Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Az rokkantokrul

2011. február 11. - bs395

Azért így, húsz év múltán annyira már nem bátor dolog belevágni, és most se azokat fogják ütni, akiket ütni kéne. A helyzet az elmúlt évszázadokban csak a címkék és a beszolgáltatott termény összetételében változott, meg a legalitásában. Elmesélem, hogyan működik egy messzi-messzi országban, Magyarországon ez az árnyék feudalizmus (hülyét kapnék, ha ezt az árnyék feudalizmust egy szóvivőtől hallanám vissza):

A rendszerváltáskor alapvetően háromféle ember lett rokkantnyugdíjas:
- aki nem tudott volna már elhelyezkedni, de még nem volt nyugdíjas.
- aki nem is akart elhelyezkedni (erre aztán iparág épült).
- aki nem tudott elhelyezkedni, pedig akart (erre is).

A harmadik verzió azért érdekes, mert ez kapja a legkisebb figyelmet a médiában, politikában és más közbeszédben: kis hazánk tele van olyan cégekkel, ami arra rendezkedtek be, hogy "támogatott" munkaerőt alkalmazzanak, így van ez a start kártyával, a megváltozott munkaképességűek után járó támogatásokkal, és az összes többivel. Aztán, ha már nem támogatott, mehet, amerre lát, amíg megint nem hoz egy kis kedvezményt.

Modern feudalizmus: ha egy kicsivel kevesebb bérre jelentem be, ha a támogatásából lenyúlok egy kicsit, akkor lehet, hogy egyénenként kis kár éri csak az államot, és hiába jönnek össze makroszinten százmilliárdok, mégse az a jellemző, hogy a minimálbéresek olyan jól élnének. A munkáltatójuk, na, az sok esetben igen. Lehet, hogy jobbágycsaládonként kis összeg jön csak össze, de 2-300 jobbágycsalád már össze tud hozni egy takarosabb udvarházat, ahogy 20-30 támogatott munkaerőből is ki tud jönni a nagy ház, nagy autó, nyaraló, hajó, ilyenek.

Ki a csúnya? Aki azért rokkantnyugdíjas, mert máshogy nem kapna munkát a környéken, vagy az, aki sokak támogatásán, mint valami kamatos ember, nagyra hízik? Kit kéne ellenőrizni: aki minimálbérre bejelentve 70-80 ezret visz haza, vagy aki nyaranta az Adria közepéről üzen haza, hogy most csúszni fog a fizu egy pár napot?

Illúziókba ne tessék kergetni magukat, mifelénk az egyik ilyen hűbérúrból kis híján polgármester lett (komoly párttámogatással)(nem, nem mondom meg, melyik párt).

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr472652916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2011.02.11. 11:24:20

Kit kéne ellenőrizni?
A minimálbérest, mert azt el tudod kapni, nem tud megvesztegetni senkit, és tuti nincs senki a háta mögött.
Ha már lopsz, lopj nagyot, és nagy valószínűséggel simán megúszod.
Welcome to Hungary.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.02.11. 13:16:41

Igen, a szociális és munkaügyi (humánerőforrás) minisztériumot kellene ellenőrizni, meg persze a törvényhozást, hiszen évek hosszú sora alatt innen indulnak az elmebeteg intézkedések, amelyek még mindig a vállalkozásokat támogatják, akik azonnal hatalmas mellénnyel ugatni kezdenek, hogy ők tartják el a segélyezetteket... miközben persze mindenki tudja, hogy fordítva állnak a dolgok: Azért van annyi segélyen tengődő, mert az állambácsi a gazdagodókat segíti hozzá az "elítéltek" kirablásával... Ki van ez találva, csak ideje volna seggbe rúgni őket, hogy most ők találjanak munkát és minket támogassanak helyettük :).

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.11. 18:18:54

@Vérszegény éjszakai dúvad:
ezzel a negatív hozzáállással sose lesz itt egymillió új munkahely. szégyeld magad.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2011.02.15. 12:07:49

@bs395:
optimista vagyok.
azt mondják, hogy ha veszünk egy majmot, meg egy írógépet, és feltesszük, hogy az írógép nem megy tönkre, a majom meg életben marad, és végtelen időt adunk a majomnak arra, hogy kopácsoljon az írógépen, akkor előbb-utóbb (persze inkább utóbb) le fogja kopácsolni Shakespeare összest.
na, így vagyok az egymillió munkahellyel is. meglesz az, persze nem biztos, hogy tíz év alatt, de tíz év múlva már senki nem fog emlékezni arra, hogy tízéves távlatban ígérték meg. :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.15. 12:24:54

@Vérszegény éjszakai dúvad:
majd én emlékszem! nem tudom, hogy akkor is gyurcsányizmusnak számít-e majd :-)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2011.02.17. 18:40:33

hehe,
akkor már nem Gyurcsánnyal fognak rémisztgetni, hanem veled :)
'mi az, te is inkább béesháromszázkilencvenötista vagy?' :)
süti beállítások módosítása