Nézd már, Morzsi, de hülye ez a kavboly, a lovához beszél! – öregasszony a tacskójának western nézése közben.

Magyar médiatörténeti mérföldkőhöz érkeztünk: Benkő ujjazott, böfögött, dugott és fingott is! Bele a néző arcába bele! Szerintem ez gyönyörű. Igenis az. Mert nem Benkő fingott a néző arcába, hanem a néző maga.

A képernyő innenső oldalán is vannak Benkők, különböző aspektusai eltérő mértékben érhetők tetten a mindennapokban, ahogy a felvonultatott nők figuráit se a semmiből találták ki, az istenadta meg úgy nézi, mintha… mintha mi lenne?

Ha fel vagy háborodva, miért? Ha nem illik rád az ing, vagy nevess rajta, vagy ne nézd. Ha viszont illik, és nézed, és fel vagy háborodva, akkor min vagy felháborodva?

Eddig is voltak már próbálkozások, hogyan tudná a magyar kereskedelmi televíziózás és rádiózás visszaadni a honi white trash életérzést - mert a tudodkiket leszámítva szinte mind white trash vagyunk, kivéve, akik tagadják, de ők csak nem árulják el, hogy otthon, amikor senki sem látja -, Bumeráng, Fekete Pákó (aki nem white, de trash, a közönség viszont annál white-abb, ha ez lehetséges), de ennyire tömören, velősen, sőt, őszintén még nem sikerült: fing az arcba.

Ezek vogymuk: fingunk, böfögünk, dugunk, kézzel eszünk, érdekes nőket szedünk össze/érdekes nők vagyunk jó adag önismereti gonddal, és a gyerekeink legszívesebben letagadnának, de már ők is ilyenek.

A tévé a hibás.