Kezdjük az elején: a rendőrség, az ügyészség és a bíróság tekintélyét nem az új semmisségi törvény ássa alá, hanem az, ha a rendőrség, az ügyészség és a bíróság un. eredménycentrikus üzemmódban dolgoznak, az éppen aktuális kormánypolitikával karöltve.
2006-ban hangos volt az ország attól, hogy az ítéletek politikai megrendelésre, nyomásra készültek, és a rendőrség is Gyurcsány kiterjesztett karjaként funkcionált. Ennek a megoldása nem az, ha egyszerűen kimondjuk, hogy a bírók, rendőrök hazudtak, és gyurcsánymonnyonle, hanem az lenne, ha kivizsgálnánk, ki kit "presszált" az ügyekben.
A megtisztulás, az adhatna tekintélyt az intézményeknek, ha felgöngyölítenék, hol vannak a gyenge pontok, és honnan jött a visszautasíthatatlan ajánlat. Follow the money, mondhatnánk.
Naív alapállás, mi? Ahogy belügyminiszterünk is megmondta: nem gondolja, hogy, ugye.
(persze azt is mondta, hogy két hét, de legyünk igazságosak: nem mondta, melyik két hét)