Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Valósággyár

2011. január 03. - bs395

A hatóság aktivizálja magát. Most éppen az a baja, amit úgy hívnak ma, hogy hírközlés. Mert hatásvadász módon tolja a zemberek arcába a vért meg a beleket. Ez, mint tudjuk, nemzet és erkölcsrontó tevékenység, ellenkezik az ember természetes igényeivel. Vagy mégsem?

Régen voltak nyilvános kivégzések, most meg híradó van. Ha az autópályán baleset történik, a szembe sávokban is az lesz, mert meg kell állni a legbelsőben nézni, van-e vér. Az ember kívánja a látványt, a borzongást, s piaci alapon meg is kapja.

Mi lett volna, ha régen is van hatóság? Mi lett volna a a boszorkányperekkel, vagy Shakespeare-rel? A gladiátorviadalokkal, a Colosseummal? Ödipusz kit tutujgatott volna? Antigonét hova zárják be? Dózsa Györgyöt kik eszik meg? Jézust hogyan végzik ki? Vagy mindez mehetett volna, csak tudósítani nem szabadott róla, mint a Bibliában?

Ez a fajta emberjobbító kultúrharcos igyekezet egy másik rendszer öröksége, meg az az előttié, amikor ha nem beszélünk róla, akkor biztos meg se történt. Korlátolt és hazug. (persze minden a kommunisták hibája, az is, amikor a piramisépítők munka után pinát karcoltak a falakba)

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr1002558254

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az NMHH kiábrándít és nyomaszt 2011.01.04. 11:31:20

Atyafiak, Isten lássa lelkem, nem akartam beleülni a médiatörvény láncain lengő hintába, de mégis kimerészkedem erre a játszótérre is. Az a tény, hogy elmarasztalják az egyik kereskedelmi televíziót, nem ejt kétségbe, hiszen többször is tettek ennek é...

Trackback: Médiatörvényileg korrekt újévi köszöntő Orbán Viktorhoz 2011.01.04. 11:03:50

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság lelki biztonságunk felett őrködő éber tekintetének fókuszában ezúton szeretném a tőlem telhető legnagyobb tisztelettel köszönteni az újév alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök urat.Tisztelt Miniszterelnök Úr, Ked...

Trackback: Az Év Blogbejegyzése 2011.01.04. 10:12:25

2010 legjei szerkesztőségünk legobjektívebb döntései alapján.Az Év Hangversenyére a Nemzeti Színházban került sor március 19-én, az 1944-es német megszállás évfordulóján. Mindannyian emlékszünk, milyen elementáris, egyszerre felajzó és megejt...

Trackback: Tovább izmozik az NMHH 2011.01.04. 09:33:23

Komoly lemaradást kell estére behoznia az NMHH-nak (NMHH-Skiccpali 2:2), akiket úgy tűnik nem tudott eléggé lefoglalni az a vicces kedvű tumbász, aki elhappolta a szalaiannamaria.net domaint. A külföldi regisztrátor jobbnak látta átadni a domaint cenz...

Trackback: A médiatörvénynek tapsol az Értékközpontú Újságírók Szövetsége (ÉKUSZ) 2011.01.04. 08:47:01

- Végre valaki tesz azért, hogy a magyarság ne legyen összezavarodva! - csapott az asztalra szenvedélyesen Toportyán Álmos az Értékközpontú Újságírók Szövetségének (ÉKUSZ) elnöke a szervezet Öntőház utcai székházában ma hajnalban megtartott sajtótáj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 08:14:14

Talaji Kannamária INKÁBB MEGBÜNTETHETNÉ AZT A CSATORNÁT, AMELYIK A SICC PALKÓ--blabla szövegét nyomta szilveszterkor, mert képi megjelenésben, egy csúnya vén részeg embert jelenített meg, aki betévedt valami múzeumba éjjel és ott tántorgott... és értelmetlen összefüggéstelenül beszélt...ezt fiatalkoruak is nézték szilveszter révén és ez elrettendő példa a fiataloknak

AnnaKarenina 2011.01.04. 08:59:25

Na ez az, amit oly sok Fidesz-troll hiányolt eddig, ha a sajtószabadság került szóba. Bele lehet kötni mindenbe, csak akarni kell. Bár ezt is el lehetne egyszerűen kerülni. Nem figyeltem még, van-e a híradók előtt karika, ki kell tenni a korhatárt, vagy a Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek szöveget. akkor csak nem lehet belekötni. (Bár szerintem, be is szoktak mondani ilyeneket.)

Hanyi Istók 2011.01.04. 09:11:57

Az illusztrációra én adok egy ötöst. Tökéletes!

Pong 2011.01.04. 09:16:13

PInát rajzoltak a Pinamisba? LOL.

Totof 2011.01.04. 09:17:02

Nem kéne keverni a hírközlést a gladiátorviadallal. Ha viadalra (kivégzésre) megyek tudom, hogy vér fog folyni, sőt azért megyek. Híradóban nem feltétlenül van ilyennek helye. A késő estiben persze az megy amit akarnak, de alapvetően a cél (ebben az esetben) szerintem rendben van. Az, hogy mennyire politikai indíttatású a baltacsapás és mennyire odacsaptak vele, ahova kell - hát ezzel szemben nekem is vannak kifogásaim.

Kürüsüly 2011.01.04. 09:29:12

Az a probléma, hogy a NAGY SZABADSÁG ebben az országban egyenlő azzal, hogy nincs szükség minősége, ill. azzal hogy mindent még a darabolós gyilkost is bulvárminőségben kell tálalni.

Ha nem lennének ilyen igénytelenek a kereskedelmi tévék nem kellett volna létrehozni egy ilyen sóhivatalt, amit Annamarika ural. Megkockáztatom, hogy ha nem lépett volna közbe valaki a híradót 5 éven belül felváltotta volna a Fókusz, délután 4kor.
A szabadság nem arra való, hogy szabadon fekáliát tuszkolj le a nézők torkán minden este.

manager2008 2011.01.04. 09:33:08

Ez a kormány mintha direkt csinálna hülyét magából. Kár érte...
A következő húsz évre viszont minden humoristának meg lesz a témája, ez viszont pozitív.

Lesből Támadó Szárítókötél 2011.01.04. 09:35:16

@Kürüsüly:

A szabadság arra való, hogy ÉN szabadon választhassam meg, mit hagyok letuszkolni a torkomon, ne pedig mások mondják meg, mi minősül fekáliának és mi minősül habos süteménynek.

Fekáliát annak tuszkolnak le a torkán, aki úgy ül oda a tévé elé, hogy ő fekáliát akar nyelni, ha pedig nem tetszik neki, akkor továbbkapcsol a másik 23 adó egyikére, vagy a gyerekkel letorrentezteti az aktuális sikerfilmet.
Egyszer s mindenkorra fejezzük már be ezt a népboldogító majdénmegmondomazembereknekmitkelleneszeretniük attitűdöt, mert qrvára idegesítő.

manager2008 2011.01.04. 09:37:07

@Kürüsüly: Távkapcsolót láttál már?
Minek nézed azt ami nem tetszik?
Mert kell a borzongás igaz?

Kb. a falusi nénik színvonala, akik egész nap azt figyelik, ki kivel mikor és miért, aztán kitárgyalja a fél falu és szörnyülködik.

Az sem zavar senkit, hogy interneten megnézheted a CNN-t és még ezer másik tévét online?

Kürüsüly 2011.01.04. 09:42:21

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Egy ideális világban természetesen igazad lenne.
De ez nem egy tökéletes világ az a szabadság ami eddig volt csak azt jelentette, hogy szabadon választhattál a fekáliák között.

Félreértés ne essék, egy ilyen szabályozás, és hivatal a legnevetségesebb dolog ami csak történhet, én csak a kiváltó okokról írtam.
Arról, hogy a kereskedelmi tévéink a szabadsággal konkrétan VISSZAÉLTEK.

Kürüsüly 2011.01.04. 09:43:17

@manager2008:

az előző válaszom neked is válasz:)

trocadero 2011.01.04. 09:46:55

Júj de fáj az erőltetett hasonlat a Bibliával. De ha már itt vagyunk: A Passió c. film 16 éves korhatáros film, és ha jól emlékszem, a moziban előtte volt figyelmeztető szöveg is, hogy erőszakos jeleneteknek lehetnek a nézők tanúi (meg eleve azok nézték meg, akik felkészültek erre).
A szabadságról meg: főműsöridőben a gyerekekek mindent megnéznek, ők még nem tudnak válogatni, ez itt a baj.

trocadero 2011.01.04. 09:49:01

A szabadságra hivatkozva végülis mehetne egész nap pornó is, meg véres erőszak a tévében: a legnagyobb nézettségre tennének szert az ilyen csatornák, csak a társadalmi hatás lenne kérdéses.

Lesből Támadó Szárítókötél 2011.01.04. 09:49:10

@Kürüsüly:

"az a szabadság ami eddig volt csak azt jelentette, hogy szabadon választhattál a fekáliák között."

NEM. Ez kétszeresen sem igaz.
a) Ha te csak fekália és fekália közt tudsz válogatni, akkor rossz csomagot fizettél elő a kábeltévé-szolgáltatódnál, ugyanis a mai tucatnyi csatorna közt bőven van olyan is, ami nem csak a kifogásolt kereskedelmi tévézésről szólhat.
b) Ez a szabadság az előbbieken túl azt jelenti, hogy szabadon választhatom meg, akarok-e fekáliát nézni vagy sem. Ha nem tetszik a tévéműsor, csinálj mást, senki sem tart pisztolyt a fejedhez, hogy előtte ülj. Viszont akinek erre van igénye, az hadd nézze, qrvára nem hiányzik, hogy más meg az én szabadidős elfoglaltságomba és vagy médiafogyasztásomba dumáljon bele, hogy szerinte mit kellene megengedni és mit nem.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.01.04. 09:55:21

@trocadero:
ha le van csak írva, és úgy olvastatjuk a gyerekkel, az más?
meg: van már egész napos pornó meg erőszak. úgy hívják, internet.

Lesből Támadó Szárítókötél 2011.01.04. 09:56:35

(Ha az előző kommentem megjelenik, akkor ez tárgytalan.)

@Kürüsüly:

Hagyjuk már ezeket az ordas közhelyeket. Két okból sem igaz, amit állítasz:

a) ha szerinted csak fekália és fekália közt lehet választani, akkor talán nem lehet, hogy rossz csomagra fizettél elő a kábelszolgáltatódnál? Jelenleg ugyanis tucatnyi csatorna közül választhatsz, és azért mindegyik kapcsán nem lehet elpuffogtatni ezt a frázist. Ha nem tetszik, átkapcsolsz. Csak hát ne feledjük, hogy a nézettségbe nemcsak az számít bele, amikor a VV-rajongó ül a tévé előtt, hanem az is, amikor valaki azért kapcsol a VV-ra, hogy másnap aztán dörgedelmes írásokat tegyen közzé a kultúra hanyatlásáról.
b) A fentieken túl a szabadság azt is jelenti, hogy ha nem akarod nem nézed, csinálj helyette valami mást, senki sem kötelez azok nézésére, sem arra, hogy hagyd, hogy a gyereked nézze.

Lesből Támadó Szárítókötél 2011.01.04. 09:58:01

@trocadero:

Társadalmi hatása akkor lenne, ha egész nap néznék a kedves állampolgárok, de ugye a kereskedelmi tévé a hülye...

manager2008 2011.01.04. 10:01:03

@Kürüsüly: Természetesen vannak problémák a gyermekek fejlődésével kapcsolatban.
Az a megoldás hogy beszélgetsz vele és ha sikerül megértetned hogy mi a helyes akkor nem fogja nézni.
A lusta szülő meg a tiltással próbálkozik.
Nem fog menni, különösen azért nem mert a legtöbb családban külön tévéje van a gyereknek, amit nem is látsz folyamatosan.
De vannak CD, és egyéb konzerv lehetőségek is amit nézhet (haveroktól kapja).
Az is tény hogy ma egy 12-14 éves lány már mindent tud, olyan is amit a nagymami sosem látott.
Ez van.
De idióta tiltással ezen nem segít senki, legfeljebb néznek másik csatornát, vagy külföldi tévét.
Ha letiltod az internet egyes dolgait (meddő próbálkozás és csak kevés embernek van routere otthon) akkor nézik a szomszéd wifi kapcsolatán keresztül.
Ez a csata elveszett, kár vele vacakolni.

Szélmalomharcos 2011.01.04. 10:02:25

Télleg, miért is félünk egy kis vértől?

Javaslom a női tampon reklámokon az árut használat után bemutatni, a médiaszabadság jegyében

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.01.04. 10:03:10

Ebben csak részben értek egyet Veled. Nem mintha a csudás médiatörvénnyel, vagy a fidesz úthengerével egyetértenék, de zsigerek ide, nyilvános belezések oda, nem vagyok biztos benne, hogy feltétlenül ki kell szolgálni ezeket az "igényeket". Az embernek majdnem mindenre van "igénye", amit elé tolnak, épp ezért álságos és gusztustalan a bulvármédia állandó hivatkozása erre, amikor bármi ocsmánysággal állnak elő. Az emberek csürhébbik része őszinte igénnyel nézné végig, ahogy Orbán és Schmitt partiban töcskölik a Szalai Annamáriát, de mondjuk Gyurcsány deresre húzását nemkülönben (oké, azt még én is megnézném). A lényeg, hogy bármi szart el lehet adni, és jól is fog fogyni, de ez még nem elégséges érv amellett, hogy csakis és kizárólag ilyen tartalmakat állítsanak elő.
Természetesen nem értek egyet az ilyen jellegű ostoba szabályozással, de mégis óhajtok egyfajta megoldást. Én elintéztem a magam módján, nagyon régóta nem nézek semmiféle híradót, de kereskedelmi tévét sem már évek óta. A kevésbé tudatos "fogyasztóknak" persze másképp kéne alakítani a szokásait, mert amíg szart szórnak eléjük, szart fognak zabálni.
Szóval igény lenne némi normalizálódásra, de eszköz nincs, talán maximum némi indirekt szabályozással értenék egyet.
Végül is mindegy, úgy szar az egész, ahogy...

Kürüsüly 2011.01.04. 10:03:34

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Vonatkoztass már el a saját életedtől, TE és ÉN szabadon választhatunk, sőt azok is mind akik ide kommentelnek. Ők hírfogyasztók, internettel, nyelvismerettel, felsőfokú végzettséggel.
És akik nem beszélnek nyelvet?
És akiknek nincs kábeltévéje?
És akiknek nincs internet?
Mindenkit megillet a normális tájékoztatás, ahogy ezt minden kertv vállalta amikor kibérelte a frekvenciát. Ehhez képest elnézve egy RTL-es híradót ebben az országban annyira nem történik semmi, hogy egy kutyaharapás főhír tud lenni 10ből 10 alkalommal.

Amúgy megtisztelnél ha egyetlen olyan csatornát mondanál a MAGYAR médiapiacról aki minőségi híradót készít.Ha már a szabad választásról van szó.

De ha a szabadságot így akarjuk értelmezni akkor a szabadság adott, akármikor nézheted a spektrumot, nem kell a híradókkal tökölni.

röhögő 2011.01.04. 10:05:25

Őööö.. a hüvelygomba reklám vajon milyen erkölcsi fejlődést eredményez mondjuk a kamaszfiúknál?

Kürüsüly 2011.01.04. 10:09:49

@manager2008:

Én nem vitatom, hogy kár ilyen módon szabályozni.
Ez lehetetlen, pénzkidobás, és fölösleges.

Én továbbra is csak azt mondom, hogy maga a kiváltó ok létező probléma.Amit jó Fidesz szokás szerint totálisan rosszul kezeltek.

A kisördög bennem van. és amikor trutymót, meg Pákót látom főműsoridőben akkor azt mondatja velem, hogy ideje volt a taslinak.Még akkor is ha a józan eszem tudja, hogy ez a szabályozás rohadtul értelmetlen:)

BlahBlah 2011.01.04. 10:10:00

@Kürüsüly: Végre látom, hogy kezdik az emberek érteni, hogy az eddigi tájékoztatás minőségéről van szó, és csak ilyen "büntetések" fogják talán rávenni a médiát, hogy tényeket közöljön, és ne az agyzsibbadást, mert valaki nem tud a discovery-re v. CNN-re kapcsolni

PL. ki hallott arról, hogy tegnap (2011.01.03) forgalomba állították az első új Ikarus buszt?
(origo hírei között találtam rá véletlenül)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:10:14

@Kürüsüly: de hát nem is értem. Egy KERESKEDELMI televízió egyetlen célból jött létre, hogy növelje a nézettséget, és ebből pénzhez jusson. Mit akarsz Te tőle megkövetelni, ezt nem értem. Szabályozva vannak, hogy azért mit lehet és mit nem, de hogy tartalomba, a a híranyagok feldolgozásába, itt például szerintem ízlés dolgába is bele akarnak szólni, az beteges és megint hihetetlen öngól. Az emberek nem ennyire hülyék ám. Ha a kabinet azt mondja hogy csak a HÍR TV-nek és a TV-nek nyilatkozik (lásd népszabadság kitiltása) majd ráhúznak egyet az RTL KLUB-ra, akkor megint elgondolkodom hogy milyen ország az, ahol ilyesmi megtörténhet?
Végül pedig a kiskorúak védelmében - nem újdonság, minden értelmes ember tudja hogy mi megy mind a két csatornán - ki az az állat, aki kontroll nélkül odaengedi a gyerekét? De tényleg?

2011.01.04. 10:12:05

Van valami a post-ban, tényleg, ne legyünk álszentek!

insert random 2011.01.04. 10:13:54

@Totof: Te hány híradót néztél meg az elmúlt 2 évben? Szerintem aki látott már mondjuk 3 adást, az tudja, mire számíthat. Akinek van egy csöppnyi esze, az végig tudja gondolni, hogy vannak a valóságban gyilkosságok, és ezeket be is fogják mondani.
AMúgy szerintetek melyik sokkolóbb, az, hogy elmondják, hogy valaki megölte és feldarabolta a saját testvérét, vagy az, hogy mutatnak egy csepp vért.
Tökmindegy, az egész csak arról szól, hogy az rtl az utolsó nagyobb csatorna, ahol nincs fideszeseknek tulajdonrészesedése, asszem ez mindent megmagyaráz.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:14:28

@BlahBlah: ne haragudj, de hogyan várhatod el mondjuk az RTL Klubtól, mely egy szórakoztató kereskedelmi televízió, melynek mindössze a törvény betűje miatt kell néhány közszolgálati műsort is leadnia, hogy milyen minőségben sugározzon? Ha nem tetszik, nem nézik az emberek, és tönkre megy? Mit nem lehet ezen érteni? Ha akarná, azt is mondhatná a a hiradóban a műsorvezető hogy blaa, bla blaaa, bla... kinyújtptt nyelvel, mert ha ezt nézik, akkor miért ne tehetné. Szerinted ez szánalmas, akkor nem nézed, ha sokan nm nézik, majd nem bla blablaznak..
Rettenetes lenne az a világ amit Te felvázolsz, hogy a büntetések vegyék rá a médiát hogy olyan híreket közöljenek amelyek valakiknek tetszenek, vagy sem... ez egy rettenetes ország lenn, még ha ebbe az irányba is megyünk, remélem nem jutunk el ide. A szerkesztői szabadság legyen már meg, de tényleg!

Kürüsüly 2011.01.04. 10:16:18

@Legelő Őse:

Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy egy kereskedelmi tévének egyetlen feladata, hogy nézettséget növeljen, akkor vajon az is elfogadható, hogy szombat este leadják a Csisztupornót vágatlanul?
Kurva sokan néznék az tuti, de megfelelő színvonal?
De mást mondok, a földi sugárzású kereskedelmi tévé nem pusztán egy vállalkozás, hanem az állam tulajdonában lévő frekvenciasávot bérlő vállalkozás, és mint ilyen elvárható hogy "normálisan viselkedjen" egy albérlőtől nem azt várja az ember hogy odaszarjon a nappalimba, és utána meg hüppögjön, hogy neki ehhez joga van, mert kifizette a bérleti díjat.

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 10:17:49

@Kürüsüly: Igaza lehet az egyenlítő blognak. Viccesen kellett volna beszámolni a gyilkosságról, Benny Hill zenére lejátszott dramatization, körbefutás gyorsított felvételen az udvaron. Akkor nem lenne nyomasztó a dolog, és nem számítana bele a 20%-ba sem. :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:19:08

@Kürüsüly: mindenkit megillet? Ezért van ingyen az M1, M2, Duna TV, Rádiók stb. nem értem mit vársz a kereskedelmi tévéktől. Ennyi erővel a Spektrum tévén is számon kérhetnéd a híreket, vagy a filmmúzeumon. Nem védem ezeket a rettenetes orgánumokat, mert szerintem is nézhetetlenek, de érdemes elgondolkozni hogy azért ilyenek, mert ezeket nézik a legtöbben. Ez ennyire egyszerű.
Korábban azért nem ezt nézték, mert akkor csak az volt, amit néztek. Amikortól lehetett választani, ezeket választották az emberek, Most akkor a választás lehetőségét kell akkor elvenni tőlük, mert akkor ezt kellenes inkább kimondanod. Mert az bizonyosan nem járható út hogy ugyan szabadon választhatsz, de mindenhol mi mondjuk meg mit kapsz, ezért mindenhol ugyanazt kapod...m,ert az ugyanaz pepitában...

Kürüsüly 2011.01.04. 10:20:28

@Gerzsonka:

ha nem a szabályok kijátszása , hanem a betartása lett volna eddig is szem előtt, akkor most nem kellene szalai annamarival együtt élni.

snipper 2011.01.04. 10:21:30

Be kellene tiltani a Grimm meséket is.

Pong 2011.01.04. 10:21:42

"És akik nem beszélnek nyelvet?
És akiknek nincs kábeltévéje?
És akiknek nincs internet?"

Az nem itt kommentel.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.01.04. 10:23:00

@Before:
a híradó nem nekem szól, nem is nézem, ahogy kurucinfót se olvasok (holott a kurucinfó olvasóinak jelentős része csak azért teszi, hogy legyen min szörnyülködnie).
ilyenkor fogom a távirányítót, és összeveszek asszonnyal, mert ő a zone realityt akarja nézni (non-stop paráztatás), én meg a szélerőműveket. ezért van két tévé :-).

BlahBlah 2011.01.04. 10:23:03

@Legelő Őse: Nem érted, amit fent már valaki említett, hogy sok embernek nincs választása, tv2, rtl v. m1

ne az legyen már a nap híre, hogy valamelyik celeb mekkorát fingott...
Igen én elkapcsolom, ha nem érdekel, lassan már beleég a discovery logo a tv képernyőbe, de sokan ezt nem tehetik meg, vagy nem is akarják, mert már beprogramozták, hogy "te tudni akarod, hogy kertész géza, most szakított a párjával"

Az egész országot sikerült egy nagy faluvá tenni, ahol a fő téma, hogy mikor melyik celeb kivel és hogy. A blogokon, és az internetes hírportálokon meg ugyan ez, csak nem celebekkel, hanem politikusokkal.

Persze, hogy erre van igény, és erre valaki le is írta a választ, hogy akkor menjen egész nap pornó....

Tehát legyen szerkesztői szabadság, és van is, de ez a szabadság ne a visszaélésről szóljon, azaz hogy mindennek csak a szar oldlát mutatom meg, és még ami jó hír, azt is elferdítem, hogy szar legyen, vagy csak simán elfelejtem közölni.
Nem véletlen a katasztrófa turizmus fogalom...
Tehát nem mindig 100%-ban kell kielégíteni az igényeket, néha nevelni is kell, gondolom te is mindent megengedsz a gyerekednek...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:23:10

@Kürüsüly: direkt írtam a hozzászólásomban hogy a törvényi kereteket be kell tartani. Ettől még az egyetlen cél a profit, ha Te mást gondolsz, az baj, mert szerintem ebben nekem van igazam, ritkán írok ilyet. És ez szerinte, így is van jól. Tessék olyan közszolgálati tv-t csinálni, ami felkelti a figyelmet, és mégi színvonala, de szórakoztató is. Ugyanis a tv azon túl hogy híreket szolgáltat, kultúrát közvetít, azért szórakoztat is, Ha ezt az M1 úgy teszi majd, az emberek odakapcsolnak majd! Ez így működik, de nem tiltással és büntetéssel kell erőltetni, mert ez a legalja.
A csisztu pornót nem lehetne leadni abban a műsorsávban, azonban éjjel miért ne? De például személyiségi jogokat sértenének, stb. Nem ez a lényeg.

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 10:23:24

@Kürüsüly: Ez nagyon gyenge érv, eszerint Petőfiéknek egyszerűen meg kellett volna tanulniuk együtt élni a Habsburgokkal.

Dehát az RTL Klub betartotta a szabályokat. Az inkrminált eset október 10-én történt. Az akkor hatályban lévő médiaszabályozás minden országos lefedettségű csatornának napi egy hírműsor szolgáltatását írja elő esti főműsoridőben. Nem volt olyan szabály, hogy miről szabad, és miről nem szabad beszámolni!

BlahBlah 2011.01.04. 10:23:59

@Kürüsüly: kár, hogy nem lehet "lájkolni" a hozzászólásokat +1(Y)

insert random 2011.01.04. 10:24:23

@Kürüsüly: Nem jó hasonlat, a tv-t át (vagy ki) lehet kapcsolni, míg a szart a nappaliban akkor is szagolod, ha nem akarod.
Amúgy nagyon naív vagy, ha szerinted ez a színvonalról szól. Ez egy undorító politikai játszma, ahol egy ellenzékinek tartott (vagyis nem az ő táborukba tartozó) médiummal próbálnak mondvacsinált indokokkal kiszúrni.

Atisz 2011.01.04. 10:24:53

Ideje volt már az RTL-klub féle "katasztrófahíradót" megregulázni egy kicsit. Szerintem elég szembeötlő volt már, hogy milyen nagy %-ban szólnak a "tudósítások" hasonló hírekről (amiknek a sugárzásával egyébként nem lenne baj a megfelelő idősávban és nem a híradó címszó alatt).

Tudom, most jön a "minek nézed, el lehet kapcsolni". Én erre csak annyit mondanék, hogy az ország legnagyobb ker. tv-jével kapcsolatban ez a duma kicsit gyenge.

A másik érv: "én különben sem nézek tv-t". Akkor a kritikával is bánjunk egy picit óvatosabban.

Üdvözletem.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:25:16

@BlahBlah: továbbra is fentartom, kellenek szabályok de ezek eddig is megvoltak Mindenkinek ingyen elérhetőek az M1 M2 Duna TV csatornái. Plusz rádiók. Ja hogy az senkit sem érdekel? Vajon miért? Nem lehet hogy azon kellene változtatni, mint hogy a profitot termelőkre rászólni hogy ne csináld már, mert még a végén adót fizetsz nekünk..még szép hogy fizet, ez sem utolsó szempont!

Kürüsüly 2011.01.04. 10:25:25

@Legelő Őse:

A kereskedelmi tévék olyan speciális helyzetben lévő orgánumok, amik az ÁLLAMTÓL BÉRLIK a frekvenciát.Ők amikor kibérelték ezt a frekvenciát vállalták a tájékoztatás kötelezettségét.
A spektrum meg nem.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:28:03

@Atisz: miért gyenge ez a z érv? Nem értem, Nem azért lett a legnagyobb ker tv mert az embereket kényszerítették arra hogy azt nézzék. Ahogyan egy csomó ker tv elhullott, így akik fennmaradtak, azért tették, mert az emberek őket nézik. Nézhetnék ingyen az M1-et is, De nem teszik, mert egy rakás szar. Lehet hogy inkább azzal kéne foglalkozni, mint a profitot regulázni állandóan nem? Nincs más érc szerintem, és nem is lehet. Ami nem tetszik, azt el kell kapcsolni! És akkor majd csinálnak olyat, amit nem kapcsolnak el.

BlahBlah 2011.01.04. 10:28:36

@Legelő Őse: változtatnak is, ezért vonták össze, hogy hatékonyak legyenek BBC mintára...

De mire az felnő, addig sok víz lefolyik a Dunán, és addig is kellett valami Kontroll...

Mária 2011.01.04. 10:29:26

@trocadero:

"A szabadságról meg: főműsoridőben a gyerekekek mindent megnéznek, ők még nem tudnak válogatni, ez itt a baj."

Főműsoridőben mit keres a gyerek EGYEDÜL a tévé előtt?

Ez itt a baj.

BlahBlah 2011.01.04. 10:30:06

@Legelő Őse: Persze, hogy azért nézik, mert jó, a Sláger és a Danubius Rádió is azért szűnt meg, mert szar volt....

insert random 2011.01.04. 10:31:18

@BlahBlah: Dehogy nincs más választása. Pl az, hogy kikapcsolja a tévét. Majdnem minden településen található ún. könyvtár, ahol nyugodtan lehet művelődni, el lehet olvasni a hírlapokat meg lehet internetezni. Az már nem a rendszer hibája, hogy ehhez lusták/hülyék az emberek.
Sajnálom, az egyszerű, tanulatlan ember buta, mint a föld. Ez van ma minden országban, és minden korban így volt (és ennél csak butábbak voltak korábban!). Mutass nekem egy országot, vagy korszakot, ahol az egyszerű prolik filozófiáról társalognak a késdobálóban!

BlahBlah 2011.01.04. 10:31:38

@Mária: Pornót keres, és vért, és lassan meg is kapja mert ez a "szerkesztői szabadság"

BlahBlah 2011.01.04. 10:34:02

@insert random: Pont ez az, hogy ezért kell az olyan országos lefedettséggel rendelkező, nép mozgósításra/nevelésére alkalmas médiát korlátok közé szorítani, hogy a buta ember, aki nem megy el a könyvtárba, az ne a máónika sóból tanulja a magyar helyesírást...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:34:33

@Kürüsüly: igen, de azt nem vállalták hogy az állam majd megmondja nekik hogy hogyan kell feldogozni egy hírblokkot. A törvényeket be kell tartani. Néha még keveslem is a büntetéseket, és az elsötétíseket. De komolyan, nem értem mit nem lehet ezen érteni. Ha gazdaságpolitikai mélyelemzésre vágyom, akkor a hvg-t veszem meg, ha Pista bácsira, és egy nagy mellre az arcomra, akkor a Blikket. Mondanak híreket, de egy kézi vezérlésű kormányszerv ne mondja már meg hogy hogyan kell feldolgozni egy hírt mert ha ezt nem érted miért baj, az rettenetes!! Nem arról van szó hogy valótlant állítottak, hanem hogy egy kereskedelmi tv dramatizálta a híreket? Hát komolyan - mi ez nem óvoda! Az emberek nem ennyire hülyék. engem is idegesít, eszembe se jutna odakapcsolni. Egy szülő felelőssége, hogy azt mondja, gyerekem, ne nézzed azt, helyette ezt és ezt csináljuk együtt pl. Ha mellette azt a rohadt sok pénzt amit az elmúlt 20 évben a közszolgálati tévékre költöttek!!! Ott kellene büntetni, hogy ezt a szart kell néznünk a SAJÁT pénzünkön!! Ez a baj! Az RTL Klub bevételt termel az államnak! PLusz adót fizet! Keményen szabályozva van szerencsére! akkor mi a gyík van?

sárkányfő 2011.01.04. 10:34:38

Előbb a fidesz által gyűlölt picike Tilos, majd a legnagyobb, legnézettebb RTL tv.

Acél Györgyike és a Fidesz ezekkel gyakorlatilag nyíltan elismerte: ez cenzúra.

Tucatjával mennek le vulgáris számok nagyobb rádiókban, az mégse zavarja a Fideszt. Naponta mennek le véresebb képeket hírek a tévékben, az se zavarja a cenzorokat.

Itt egy példa: egy csurom véres kép látható most is a hirado.hu-n:
"Hasba szúrta fiát egy zalaegerszegi nő "
www.hirado.hu/Rovatok/Kekfeny.aspx

Szóval a cél világos: vagy fidesz-barát lesz az RTL, vagy mennek a büntetések.

Cenzúra, mint a kommunizmusban...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:37:11

@BlahBlah: BBC mintára? Ezt te sem gondolod komolyan???? Ezt a hülyeséget kitalálta valaki, hogy a BBC minta ilyen - hát még csak meg sem közelíti azt, Abban igaz, hogy ott is egy épületben vannak...
nem értem hogy jön ide a Sláger és a Danubius...már bocs..

Atisz 2011.01.04. 10:37:14

@Legelő Őse: Mert egy földi sugárzású kereskedelmi tévéről van szó, amely állami támogatást felhasználva működik.

Nem holmi "csomagban" szereplő csatornáról van szó. Gondolkozzunk már.

Az m1-t mikor nézted utoljára? Mert nekem úgy tűnik ezen a téren, nemigen vagy képben...
Igen színvonalas lett az utóbbi időkben (már a kormányváltás előtt is), bár tudom egyeseknek jobban tetszene, hogy ott is valóságshow-k mennének.

Totof 2011.01.04. 10:37:30

@insert random: Persze igazad van, megint abból indultam ki, hogy egy ideális társadalomban híradót nézve hírekre van az embereknek igénye, nem darabolásra, náci pornóra meg ilyenekre.
Az, hogy az rtl-nek ment neki annamaris, nyilvánvalóvá teszi a célt.

BlahBlah 2011.01.04. 10:37:49

@sárkányfő: de eddig is így volt, csak a másikoldalra

Mária 2011.01.04. 10:41:32

@BlahBlah:

Ne forgasd ki a szavaimat.
18 óra és 22 óra között egy kiskorúnak nem a tévé előtt kellene bambulnia, hanem:

- a vacsoraasztalnál kellene ülnie
- a napjáról kellene mesélnie
- fogat kellene mosnia
- mesét kellene hallgatnia
- pizsamába kellene bújnia
- aludnia kellene

A szülők persze rábízhatják a kölköt a kertévékre is, hogy nevelje helyettük az. De akkor mi a feladata a szülőknek? Mi a feladata, ha nem az, hogy este hattól este 9-ig, amíg a gyerek el nem alszik, figyeljenek rá, beszélgessenek vele, foglalkozzanak vele?

Ha valaki szülő, kiskorú gyerekkel, akkor ne az legyen a napi programja, hogy a gyereke nevelése helyett a tévé előtt bambul főműsoridőben és a gyereket se arra szoktassa.

Kürüsüly 2011.01.04. 10:41:44

@Gerzsonka:

Petőfiéknek nem volt 20 éve arra hogy bebizonyítsák, hogy csak visszaélni tudnak a szabadsággal.

Eddig mi történt?

kötelező volt hírműsort gyártani, eleinte gyártottak is, de rájöttek, hogy bizony az drága.Drága meg értékes műsoridőt kell áldozni rá.Ráadásul a jó estét Magyarország elkészítése x ft egy szar amerikai film megvétele meg 1/3 x.
Aztán rájöttek, hogy további megtakarítás, ha kirúgunk 3 hírszerkesztőt, és felveszünk helyére 3 ostoba gyakornokot akik kiküldünk Kiskunszentmiklósra ahol 5 forintból csinálnak egy riportot egy emberrel akit megharapott egy kutya.
Ennek a folyamatot kívánta megakadályozni az állam(teljesen jogosan) persze rosszul, mert ezt nem lehet jól csinálni.
Ez nem cenzúra hanem kiprovokált tasli.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:41:56

@Atisz: állami támogatást felhasználva? Mármint fizetnek egy szolgáltatásért, és viszont!! Te miről tudsz még?

Itt az M1 mai műsora: port.hu/pls/tv/tv.prog
jó szórakozást!!

2011.01.04. 10:42:06

A terrorszerű cenzúra.

Nem azt mondom hogy na most akkor falhoz, szem beköt, céloz lő....

Hanem azt mondom és 1-2 példán be is mutatom, hogy ha ilyen kis butus vagy akkor falhoz, szem beköt, céloz, lő...

Nem lesz szükség komoly támadásra, mert a különböző média szolgáltatók nem fognak merni kockáztatni.
Azaz fenntartják a folyamatos gyomorgörcsöt és félelmet. Erről szól a terrorizmus, nem minden arab robban föl egyszercsak váratlanul, de mivan ha ez itt mellettem mégis felrobban?

Atisz 2011.01.04. 10:42:33

@Legelő Őse: Ezt nem valami "hülye" találta ki, a BBC az egész világ számára a független állami média etalonját jelenti.
Nálunk is ez lenne a cél, de mivel ennek itt nincs hagyománya, ezért kell adni egy kis időt és megnézni, mi lesz belőle.
Kritizálni persze lehet építő jelleggel.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:43:42

@BlahBlah: megértettem, itt elfogultságról van szó? Milyen másik oldalra? Kit érdekelnek most a nyomorult kétpólusú politika? Neked tényleg nem egyértelmű a Tilos után az RTL Klub? Hát itt másról van szó, a tájékoztatás szabadságáról!
Kérlek akár egyetlen példát hozz már fel, de tényleg!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:45:10

@Atisz: A BBC tényleg etalon, de mondj egyetlen hasonlóságot a közös épület használton kívül. Semmi másban nem akarnak sajnos hasonlítani rá. Bár úgy lenne..

sárkányfő 2011.01.04. 10:45:40

@BlahBlah: eddig nem is volt cenzúratörvény...
és áruld már el, a drága független Philip-nek (ez egy magyar ember, ne tévesszen meg a felvett neve) ki volt az ellen oldali párja?

és főleg: az egyik oldal szarságai mióta legalizálják a másik oldal szarságait?

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 10:45:41

@Kürüsüly: Tedd, vagy ne tedd, de NE próbáld.
(Do or do not. There is no try.)

Netuddki. 2011.01.04. 10:46:25

Imádom az ilyet!

Gyakorlatilag a "hatalom" ilyenkor állítja ki magáról a bizonyítványt és bizonyságot ad róla, hogy jól döntöttem amikor nem "ezekre" szavaztam (csak a hülyék kedvéért: meg nem is a maszopra).

Amúgy nem zavar, hogy a retekklubot csesztetik, de pont ezzel???? Ott a VV, megaszar, tökvakarósó, szarbanfetrengősó és pont egy híradót csesztetnek, beleképzelt fantazmagóriákkal???

Nekem csak egyvalami jön le ebből az egészből, ez a banda is hülyének nézi az állampolgárt. Nem kéne, rossz vége lesz...

Nem utolsósorban meg akkor történnek ilyen dolgok, amikor:
- "Föntről" szólnak kivel kéne kibszni.
- A nagy semmittevésben, tökvakarásban (annamarinak egyéb alkatrészének...) nem tudnak mit kitalálni mivel üssék el az időt.
- Vagy a kettő kombinációja

Azért egyvalamit ne feledjünk. Akadnak még ilyen helyi ellenőröcskék is szép számmal akik kiskirálynak képzelik magukat és ott szívatják a vállalkozókat ahol tudják. Ahol a vállalkozó inkább kifizeti a pár tízezres büntetést a hülyeségükre, csak ne zárassák be az üzletet. Pedig ha sokan nem hagynák magukat szívatni nem sokáig tartana a kiskirályság...

Leonard Zelig 2011.01.04. 10:46:40

@Atisz: Kis komcsi, a "romboló kritikát" pedig bezúzod, vagy 25 milre bünteted?

Atisz 2011.01.04. 10:47:33

@Mária: Valóban nem, teljesen jogos a kritikád.
De ez nem lehet felmentő ok.

BlahBlah 2011.01.04. 10:47:35

@Legelő Őse: Miért szűnt meg a Sláger és a Danubius?

Mert te azt állítottad, hogy a kereskedelmi adók, azért szűnnek meg, mert nincs nézettségük, ami azért van, mert nem jó a programigazgató, és igénytelenek a műsorok...

Az viszont tény, hogy kár, hogy az országos lefedettségek nem így mennek, nem így mentek, és nem így fognak

sárkányfő 2011.01.04. 10:48:11

Köszönöm szépen Orbán Viktornak, hogy már annyira lejáratta a hazámat, hogy külföldön ilyen karikatúrák jelennek, amiben Magyarországot egyszerűen egy szőrös barbár ősemberként ábrázolják:

www.presseurop.eu/en/content/picture/446311-hungary-steps

Atisz 2011.01.04. 10:48:24

@Legelő Őse: Honnan tudod, ha nem is nézed? Melyik műsor volt amit utoljára láttál az m1-en?

Netuddki. 2011.01.04. 10:49:36

@sárkányfő: Hát bammeg, ha engem Kálmánnak hívnának lehet én is megváltoztattam volna...

"meg ne gyújtsád mán Kálmán,
míg berobbán a bányalíg"

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.01.04. 10:50:03

@bs395: persze, ez így teljesen jó. Közben meg magasról, megvetően nézzük a sárban-szarban dagonyázó plebset?

belakis 2011.01.04. 10:51:03

Ez aztán a cenzúra.. nyomatékosan megkérik a kedves médiát, hogy hatásvadászként legalább a véres széklábakat ne tolják be a kedves néző orra alá...
Amire a válasz, hogy ez durva megsértése a SZERZŐI JOGOKNAK!

Nem, jól olvassátok, nem az igazságnak, nem is a média jogainak, nem is cenzúra, egyszerűen szegény hírszerkesztő riportert nyomják el.

Micsoda galád törvény!

Fujj!

insert random 2011.01.04. 10:51:25

@BlahBlah: Dehát pont azért nem megy el könyvtárba, mert primitív szórakozásra van igénye. Ha a tvben csak színvonalas kulturális műsorok mennének, akkor a proli fogná magát és menne az internetre puruttyát meg napiszart olvasni, mert az érdekli. Ha meg az internetet is szabályozzuk (ami szinte lehetetlen), akkor hamarosan színjátszókörök fognak alakulni, hogy faluról-falura járva adják elő a fingós-baszós műsort.
Szerintem is szomorú, hogy a Mónika Show volt az ország legnézettebb műsora, de ez ellen tiltásokkal nem lehet tenni.
Különben elbeszélünk a lényeg mellett, el ne hidd, hogy ez a dolog a magaskultúra terjesztéséről szól. A kormány már a ciklus eleje óta megpróbálja az ellenőrzése alá vonni, ez az eset ennek a folyamatnak egy újabb fejezete. Azért pont az Rtl klubot csesztetik, mert ez a legnézettebb csatorna, mégis 0 a fidesz befolyása náluk. (A Tv2-nél már van egy jókora tulajdonrészük) Ez számukra tűrhetetlen.

2011.01.04. 10:51:47

@sárkányfő: Nem kicsit röhögtem ezen... :)))

Aztán elkomorultam teljesen...

belakis 2011.01.04. 10:52:57

A legszebb, hogy igazából az egész nem fáj senkinek, max a 35 hírszerkesztő riporternek, de egy mozgalmat kell építeni köré, így meglehet az összetartás... Jogos is, mindig a baromságok köré épülnek a legnagyobb mozgalmak. Figyelemelterelésnek is jó, ezzel a marhasággal foglalkozik az átlag paraszt, eközben szabad a vásár.....

Kürüsüly 2011.01.04. 10:53:02

@Legelő Őse:

Direkt nem akartam belemenni a konkrét hírbe, de lássuk:

miért ? nem dramatizálta? a rozsdás kilincsen keresztül mutatott nyomor? ahol az emberek alkoholisták, és KÁBÍTÓSZEREZNEK?
Kicsit sem manipulatív.
A valódi indokot megtudtad? tudtál meg bármi konkrétumot? Azt nem csak sugallatokat, hogy a nyomorban élő(nem igaz) fiatalok folyamatosan piáltak, és kábítószereztek, aminek következtében az egyik részeg kábítószeres feldarabolta a másik aljanép részeg kábítószerest akiknek az anyja KÜLFÖLDÖN dolgozik, és nem törődik a gyerekekkel.
Ezek a sugallatok, de tény egy sem.
Ezeknek a sugallatoknak rendszeres szereplője egy SZAKÉRTŐ akit bevágnak.
(Mondjuk Zacher Gábor valóban az de ez most mellékes)

Ez így színtiszta BULVÁR, ha regulázunk akkor ez egy jogos tasli.

És még mindig nem mondtál egyetlen egy választási lehetőséget, ahol valódi híradót kap az ember.

belakis 2011.01.04. 10:54:00

@sárkányfő:
Szigorúan a baloldali médiában....
Ilyenkor is jelen van az összetartás! Piacvesztés sosem nyerő.....

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.01.04. 10:54:10

@Before:
dehogy nézem magasról, max oldalról, amikor reggel 6-kor az ajtó előtt bőgetik a gyereket, a nagy telekjáróval meg keresztbe állnak a kocsifeljárón, hogy a többi plebsek ne tudjanak kiállni.
felőlem nézhetik a barátok köztöt, csak ne legyen kötelező.

BlahBlah 2011.01.04. 10:56:32

@Mária: Teljesen egyet értek, és nem kiforgatni akartam a szavad, elnézést érte, hanem a valóságot közöltem....

De mivel a szülő képtelen rá, hogy a gyereket nevelje, mert se ideje, se energiája, és a TV-ben sem lát rá, működő mintát....

Pl. A Barátok Köztben kinek nincs zabi gyereke?

Ezért kell a korlát, hogy a jövő nemzedékének, ne a BK-ban látott minta legyen a valóság

Ez nem személyesen neked fog szólni, hanem általánosságban, a kertv nevelő jellege:

Ha nincs kedved főzni, és pénzed sincs, mert te pincérnő vagy, az urad meg taxis, akkor menj a rózsába enni, mert úgy tudsz spórolni...

Vagy ha egy senki vagy, akkor jelentkezz a ValóVilágba

Ha családi gondod van, akkor ne egymás között beszéljétek meg, hanem menj be a Mónika sóba és az országelőtt beszéljétek meg, hogy nem hajtja le az urad WC deszkát

Sajnos emiatt van az, hogy én azt mondom, igen is a "szerzői szabadság" legyen korlátozva, ha nem tudunk vele érni, akkor nem érdemeljük meg

Netuddki. 2011.01.04. 10:56:34

@sárkányfő: Persze. + a németek kiraknának az EU-ból? Bezzeg amikor a német cégek odahordják a manit, amiből pl. a nagyobb életszínvonalukat fedezik, akkor nem nyafognak.

Ettől függetlenül persze igazuk van, de inkább erkölcsi támogatást kéne szerintem mutatniuk. Ugyanis nem erre lettek felhatalmazva orbánék, hanem a gazdaság rendbetételére.

Sajnos ez azt is előrevetíti szerintem, hogy valóban nem lesz hosszú életű ez az EU és legalábbis a gyengébben teljesítőket megint oda fogják dobni a ruszkiknak. Legalábbis a keleti végeken.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:57:24

@Atisz: belinkeltem a műsort! Te ma melyiket választanád? A szomszédokat, vagy a sorozatot, esetleg a 1979-es Mel Ginson filmet? Vagy a teadélutánt, az igazi súlytalan szórakoztató műsorszerű rettenetet? Vegyük már ezt komolyan.
@BlahBlah:
hogy nem is így fognak, az kétségtelen, de az is hogy eddig azért mentek így mert komoly pénz kellett hozzá, és a tőke ott van, akik később a befektetését meg is akarja hogy térüljön.
Azt persze gondoltam hogy politikai színezetben nem is lesz kérdés hogy ezután mi lesz...
A tv2 legalább annyira aljadék - néha még jobban mint rtl - komolyan, miért kell úgy csinálni mintha ez nem erről szólna? Egy gyilkosságról hogyan lehet beszámolni?

Mária 2011.01.04. 10:59:41

@Atisz:

Csak nagyon álszent és kétszínű dolog, hogy pont azok a szülők, akik korlátlanul odaültetik a saját gyerekeiket a tévé elé, mert addig se kell velük foglalkozni, pont azok vartyognak a legjobban, hogy mert a tévé mennyire káros a gyerek szellemi fejlődésére.

Ne ültesse oda a majom a gyerekét a tévé elé, és akkor nem fog a gyerek lelke károsodni.

A villogó dobozra mutogat meg pfújol, ahelyett, hogy saját magára mutogatna meg pfújolna.

Atisz 2011.01.04. 11:00:32

@insert random: Sok igazság van abban amit írsz.
Azonban ne felejtsd el, hogy a tiltás-büntetés párosításnak van a legnagyobb visszatartó ereje, tehát mindenképpen alkalmazni kell (persze nem kizárólagos eszközként).

Hogy a Tv2 mennyire van Fidesz kézben, azt nem tudom, de arról bizonyára te is hallottál, hogy Fellegi Tamásnak volt egy kis köze az RTL-klubhoz még miniszteri kinevezése előtt, arról nem is beszélve, hogy bár a Tv2 és az RTL-klub itthon szépen elrivalizálnak, valójában a tulajdonosi kör szinte ugyanaz.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 11:01:00

@Kürüsüly: de miért kéne nekem mondanom egy valódi választási lehetőséget mondanom? ezt nem értem.
Szándékosan örülök hogy belementél részletesen a hírbe, mert egy tv ma 2011-ben (2010) így mutatja meg - ha a szerkesztő úgy dönt, és nem sérti a törvényt - hogy mi történt, mert szerinte ez a hatásos illusztráció. Engem is taszít, de eszembe sem jutna megnézni? Miét kellene másnak is megnézni! Persze hogy BULVÁR de neked erről eddig senki sem szólt, vagy nem vetted észre hogy a kereskedelmi tévé az bulvár média? Nem értem...

Kürüsüly 2011.01.04. 11:03:55

@Gerzsonka:

A cenzúra az amikor egy hír leközlését megtiltják, előre ellenőrizve.

Senki sem tiltja meg az RTL-nek , hogy csináljon egy saját bűnügyi műsort, ahol kedvére mutogathatja a gyilkosságokat, akár napi 10 órában, kedvükre szerkesztve, és manipulálva.
Csinálhat politikai műsort, bulvár műsort amit csak akar.SZABADON.

Az állam csak annyit kér, hogy azt a kurva fél órát amit vállalt a szerződésben csinálja meg rendesen, tájékoztasson normálisan, és ne a kutyaharapástól, és hogy ne csak arról ami szar.
Pl. IKARUS buszok forgalomba állítása ahogy korábban valaki számon kérte.Ja hogy akkor dolgozni kell, nem csak átvenni híreket. ez van.

sárkányfő 2011.01.04. 11:05:32

@belakis:
az ős-jobbos konzervatív The Times, Wasington Post, jobbos német, cseh és luxemburgi kormány...

nagyon nem vehető komolyan már ez a "balosozás", az egész európában támadják balról is jobbról is a magyar kormányt...

ha gondolod szívesen bemásolom neked a teljes listát a facebook-os oldalról, ahol számon tartják, vagy 20 képernyőoldalnyi hosszú....

Netuddki. 2011.01.04. 11:05:41

@Atisz: Na a tv2 új arculattal nyitott. Tegnap este a ki tudja hányadszor adott NCIS alatt csak pislogtam, mint ...
10??? percenként reklámot nyomtak be b+!
Aztán a Numbers-t már nem is bírtam. Lehet tudnak valamit? Mindenesetre érdekes, hogy a hatóság pont egyidőben a retekklubra száll rá...

belakis 2011.01.04. 11:06:07

@Kürüsüly:

azaz, ez a fene nagy cenzúra LOL.

Ebbe valóban bele fogunk MIND HALNI!
Nem nézhetek véres széklábat egy gyilkossági riportban, amit a szerkesztő tetetett oda, hogy látványosabb legyen a sztori. Szegény akadályozva van a munkájában :(

Mennék én is perelni emiatt az EU-ba.

insert random 2011.01.04. 11:06:32

@BlahBlah: Nem nézek Barátok köztöt, de az hiszem tudom, mi az oka, hogy zűrös családok vannak benne: ezt úgy hívják, hogy konfliktus. A konfliktus minden történet alapja, legyen az regény, film vagy szappanopera. Konfliktus nélkül nincs történet, nincsen bonyodalom vagy megoldás. Ha a sorozat hibátlanul működő családokról szólna, ahol mindenki mintaszerűen viselkedik és harmóniában élnek egymás mellett, akkor az első rész után vége lett volna a sorozatnak, mert nem történne semmi.
Példamutatás? Mondjuk én még egy részt se néztem végig, de nem hiszem, hogy miden rész végén kiállna a rendező és azt mondaná: "Kedves nézők, kövessétek a szereplők példáját, ti is csaljátok meg a feleségeteket, így lesztek boldogok."

Atisz 2011.01.04. 11:06:47

@Legelő Őse: Nos, a Ma Reggel-t ha tehetem mindig megnézem, mert elég színvonalas, naprakész témákról van szó benne és sokoldalú (ráadásul hetente váltják egymást a kérdezők).

Az Estét is érdemes megnézni, mert tényleg olyan dolgokról van benne szó, ami mindenkit érint.

A Tim-mel pedig lehet egy próbát érni, egy kis romantikus dráma még senkinek sem ártott (amúgy sem egy agyonjátszott Mel Gibson filmről van szó).

Kürüsüly 2011.01.04. 11:06:49

@Legelő Őse:

ez neked is válasz:
"Senki sem tiltja meg az RTL-nek , hogy csináljon egy saját bűnügyi műsort, ahol kedvére mutogathatja a gyilkosságokat, akár napi 10 órában, kedvükre szerkesztve, és manipulálva.
Csinálhat politikai műsort, bulvár műsort amit csak akar.SZABADON.

Az állam csak annyit kér, hogy azt a kurva fél órát amit vállalt a szerződésben csinálja meg rendesen, tájékoztasson normálisan"és ne sugalljon, és ne manipuláljon.

belakis 2011.01.04. 11:07:54

@sárkányfő:
egy indexes cikk alapján írtam ezt, nem annyira néztem utána valóban.

Mária 2011.01.04. 11:08:08

@BlahBlah:

A gyerek úgyis azt a mintát fogja követni, amit otthon lát, és nem azokat, amiket a tévében lát.

Ha rossz mintát lát otthon, akkor el lesz rontva az élete. Tízévesen a tévé előtt bambuló szüleit látja mintának, ezért tizenkét évesen beesodródik olyan kortárs közösségekbe, ahol figyelnek rá, de beleviszik a hülyeségekbe.

Tizennégy éves korára nem olyan lesz, amilyenné a szülei nevelhették volna a saját példájuk alapján, hanem olyan lesz, amilyenné a sok kis magára hagyott kölyök formálta egymást.

Onantól meg csak egyre rosszabb. Húszévesen már gyereke lesz és adja tovább a rossz mintát.

A tévé szerepe? Ugyan már...!

TGabi 2011.01.04. 11:08:36

Szannamária szegény rendkívül beteg személyiség- nem hatalomra lenne szüksége, hanem elmeorvosra.

Sürgősen.

sárkányfő 2011.01.04. 11:09:39

@kovi1970: ez a multiellenesség vicces... az a gyenge csóró kis ország ma is a 89-es szinten élne, ha a multik nem hozzák el ide a tőkét, a know-how-t, a munkahelyek sokaságát, stb... de ha neked jó a vonalas telefon, meg a doboztévé egy csatornával, meg a sarki kiskocsma és a többi... tényleg jó nekünk keleten.

Atisz 2011.01.04. 11:09:51

@Mária: Megértelek, a felelősség áthárítás nem szép dolog. De nem azonosíthatjuk biztosan a médiatörvény megalkotóit és az általad említett álszent szülőket 100%-osan és akármennyire is egyetértek veled, ez nem adhat felmentést a kereskedelmi csatornáknak.

BlahBlah 2011.01.04. 11:10:01

@Legelő Őse: egy szóval se mondtam, hogy a TV2 különb lenne, és azt sem hogy média párharcról van szó,ami eddig is volt, és mindig is lesz

De, ha a harc következménye az lesz, hogy még lehet minőségibb is lesz a média, mert repkedni fognak a büntik akkor legyen.

Tehát nézzük mi lesz TV2 lehet nem kap akkor büntiket, ott lesz 1 unalmas program (bár az új programigazgató eddigi felépítésére azt mondom na végre, néha már látni, hogy nem versenyezni, hanem rabolni akarja a nézőt, azaz akit nem érdekel A csatorna megy B-re, de ha ott ugyan azt kapja csak más csomagolásban akkor megy C-re, de a TV2nél végre kezdik ezt felfogni, és nem ugyan azt a szart csomagolják be). Tehát TV2 lesz 1 valami, a RTL-t meg ellehetetlenítik, akkor M1 vs. TV2 lesz, és hopp kész is van az áttérítés a közmédiára, majd szépen lehet leépíteni a TV2-őt is...

Kürüsüly 2011.01.04. 11:10:59

@sárkányfő:

tudsz mondani egyetlen olyan tiltakozó hírt ami valami konkrétumot kifogásolt?
Nem provokatív kérdés komolyan érdekel.

Netuddki. 2011.01.04. 11:11:34

@Kürüsüly: A probléma nem is ezzel van.

A probléma az, hogy lejáratta magát az orbán kormány ez alatt a röpke 2/3 év alatt. Azzal ahogy a hatalmat igyekszik magának bebetonozni, azzal ahogy nem a legfontosabb problémákat veszi előre pl.

De aki egy kicsit is gondolkodik az tudja, ez az egész cirkusz csak az átlag állampolgár megtévesztése miatt van, hogy közben valóban a legfontosabb dolggal tudjanak foglalkozni. Ami sajnos nem esik egybe a mi érdekeinkkel hiszen egyértelműen a fidesznek a hatalomba betonozásásn ügyködnek.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 11:11:50

@Atisz: a reggel néha tényleg visz egy szintet, a régi rettenetes napkelténél mindenesetre klasszisokkal jobb!!! Az estének sajnos még fejlődnie kell ahhoz hogy megnézzem.
A filmről pedig, jó szórakozást :-)

De a lényeg: a legnézettebb műsorsávokon az alternatíva például az Önök kérték? De komolyan...ááááááááááááá

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 11:12:12

@Kürüsüly: Megint tévedsz. A cenzúra információk hozzáférhetőségének és terjesztésének a felügyelete, elsősorban politikai és morális alapokon. Szűkebb értelemben csak az államilag gyakorolt, külön erre a feladatra alakult szervek által végzett információ-szűrést nevezzük cenzúrának (amely elsősorban a hírlapok és műalkotások megcsonkítását vagy betiltását eredményezheti).

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 11:13:33

@Kürüsüly: az állam annak a fél órának a kurva szerkesztésébe em szólhat bele, mert akkor cenzúra - ha ezt nem érted, akkor nem tudunk tovább menni. Lehet keseregni hogy rossz, de beleszólni? Neked nem gyanús hogy abban a félórában a híreket majd honnan lesz kötelező átvenni? Korábban ezen nevettem volna, de mostanában semmi sem lehetetlen!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 11:15:49

@BlahBlah: ez a leépítés víziód egyszerűen ijesztő. Értem már miért jön be neked a Fidesz mostani politikája....
Nem lenne egyszerű kihagyni az antidemokratikus lépéseket, és abból a sok pénzből amit az adóforintjainkból a királyira költenek rendes tévét csinálni, hogy az emberek azt nézzék? De tényleg?

BlahBlah 2011.01.04. 11:15:50

@Mária: Ha már a TV nevel, akkor nevelje, és ne rontsa tovább a helyzetet, én ezt akarom mondani.

Az hogy mi lenne az ideális, az egy dolog, de egyébként régen se csak a szülők nevelték a gyereket, sőt még kevésbé, mint ma, hanem az Iskola...

De már se a szülőnek se az iskolának nincs eszköze a nevelésre, mert ha már csúnyán néz a gyerekre, akkor oda megy a gyerek és megveri a tanárt, vagy feljelenti a tanárt, és az sem megoldás, hogy minden tanár úgy tartson fegyelmet, hogy végig ordítja az egész napot, mert a tanár is ember, haza megy és az egésznapos stressz ott fog kijönni.

Van pár iskola igazgató, aki képes a helyzetet valamilyen szinten megoldani, pl. a kezelhetetlen gyerekeket kiszedi a tömegből, és elküldi magántanulónak....

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 11:17:33

@Kürüsüly: Egyébként mit vársz az RTL Klubtól? Mit csináljon? Ha nem arról tudósít, ami az országban történt, akkor MIRŐŐŐŐL???

Mondd már el!!!

Atisz 2011.01.04. 11:18:07

@Legelő Őse: Nos, lehet hogy a mi korosztályunknak nem ez a legnépszerűbb műsor (ha kabaré jelenet szerepel benne, azt mondjuk meg szoktam nézni), de valljuk be őszintén: 1 órás időtartamra mit lehet betenni (9-kor ugye ott az Este - ami mint közéleti elemző műsor egy közszolgálati csatornára elengedhetetlen)?
Filmet nem, sorozatból van így is elég (különben is sorozatot elég kevesen néznek tv-ben).

Azt se felejtsük el, hogy elég kevés pénzből gazdálkodhat a köztv mostanság (hogy milyen okokból kifolyólag abba most ne menjünk bele), tehát saját gyártású komolyabb költségvetésű műsorokra nem futja.

Kürüsüly 2011.01.04. 11:21:23

@Mária:

Ennyi erővel akkor nyomjunk pornót délután, mert nem az a hibás aki leadja, hanem az aki nem akadályozza meg azt, hogy a gyerek megnézze.

Egy 10 éves gyereket már nem lehet elszigetelni a világtól, felügyelni lehet, elmagyarázni neki, hogy mi miért és hogyan történik, de elszigetelni nem.
Életszerűnek kellene lenni , hogy beküldöm a gyereket a szobájába ja jön a híradó, mert 20 percig véres gyilkosság a téma? Egy híradóban, ahol a híreknek arról kellene szólnia, hogy milyen törvényeket hoztak, és mik történtek az országban.Ehelyett véres székláb megy 20 percig.szerintem ez nagyon nincs rendben.

Netuddki. 2011.01.04. 11:21:43

@sárkányfő: "ez a multiellenesség vicces... az a gyenge csóró kis ország ma is a 89-es szinten élne"

Hát mondasz valamit. Csak a bibi az, hogy éppen most sokkal szarabbul élünk mint akkor.
Ha akkor még nem éltél akkor szerintem nem tudod miről beszélek.

De nem akarom visszasírni azt az időt, hiszen minden változik, ki tudja mi lett volna ha...

A multik felmagasztalását viszont a legnagyobb ostobaságnak tartom, már megbocsáss.

Mit is köszönhetünk a multiknak? Persze ezt a mindenkori magyar kormányok asszisztálása nélkül nemigen tudták volna megtenni.
- Minimálbéren foglalkoztatott tömegeket.
- Magyar kereskedelem és mezőgazdaság szétqrása.
- Itt adják el a nyugatabbra már eladhatatlan árujukat.
- Nem (itt) adóznak, max. járulékok.
- Szakoktatás szétqrása. Szalag mellé minek tanulni?

Atisz 2011.01.04. 11:22:15

@Gerzsonka: Ugye nem gondolod komolyan, hogy Magyarországon szinte csak halálesetek, robbanások, balesetek szoktak történni?

Ezeket is be lehet mutatni, de nem híradóban. Ott komoly, mindenkit érintő, közéleti témákról kéne hogy szó essen.
Az már az RTL-klub hibája, hogy a bulvárműsorait celebekkel rakja tele és nem azt tűzdeli meg egy kicsit több katasztrófa tematikájú hírrel, mondjuk egy későbbi idősávban.

BlahBlah 2011.01.04. 11:22:27

@Legelő Őse: Sajnos nem így megy, hogy csinálok egy TV-t és mindenki oda fog menni, ha már BK függő, VV függő, napló függő, DR House függő, és a TV-n már az M1 be sincs állítva.

Eddig is látszott, hogy TV-k hogy harcoltak egymással, megastár vs X-faktor, BB vs. VV

nem is akartak kompromisszumot kötni, hanem csak a harcolni akarnak...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 11:22:56

@Atisz: emlékszel te az ablakra? az majdnem jó volt...:-)
de nem nekem kell megmondanom hogy mi legyen! találják ki, hogy nézzem!

kukatr 2011.01.04. 11:23:35

Elliot Aronson - Társas lény - 6. fejezet: Az emberi agresszió
A kommentek alapján igen kevesen olvasták ezt a fejezetet/könyvet.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 11:25:10

@BlahBlah: nem harc ez valami belső késztetésért, hanem a nézettségért, az értékesebb reklámidőért, a több sms-ért stb.
Most komolyan - Angliában a Big Brother 10 évadot élt meg. Pedig ott a BBC tényleg király, mindig azt néztem - tematikus csatornákat.

nyubocs 2011.01.04. 11:25:39

@belakis:

Tudja franc, hogy a Presseurop balos média-e, de Wolfgang Horsch alighanem meglepődne, ha lekomcsiznád.

Amúgy is uncsi már ez az állandó baloldaliság meg komcsizás fújása. Majd akkor lehet ezt szajkózni, ha az összes volt HNF-s MSZMP-s aktivistát funkcionáriust kiteszitek magatok közül. De addig, amig ők komcsiznak a leghangosabban addig még inkább hiteltelen az egész.
Csak félek nem sokan maradnátok.

Atisz 2011.01.04. 11:26:43

@Legelő Őse: Meg fogsz lepődni: a Nappali és a Teadélután nagyon hasonló "beszélgetős" műsorok (más kérdés, hogy sokak számára elérhetetlen, mivel olyan idősávban futnak, amikor munka/iskolaidő van - na jó a Teadélután azért annyira nem.)

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 11:29:22

@Atisz: "Ott komoly, mindenkit érintő, közéleti témákról kéne hogy szó essen."
Ezt definiáld kérlek, mert nem értem. Mit értesz komoly, mindenkit érintő közéleti témák alatt? És kérlek akár meg is nevezheted a pontos paragrafust, és bekezdést, ahol ez meg van határozva?

BlahBlah 2011.01.04. 11:32:10

@Legelő Őse: De ezek a műsorok réteg műsorok, és van 1 réteg, akit nem érdekel (ezt az előbb már elmagyaráztam egyébként)...

Tehát én vagyok a TV2 és elindítom a BB-t, akkor az RTL helyében nem a VV-t kellett volna lépni, mert vagy 1 réteg, akit nem érdekel, hanem ha valami mást ami annak a rétegnek szól, aki nem bírja nézni a BB-t.

Pl. a BB kezdése előtt beteszek egy olyan műsort, ami függővé teszi az embert, és elfelejt átkapcsolni a BB-re, és a 2 műsor között ki is hagyom a reklámot, de a műsor közben nagyon rövid reklámblokkokat használok, hogy szinte fel se álljon (és így még értékesebb is a reklám sávom, még ha kevesebb embert is érint, de jobban tudom ki a célközönségem, és így a reklámozók is jobban szeretnek engem, akik egy bizonyos réteget szólítanak meg)

De itt nem látják, hogy külföldön miért csinálják ezeket a trükköket...

sárkányfő 2011.01.04. 11:33:23

@Kürüsüly: az EBESZ valami 50 oldalas elemzésben szedte szét a médiatörvényt, erre hivatkoznak sokan európában.
de el se kell olvasni a törvényt. épp elég annyit tudni, hogy egy színtiszta pártdelegáltakból álló testület dönt laza szabályok alapján, nem is szólva a cenzornéni rendeletalkotásai jogáról.

@kovi1970: éltem 89-ben, nem vagyok 20 éves.
nem emlékszem rá, hogy akkor 4 millió embernek lett volna autója, pláne ilyen minőségű autója. nem emlékszem rá, hogy akkor 12 millió embernek lett volna mobiltelefonja, de még vonalasra is éveket kellett várni a kiválasztott keveseknek. a rezsiszámlát akkor nem vitte a légkondi, a nagyképernyős tévé, sok digitális ketyere. nem juttunk hozzá ennyi féle élelmiszerhez, ruhához, mindenhez, hiánygazdaság volt. akkor nem járt sok ember nyaralni görögbe, tunéziába vagy még messzebb.
kétségtelenül leszakadt kb 3 millió ember. nekik bukás. a többinek nyereség. és ha azt hiszed ezt ment volna a multik nélkül, akkor hidd el, nagyon rosszul tudod.

Kürüsüly 2011.01.04. 11:37:05

@Legelő Őse:

Attól hogy vannak szabályok az még nem cenzúra.
A szabály nélküliséget Anarchiának nevezik.
Az állam nem szerkeszt híreket, nem adja le a rendelést hogy milyen híreket válogat be a híradó
nem írja elő, hogy miről, és miről ne számoljanak be.
Egy dolgot csinál azt vizsgálja, hogy ami adásba kerül megfelel a mindenki által ismert törvénynek.Hitelesen a korhatári előírásokat betartva számol e be egy hírről. ennyi.
A szabadság hazájában Amerikában is vannak korhatárra vonatkozó előírások, mégsem rinyál senki cenzúráról.
Az MTI olyan kiterjesztése amit vizionálsz prekoncepció.

@Gerzsonka:

A probléma pont azzal van, hogy pont nem arról tudósít ami az országban történik.Hanem arról ami neki kényelmes és olcsó.

Atisz 2011.01.04. 11:37:40

@Gerzsonka:

66. § (4) g) műsoridejének több mint kétharmadában köteles a 83. §-ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló
műsorszámokat szolgáltatni, amibe beleszámít a szolgált közösségnek szóló hírműsorszám, politikai tájékoztató
műsorszám, kulturális műsorszám és az egyéb, nem elsősorban az adott közösségnek szóló hasonló tartalom is,

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 11:40:35

@Kürüsüly: Oké, de mondom, akkor ne izmozva legyen vele, hanem legyen jól körülhatárolva a törvényben, hogy miről kell tájékoztatnia?

@Atisz: Nem ezt kértdeztem. Ez szerintem a közszolgálati televízióra vonatkozó paragrafus lesz, de fogadjuk el, lehet, hogy az RTL Klub is közszolgálati a törvény szellemében (NEM AZ) Konkrétan a híradó mit tartalmazzon? Mint maga az az egybefüggő 20-30 perces reklámokkal meg nem szakított műsorszám?

Kürüsüly 2011.01.04. 11:40:37

@sárkányfő:

Az EBESZ az a szervezet aki szerint teljesen rendben van a szlovák nyelvtörvény ugye?:))

=Daniken= 2011.01.04. 11:40:56

@Mária:
Nem attól lesz egy gyerek gangszta, mer Ájsz Tít hallgat, hanem mert a gettóba születik, apja nepper, anyja pénztáros, haverjai lopnak a közértből és a szülei nem nevelik tisztességre. Nem attól, mert azt éneklik, hogy gangsztának lenni fasza dolog.

Ha azt látja az életben, hogy ezen jót röhögnek az emberek, akkor ő is úgy nézne rá.

Ha így vesszük, akkor a 80-as évek generációja azóta is mind Freddy Mercury és Scorpions cuccban flangálna, meg motorozna.

nyubocs 2011.01.04. 11:43:12

@P.mester:

Ez a mondat nagyon tetszik :)

"Meggyőződésünk, hogy Medgyessy magatartása az Európai Unió bármely országában a kormányfő lemondását vonná maga után."

Kürüsüly 2011.01.04. 11:45:21

@Gerzsonka:

szerintem ha valaki megpróbálná szabályozni, hogy miről kell szólnia a híradónak abból még nagyobb perpatvar lenne:)

Mária 2011.01.04. 11:46:04

@Atisz:

Ezzel az erővel ne vidd el a gyereket a nagyi temetésére, hazudj neki valamit, ha elpusztult a kedvenc állata, takard el a szemét, ha utcán szexelő kutyákat lát és ragaszkodj hozzá, hogy a gyereket a gólya hozza.

Hiszen sérülhet a kis lelke, ha megtudja, hogy van halál és van nemi aktus.

Ez így nem jó ám. A gyerek se hülye.

A világ olyan, amilyen, a szülő felelőssége hogy mennyit mutat meg a gyereknek a világból és milyen magyarázatot fűz hozzá.

A hírműsorokat NEM gyerekeknek szerkesztik. És pont. Aki odaengedi a gyerekét hírműsort nézni, az vagy legyen ott mellette, vagy vessen magára, ha a gyerek megrémül és felriad éjszaka.

Az álszent sopánkodás, hogy a hírműsorokban erőszak van. Basszus, az életben van az erőszak, nem a szerkesztők találják ki, hogy többen nézzék őket.

Egyébként, aki ezen rugózik, az soha életében nem olvasott még Grimm mesét, és fogalma sincs, mekkora horror van némelyik Andersen által kiagyalt történetben.

A különbség az, hogy régen a meséket hús-vér felnőttek mesélték, akik odafigyeltek arra, hogy a történet végén mindig ott legyen a megfelelő feloldás.

Ebből adódóan a legvéresebb gyerekmeséből is azt vonta le a gyerek, hogy bár szörnyűségek történhetnek, sőt, elég sűrűn történni is szoktak, az jár jól, aki jó, mert az nyeri el a jutalmát.

A hírműsorok mellé meg, amit egyedül, vagy a kábán bambuló szülők mellett ülve néz végig a gyerek, nem kapja meg az életkorának megfelelő feloldást.

Nem a valóságot kellene betiltani szerintem, hanem a gyereket nem kellene leültetni a felnőtteknek szóló műsorok elé felügyelet és szülői magyarázat nélkül.

Atisz 2011.01.04. 11:46:39

@Gerzsonka: Nos ezt a IV. FEJEZET
KÖZÖSSÉGI MÉDIASZOLGÁLTATÁS-ból másoltam ide, szóval elvileg mindenkire vonatkozik.

Nem én vagyok a hírszerkesztő és a kritika sem annak szól. Mindössze arról van szó, hogy a katasztrófahírek mellett jusson hely olyan híreknek is, amely minden embert érint és ami tájékoztató jelleggel bír.

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 11:47:13

@Kürüsüly: Éppen arról van szó, hogy most megpróbálják szabályozni! Én meg kérdezem, hogy jó, ha egy gyilkosságról nem lehet beszámolni, akkor miről kell? Erre kitérő választ kapok? Vagy a gyilkosságról a már általam fentebb említett Benny Hill-stíylusban számoljanak be, akkor nem nyomasztó, vagy mi?

Tényleg csak egy konzekvens egyenes választ kérek, semmi mást!

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 11:49:26

@Atisz: Jutott. Hidd el. Voltak/vannak belpolitikai hírek, külpolitika, panda születés, természetesen balesetek is (amik hiába próbálod súlykolni, bizony ebben az országban történtek, és ha a csúszós úton nyári gumival megcsúszik egy BMW, és elsodor egy trabantot arról szerintem egy híradóban KÖTELEZŐ tájékoztatni!)

BlahBlah 2011.01.04. 11:50:30

@Mária: " takard el a szemét, ha utcán szexelő kutyákat lát és ragaszkodj hozzá, hogy a gyereket a gólya hozza.

Hiszen sérülhet a kis lelke, ha megtudja, hogy van halál és van nemi aktus."

Így van, hát miért találták ki annó ezt, hogy "gólya hozta a gyereket?" Talán mert már akkor is tudták, hogy majd eljön az idő amikor tudnia kell....

A halálnál is, azt mondják a gyereknek, hogy felment az égbe, virágnyelven kommunikálnak vele, amíg el nem éri azt az értelmi szintet, hogy felfogja

Erre van a karika a TV-ben, és a műsor előtti figyelmeztetés, hogy a szülő húzza ki onnan a gyereket, mert most nem neki szóló rész jön

Ez maradt el az RTL és az ICE-t-nél is, a szülői figyelmeztetés, mert nem a szülő rendezte a hiradót, és nem tudja mi jön....

Atisz 2011.01.04. 11:50:58

@Mária: Már megbocsáss, ha szerinted a gyilkosság, baleset, robbanások és az egyéb címszavak a valóság, nem pedig az IMF hitel, a növekvő közüzemi díjak és mondjuk Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége (hogy a végére valami pozitívumot is írjak), akkor sajnálom.

Mária 2011.01.04. 11:51:21

@Kürüsüly:

"Életszerűnek kellene lenni , hogy beküldöm a gyereket a szobájába ja jön a híradó, mert 20 percig véres gyilkosság a téma?"

Nem. Az lenne az életszerű, hogy ha este fél hétkor ott van melletted a gyerek, akkor ne a híradót nézzed.

Híradó van este kilenckor is meg tízkor is.

Netuddki. 2011.01.04. 11:51:29

@sárkányfő: Biztos egy országban éltünk?

A telefon meg pont nem a legjobb példa.
A városokban bizony már volt telefon a lakásokban. Falun viszont nem, de fülkéből már lehetett telefonálni.
Telefonigénylés? Öreg, 2000 után csak ismerős után lehetett elintézni, hogy megyeszékhelyen egy céghez bekössék az internetet. Egy másik céghez meg be sem kötötték, igaz ott ismerős sem volt.
Közben lett T? Matáv pepitában.
A mobilt meg kár volt felhozni. Akkor még nyugaton sem volt.

Autó? Volt megfizethető tömegközlekedés. Az üzemanyagárakról nem is beszélve.

De mint írom nem sírom vissza azt az időszakot, bár valójában annyi változott, hogy szabadon járathatjuk a pofánkat.

A technika meg közben fejlődött és valójában annak köszönhetjük a fejlődést és nem a Magyarországot kizsákmányoló multiknak.

Vagy szerinted mi a franctól nőtt meg ennyire az államadósság?
Ha egy multi itt dolgoztat akkor abból nem lesz az országnak bevétele a munkabéreken kívül. De amit egy ilyen termelő multi kifizet az huss, már ki is megy külföldre a kereskedő multin keresztül. A többi nyereséget meg szépen leadózza otthon.
Arról nem is beszélve, hogy más multik duplaáron építenek nekünk pl. ótópályát.
Mit gondolsz a rengeteg felvett hitel hova ment el? Hát megmondom, a pártok max. 10%-ot lophattak el belőle, a többi ugyanúgy külföldre került...

Atisz 2011.01.04. 11:54:31

@Gerzsonka: Persze, hogy vannak. A kulcsszó az arány. Egyébként a "BMW és trabant" már elég szubjektív dolog, a téli és a nyári gumi előnyeinek ill. hátrányainak ecsetélésre nem feltétlenül szükséges kiemelten összetört, véres üléshuzatú autókat mutogatni. Ezt szerintem mindenki el tudja képzelni.

Ha neked ettől nézettebbé válik valami, akkor tényleg kár ilyesmin vitázni.

Netuddki. 2011.01.04. 11:55:06

@Kürüsüly: "Az állam nem szerkeszt híreket, nem adja le a rendelést hogy milyen híreket válogat be a híradó"

Hát, mintha éppen előírták volna hány percben foglalkozhatnak a "csúnya" dolgokkal. A híradó többi részében meg rózsaszín színszűrőt KELL a kamera elé rakni...

Atisz 2011.01.04. 11:56:28

@Mária: Hmm, tehát akkor néhány millió ember változtasson a tv-nézési szokásain, ne pedig a kereskedelmi tv adjusztálja az igényekhez a hírműsorait?

Érdekes meglátás.

Netuddki. 2011.01.04. 11:57:41

@P.mester: Hát igen, lassan minden szöveg meglesz, csak pár szót kell benne cserélgetni. Pl.:

"Az Állampolgárok felszólítják orbán viktort, hogy a kormányt irányítsa és ne a közszolgálati televíziók híradóit szerkessze."

Kürüsüly 2011.01.04. 11:59:15

@Gerzsonka:

Senki sem akarja betiltani a gyilkosságról szóló híreket.
Csak annyi a kérés, hogy ami bekerül a híradóba az legyen hiteles, ha lehet a napi 30 perces híradóból 20 perc ne a bűnügyi hírek manipulatív tálalása legyen.
Senki sem mondott olyat, hogy nem szabad beszámolni a darabolós gyilkosról, csak annyit, hogy HA MÁR BEKERÜLT A HÍRADÓBA akkor az legyen hiteles, és ne manipulatív, és HA MÁR BEKERÜLT A HÍRADÓBA előtte szóljanak, hogy mi jön.(ez mondjuk komplett hülyeség, csak a tényszerűség miatt írtam.)

A Benny hill féle előadás is ugyanolyan manipulatív.

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 12:03:24

@Kürüsüly: Az RTL Klub nem közszolgálati televíziós csatorna, hanem BULVÁR adó, aminek (meglepő lesz) a BULVÁR a fő profilja. NEM közszolgálati. HA közszolgálati híradót akarsz nézni, akkor semmiképpen ne nézz egy BULVÁR csatornát, aminek az a célja, hogy hagzatos címekkel, és manipulatív riportokkal több, és több nézőt szerezzen!

Kürüsüly 2011.01.04. 12:05:48

@Mária:

Egy 10 éves gyereket érdeklik a világ eseményei, nem jó módszer elzárni előle.Pont ez a lényeg.A gyereket nem tudod elzárni a VALÓSÁGTÓL.
De az nem is a valóság, hogy 20 percen keresztül vért mutatnak - mint híreket-.
A megoldás nem az, hogy elfogadjuk valóságnak a manipulatív, olcsó, és igénytelen híreket, hanem az, hogy megköveteljük azt, hogy legalább közelítsenek a hírek a valósághoz. És a valóságban nem csak gyilkosság történik, nem csak a földrengés a lényeg, hanem a jó hírek is.
Célravezetőbb elmagyarázni a valóságot a gyereknek, mint elzárni tőle.

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 12:05:59

@Kürüsüly: Egyébként meg DE. Be akarják tiltani. Ez a hiszti fő tárgya. Ezért kötnek bele lépten nyomon, ahol lehet. Olvastad te a médiatörvényt? Éppen arról van szó, hogy nem lehet szabadon tájékoztatni. Nem a módja van meghatározva, hanem az időkeret. EZ a fő probléma.

BlahBlah 2011.01.04. 12:07:50

@Kürüsüly: Egyébként vitázunk mi is, meg mindenki, pedig szerintem (bár nem néztem utána) egy oltári nagy beruházással meg lehetne ezt szüntetni

a híradó alatt ne 12-es karika legyen, hanem 16
(ahol ez sántíthat, hogy 12-es alatt kell mennie, de szerintem erre nincs kikötés, de nem tudom)

Akkor pl. fókuszt/aktív közvetlen a hiradó után, reklám nélkül, ahol már nincs a limit meghatározva.

De tipikus gondolkodás, hogy ha probléma van, akkor morogjunk, ne megoldjuk, hanem fújjuk fel, hogy ez most akkora gond, hogy bele fogunk dögleni....

Már senki nem látja a kérdésem, és senki nem válaszolt rá.

Miért nem hír, hogy Egerben forgalomba helyezték az első új Ikarusz buszt???????????
(tegnapi hír)

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 12:09:54

@Kürüsüly: Egy 10 éves gyerek mi a faszt keres a híradó előtt????

sárkányfő 2011.01.04. 12:13:11

@kovi1970: ez teljesen komolytalan. régen hiánygazdaság volt, nem lehetett szabadon utazni, és az hogy kifogtál egy béna céget, amelyik ne tudott bekötni neked egy netet, az nem nem jelenti azt, hogy ne lehetne az országban bárhol elintézni fél óra alatt egy netbekötést, illetve mobilnet bekötést. régen sem azért volt kevesebb ketyerénk, mert a technikai fejlődés hátrább tartott, hanem azért mert egy szar kommunista országban éltünk, és ha ma is abban élnén, nyilván jóval hátrább tartanánk a technikai fejlődésben.
a multikat meg leht szidnei, de valahogy tele vannak a tescok, mindenkinek van mobiltelefonja, a multik rengeteg magyar beszállítóval dolgoznak, fizetik a társasági adókat és a többi. az hogy merészelnek nyereséget is termelni, ezt kifogásolni nevetséges, és az ősi magyar sárga irigység jele. nem azért adnak magyaroknak munkát németeknek, saját honfitársaik helyett, nem azért adóznak itt és nem németben, hogy rosszabbul járjanak.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:13:23

@Kürüsüly: pontosan én is ezt írtam le már többször is - a törvényeket betartva. Egy bizonyos. Az ORTT-nek eddig is volt Fideszes tagja, érdekes, eddig nem ahogyan te fogalmaztál nem rinyált, most hogy nincs ORTT, hanem csak Fidesz van, hirtelen aggályos ahogyan egy gyilkosságot bemutatnak. Meg kel hogy a doq műsorán ez napközben megy erősen dramatizálva, sorozatgyilkosokkal.
Azért az USA-ból hozott példáidat csak óvatosan, megnézném, amikor egy állami szerv beleszólhat hogy a szerkesztő milyen vágóképeket tesz be a műsorba.... értesd meg ez szarkenegetés - mondják, ki nem lehet vért mutatni, nem lehet ezt vagy azt, De hogy egyszer csak számon kérik hogy ezt már nem lehet mert a kerítés, meg lehangoló az udvar?? Komolyan, hogyan írjam már le hogy érezd annak, aki nem elfogult, milyen védhetetlenül nevetséges és öngól ez az egész!

Kürüsüly 2011.01.04. 12:14:46

@Gerzsonka:

tévedsz. előírták, hogy 20%ban foglalkozhatnak bűnügyi hírekkel a HÍRADÓBAN.
És a 20% ÉVES arány.
A kereskedelmi csatorna nem egyenlő BULVÁR csatorna.
Van Magyarországon Bulvár csatorna sory tv. egy magánvállalkozás tisztán üzleti alapokon.
A FÖLDI SUGÁRZÁSÚ kereskedelmi csatornák az állammal kötnek bérleti szerződést melyben vállalják, hogy eleget tesznek a tájékoztatási kötelezettségnek.Amit a magyar állam ellenőriz.
A kereskedelmi tévéken futó híradók egy dolog miatt léteznek, törvényi kötelezettség.
Az egész nevetséges szabályozás innen indult.
Eddig a kereskedelmi tévék visszaéltek a szabadsággal, nekik ez a törvényi előírás nyűg, és költség ezért olcsón, gyorsan igénytelen tartalmakkal töltötték meg.KIJÁTSZVA A TÖRVÉNY SZELLEMÉT.
Na ennek lett most vége.

BlahBlah 2011.01.04. 12:15:48

@Gerzsonka: Nem értitek, hogy pont ez a gond, hogy ott van, és ha ott van, és a szülő nem szól rá, akkor az államnak kell beavatkoznia...

Miért van minden áltsulisnak mobilja? biztos annyira szüksége van rá.
Annó megvoltunk mobil nélkül, volt az iskolában telefon, ha a szülő és a diák egymással beszélni akart....

Ha már ez a helyzet, hogy tizenévesek a TV v. a net előtt ülnek, és a szülő leszarja, akkor kinek a feladata ezen változtatni?

Úgy nem lehet dolgozó értelmes társadalmat építeni, hogy teljesen magára hagyjuk, és 100%-ban hagyjuk, hogy azt csináljon amit akar, mert az a káosz v. Anarchia

Minden embernek kell egy vezető, aki irányítja, ki miben hisz, Isten, Politika, Szülő, Példakép stb.

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 12:16:01

@Kürüsüly: Látom ne érted a bulvár lényegét. Az index is az. Minden az, ami hangzatos címekkel próbál kattintást/nézőket szerezni.

Bulvár <> Győzike

sárkányfő 2011.01.04. 12:17:03

@Kürüsüly: igen. de attól még most igazuk van. és az EBESZ csak egy. van sok más is.

maúgy én komolyan nem hittem volna, hogy élő ember elhiszi a szijjártónak azt az épületes kijelentését, hogy konkrétan egész európa, meg amerika téved, a sok tucat újság - jobbosok balosok egyaránt - mind el se olvasta a törvényt, a The Timestól kezdve a legnagyobb német, olasz, francia és amerikai lapokig mind pletykák alapján írogat.
de úgy látszik tévedtem. még ezt a hihetetlenül gyenge dolgot is elhiszik egyesek.
talán a magyar hírlap se olvasta el a törvényt? :)

mint írtam amúgy el se kell olvasni. a cenzúrahivatal klasszikus képlete: pártdelegáltak + laza szabályok + büntetési jogosítvány.
ez annyira egyértelmű, hogy nem csak mi ismerjük fel itt a posztkomcsi országokban, csukott szemmel is, de a nyugatiak sem bírják nem észrevenni.

Kürüsüly 2011.01.04. 12:17:30

@Gerzsonka:

egy 10 éves gyerek már nem gyerek, és érdekli, hogy mi történik a világban.

Durva mi?:)

=Daniken= 2011.01.04. 12:18:03

@BlahBlah: nagyon naív vagy, ha azt hiszed, hogy egy gyerekkel hülye gyerekként kell beszélni. sokkal többet fognak fel a világból, mint amit az átlag felnőttek.
Egy kamu ez a gyerekvédelem.
Itt arról van szó, hogy balfasz, korlátolt szentfazék barmok meg akarják szabni, hogy mit lehet a tv-ben adni és mit lehet nézni.
Hidd el, hogy ami a gyermekvédelemről szól, arról azokat a szakembereket kellett volna megkérdezni, akiknek ez a szakterülete.de ugye nem kérdezték meg.
Azt le lehetne tiltani, hogy büdös bunkó parasztok egymást dugják a TV-ben főműsoridőben, este, mindezt 30 kamerával támogatva. De van erre is megoldás, nincs TV-m.Téged mi tart vissza?

Netuddki. 2011.01.04. 12:18:26

@Legelő Őse: Most nem azért, de ha egy "véres" széklábat hasonlítunk egy letépett kezű emberhez, akkor melyik a hatásvadászabb? +szétrobbant arc.

Ugyanis nemrég szilveszter előtt ilyeneket mutogattak, nyilván kormányzati megrendelésre a petárdázás ellen.

Mária 2011.01.04. 12:19:37

@Atisz:

"Hmm, tehát akkor néhány millió ember változtasson a tv-nézési szokásain, ne pedig a kereskedelmi tv adjusztálja az igényekhez a hírműsorait?"

Azt írtam, hogy akinek kiskorú gyereke van, az, ha felelős szülőként viselkedik, akkor este 6 és 9 között a gyerekkel foglalkozik, nem a tévé előtt bambul.

Ha pedig a gyerekkel van, akkor evidens hogy a gyerek NEM nézi a felnőtteknek szóló hírműsorokat.

Tudomásul kell venni, hogy a fél hetes híradó NEM családi Disney film, ami elé beülhet a család. A fél hetes híradó felnőtteknek szól.

A felnőtt döntse el, hogy rákényszeríti-e a gyereket, aki vele szeretne lenni, hogy bármilyen közös tevékenység helyett a felnőtteknek szóló híradót nézze a tévé előtt.

Netuddki. 2011.01.04. 12:20:04

@sárkányfő: Hát, tudod mit? Higgyél amit hiszel, a te dolgod. Na csá!

=Daniken= 2011.01.04. 12:20:16

@sárkányfő: szijjarto mikor nem hazudott?:-D

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 12:20:41

@BlahBlah: @Kürüsüly: Ha nem gyerek, akkor képes különbséget tenni valóság, és fikció között, valamint képes arra, hogy önmaga megszűrje az információkat. Ergo az államnak semmi köze ahhoz, mit néz. A törvény éppen arról szól, hogy 10 év alatt az ember még gyerek, és ezekre a funkciókra képtelen. Most kinek higgyek? Őszintén?

BlahBlah 2011.01.04. 12:20:48

@Gerzsonka: Nem csak a hangzatos címek miatt bulvár, hanem mert elferdíti (és ezért hangzatos a cím) a hírt, és ez a baj, hogy csak ilyen van

Kürüsüly 2011.01.04. 12:22:52

@Legelő Őse:

Az hát, az amerikai szabályozás is nevetséges, meg a magyar is. egyszerűen vannak dolgok amiket nem lehet így szabályozni.Meg lehet próbálni, de lehetetlen úgy csinálni, hogy az tényleg jó legyen.

Viszont ott nem értünk egyet, hogy szerinted ebből a helyzetből az a kiút ha nem csinálunk semmit.
Szerintem meg még az ilyen szabályozás is jobb mint a semmi.Még akkor is ha nevetséges, és valóban kiszámíthatatlan.

Szerintem meg kell várni a valódi taslikat, amikor tényleg olyan dologért BÜNTETNEK ami vállalhatatlan, és akkor üvölteni.

Kürüsüly 2011.01.04. 12:23:59

sajnos le kell lépnem, pedig üdítő volt normálisan véleményt ütköztetni, és nem anyázni:)

Pong 2011.01.04. 12:26:08

Ez az egész hülyeség, a gyerek, aki elől elzárod a TVt, már megy is a rotten.com ra és nézeget mexikói vonatbalesetet, ahogy Jeff Goldblum mondta a Jurassic Parkban: "A Zélet megtalálja az útját."

BlahBlah 2011.01.04. 12:27:02

@Kürüsüly: még egy like, de úgylátszik, a többiek ezt képtelenek felfogni.

Mária 2011.01.04. 12:27:40

@Kürüsüly:

"A megoldás nem az, hogy elfogadjuk valóságnak a manipulatív, olcsó, és igénytelen híreket, hanem az, hogy megköveteljük azt, hogy legalább közelítsenek a hírek a valósághoz."

Erre való a közpénzen fenntartott közszolgálati csatorna.

Akinek az kell, azt nézze, akinek meg a bulvár kell, az a bulvárt nézze.

Véleményszabadság, információszabadság, a választás szabadsága, az információk elérésének a szabadsága... mond valamit?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:28:31

@Kürüsüly: ó én egyáltalán nem állítottam hogy nem kell csinálni semmit - olvass vissza, pont az ellenkezőjét állítottam. A megoldás ha már sokba kerül a királyi média fenntartása, akkor legyen reális alternatíva, illetve ha komolyan gondolják a fiatalkorúak, fiatalok védelmét, akkor bizony a szülők szerepét kell támogatni programokkal, mert az a kulcs, nem az agyonszabályozás, főleg nem a politikai.
Nem a szar*a szoktak haragudni mert büdös, hanem arra, aki nem tanította meg hogy azt le kell húzni. szerintem ez ennyire egyszerű, de ezúton is elnézést a szalonképtelen példáért.

BlahBlah 2011.01.04. 12:29:37

Valaki el tudná nekem mondani, hogy melyik országnak mi a baja a média törvényünkel? és idegen nyelven kérem az idézetet is v. a linket, ahol a konkrét problémát írja le, és nem annyi van, hogy szerintük is szar...

Ugyanis a törvényben én csak 1 oltári hibát látok, mégpedig a nem demokratikus testület összeállítását 9 évre, és ahogy néztem, többnyire a külföld is ezt

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:37:33

@BlahBlah:
parancsolj, itt lehet szemezgetni..:-)

kattints a bővebben, és ott megtalálod azt a sok orgánumot, akik szerint itt valami nagyon bűzlik:

www.facebook.com/pages/Egymillioan-a-magyar-sajtoszabadsagert/169854769717975?v=info

BlahBlah 2011.01.04. 12:37:54

@Legelő Őse: Bocsi, de a példát pont azt mondja, ami van
"Nem a szar*a szoktak haragudni mert büdös, hanem arra, aki nem tanította meg hogy azt le kell húzni."
Bár te a szülőre gondoltál, de ők meg az oda szaró kerTV-t büntetik, hogy máskor ne szarjon oda.

És mint már mondtam a karika a szülőnek szól, és az értelmesebb gyereknek, aki képes felfogni, hogy mi az a karika a sarokban.
Ez lenne a "nagy" program, többet a szülői felelőségre meg az igényes műsorokkal lehetne, ahol nevelnék, amit szintén írtam fent, hogy ez most hogy történik...

Magyarul ugyan azt akarjuk, de erre én sem látok jobb megoldást, mint ami történik, csak az, hogy bizonyos dolgokat megkötünk, mert magától képtelen változni, sőt egyre jobban megy le

Ugye a köztv-t is írtam, hogy remélhetőleg, ott most jön a szebb új világ, de 1 nap alatt nem lehet megváltani a világot

(erre példa, ha felveszel egy hitelt pillanatok alatt eltapsolod, de évekig fizeted vissza)

Tehát varázsbot nélkül, nem lehet mindent megváltani 1 nap alatt...

Mária 2011.01.04. 12:40:01

@BlahBlah:

1. Leginkább az, hogy úgynevezett "gumitörvény", amit a kellően felkészült jogászok mindig úgy értelmezhetnek, ahogyan az általuk képviselt megrendelő számára a legelőnyösebb.

2. Nem biztosít fellebbezési lehetőséget. Amit NEM a bíróság, hanem a hatóság rád szab, az úgy van, nincs lehetőséged a fellebbezésre, jogorvoslatra az egyébként szokásos módon, magyar bíróságon.

3. Nem csak társaságokat, jogi személyeket, de MAGÁNEMBEREKET is büntet, per, tárgyalás és bírói végzés nélkül, tulajdonképpen az ítélkezés rendszerét megkerülve, jogorvoslati lehetőség nélkül.

sárkányfő 2011.01.04. 12:45:04

@kovi1970:
épp most olvasom a vv-n egy kommentben:

"_X_ 2011.01.04. 11:47:05
@munkagep:
ilyen kommentet akartam én is írni, 100%ig egyetértek.

Én dolgoztam magyar és multi cégnél is. Vajon melyikben dolgoztam "szürkén" melyikben fehéren? Sztem mindenki tudja a választ, mert ez nem egyedi eset... Lehet a nagy multi cégeket utálni, de ők legalább bejelentik a munkaerőt és nem minimálbér+boríték (vagy minimálbér elhagyása) komboval nyomják többségében. + ők jobban bánnak a munkaerővel tapasztalatom szerint.

Másik oldalról meg nem látok nagy különbséget pl. egy magyar OTP és egy külföldi Bank között. Az OTP és ugyanúgy megpróbálja a legtöbbet lehúzni az emberekről, hiába NAGYMAGYAR bank. "

csá neked is :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:46:58

@BlahBlah: te jó ég, te a világot akarod megváltoztatni? de hát az tele van szarral! Én bár nem nézem, de a jogot követelem hogy ha akarnám, akkor nézhessem! Szerintem nagyon különböző malmokban őrlünk! Véleményem szerint bizonyos keretek között mindenkinek joga van odaszarni, és nem a mindenkori kormány feladata hogy azt eltakarítsa....

BlahBlah 2011.01.04. 12:48:25

@Mária:
1. az egész törvényünk Gumi törvény, főleg ha Sthol András megússza egy felfüggesztettel

2.Akkor vak vagyok, mert én úgy láttam, hogy van lehetőség fellebbezni, sőt a büntetést átgondolását is kérni, azaz ne pénzbünti legyen, hanem az eddig működő elsötétítés

3. Ha tilosban parkolok/nem veszek parkoló jegyet, ott sem feljelentenek, hanem ott a bünti

sárkányfő 2011.01.04. 12:56:46

a francia kormány se olvasta nyilván a törvényt :)

mai hír:
"Franciaország azt szeretné, hogy "módosítsák" az új magyar médiatörvényt - jelentette ki kedden a francia kormány szóvivője, aki a France Inter rádiónak adott nyilatkozatában "

hirszerzo.hu/kulfold/20110104_franciaorszag_mediatorveny_modositasa

BlahBlah 2011.01.04. 12:58:26

@Legelő Őse: De akkor miért nem szarhatok az út közepére? vagy hugyozhatom le a házak oldalát büntetés nélkül?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 13:04:44

@BlahBlah: te most miről beszélsz??? ne haragduj, de nem tudom eldönteni, hogy vagy nagyon fiatal vagy, vagy tényleg egy másik bolygón voltunk gyerekek..
Mindent megtehetsz amit a törvények nem tiltanak, és a lelkiismereted megengedi. Hogy a lószarba jön ez ide? Azonban ha odaszarsz, és azt sok ember látja, akkor jogom van tudni erről. Most komolyan az új médiahatóság a régi törvény alapján egy rapszám és egy lehangoló udvar miatt büntet, képzeld mi lesz ha az új törvénnyel a kezükben gyakorlatilag akkor bármiért bárkire rászállhatnak. Hát nem érted? Nem lehetsz ennyire elfogult. Bármikor azt mondják, hogy figyelj, ez így nekünk nem tetszett, kicsit komor volt, bünti! HÁT MILYEN EGY ORSZÁGBAN VAN ILYEN SZERINTED? Európa közepén biztosan nem!

BlahBlah 2011.01.04. 13:12:37

@Legelő Őse: Nem, sajnos nem szarhatok az útközepére, mert tiltja a törvény, és most itt is fog jó pár dolgot.

Mint fentebb mondtam, a törvénnyel a legnagyobb gond, a demokratikus felállás, azaz, hogy nincs a hatóságban ellenzék, aki kontrollálna, megvétózna, és az EU is főként ezt kifogásolja, és ezért lehet minden kis akármiért majd büntetni...

Ha arányosan (nem feltétlen parlament arányosan) lennének a tagok, akkor nem lehetne olyan könnyedén visszaélni...

Az országunk államformája sem változott, csak a hatalmak aránya, és máris mindenki diktatúráról beszél....

sárkányfő 2011.01.04. 13:15:15

@BlahBlah:
válogass....

THE NEW YORK TIMES (2010/12/25)
Hungary Waves Off Criticism Over Media Law
www.nytimes.com/2010/12/26/world/europe/26hungary.html?_r=1%EF%BB%BF

THE WALL STREET JOURNAL (2010/12/24)
Hungarian Media Law Draws Fire
online.wsj.com/article/SB10001424052748703548604576037672342633358.html

FINANCIAL TIMES (2010/12/24)
EU presses Hungary on media law
search.ft.com/search?queryText=EU+presses+Hungary+on+media+law&ftsearchType=type_news

THE AUSTRALIAN (2010/12/24)
Hungary censured over gag law
www.theaustralian.com.au/news/world/hungary-censured-over-gag-law/story-e6frg6so-1225975601221

WORLD SOCIALIST WEB SITE (2010/12/24)
The demolition of press freedom in Hungary
www.wsws.org/articles/2010/dec2010/hung-d24.shtml

MACLEANS
Germany welcomes EU investigation on new Hungarian media law, urges respect of media freedom
www.macleans.ca/article.jsp?content=w5482865

EFJ Media release (2010/12/23)
Journalists Question Hungary’s Leadership of Europe as Media Law Provokes Outrage
europe.ifj.org/en/articles/journalists-question-hungarys-leadership-of-europe-as-media-law-provokes-outrage

AMNESTY INTERNATIONAL (2010/12/23)
Sweeping new media law threatens freedom of expression in Hungary
www.amnesty.org/en/news-and-updates/sweeping-new-media-law-threatens-freedom-expression-hungary-2010-12-23

UK REPRESENTATION TO THE EU (2010/12/23)
Hungary and media freedom
ukeu.fco.gov.uk/en/news/?view=News&id=509962682

COUNCIL OF EUROPE (2010/12/23)
Markku Laukkanen calls for limits on new media authority in Hungary
assembly.coe.int/ASP/NewsManager/EMB_NewsManagerView.asp?ID=6211&L=2

THE ECONOMIST (2010/12/23)
All eyes on Orbán
www.economist.com/blogs/easternapproaches/2010/12/hungarys_media_law

EURACTIVE (2010/12/23)
EU speechless over Hungary's contentious media law
www.euractiv.com/en/future-eu/eu-speechless-over-hungarys-contentious-media-law-news-500877

DAILY MAIL (2010/12/23)
Hungary gags media and throws its EU presidency into doubt with Communist-style measure
www.dailymail.co.uk/news/article-1341165/Hungary-gags-media-throws-EU-presidency-doubt.html

THE TIMES (2010/12/23)
Press Ganged
www.thetimes.co.uk/tto/public/sitesearch.do?querystring=Press+ganged+Hungary+Orban&p=tto

RAIDIÓ TEILIFÍS ÉIREANN (2010/12/23) Ireland
Hungary criticised over new media control laws
www.rte.ie/news/2010/1223/hungary.html

OSCE (2010/12/22)
Hungarian media law further endangers media freedom, says OSCE media freedom representative
www.osce.org/item/48262.html

EUROPEAN COMMISSION (2010/12/22)
Midday press briefing - Hungary media law
ec.europa.eu/avservices/player/streaming.cfm?type=ebsvod&sid=172030

EUROPEAN ECONOMIC AND SOCIAL COMMITTEE BLOG (2010/12/22)
Hungary’s media law raises eyebrows and concerns
www.eesc.europa.eu/?i=portal.en.vice-president-communication-amd-blog.13823

NASDAQ (2010/12/22)
German Government Closely Watching Hungarian Media Law Changes
www.nasdaq.com/aspx/stock-market-news-story.aspx?storyid=201012221015dowjonesdjonline000355&title=german-government-closely-watching-hungarian-media-law-changes

BLOOMBERG BUSINESSWEEK (2010/12/22)
Hungary Approves ‘Chilling’ Media Law Over Protests
www.businessweek.com/news/2010-12-22/hungary-approves-chilling-media-law-over-protests.html

THE EUROPEAN LIBERAL YOUTH (2010/12/22)
LYMEC alarmed by Hungary’s media gagging
lymec.org/index.php?name=News&file=article&sid=804

CNBC (2010/12/21)
Hungary passes contentious new media law
www.cnbc.com/id/40768558

BBC NEWS (2010/12/21)
Hungary to create new media watchdog
www.bbc.co.uk/news/world-europe-12051665

DEUTCHE WELLE (2010/12/21)
Hungarian parliament passes controversial law to oversee media
www.dw-world.de/dw/article/0,,6362238,00.html

REUTERS (2010/12/21)
Hungary passes law boosting government control of media
www.reuters.com/article/idUSTRE6BK6KF20101221

NATIONAL POST (2010/12/21) Canada
Hungary’s media law is a direct assault on press freedoms
fullcomment.nationalpost.com/2010/12/21/george-jonas-hungarys-media-law-is-a-direct-assault-on-press-freedoms/

THE WALL STREET JOURNAL (2010/12/21)
Hungary Approves Controversial Media Law
blogs.wsj.com/new-europe/2010/12/21/hungary-passes-controversial-media-law/

EUOBSERVER (2010/12/21)
Hungary leads EU attacks on press freedom, watchdog says
euobserver.com/9/31562

NEWS DAILY (2010/12/21)
Hungary passes law boosting government control of media
www.newsdaily.com/stories/tre6bk6kf-us-hungary-media/

BLOGGINGPORTAL (2010/12/21)
European Blog Action against Censorship in Hungary
www.bloggingportal.eu/blog/european-blog-action-against-censorship-in-hungary/

THE NEW AGE (2010/12/21) South Africa
Hungary''s parliament approves a controversial media bill
www.thenewage.co.za/6369-1020-53-Hungary%27s_parliament_approves_a_controversial_media_bill

EURONEWS (2010/12/20)
Hungary’s new media law branded “heavy-handed”
www.euronews.net/2010/12/20/hungary-s-new-media-law-branded-heavy-handed/

FINANCIAL TIMES (2010/12/19)
Hungary protesters fight media regulations
search.ft.com/search?queryText=Hungary+protesters+fight+media+regulations&ftsearchType=type_news

FREEDOM HOUSE (2010/12/13)
Proposed Hungarian Media Law Would Threaten Freedom
www.freedomhouse.org/template.cfm?page=70&release=1292

GUARDIAN (2010/06/25)
Protests at new media law in Hungary
www.guardian.co.uk/media/greenslade/2010/jun/25/press-freedom-hungary

DEUTCHE WELLE (2010/06/23)
Critics say proposed Hungarian media reform stifles press freedom
www.dw-world.de/dw/article/0,,5723651,00.html

HÜRRIET (2010/06/20) Turkey
Hungarian journalists oppose new media law
www.hurriyetdailynews.com/n.php?n=hungarian-journalists-oppose-new-media-law-2010-06-25

GERMAN
---------------------------------

ZEIT (2010/12/24)
Mediengesetz Orbán unbeeindruckt von europäischer Kritik
www.zeit.de/politik/ausland/2010-12/ungarn-orban-mediengesetz

CICERO (d.n)
Pressezensur in Ungarn. Europas kleiner Lukaschenko.
www.cicero.de/97.php?ress_id=1&item=5731

NACHRICHTEN.DE (2010/12/24) (+41 identische Meldungen von anderen Quellen)
György Konrad vergleicht Ungarn mit Frühphase des NS-Regimes
www.nachrichten.de/politik/Gyoergy-Konrad-Ungarn-Schriftsteller-Berliner-Zeitung-Pressefreiheit-cid_4841418/meldungen/

YAHOO! NACHRICHTEN (2010/12/24)
Konrad beklagt Demokratieverlust in Unga...

több is van, sokkal, itt a teljes lista:
http://www.facebook.com/pages/Egymillioan-a-magyar-sajtoszabadsagert/169854769717975#!/pages/Egymillioan-a-magyar-sajtoszabadsagert/169854769717975?v=info

Mária 2011.01.04. 13:15:37

@BlahBlah:

1. Ezt úgy értsem, hogy ha a többi törvény nem éppen tökéletes, a bírók egy része meg ráadásul korrupt, akkor eggyel több rossz törvény ellen ugyan miért pattogunk?

2. Magánemberként ugyan miért is büntetne téged a Médiahatóság? Ráadásul bíróság, per, tárgyalás és bírósági végzés nélkül? Pedig ebben az esetben éppen erről van szó. Normál esetben fordított a sorrend: kiszabhat rád büntetést a hivatal, de ha nem értesz egyet, akkor jogod van perelni, mielőtt fizetnél, vagy behajtanák rajtad. Ezt, hogy hol, meddig és milyen módon élhetsz a határozat ellen jogorvoslati lehetőséggel, kötelesek is feltüntetni a határozatukban.

Itt viszont fizetned kell, nem is keveset, mert MAGÁNEMBEREKNEK lengették be az egymillát, egy gumitörvény alapján, gyakorlatilag, extrém esetben akár egy sima bazmegorbánért is, per és tárgyalás NÉLKÜL, NEM a Polgári Törvénykönyv rendelkezései és NEM a Büntető Törvénykönyv rendelkezései, hanem egy fikatörvény alapján.

A magánember meg hajlamos lesz inkább kussolni és eltűrni a szólásszabadságának és a véleménynyilvánításának a korlátozását, mint meghurcoltatni magát a Médiahatósággal.

3. A tilosban parkolás sima közlekedési szabálysértés, mások testi épségét és anyagi javainak az épségét veszélyeztető cselekedet, a parkolási díj meg nem fizetése pedig egy szolgáltatás igénybe vétele a díj megfizetése nélkül.

Egyikben sem sérül sem a szólásszabadságod, sem a véleményed kinyilvánításának a szabadsága. Ráadásul mindkét esetben még a fizetés ELŐTT mehetsz a bíróságra, ha úgy érzed, a bírságnak nincs alapja, pl fotosopp volt a fénykép, benyelte a pénzedet a parkolóőr, vagy éppen nincs is autód.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 13:17:17

@BlahBlah: hát a diktatúra alapja az, amit leírtál. nem kell ahhoz megváltoztatni a diktatúrát. Rossz törvényekkel is lehet demokratikusan kormányozni, és alapos törvényekkel is visszaélni. Itt most rossz törvényekkel visszaélnek. Ez a baj.

Nem szarhatsz, de ha odaszarsz, és elvisznek a rendőrök, akkor arctakarással megnézhetem a híradóban nem?

BlahBlah 2011.01.04. 13:18:35

@sárkányfő: köszi, vendégem vagy egy sörre :)

BlahBlah 2011.01.04. 13:24:29

@Legelő Őse: egy kicsit nekem más, mert nem feltétlen rossz, az ami nem tökéletes.

Az megint más kérdés, hogy miért lett gumi törvény, miért most dobták ki stb.

De lehet ez is célja volt, hogy egy kicsit elterelje a figyelmet másról, és majd szépen kijavítják megint 2 nap alatt, mikor mindenki közölte, hogy hol kéne változtatni, azaz majd szépen befoltozzák, hogy mindenkinek jó legyen, és nyugodtság legyen, addig pedig tudnak a háttérben komolyabb dolgokkal foglalkozni

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 13:28:45

@BlahBlah: mik lehetnek azok a komolyabb dolgok? Mert a piac azt várja tőlük már egy ideje...az árfolyamok nem a barátaik az bizonyos..a frankhitelesek, pedig köszönik a sok megígért támogatást, megkapták, jól esett a nagy semmi. Amit persze minden józan ember tudott hogy így lesz, de azért megígérni...hm..

BlahBlah 2011.01.04. 13:31:44

@Legelő Őse: nézd meg a Fidesz 2002-es és 98-as programját, és Bokros Lajos mostani programját...

Ott megtalálod a hiányzó láncszemeket, és hogy mi fog történni

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 13:40:07

@BlahBlah: ööö...nem tudlak követni...ha a Fidesz korábbi programja fog következni, akkor nekünk végünk...

BlahBlah 2011.01.04. 13:41:42

@Legelő Őse: ezt mire alapozod? hogy végünk?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 13:46:06

@BlahBlah: Matolcsy Gyuri remek ötleteire, és a majd az adócsökkentéstől beindul a gazdaság mantrára...

BlahBlah 2011.01.04. 13:49:57

@Legelő Őse: Na jó befejeztem, mert úgy látom, neked nem a média törvénnyel v. bármivel van bajod, hanem úgy egyben a Fidesszel, bármit csinálhat az csak szar lehet.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 14:01:41

@BlahBlah: dehogy is - eddig ezt nem hittem, mert azt hittem az MSZP-nél rosszabbul nem lehet kormányozni, de a tettek önmagukért beszélnek. Ha tudsz egyetlen olyan intézkedést mondani amióta kormányon vannak amiről érdemes beszélgetni, mert hasznos az országnak akkor tőlem mehet!

BlahBlah 2011.01.04. 14:13:03

@Legelő Őse: ez komplikáltabb ettől, hogy egy lépést elemezzen bárki is

Mivel itt nem lépéseket kell értékelni, hanem a folyamatot.

Nincs az emberekben projekt szemlélete (tisztelet a kivételnek), nem tudják, hogy rossz lépések sorozata is lehet siker, vagy hogy mi az, hogy taktika, stratégia, cél.. (Aki meg taktikázik azt egyből fújjozzák, mert nem értik mit csinál)

Forma1 a ferrári ki áll a box-ba mintha kerékcsere lenne, de nem jönnek ki, közben az ellenfél kiáll, pont a ferrári miatt és ezzel elbukta a versenyt...

vagy van egy bedőlt hitel, a bank felhívja az ügyfelét, és átrendezik a hitelét valamilyen módon, nem jó lépés senkinek, de ott abban az adott szituációban a szükséges rossz...

Tehát 1 lépéséről, cselekedetről messzemenő következtetéseket levonni nem mindig lehet, mivel eleve még egynek se látjuk a végeredményét, csak a részeredményt, ami lehet nem jó, de a lépésekből tudni lehetett, hogy ez lesz a reakció (aki akarta látta előre), sőt a lépések körvonalát, és valamit tisztán látni lehetett....

Tényleg nézz bele, a 2002-es programba, és látsz majd "szép" dolgokat

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 14:25:14

@BlahBlah: de ne haragudj, de nem érdekel a 2002-es program, engem a jelen és a jövő érdekel. A saját cégem projektmenedzsment alapon, projektszemléletben dolgozik, szerintem erre van rálátásom. De a jó projekt ismérve az alapos felkészülés, a projekt indításakor a megfelelő terv. A célok kitűzése. Ezek hol vannak? Ne haragudj, de én nem hiszek abban hogy az utóbbi hónapok kapkodva meghozott törvényei, salátatörvényei, nem pusztán ad hoc jellegű borzalmak. Ennek az országnak átfogó reformokra lenne szüksége, Hosszútávú elkötelezett gazdasági tervezésre, kiszámítható adórendszerre, a hazai vállalkozásokat támogató rendelkezésekre. Ezeknek nyoma sincs, van helyette viszont az egész világ által bírált médiatörvény, hogy csak a legutolsót említsem amit fent beszúrtam, van aktuálpolitikai kiadásokra elköltött nyugdíj-megtakarítás, van korlátozott alkotmánymódosítás, van csak a gazdagokat érintő szja törvény, ja, és lehet pálinkát főzni.
Amit tisztán lehet látni az az, hogy nincs program, nem is volt, sőt konkrét elképzelés sincs hogy mi legyen. Ezt az országunkat finanszírozó piac is tisztán érzi, ezért immár harmadszor is leminősítettek minket, az euró árfolyamról kell-e beszélgetnünk, de azt hiszem sosem tankoltam ennyiért...
Hogy lesz ez?

BlahBlah 2011.01.04. 14:46:49

@Legelő Őse: Te így látod, én viszont nem.

de ennek nem itt a helye
és nyugi fogsz még drágábban is tankolni, mert valamiből kell a pénz az új BKV buszokra, amire majd át fogsz szállni :)

Kürüsüly 2011.01.04. 16:58:16

@Mária:

persze válassza azt a bulvárt ami tisztán piaci körülmények között történik, de nem tudom miért nem akarjátok a lényeget érteni:

Szabadság van, de a magyar államnak joga van számon kérni , hogy a szerződött felei hogyan teljesítik a szerződést amit kötöttek.
A FÖLDI SUGÁRZÁSÚ kereskedelmi tévéket rtl/tv2 köti a tájékoztatás kötelezettsége amit ők eddig úgy teljesítettek ahogy akartak. Igénytelenül, olcsó bulvárhírekkel.
Ezentúl meg nem,
A választás szabadsága adott, eddig is adott volt, ezután is az lesz. Senki sem basztatja az ATV-t, Hír tv-t Story tv-t .
Az állam csak minőséget ellenőriz, azt, hogy ezek a tévék eleget tesznek e a tájékoztatás kötelezettségének.
Te meg választhatsz, azt nézel amit akarsz, de azt ne kifogásold már, hogy két szerződő partner között az egyik elkezdi ellenőrizni a másik teljesítését.

Kürüsüly 2011.01.04. 17:03:41

@Legelő Őse:

Már megbocsáss, de az elmúlt 8 évben ponti ilyen "látszatmegoldásokat" alkalmaztak. Szülői felvilágosítás? ne viccelj, te sem gondolod komolyan, hogy ez működne.
Mint ahogy az sem segítené elő a hiteles tájékoztatást, ha ezt a privilégiumot meghagynánk az államtól függő köztévének.

Szerintem olcsóbb minőséget elvárni és behajtani azokon akiknek törvényi kötelezettsége a tájékoztatás.

Kürüsüly 2011.01.04. 17:13:41

@sárkányfő:

Nem akarnám kommentálni ezt a sok szép linket, de véletlenszerűen 4re kattintottam, ebből 2 Konrád György hivatásos balliberális sopánkodó riadalmát közvetíti, a másik kettőben meg annyi van, hogy megsérti az Úniós elveket a médiatörvény, de hogy melyik részét az nem derül ki.
Ez egy hisztériakeltés, ráadásul egyoldalú gyűjtés.És semmi más nincs mögötte, mint a 100%-ban külföldi tulajdonban lévő balos sajtó hisztériakeltése.Érdemes megnézni a nyitányt:
a Luszemburgi NAGYHERCEGSÉG egy háromszázezres törpeállam külügyminiszerének bírálata.És kié az RTL na? több mint 50%-ban luxemburgi kézben.
Érdekes, hogy ez a sok szép állam, és az EBESZ amikor Szlovákia előjött nyelvtörvénnyel,és a kettős állampolgársággal akkor nem volt veszélyben az európaiság.

Lesből Támadó Szárítókötél 2011.01.05. 01:30:11

@Kürüsüly:

Nem vonatkoztatnék el, mert mindenkinél adott a választás lehetősége, kérdés, mire van igénye. Hiába a világjobbító szándékod, egy tanyán élő négy osztályt végzett ember ettől még nem fogja élvezni Lars von Trier (bár mondjuk megnézném a jelenlegi kurzus álláspontját mondjuk az Antikrisztusról) filmjeit és nem fogja habzsolni a mélyenszántó politikai elemzéseket a hírműsorokat követően. Valakinek a valóságshow-kra van igénye, van, akinek a kínzós horrorfilmekre, van, aki pedig a politikai hírműsorokra. Ne akarjuk már megmondani, hogy héé, figyu, szenny, amit nézel, ezért én ezt most jól betiltom.

A hírműsorokra vonatkozó kérdésedre a válaszom pedig az, hogy nincs olyen műsor a mai magyar televíziózásban, mely alkalmas lenne a korrekt tájékozódásra/tájékoztatásra, mivel vagy lényegtelen híreket közöl, vagy lényegeseket, de felületesen közelíti meg, vagy súlyosan elkötelezett és ebből kifolyólag torzító szemléletű (pl. HírTV/ATV). Megoldás: vagy nem hírműsorokból tájékozódsz, vagy legalábbis nem egyből. Íme a választás szabadsága.

Mellesleg minden ilyen népjavító mentalitás egészen addig szokott üdvözölendő lenni, amíg a népnevelést az azt javasló üzheti, nem pedig rajta űzik...

BlahBlah 2011.01.05. 08:19:12

@Lesből Támadó Szárítókötél: Az emberi igény nagy része generált, előidézett igény, nem feltétlen van rá igénye, hanem egyéb más módon "magyarázzák be". Számos termék van a piacon, amit így hoztak köztudatba, és azóta olyan igényünk van rá...

De a fő gond nem azzal van, hogy mire van igény és mire nem, hanem vannak korcsoportok, és lehet, hogy a 12 éves is megnézné a VV-t és utána kialakulna az igény rá, de egy 12 éves NE nézze már a VV-t. (12-es karikával megy a műsor)

Az egy dolog, hogy az értelmesebb szülő rá tud szólni a gyerekére, de ahol szülői probléma van, ott hagyjuk, hogy elrontsa a gyereket, aki majd lehet az osztálytársa lesz az enyémnek, és sikerül az én gyerekemet is megszédítenie?

Hol van a társadalmi felelősség vállalás?
1 Mindenkiért senki a másikért?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.01.05. 08:34:15

@BlahBlah:
ha a szülő olyan, akkor mehetne 18-as karikával is, akkor se érdekelné. amikor nem volt valóságsó, akkor is voltak elhanyagolt gyerekek összezárva az iskolában olyanokkal, akikkel foglalkoztak odahaza, és ugyanúgy plusz munkát generáltak a szülőnek.
kinevezni a valóságsó, mint minden probléma eredőjét, nem segít megoldani a gondot, de mellékcselekvésnek jó.

BlahBlah 2011.01.05. 08:50:10

@bs395: nem látod a lényeget.

De akkor legyen, legyen korhatár nélküli a pornó, a horror, ne vágjanak meg semmi műsort, a VV-ban legyen kötelező a dugás

Sőt az iskolákba plakátolják ki, hogy megy a VV
Minden diáknak 1x meg kell jelennie a máónika sóban

Egésznap Jackass-t a TVbe!

ha nem káros, és csak a szülőn múlik, akkor úgy is mind1...

De szép világ volna, amit elképzeltetek, jajj de szép, csak kár hogy a valósághoz semmi köze, és az megoldhatatlan, hogy mindent hagyjunk a szülőre....

Gondlom mindenki este 6kor ágyban volt, 18 éves kora előtt 1 korty alkoholt sem ivott, a tv-ben csak rajzfilmeket nézett.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.01.05. 09:00:23

@BlahBlah:
a szülőn múlik, hogy mit enged, és hogy hogyan magyarázza, amit a gyerek lát.
sehol se javasoltam, hogy legyen kötelező, sőt, pont az az érvelésem egyik sarokköve, hogy a vv nem kötelező, ahogy az interneten a nap bármely szakában pornót nézni sem az.
mi se voltunk angyalok, pont olyanok voltunk, mint a mostani gyerekek: akivel foglalkoztak, az ember lett, akivel nem, az meg nem.

BlahBlah 2011.01.05. 09:31:28

@bs395: Ez most teljes mértékben elárulta, hogy lövésed sincs, hogy mi zajlik a világban.

Egyre több szülő nem foglalkozik a gyerekkel, az iskolának nincs eszköze a nevelésre.

A részedről akkor mindenki lehet hülye, ő dolga eldönteni, szerintem meg nem, mert nem szeretnék egyedül lenni, és hogy majd a gyerekem is egyedül maradjon, és zombik vegyék körbe...

Tehát bizonyos dolgokba bele kell szólni, mert valahogy meg kell állítani az elhülyülést.

De itt befejeztem, mert látom annyira liberális vagy, hogy neked beszélhet az ember, a korlátok nélküli élet a mániád.

Ezek szerint vezetői pozíciód sem volt, mert akkor tudnád, hogy az emberek milyenek irányítás nélkül...
(birkák, és nem csak a magyar, hanem minden ember)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.01.05. 09:35:56

@BlahBlah:
vezetői pozíció, meg nem tudom, mi folyik a világban... na szép.
ha neked úgy szebb az élet, hogy másra mutogathatsz - mint jó konzervatív, akik azóta se tudják megemészteni a francia forradalmat, ami igazából az ő hibájuk volt - tedd nyugodtan.

BlahBlah 2011.01.05. 12:47:30

@bs395: így van a francia forradalomnál az első sorban álltam, majdnem ott maradtam.

Sok óvodás, sok színes ceruzával azon veszekedik, hogy milyen színű legyen a papír, de hogy több szín is lehet, az elképzelhetetlen.
(most váltott a lámpa pirosról narancsra)

az egész egy nagy nagy nagy Lufi,de fújjunk még bele levegőt, hátha végre kidurran

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.01.05. 12:54:22

@BlahBlah:
ki mondta, hogy nem lehet több szín? én akarok betiltani?

Serenka 2011.01.05. 22:46:51

@BlahBlah: Az m1 miért követendő? CSak mert mindenki azt hozza fel, számomra értéktelen, ha értékes csatornát akarunk említeni, említsük már a national geographic-ot, vagy a spektrumot, légyszi, mert onnan jobban ármalik az értelem, mint az m1-ből...de tényleg

Serenka 2011.01.05. 22:50:46

@Kürüsüly: Ezzel csak az a baj, hogy ne gondoljuk már h ezentúl "értékes" híreket kapunk, csak olyat, ami nem bűntényről szól. Mert az aztán baromi fontos hír, hogy ki volt 2011 első babája, most ilyen "hírek" lesznek, szóval bulvár marad, csak más témában.
süti beállítások módosítása