem. csak január közepén sikerült, amint megérkeztek az összegek, máris netbankoltam az apehnek.
júniusban jött az apeh levél hogy egyébként visszamenőleg töröltek az evából.
fellebbeztem (+5000 forint illeték), leírtam mi miért történt, felhívtam a figyelmüket arra, hogy sajnos becsületesen próbálok élni (épp ezért nehezen) és mindig minden adót pontosan fizettem be eddig is, ezután is így tervezem.
jött júliusra a másodfokú határozat, kioktató hangnemű szöveggel, amiben közlik hogy méltányosságról nem határoz a törvény, még most is tartozok a pénzzel (ami nem igaz, mert azt ugye befizettem és azóta is minden rendben a tb-től kezdve a járulékokig), és különbenis még jó hogy befizetem az adót, mert az egyébként kötelességem.
felhívtam az ügyintézőt (aki egyébként kedves és segítőkész volt) elmondta, hogy sajnos akkor most negyed éves bevalló leszek az évben, adjam le az első két negyed éves bevallást. ami sajnos azt fogja eredményezni hogy büntetést kapok a késések miatt, dehát fellebbezni kell (+illeték ugye), és akkor egyszer majd jóváírják. a számláimat visszamenőleg sztornózni kell, újra ki kell állítani az új (már nem -3-43, hanem -2-43) adószámmal.
a bevallást nem tudtam rendesen megcsinálni mert új adószámom még nincs (a negyedéves bevallás nem fogadja el az EVÁS adószámot), ezért átírtuk 2-43-ra, bár azóta sem küldött erről sem az apeh, sem az önkormányzat semmit.
végül a bevallásokat beküldtem, rémisztő eredmények voltak a papírokon, mert az első igazán jó évem (lett volna) és mivel abban a hitben éltem hogy EVÁs vagyok, nem vásároltam semmit számlára. de egyébként sem, mert a munkámhoz egy scannerre, nyomtatóra, számítógépre és laptopra van szükségem, ami már van. se nyersanyag, se semmi. minimális költségek keletkeznek a munkám során. minden évben nem vehetek több számítógépet meg ilyesmit, mert akkor is kérdőre vonnak.
szóval ezek után nem vagyok EVÁs, gyűjthetem a számlákat (csak tudnám miről, mert a bevételhez képest a kiadásom szinte nulla), egyébként azóta megjött a késedelmi kamat és a büntetés (ami a tartozás kb 30%-a volt), de még várom a harmadik büntetést (a késve beadott bevallás miatt).
szóval én próbáltam tisztességesen vinni a vállalkozást, de érdekes módon elég volt egy, a postban vázolt hiba gyakorlatilag jelentéktelen összeggel, és megbüntettek vagy háromszor.
igen, kérhettem volna kölcsön. de ki számít arra hogy egy milliárdos multi nem fizeti ki a neki jelentéktelen összeget annak, aki egyébként 3 hónapon át dolgozott neki azért a pénzért?

na ez nem panasz volt, csak érdekes hogy milyen különbségek vannak az elbírálásnál. de azért csodálkozom hogy az én 32000 forintos tartozásom hogy eredményezhetett ennyi macerát és büntetést, illetve EVÁból törlést a fenti esettel szemben...

Machiavelli 2008.07.30. 18:30:54

Azoknak, akik adócsalóknak tartják a vállalkozókat egy kis gondolkodásra serkentő tény: a szlovák hatóságok szeretik a magyar vállakozókat, mert pontosak és rendesen fizetnek és nem trükköznek.

Vajon miért van az, hogy itthon meg csalók?

Azt hiszem azok az ügyes vállakozók, mint Gyurcsány, a 90-es években talán nem véletlenül tudták felhalmozni a nagy vagyonukat, a politika szándékosan hagyott nekik kiskaput és most minden fillérért megpróbálnak lehajolni, miközben nem veszik észre, hogy a zsebükből a forintok ömlenek a nagy hajolgatással.

Sajnos én bármit el tudok képzelni a mai APEH-ről- Nem ijednek meg némi törvénytelenségtől sem, mert ők a munkaidejükből járnak bíróságra, te pedig a szabad időd terhére. Ráadásul, NEM JOGERŐS birságból is megkapják a részüket, így érdekeltek a jogtalan birságolásban is.

TerryBenedict 2008.07.30. 18:34:03

DVires:

Ha szolgáltatsz, akkor román cég!
Évekig rá sem jönnek, hogy nem vallottál be semmit.
Magyar APEH nem levelez románnal, Románia ügyintézés szintjén Balkán, de nagyon.
Netbankinggal tudsz dolgozni, a megrendelőid meg tőled rendelik meg a dolgaikat, mindegy, hogy román, sszlovák vagy ciprusi cég van mögötted.

DVires 2008.07.30. 18:39:31

TerryBenedict:
köszi, erre nem is gondoltam, de utána nézek. van ismerős aki offshore-ban gondolkodna, de az nekem nagyon homály.
mostmár én is úgy érzem hogy kéne valamit tenni, mert ez így katasztrófa. itthon...

egyébként most eszembe jutott az is, amikor szegény apám kapott valami büntetést, amiben az állt hogy jöttek ellenőrzésre (adóhátralék részletfizetési kérelem miatt), de nem engedtük be őket, úgyhogy ez van.
anyám kétségbe esve hívta fel őket, hogy hogyhogy nem engedtük be őket, amikor aznap mindketten otton voltak. erre csak nevetve ennyit válaszolt az ellenőr, hogy "hát megesik néha az ilyen"...

na ennyit erről.

Sics68 2008.07.30. 19:55:33

Üdv!

LogiCa 2008.07.30. 09:08:05 ... meg Pista bácsi

> Hogy lehet az év utolsó 10 napjában váratlanul
> 5 milliós számlát kiállítani?
> Valakinek valószínüleg kellett a költség...

Lehetséges, nem gondoltok viszont egy másik lehetséges megoldásra: hogy nem a költség kellett valakinek, hanem miután év vége fele kiszámolta neki a könyvelője hogy hogyan is áll, kurva gyorsan el kellett tüntetnie az éves nyereségét, tehát kurva gyorsan vennie kellett valamit. Bármit.

Érted: van 10-12 milla plusszod az év végi zárás előtt. (Jól menő cégnél előfordul.) Ekkor vagy leadózza (ha hülye lenne leadózná)... vagy megpróbálja magát nullszaldó közelébe hozni avval, hogy kurva gyorsan vásárol valamit. Amit egyébként vagy megvenne vagy nem, vagy csak később venné meg... de ha nem tünteti el a nyereségét napokon belül, bukja annak jó részét nyereségadóként.

Amúgy érdemes megnézni, hány biztosítási szerződést kötnek meg egyszeri befizetést csinálnak év vége fele hasonló okból..

bye
Sics

SLacc 2008.07.30. 20:25:20

Hehe. Ez velem nem fordul elő, pedig utolsó senki vagyok. Lehet, hogy azért? :)))
Amúgy egy kicsit keressetek logikát. Van. De szar.
Pl.: Szlovák rendszám. Unió. Nem tudlak megfogni, de szarjál be, köcsög. Mert a "rendszámelhagyottak" rontják a valóban rendszámelhagyottak esélyeit.
Régen gyorshajtottam, úgy 15%-ot, gyakran. Volt, aki túlfeszítette a húrt, most már én nem gyorshajtok.
Ugyanaz: Becsületes vagy? Van 95%, aki nem. Jöhet a kaka.
SŐT: Kisember vagy. Na akkor vége.

SLacc 2008.07.30. 20:29:36

Még egy dolog. Ügyeskedő kényszervállalkozó. Na? Hol itt a logikátlanság?
Ha elkerüljük az adót, meg a becsületet, meg mindent, amit el lehet, na ez van.
Nem kell messze menni. Van elég jó véleményező erről. Olvassatok sokat, ne úgy, mint a tanítványaim. Értsétek. Amíg mi is adócsalunk (ki kért számlát a gázszerelőtől), addig ne várjunk el mást, és fordítva. Na EZÉRT ördögi a kör.

moonclown 2008.07.30. 20:52:11

blr: a matek jogos, a többi kevésbé.Ugyanis ha fizethetsz a minimálbér után és az legális akkor nem kell többet fizetni. De legyen: nettó 500-ból marad hivatalosan tisztán elkölthetőre 371-ezer ft. Cég:500 nettó: ipa+ 16+ 4%= 21-22% legyen 105 ezer tartunk 395 ezernél: A: minimélbér ktg-ei: kb 40 ezer marad 355 ezred, amit ugy ekivehetsz osztalékként kb. 54% összköltséggel, marad tehát kb. 170 e ft-d.A 370-el szemben. B: ninc sosztalék bruttósítasz: 370 e ktg-ből, a nettód lesz százötveöt kb

TerryBenedict 2008.07.30. 20:52:59

DVires:
Off-shore csak akkor jó, ha elég nagy árbevételed van, mert éves szinten pár milláért nem nagyon éri meg. Az akkor jó, ha több tízmilliózol, és nem nagyon van kiadásod, meg akkor jó, ha a cégnek viszonylag nagy vagyona van, ingatlanok, drága gépek, stb. De ahhoz még jön az, hogy kell egy EU-s adószámot kérned itt magyarban, aztán azután már kell is valami adót fizetned, azt most nemtom, pontosan mennyi, meg iparűzésit is kell fizetned. Mindamellett a legolcsóbb off-shore az asszem az amerikai, Delaware, vagy Washington, olyan 2-3000 dollárból áll fel, az éves költsége meg olyan 300-400 dollár. Nem sok, de egyből kiemelt adózóvá válsz itthon, és arra jobban odafigyelnek. A hong-kong-i, meg ciprusi, azok drágák, ott egy milla felett jössz ki alapításnál, meg asszem azok svájci számlát kérnek, ami részvénytársaság esetén kurva drága.
A román kft ellenben 110-120 ezer forintból feláll, kapsz telephelyet is, olyan 50 ezer plusszért kapsz hozzá tulajdonost is. Éves költsége nincsen, mertugye nem fizetsz semmit. Élből kapod az EU-s adószámot, és úgy tudsz vele itthon dolgozni, mintha "kiküldetésben" volnál. A fő tevékenységed papíron Romániában van, te csak éppen most itt dolgozol. Soha nem tudják leellenőrizni, hogy tényleg így van-e.
Számlázni szintén inygenesen letölthető progival tudsz. Az elején kicsit bonyolult, de hamar megtanulsz pár román szót.
Fizetned meg nem kell semmit sem, mert oda minek, itthon meg fizetgetheted magad után a 4300-as TB-t. Két-három évig elvagy így, utána meg a nyugiság kedvéért csinálsz egy másikat, újabb 100-150ezerért. Megéri. Sose érnek utol.

moonclown 2008.07.30. 20:58:43

TERRY: iagazd van de legtöbbünk nem nem fizetni akar hanem értelme?s elviselhető terheket:mondja az thogy adjaln nekem 30%-t és szia.Szlovákiában kb ez van.

És ne basztassák a népet, a VPOP meg APEh félék, hogy jja a szlovák rendzsának meg ilyenek.(Aki odaviszi az nem dől be az ijesztgetésnek.

EU-ban hogy akarja ellenőrizni hogy hol lakok vagy hola cég?Sehogy.Kedvencem a a 183 napig ott élsz.Van egy ismőröm komáromi, bp-n melózik és apjákhoz van bejelntve németországban.Sehol sincs 180 napot...

torró 2008.07.30. 20:59:50

Szóval emberek nem tudom látta é valaki, volt valamelyik TV műsorban ezekről a vállakozási anomáliákról egy beszélgetés, amiben egy közgazdász kijelentette, ha nálunk valaki veszi a bátorságot és ugy vezet mindent ahogy a nagykönyvbe levan írva kb 2 hónapja van a csődig. Szóval elgondolkodtató,nem? Én tavaly év végén adtam fel a vállalkozásom.1975-ben kezdtem. Hát tudnék mesélni. Azért egy rövid történet, nem az enyém! Kisvendéglő, APEH ellenőr,kérdés: és egyébként önök hol is étkeznek? Hát természetesen itt. -És holvan ez elszámolva? -Ezt is kell? - Igen, mióta vannak nyitva? -5éve. -Jó, ez kb 2milla lessz. !! Na! erre varjatok gombot. DE ez nem kamu.Sajnos igaz. Nos az ilyen és hasonló dolgok miatt is lett elegem ebből a szabad rablás elvekből.

TerryBenedict 2008.07.30. 21:17:13

Ha 30 % volna, azt sem akarnánk befizetni....

torró:
31 év alatt nem kupálóddtál ki vállalkozás ügyben?????
Euró-milliomosnak kellene lenned a rendszerváltás utáni ÁFA visszaigénylésekből....
Én mindig csak azt bánom, hogy nem vagyok tíz évvel idősebb.
Már nyugdíjas lennék. Rendszerváltáskor még a kerekes-lepkével szaladgáltam....

torró 2008.07.30. 21:38:10

HÁÁt azért ez nem olyan egyszerű mint amilyennek látszik.Több dolognak kell összejönni hogy valaki tudjon ezzel játszani.És ez is olyan buli amit vagy megúszol v nem. Ha közel ülsz a tűznél az szerencsés eset. Én megelégedtem a középpályával. Van olyan barátom aki belemert menni komolyabb dolgokba, ma nincs semmilye mert elbukta.Ilyen az élet.

Netuddki. 2008.07.30. 21:45:24

Hát igen, én mondjuk azok közé tartozom aki nem elmenni akar, hanem normális körülményeket.
Menjenek el azok akik miatt idáig jutottunk.

blr 2008.07.30. 21:54:26

moonclown:

EVA: Evás EV 500e nettó bevételnél a minimálbér kétszerese után fizet járulékot.

Nem EVA: az osztalékra hogy jön össze az 54%-os összköltség, amikor azt már az adózott nyereségből fizeted? Tudtommal jelenleg 25% osztalékadó és 14% EHO terheli.

Hans Lopkowitz 2008.07.30. 22:04:13

Bástya:

A MOL a ciprusi EMS nevű offshore cégen keresztül adózik Cipruson. A PriceWaterhouse Coopers intézi.

Hans Lopkowitz 2008.07.30. 22:09:17

Cyr:

A TAJ-kártyám az EU-s rendelkezéseknek megfelelően Magyarországon is érvényes, aktív is. Teljesen legálisan fizetek kint biztosítást, ennek igazolásával aktív a TAJ-kártyám itthon. Ez egy teljesen legális megoldás, de természetesen az állam ezt nem reklámozza... én sem, mert ennek ügyintézéséért az én cégem is pénzt kér... :-)

Hans Lopkowitz 2008.07.30. 22:13:39

zoorka:
"Bizonyos gazdasági tevékenységeket kizárólag Mo-n bejegyzett /nyilvántartott társaság végezhet."

Igaz, de lehet szlovák/román/ciprusi alvállalkozója is. Milyen tevékenységre? Pl. tanácsadás, ez annyira divatos most... :-)

Nekem amerikai is van, most épp az fontos, hogy ott is fizessek adót, a zöld-kártya miatt.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.30. 22:33:30

Dvires: Mint írtam, velünk UGYANEZT tették. A különbség csupán annyi, hogy nem 32, hanem 16e Ft miatt. Visszamenőleg. Mi is fellebbeztünk. Elutasították. Negyedéves áfa. Költségünk dettó nulla, miből gyüjtöttünk volna, fél évig abban a tudatban, hogy EVÁSOK vagyunk.
Kicsit aránytalan a büntetés mindkét esetben, ha azt is hozzátesszük, hogy a következő 5 évben nem léphetsz vissza az EVÁBA.
A késedelmi kamatot mi még várjuk, arra az összegre, ami eddig az EVA számlán figyelt időre befizetve. Most átvezettetjük Áfára. Az APEH eddig ült a pénzünkön az egyik számlán, vigyorgott nagyokat és számolgatta kéjesen a másik számlára meg nem érkezett pénz kamatait - amiről persze elfelejtett minket fél évig értesíteni, hogy marhák, ne evát, áfát utaljatok...

Hans Lopkowitz 2008.07.30. 23:20:23

Még nehezen tanultuk meg, de változik a világ. Magyarország az EU tagja, ez jogokkal és kötelezettségekkel jár. Vannak benne minden tagállam részére előnyök és hátrányok is. Az egyik dolog ez a fránya adózás dolog is.

Két dolog miatt választottam a más tagállamban való adózást. Az egyik ok azért, mert felháborítónak tartottam a mindenre kiterjedő és határt nem ismerő rablást és pofátlanságot. Nem akartam táplálni ezt a gusztustalan féreg államot és – törvénytisztelőként – törvényes lehetőségeket kerestem arra, hogy ezt miképp tudom megvalósítani. Nem értettem egyet a tiltakozásnak más törvénytelen módjával, ráadásul a törvényes miniszterelnök már jó előre megmondta, hogy le fogja szarni az egészet. A balhén kívül semmi értelme nem volt.
A másik ok pedig az volt, hogy volt egy törvényes lehetőség, hogy kevesebb költséggel működjön a vállalkozásom. Ha megválasztom a beszállítóimat – akiktől még kapok is szolgáltatást vagy árut, hogyne választanám meg azokat, akiket én tartok el. Szlovákia adta magát a közelsége miatt és az is, hogy mindenütt magyarul is lehet ügyeket intézni. Törvényes a vállalkozásom, minden adót percre pontosan befizetek. Könnyebb lett volna Magyarországon tartanom a vállalkozást, de az állam erre ösztönzött. Pechére épp bővül régiós szinten és jövőre úgy tervezem, hogy megduplázódik a bevételem, ezzel együtt az adóm is. A szlovák adóhivatal pedig akkor ellenőrizhet, amikor csak nekik tetszik, nincs takargatnivalóm.

A "183 napos" alapelvről pedig annyit, hogy egyetlen országban sem töltök annyit.

Ha csalni akartam volna, akkor Magyarországon csalok, végülis itt ismerem a körülményeket – ezért nem mentem volna más országba. De nem akartam.

blr 2008.07.30. 23:41:39

Az EVA tv. nagyon egyszerű. Ha nem fizetsz időben, nem lehetsz evás. Ezen nincs mit magyarázni. A tv. egyértelmű abban a tekintetben is, hogy a lejárt határidőt követően automatikusan a TAO/SZJA hatálya alá tartozol (függetlenül attól hogy az APEH mikor veszi észre a tartozást).

zero2 2008.07.31. 00:48:06

1. Aki eu-n tuli paradicsomban alapit ceget, annak nem szukseges nagy nyereseggel rendelkeznie/ho.
szerintem ez tevhit. azt kell megfontolni, hogy megeri-e kifizetni az eves ceg dijat + tudja-e akarmibol igazolni
a megelheteset. itt nem beszeleunk tobbrol, mint 5-600k huf.

2. Aki szerint itthon optimalizalni bun, az kerem vonja le
- a csaladi vallalkozas adta lehetosegeket
- vonja le erdemeibol az anya ceg anyagi es kapcsolati tokejet
- vegye figyelembe, hogy nyugaton ezt oktatkjak az egyetemeken
- nezzen utana, hogy itthon mivel jar ceget alapitani es mukodtetni
- merlegelje, hogy mivel jar fuggeni mas penzetol vagy azt maganak eloteremteni.
- nezzen korbe, hogy a kornyezo orszagokban mivel jar egy vallalkozas (ugyintezes, jogszabalyok atlathatosaga, ado terhek).

Ha mindezek utan meg mindig ugy erzi sarosak a vallalkozok:

2. az elje at azt a havi 20-30 masodpercet, amig befizeti akar csak 2-3 alkalmazott utani jarulekot.
Gondolja at, hogy mi lesz ennek a penznek a sorsa, s szamolja ki, hogy mas orszagban - torvenyes keretek kozott -
mukodetetett cege eseten mi maradt volna nala.

Azon kevesek egyike vagyok, akik kulfoldon uzemelteti a ceget, kulfoldon van az osszes kiadasa, s aki azon agyal _folyamatosan_,
hogy hogyan tudna itthon adozni.

nyilvan a lelektani es az esz altal diktalalt hatarnak meg kozeleben sincs a magyar ado rendszer.

ui:

hatarozottan (!!!) vallom, hogy ha kozosbe teszel akkor ne szamlald mennyit adsz.
de nyilvan a hulyesegnek is vannak hatarai.
itthon kapok orvosi ellatast, itthon fogom a gyerekeimet iskolaba jaratni, viszont
itthon fizetem a benzin jovedi adojat, itthon fizetek afat, itthon fizetek ingatlan utan illeteket, stb, stb, stb.

eloskodom???

zero2 2008.07.31. 00:53:03

egy nagyon fontos momentum kimaradt az elozo beirasombol:
a hatarainkon tul altalanossagban elmondhato, hogy a jogkoveto magatartasra osztonzik az embert.

itthon szivatnak.
a szo legszorosabb ertelmeben.

DVires 2008.07.31. 01:01:06

TerryBenedict:
igen érdekes infók ezek, köszi.
bevallom soha nem gondolkodtam ilyen "ügyeskedéseken". még fiatal koromban az volt az álmom, hogy saját cég, milliók, dizájnos iroda, szép saab a családiházam garázsában, stb. és azt hittem ha az ember csak teszi a dolgát, akkor menni fog. fenét... most lehet hogy egyébként is átértékelem az egészet. amikor az APEH volt kedves következetesen alkalmazni a jogszabályokat ezért a nevetséges összegért (amit ok, nem tagadok, nem fizettem be időben és a törvény ezt írja neki elő), gyakorlatilag rendesen megnehezítette a dolgom. első felindulásban abba akartam hagyni az egészet. ahogy Cyr is írta, aránytalan a dolog. de legalább a statisztikájuk javult, büszkék lehetnek rá. a legnagyobb bajom persze, hogy a több tíz milliós tartozókat nem basztatják ilyen lelkesen.

egyébként végül nem azért lettem vállalkozó mert annyira akartam, hanem azért mert senki nem volt hajlandó bejelentve fizetni. volt olyan munkahelyem ahol 1 év után tudtuk meg hogy feketén dolgoztunk és semmit nem fizettek utánunk, azt az évet el is felejthetem, vagyis hiába nyugdíj korhatár, már most tudom hogy többet kell dolgoznom egy évvel. ezen a területen sajnos általános hogy nem hajlandók bejelenteni.

ezt kéne valahogy rendbe rakni.

Cyr:
jaja, sajnos ismerem. ugyanez. csak én most a bevallás késedelme miatti büntetést várom...

zero2 2008.07.31. 01:16:27

na, csak omlik beloem a keserusseg.
ket kulon allo pelda:

1. oktatasi miniszterium:
kijon egy torveny, hogy x tipusu intezmenynek y tipusu nyilvantartast kell vezetnie.
nem egyertelmu a torveny, allasfolgalast kersz a miniszteriumtol, amiben elmondjak, hogy valojaban tenyleg ketertelmu
a szoveg, de rad nem vonatkozik.
ezek utan kijon egy modositas, amiben ugyanugy nem szolnak es utalnak X-rol, de osszevetve az elozo torvennyel megiscsak
ervenyesnek tippeled magadra. mit lehet tenni? fizetnia buntetest vagy folyamatosan noymon kovetni ezeket es folyamatosan
allast foglaltatni? tenyleg arra kell szanni havi tobb orat (erre _is_) , hogy az ember ertelmezze a jogot? hatha valtozott valami?
nyilvan ez nem az adozas kerdes kore, az meg durvabb.

2. cegauto ado dija:
kinezel usaban egy autot $X-ert, eu-ban latod uazt 1.5 * $x-ert, mig itthon 2* $X-ert.
lelelmenyes ado optimalizalocsalokent ugy dontesz, hogy kihasznalod eus allampolgarsagod adta lehetosegeket, ezert
egy kevesbe terhelo kornyeken veszed meg az autot.
igen am, de a magyar allam _minden_ esszeru keretek kozott hasznalt cegautora azt mondja, hogy a magancelu hasznalat lehetosege fennall, ezert
fizess cegauto adot, amely egy hitelre vasarolt auto torlesztojenek havi dijaval egyenesen aranyos.

senkit nem erdekel, hogy nemeteknel holland floatta auto kedvezmenyeket kapnak a cegek, az a lenyeg, hogy te, mint _magyar_
jogot nem tokeletesen koveto allamolgar ne csinalj inkabb semmit, de azt biztosan.

na elmondom, hogy kint ez ugy mukodik, hogy a tartomanyi adohatosag verseng a ceged adoztatasaert,
s kulon meg tudsz allapodni veluk az adod mertekeben.

nagyjabol ugy, mint egy multi itthon. kapsz 10 ev adomentesseget, erdekel?

engem nem, en ma este besoroztem, de nyilvan oket igen.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.31. 06:53:34

Hans Lopkowitz: "Ha megválasztom a beszállítóimat – akiktől még kapok is szolgáltatást vagy árut, hogyne választanám meg azokat, akiket én tartok el."

Egy dologban sántít ez véleményem szerint. Azoknak te nem adsz választást, akik téged tartanak el. De ez csak az én véleményem.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.31. 06:59:28

Hans Lopkowitz: félreértés ne essék, az itt lévő rendszer velejéig romlott és büdös ezt magam is átlátom. Számomra ott nem stimmel a dolog, hogy te máshol érzed a kötelezettségeket és máshol támasztasz jogokat. Mindent meg lehet magyarázni. valószínűleg - hiszenutánajártál - teljesen jogszerű. Jog és erkölcs azonban nem mindig fedi egymást. Te gyakorlatilag fizeted a járulékaidat - máshol - a lelkiismereted nyugodt, becsületes, adózó állampolgár vagy. (hol? melyik állam polgára?) Én meg itt fizetem a te TB-det.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.31. 07:06:37

Dvires: Bevallásom ugye nekem sem volt, pár napja, július 24-én tudtam meg, hogy kellett volna ápr 20-án és júl 20-án is...
Ha fellebbezek 5000 pénzért, újra azt fogom kapni, hogy tudnom kellett volna. Az az ügyintéző, aki trehányságból, nemtörődömségből, vagy (jaj ne feltételezzünk ilyet) egyszerű rosszindulatból hanyagolta el, hogy erről értesítsen, az én adómból van fizetve. A tévedését dettó én fizetem. Ha én "tévedek" "nézek el" ilyen volumenű dolgot, vagy kisebbet, azonnal kapom a büntetést.
Én most tulajdonképpen adtam 4 hónapra kamatmentes kölcsönt az APEHnak, az első negyedéves Evát. És mivel minden jótett elnyeri méltó büntetését, ő az első negyedéves Áfámra cserébe büntetést számít fel. (Ami, nem kell sokat számolni, hogy kiderüljön, kevesebb, mint a már befizetett összeg)

bástyaelvtárs 2008.07.31. 08:48:59

2005-ben az Apeh együttműködési szerződést kötött a szerzői jogvédő hivatallal /ASVA/. minek folyományaként, a kalózkodást felszámolandó az adóhivatal+Vámőrség betámadta a videótékákat!
Még videótékás voltam akkor.
Ellenőrzés, stb., a filmjeimről kérték a számlákat. Bemutattam, végignézték, majd az egyik számlába /5000.-Ft/ belekötöttek, mondván, hogy az a számla nem jó mert az volt ráírva,hogy műsoros dvd 5 db 1000.- Ft/db, így nem tudom 2 db filmről bebizonyítani, hogy honnan vettem, tehát ismeretlen eredetű árut forgalmazok,tehát a jogszabály szerint bezáratnak két hétre! /Hozzáteszem, hogy minden filmem eredeti, itthon forgalomba került volt./
A hab a tortán, hogy oda is elmentek akitől a filmeket vettem, ellenőrizték őt is és érdekes módon ott nem kifogásolták a számlát, tehát a kiállítónál a számla jó, ő befizethette utána az ÁFÁt, mire hozzám került addigra csak arra volt jó, hogy az üzletemet bezárják miatta!
Természetesen fellebbeztem, 30 nap elteltével sem válaszoltak, helyette jött a kommandó, hogy ők akkor bezárják az üzletet.Mondtam, hogy ezt nem, mert arra sem méltattak, hogy 30 napon belül válaszoljanak a fellebbezésemre.Gyors telefonálgatás, minő véletlen hát kész van a válasz: elutasítottak!Mondtam,hogy telefonon én is tudok messziről mondogatni bármit, úgyhogy viszontlátásra!
Később megkaptam a fellebbezés elutasítását, egy nappal előbbi dátummal, mint ahogy kint voltak.
Annak következményeként, hogy nem engedtem az üzletet bezárni határozatban 2 500 000.-Ft bírságot kaptam!
És még mindíg nem tudtam, hogy a számla miért nem megfelelő!/Nézzetek meg egy Tesco-s számlát:
akciós dvd 3 db 600.-Ft/db.Ez jó így?/
Az Állampolgári jogok biztosával, a Pénzügyminisztériummal és végül az Apeh méltányossági főosztályával levelezgetve 8 hónap után a bírságot elengedték.
Ezt ki fizeti meg nekem?Ezen áldásos tevékenységnek is köszönhetően mennyivel kevesebb filmkalóz van?
És mennyivel kevesebb videótéka?
Én annak idején négy munkahelyet tartottam fenn, igaz minimálbéren, de mára én is tönkrementem,
már munkanélküli vagyok jelzálogkölcsönnel a nyakamban.
Nevetséges, hogy a büntetés nagyságával arányosan kapjanak közhivatalnokok jutalmakat, hiszen nem is akarhat mást, csak büntetni.
Hogy attól dagadjon nem is egy kebel, hogy mennyivel több bírságot szabtak ki?
És ennek még örülnek?
Nem az lenne a cél, hogy évről évre kevesebbet szabjanak ki, köszönhetően az egyre szabályosabban, jól működő cégeknek?
Vajon mi ösztönöz a szabályosabb működésre?Ha látod, hogy tönkre akarnak tenni, mert rettentően idegesek, ha nem tudnak szabálytalanságot azonnal felfedezni?
Sikerült tisztelt? törvényhozók, hivatalnokok, ez a hely már egyre kevésbé a hazám, ez már csak egy ország ahol élnem kellene.

TerryBenedict 2008.07.31. 09:08:32

Bakker!!!
Nem legyetek korlátoltak!!!!
Ha szívatnak, ti miért nem szívattok viszont???
Megbüntetnek? Na és... Nem fizeted be, és kész. Vársz, amíg összejön egy-két milla befizetendő, és csinálsz új céget. Átmentesz bele mindent és ennyi. EZ A TE FEGYVERED.
Egy videotékának is kurván mindegy, milyen cég áll mögötte.

A szlovák "adóparadicsom"??? Hagyd már!!
Megéri szaladgálnod oda? Megéri külföldi hivatalnokoknak puncsolnod?
Elmondom, hogy szlovák céget is a legtöbbje azért csinál, hogy lehessen regadómentes kocsija, azért, hogy ne fizessen be semmit, mert egy stróman nevére csináltatta.
Ha azt hiszitek, hogy a kis fuvarozó cégetek vagy szatócsboltotok jobb helyen lesz szlovákiában, mert ott kevesebb az adó, akkor kurván tévedtek !!!
Ilyen szempontból is jobb Románia. De legjobb itthon, mert itt ismered a törvény biztosította kiskapukat.

Bástya:
Anno, mikor még vendéglőm volt, 2 deci Garrone miatt akarták ugyanezt eljátszani, mert volt ott valami kétéves maradék pia.
Igazuk volt, nem volt róla számla, mert már a fasz tudja hol volt.
Lezárt dobozba tették, és kaptam 15 napot a termék származásának igazolására, amit mondta, hogy csináljam úgy, hogy veszek egy üveg Garrone-t holnap reggel. Kaptam egy 20.000-es bírságot és kész. Ugyanazt a hibát vétettük, és engem mégsem akartak bezárni?
Tán normálisan beszélhettem, vagy mi?

Hans Lopkowitz 2008.07.31. 09:34:11

Cyr:
"Egy dologban sántít ez véleményem szerint. Azoknak te nem adsz választást, akik téged tartanak el. De ez csak az én véleményem."

Én senkinek nem tudok választást adni, se jót, se rosszat. Nem vagyok "tagja" a törvényhozó szervezetknek.

Hans Lopkowitz 2008.07.31. 09:53:19

Cyr:
"Te gyakorlatilag fizeted a járulékaidat - máshol - a lelkiismereted nyugodt, becsületes, adózó állampolgár vagy. (hol? melyik állam polgára?) Én meg itt fizetem a te TB-det."

Mint mondtam, megváltozott a helyzet. Az EU-ban fizetem a járulékaimat, ahol Te is. Húsz-harminc év múlva ez teljesen egyértelmű lesz, most még van egy "kis" félreértés ebből. Furi, hogy pont ez a kormány húzza elő ezzel kapcsolatban a "nemzeti kártyát", hogy "aki igaz magyar, az ide fizet", miközben a probléma forrásával ők is tisztában vannak.

Napról-napra nő az ország leszakadása és ezt közben próbálják némi nemzeti felhangokkal, politikai lőzungokkal és folyamatos adóemeléssel kordában tartani – sikertelenül. "Elkúrták", nem ez a megoldás. Mivel a befizetett adó soha nem fog a gazdaság rendbehozásához hozzájárulni, így tök mindegy, hogy ki mennyi adót fizet be.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.31. 10:00:27

Hans Lopkowitz: Tudod, hogy nem így értem. Eh, bizonyára se nyugdíjas hozzátartozód, se gyereked, se senkid.
Mert ha tényleg se kutyád se macskád, bocs a feltételezésért, hogy az én járulékaimból akarod az összes szociális juttatásukat finanszíroztatni.
Az, hogy te kint adózol, az itteni kevés adózó számára PONTOSAN ugyanazt jelenti, mint ha egyáltalán nem adóznál sehol. Ők fizetnek helyetted. Mindent. Ennyi, ezen nincs mit szépíteni.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.31. 10:04:26

Hans Lopkowitz: Örülök, hogy ezek szerint nem az országban adózók pénzéből, hanem az EU-ból áramlik ide a családi pótlék, a nyugdíj, a vacak egészségügyi ellátás és társai. Köszönöm, hogy felvilágosítottál.

Tehát az itteni gazdaságot majd az hozza rendbe, amit kint fizetsz. Ehe. Értem.

Hans Lopkowitz 2008.07.31. 10:27:28

Cyr:

A nyugdíjról nem szabad beszélni, hiszen annak meg van a fedezete: az évtizedek alatt befizetett nyugdíjjárulékokból oldják meg, nemde? Én nem fizetek Magyarországon nyugdíjjárulékot (ill. 15 évig fizettem) így a be nem fizetett nyugdíjjárulékom után nem leszek nyugdíjra jogosult. Persze ezt nagy felelőtlenségnek gondolom, így biztosítással ezt a kérdést megoldom: amit az államnak fizetnék, azt egy magánbiztosítónak fizetem be. Ha rosszul döntöttem volna, akkor az az én bajom.

Mivel kint fizetem a járulékaimat, ezért erről tájékoztatnom kellett az OEP-et. Ennek megvan a hivatalos útja. Ha egyszerűen csak kint fizetek, akkor itthon érvénytelenné válik a biztosításom (azonnal) és ez ellenőrizhető. Nem tudom, hogy milyen kompenzációs rendszert dolgozott ki az EU, mindenesetre a hivatalos útjának rámeső részét én is merem (E106) és csak akkor válik érvényessé a TAJ-kártyám, ha ezt az utat a törvény által előírt módon betartom. Így tartózkodik pl. sok olyan külföldi is Magyarországon, aki nem ide fizet járulékot. Ha netán a magyar állam lemondott volna erről akompenzációról (amit nem hiszek, mert ez nem magyar ügy, így működik pl. ha németként Olaszországban dolgozol) akkor az az ő baja. De nem hinném, hogy ez így lenne.

Igaz, az EU-ból történő kompenzációkkal pontosan el kell számolni, és ha sántít a számítás, akkor nem fizetik ki. Bizony ebből nem lehet tanácsadói díjakat fizetni baráti cégeknek.

Azt se felejtsük el, hogy a kint befizetett adómból az EU különféle pénzekkel kompenzálja az országot – ezek nem kis összegek. Igaz, itt megint él a pontos elszámolás rendszere... Ha pl. drasztikusan lecsökkenne a Magyarországon adózók száma, akkor is kapna ezekből az adókból kompenzációt Magyarország, de megint csak az a fránya pontos elszámolás... talán nem ez lenne a követendő út?

Hans Lopkowitz 2008.07.31. 10:40:27

Más: tényleg vegyük észre, hogy megváltozott a helyzet. Más országban élünk, már fizikai határok sincsenek. Pl. ha az USÁ-ban Nevadából átmész Kaliforniába, akkor ott még mindig megállíthatnak és ez bizony gyakrabban fordul elő, mint itt, ha az osztrák határon átmész.

Ha létrejönne az a helyzet, hogy az adózók nagyobbik része pl Szlovákiában adózna, akkor létrejönne az a helyzet, hogy Szlovákia nettó befizető lenne az EU-ban. Ebből a befizetésből kompenzálnák Magyarországot – tehát semmi baj. Hol akkor a gond? Az elszámolással. Pl. Magyarországon az állami szektorban 2,5-szer annyi ember dolgozik, mint Ausztriában. Nehezen lehetne ezt elszámoltatni ezt az EU-val, a közszférában dolgozók jó felét lapátra kellene tenni és átirányítani az aktív szektorba. Igen-igen, de ezek az emberek ezután már nem lennének lojálisak a jelenlegi kormányhoz. Felül kellene vizsgálni a nyugdíjrendszert, de akkor a myugdíjasok sem lennének lojális szavazók.

Ha a jelenlegi kormány tényleg 100%-ban csak a saját akaratát akarja érvényesíteni, akkor ki kell lépni az EU-ból. Ismét fel kell építeni a határokat és rendeletben megtiltani azt, hogy az EU területén adózzanak a magyar állampolgárok. Vasfüggöny, szocializmus, diktatúra. Ezt pedig már próbáltuk.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.31. 11:00:57

Hans Lopkowitz: Ha nyugdíjnak meglenne a fedezete, nem készülne éppen a fejünkre omlani a rendszer. Nem az évtizedek alatt befizetett nyugdíjjárulékokból oldják meg a jelenlegi nyugdíjakat (az már múlt idő, két "té"), hanem a jelenleg nyögve befizetett járulékokból.
Magánbiztosítónak én is fizetek természetesen, az egyéb terheken felül a magam jövőjéről is igyekszem saját magam gondoskodni, mivel esélyes, hogy pont emiatt már nekem sem lesz nyugdíjam állami forrásból. Mondjuk azt megnézném, a szüleink, nagyszüleink mi a túrót kapnának, ha nagyhirtelen az összes járulék és adó kiáramlana az országból. Persze, igaz, ez az ő bajuk lenne...

Tényleg gatya az a rendszer, ami itt van. Rohadtul gáz. Fizetsz-fizetsz egy feneketlen bendőbe, amiből csurrantanak-cseppentenek neked, a gyerekeidnek, a szüleidnek "szociális" ellátást, fenntartják az itt-ott rothadó ezer egyéb dolgot, a menet élén természetesen a korrupció diadalog. Miközben, ha rendesen adózol, tisztességes bevétel után (amiből meg is élsz, nem csak vegetálsz) messze többet kicsengetsz, mint amennyit valaha is igénybe veszel jó esetben.
Nagy gond az, hogy alapvetően tisztességes emberek kénytelenek csalásra berendezkedni. De sokkal nagyobb gond az, hogy ezek az emberek azért kénytelenek, mert másoknak ez így kényelmes. Szépen fogva egymás kezét (együtt sírunk-együtt nevetünk hangzatos felkiáltással), ráncigálunk le mindenkit egyenként a szakadékba. Van, aki ideig-óráig megveti a lábát, aztán csak lesunnyog szépen, lassan, itt-ott gyökerekbe kapaszkodva.
Változnia kell ennek a dolognak, mindenképpen, ebben egyetértünk. Abban viszont nem, hogy az lenne az egyedüli üdvözítő út, amit te követsz. A szemléletváltás, igen, az kell. Bizonyára maradi vagyok magam által haladónak hitt eszméimmel, (hehe) elképzeléseimmel, csak merem remélni, hogy a gyerekeim megtalálják a helyes irányt úgy, hogy a boldogulás és a becsületesség ne két ellentétes dolog legyen. Ebben segíteni, a magam módján, ez a dolgom, mondhatni, ez az én "adóm".
Számomra nincs "kicsit becsületes, félig becsületes, majdnem becsületes". Becsületes van. Kész. Utópisztikus? Nevetséges? Legyen.

Hans Lopkowitz 2008.07.31. 11:15:15

Cyr:

"Számomra nincs "kicsit becsületes, félig becsületes, majdnem becsületes". Becsületes van. Kész. Utópisztikus? Nevetséges? Legyen."

Ebben egyetértünk. Ezért adózok kint. Még a könyvelőm is sokkal olcsóbban dolgozik, mert csak egy adminisztratív munka. Nincs trükk, annyit fizetek be, amennyit kell.

"Tényleg gatya az a rendszer, ami itt van. Rohadtul gáz."

Ha rossz, akkor omoljon össze. Hagyjuk bedőlni és ne tápláljuk. Menjen csődbe, legyen egy EU-s csődbiztos. A jelenlegi politikai elit menjen börtönbe, vagy ahová akar. Attól, hogy egy kicsit tünetmentesítünk, nem változik semmi. Sajnos az ország olyan helyzetben van, ahol a jelenlegi állapot konzerválása egyre rontja az állapotot.

Ha tegnap omlott volna össze, akkor kevesebb fájdalommal járna, mint ma. Ha holnap, akkor még jobban fáj majd, mint ma. Sajnos az elkövetett dolgoknak következményei vannak – ezek pedig elkerülhetetlenek. De van értelme.

Pl. Szlovákia két éve eltörölte a segélyrendszert. Fájdalommal járt, mert igenis voltak olyanok, akik nem akartak dolgozni. Voltak fosztogatások, rájuk küldték a katonaságot. Nem tudjuk meg, hogy ontosan mi történt.
Ma ott tartanak, hogy a jelenlegi megjavult gazdaság többletbevételét janártól a szociális ellátások javítására fogják fordítani.

Nagyon sokat beszélgetek kint az emberekkel, és a legnagyobb változás a fejekben zajlik le. Erre is érdemes lenne odafigyelni.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.07.31. 11:42:05

Elgondolkoztatsz, de most nem válaszolok. idő kell a gondolataimnak (eszméket-téveszméket nem fél pillanat alatt, első lendületből alkotok.)
A következő napirendi pont: inenntől a 30 fokban összeszedett agyzsibbasztó náthámat kúrálom. Az se csekély feladat...:)

Bástya elvtárs (törölt) 2008.07.31. 14:08:58

no úgy nézem, van egy névrokonom (bastyaelvtars)

Hans Lopkowitz 2008.08.01. 13:12:31

Cyr:

Ma intéztem ilyen bejelentéseket épp az OEP-ben és ők mondták, hogy ilyenkor a szlovák biztosító állja az orvosi és egyéb gyógykezelési költségeket.

Tehát: kár nem éri az egészségügyet, mert annak költségei fedezve vannak. Viszont az is igaz, hogy ebből a pénzből nincs mit ellopni, mert nem fizetek be havonta kamu összegeket.

Ha sokan mennének ki az országból és ott fizetnének biztosítást, akkor ez az egészségügyet nem terhelné meg – igaz rengeteg tetü léhűtőt ki kellene rúgni. Ez meg még jó is lenne, nem kellene ezeket a férgeket eltartani.
süti beállítások módosítása