Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Hülye amcsik megint

2008. június 25. - bs395

Amerika sok mindennek a hazája, de leginkább az egyén hazája.

Self important, self absorbed, self righteous and self centered.

Az egyénből pediglen következik a képnek a mutatása.

Amerika elsősorban a nagyüzemi hypokrácia földje.

Kezdődik ott, hogy minden beutazótól ujjlenyomatot vesznek, merthogy mindenki potenciális terrorista, aki külföldről érkezik. Kivéve talán Theodore Kaczynskit. Meg Timothy McVeigh-t, természetesen. Angela Atwood, Richard Girnt Butler, továbbá az Army of God, a KKK (ki nem szabad hagyni), a CSA, vagy a Jewish Defense League (csak hogy legyen némi csavar is a listában). Mindenki más külföldi terrorista!

Mostantól pedig minden kiutazótól is.

Próbálok rájönni, hogy erre mi okuk is lehet. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy halvány lila fingjuk sincs, hogy ki és hogyan érkezik az országba, illetve az okmányok és a nyilvántartások lótúrót se érnek. Ez itt a terrorizmus árnyékában azért kemény.

A másik az, hogy lehet, hogy lejár az ujjlenyomatuk. Nem, ne tessék nevetni: az Amerikai Egyesült Államok területén hosszabb ideig engedéllyel tartózkodó külföldi személyek kötelesek rendszeresen megjelenni a bevándorlási hivatalnál, mert "lejár" az ujjlenyomatuk, amivel az ország területére léptek.

Hülye amerikaiak. Amerikai hülyék.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr85536364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2008.06.25. 08:52:29

nem kizárt, hogy fognak még az ő nobel-díjasaik és művészeik magyar vízumért és menekült státuszért ácsingózni a szigorúan őrzött követségi épület előtt. pedig nem is ők tehetnek róla.

Asidotus 2008.06.25. 09:42:35

Lejár az ujjlenyomat! Ha elég sokáig simogatsz valami lugos vagy savas cuccot, akkor bizony szép sima ujjbegyeid lesznek.
Amúgy, ha nem tetszik, nem kell Amerikába menni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 09:58:34

nűnű:
sose gondoltam volna.
kösz a felvilágosítást.
csak egy kérdés: a sima ujjbegyről vajh milyen lenyomatot vesznek? ha találnak egy tetthelyen egy pacát, akkor az én voltam?

2008.06.25. 10:05:46

Akármit csinálsz is az ujjbegyeiddel, ugyanaz a minta fog regenerálódni, akkor is ha lesavazod. Max ha nagyon rondán hegesedik, akkor fog megváltozni.

Bazooka 2008.06.25. 10:08:09

Nűnű:
A rend kedvéért megjegyzem, hogy a valamilyen módon lekoptatott ujjlenyomatok tudtommal azonos rajzolattal nőnek vissza. Üdv.

Edward Nygma 2008.06.25. 10:11:30

Na, csak várjátok ki, hogy azoktól is kell ujjlenyomat, akik nem utaznak Ámerikába.
Merthát miért nem akarnak oda utazni? Talán utálják? Hee? HEEE?

Bogyi 2008.06.25. 10:43:48

Lehet, hogy azért, hogy megnézzék ugyan az utazik később be, mint aki kiutazott.

Dr Kangörény 2008.06.25. 10:52:19

1. Tényleg hülyék.
2. Saját országukban annyira hülyék lehetnek, amennyire csak akarják.
3. Akit ez a hülyeség zavar, az nem megy hozzájuk. Mert nem muszáj.
4. Egy magyar miért háborodik fel azon, hogy az USA-ban lejár egy ujjlenyomat, amikor itthon amputált végtag miatt rokkantosított embereknek rendszeresen felülvizsgálatra kell járniuk, hogy nem javult-e az állapotuk? Ki a nagyobb hülye?

marvin 2008.06.25. 10:55:07

Útlevelet és személyazonosságot könnyen lehet hamisítani, ujjlenyomatot már nem annyira.
Ez nagyon egyszerűen biometrikus azonosításnak hívják. Ha pl. XY kiutazik az USA-ból, akkor így kisebb az esély, hogy valaki más fog az ő szamélyazonosságával visszautazni.

Lejár az ujjlenyomat:
Ennek is egyszerű oka van. Biztosan hallottatok róla, hogy nálunk is él olyan kínai, aki úgy "örökölte" a tartózkodási engedélyét, egy már elhunyt honfitársától. Nekünk fel sem tűnik, mert számunkra nagyon hasonlóak, de ha három évente kell frissítani a biometrikus azonosítóját, akkor bukta.

Gondolkodni kell és nem egyből hülyézni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 10:55:36

kangörény_
ez komoly? mert az azért elég kemény lenne.
mármint az amputáció felülvizsgálata.

Kúrcsány Ferenc 2008.06.25. 10:56:02

A fingomat is szagolhatják az amcsik.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 10:57:46

marvin, drága.
ez esetben az usa valamennyi állampolgára kötelezve lenne ujjlenyomat leadásra. de nem azok.
beviszek egy embert illegálisan a határon, megörökli egy állampolgár helyét.
hole in the shield.
átmentem a gondolkodás részén? nagyon izgulok.

KopaszMercis 2008.06.25. 10:59:59

a blogszerzo egy hisztis kislany
1 hete jottem vissza, nem kertek kifele ujjlenyomatot
kiafaszterdekel hogy mit kernek az amerikaiak
hiszti hiszti hiszti
akkora a valsag az itt ebben orszagban, hogy azon akadunk ki, hogy amerikaban kifele kernek ujjlenyomatot.. bravo

mondjuk amikor egy ilyen homoknigger az ismeroseid mellett robbantja felmagat, akkor talan erni fog valamit a velemenyed... a partvonalrol teleiszajjal beordibalt baromsag tim mcveighrol meg a unabomberrol lofaszt nem jelent...

inkabb irtal volna arrol, hogy igy nem kapnak el senkit, es semmi ertelme, egyszeruen csokkentik az emberek szabadsagat odakint a biztonsagerzet illuziojaert cserebe.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 11:04:56

kopaszmercis:
már csak te hiányoztál.
mi van, a többi blogról kitiltottak?
a cikket olvastad? tudod, a link mögött.

"irtál volna inkább arról"
miért, szerinted mi a szarról írtam?

Carnivora (törölt) 2008.06.25. 11:05:37

Ki akar kiutazni abba a koszfészekbe a sok hülye Dallason szocializálódott marhán kívül, akik azt hiszik az a lepratelep olyan jó ...

Dr Kangörény 2008.06.25. 11:08:28

bs395, igen komoly. Kb 10 évvel ezelőttig létezett olyan kategória, hogy "állapota végleges", de akkor törölték ezt.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 11:09:36

kangörény_
ez nagyon kemény.
mit várnak? hogy visszanő?

KopaszMercis 2008.06.25. 11:17:13

bs395
igen az osszes tobbi blogrol a tieden kivul kitiltottak...

Latom te is a hulyeseget tanuld meg az amerikaiaktol
Self important, self absorbed, self righteous and self centered.

Egy ilyen kerdesbol kb kiderult hogy valoban annyira vagy ertelmes, amennyire a post alapjan lehetett kovetkeztetni.
nem olvastam a cikket, mert mint irtam semmi jelentosege, hogy kifele mit kernek amerikabol

control eff szabaccsag nincsen in your cikk you allentelqtuel sarienchaytlen.

Arrol sem irtal, hogy pl mi miert nem veszunk akkor az amcsiktol.. ami szinten meger egy miset.

vakablak 2008.06.25. 11:19:33

Kétségtelen, hogy a terrorizmustól való parázást eléggé túlzásba viszik, legalábbis innen nézve. Az országot elhagyóktól vett ujjlenyomat is a dolgok néminemű túllihegésének tűnik. Abszurdnak nem nevezném viszont. Tudható, hogy az Államok az egyik fő bevándorlási cél, mint ahogy az is, hogy rengeteg az illegális bevándorló. Ehhez jön még a terrorista-parájuk. Ezeket együttesen vizsgálva nekem elég logikus lépésnek tűnik, hogy azt mondják, hogy mivel az eddigi rendszerük kutyagumit sem ér a nem állampolgárok kint van-bent van vizsgálatát illetően, hát bevezetnek egy automatizált rendszert, amihez legcélszerűbb egy biometrikus azonosítót felhasználni. Vesznek hát ujjlenyomatot, amit viszonylag gyorsan, egyszerűen, pontosan lehet, anélkül, hogy a kiutazásban bárkit is különösebben akadályoznának.

Miért is baj ez?

Persze a szokásos antiamerikanista hisztéria ebben is csak azt képes látni, hogy az amerikaiak hülyék, hasonlóan Mórickához, akinek viszont mindenről csak a pina jut az eszébe.

Dr Kangörény 2008.06.25. 11:19:43

Talán erre számítanak. :-) Mint a gyíkoknál.

KopaszMercis 2008.06.25. 11:29:26

vakablak: es mint a viccben, nem eleg hogy morickanak mindenrol a pina jut eszebe, de meg o van felhaborodva, amikor szovateszik, es meg vadaskodik azzal hogy neki bizony pinakat mutogatnak... pont ugy mint az itt :)

Lally 2008.06.25. 11:32:08

Edwardnál a pont!! Igen ide tartunk: aki utál az ellenünk!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 11:33:47

kopaszmercis, édes drága egyetlenem.
meséld el, mi fáj. segítek. komolyan.
vagy menj és kampányolj, hogy mi is szedjünk ujjlenyomatot az amerikaiaktól, itt megvárlak.

MimiMeirah 2008.06.25. 11:53:24

Szerintem ebben semmi ostobasag nincs. Ellenben, ha nem ellenoriznenek meg tobb visszaelesre lenne lehetoseg. A bemenetelnel is azt ellenorzik elsosorban, hogy azok mennek-e be, akik szamara megadtak a vizumot. Ha olyan orszagokbol erkeznek a latogatok, akik nem vizum kotelesek, akkor is egyeztetni kell, hogy valoban azok az emberek akiknek allitjak magukat. Egy jo adatbazissal es ellenorzessel sok minden kiszurheto.
A kimenetelnel torteno ellenorzesnel is az a cel, hogy valoban tavozik-e es, hogy valoban az az illeto es azokkal a dokumentumokkal, amivel belepett es persze az is fontos, hogy a rendelkezesere allo idon belul, vagy azon tul.
En azt gondolom, hogy azzal nincsen semmi gond, ha egy orszag vedeni probalja a polgarait, akinek ez valamilyen oknal fogva nem tetszik, vagy rejtegetnivaloja van, vagy eleve megkerdojelezhetoek a szandekai, ami miatt az USA-ba latogat. A torveny mindenhol torveny... ennek alapjan ertheto, mi tobb kotelesseguk, hogy vedjek az alataluk alkotott torvenyeket.
Most akkor lehet sart dobalni!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 12:01:25

mimimeriah:
amit nem értek, az az, hogy iszonyatos összegeket költenek hírszerzésre, védelemre és egyebekre - egy ilyen intézkedés nekem azt jelenti, hogy ezek az összegek nem éri kel a kívánt hatást.
ha tényleg párosításra lenne csupán szükség, akkor az összes, az usa területén tartózkodó embertől is ujjlenyomatot kéne venniük, ugyanis amerikai papírokkal a külföldi terroristák még mindig simán grasszálhatnak.
szerintem annyi történt, hogy valamivel megnehezítették a külföldről tényleg ártó szándékkal érkezők dolgát, és vele együtt mindenki másét, de annyira, hogy az amerikai légitársaságok is tiltakoznak a bevezetés ellen. vagy ahogy korábban a mindenható multik keltek ki a bevándorlási hivatal ellen, mert nem egy magasan képzett embert utasítottak el a vízumvizsgálaton, pedig állás várta volna őket, amiket hazai forrásból nem tudak betölteni.
sarat dobálni eszemben sincs, csak arra céloztam pl. mcveigh-jel, hogy megint féloldalasra sikerült félmegoldás született.

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.06.25. 12:04:59

Kopasz Mercis,
Nem hiszti.
Én a magam részéről csak akkor mennék az USA-ba, ha küldenek. Szerencsére nem küldenek.
Az egész hozzáállásuk a külföldiekhez arrogáns és megalázó, ráadásul sok hűhó semmiért.
Arról nem is beszélve az egész terrorőrületet jórészt maguknak köszönhetik, a saját elcseszett politikájuknak.

vakablak 2008.06.25. 12:09:09

Nos, a megoldás nyilván nem tökéletes, mint szinte egyik megoldás sem az. Ők majd kitalálják, hogy hol van a saját, egyéni optimumuk a terrorizmus elleni harcban/parában, a legális bevándorlásban, az illegális bevándorlás kiszűrésében, a saját ill. baráti állampolgároknak való kellemetlenség-okozásban. Ez egy soktényezős képlet, tökéletes megoldás nincs, bármilyen lépés hátrányokkal és érdeksérelmekkel jár. Ez van.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 12:18:16

vakablak:
csak épp tökéletes megoldásnak akarják eladni, és meg próbálnak győzni mindenkit, hogy ez nekik igazából mennyire jó lesz.
mcveigh példáját azért hoztam fel, mert 9/11 előtt ő követte el a legnagyobb merényletet amerikai földön. félnek mindenkitől, és egymástól is.
én azért tartom aggasztónak, mert itthon rengeteg mindent átveszünk amerikából akár jobb (new deal kicsiben), akár bal oldalon ("liberális" oktatás, ahol a mércét igazítjuk a diákhoz, és nem fordítva), kritika nélkül. lásd még: az amerikai tanácsadók hatása a magyar politikára.

KopaszMercis 2008.06.25. 12:20:25

"Az egész hozzáállásuk a külföldiekhez arrogáns és megalázó, ráadásul sok hűhó semmiért."

Én nekem is az jutott eszembe, hogy hogy meg vagyok alázva és milyen arrogánsak, ahogyan a Bellagio high roller rész bejárata előtt szopogattam az átszámitva 900 forintos Corona-t (nem Coronitat, az ugyanis kicsi, ez rendes normális adag).

Kurvára megalázó volt, ahogyan kinyalták a csoró seggem, amíg odabennt $100 000 alaptéttel küldték a csávók.

Téged sem véletlenül nem küldenek

bs395 meg azert nem erti amit nem ert, mert fogalma sincsen, hogy mi a csizio egy olyan orszagban, ahol a politikai elitnek hosszu eveket kell az alkotmany szejjel baszasaval tolteniuk, ami itt nekunk pl az alkotmanybirosagnak percek alatt megy.
Az amerikaiaktol csak ugy ukk mukk fukk nem vehetnek vesznek eloszor a kulfoldiektol. Pl a zold kartyan mar 20 evvel ezelott is szerepelt az ujjlenyomat

Ez hosszu strategia resze

vakablak 2008.06.25. 12:58:16

"csak épp tökéletes megoldásnak akarják eladni, és meg próbálnak győzni mindenkit, hogy ez nekik igazából mennyire jó lesz."

Valószínűleg nem tudsz olyan országot és intézkedést mutatni, amely esetében a döntéshozók nem azt hangsúlyozzák, hogy az adott dolog mennyire jó lesz. Olyan nincs, hogy valahol valamit bevezetnek, és azt kezdenék el hangsúlyozni, hogy hát igen, ez most vagy jó lesz vagy rossz, még maguk sem biztosak benne... Ez a dolgok természetes rendje.

"én azért tartom aggasztónak, mert itthon rengeteg mindent átveszünk amerikából"

Neked tehát elsősorban Amerikával mint olyannal van bajod, nem ezzel a kifele-menet ujjlenyomat-vétellel.

vakablak 2008.06.25. 13:08:16

Egyébként meg Mo. egy kicsi, jelentéktelen, és nem túl kreatív hely. Mo. története a máshonnan ellesett modellek átvételének a története, ami - megfelelő kompetencia és kreativitás híján - egyébként nem is annyira nagy baj. Nincs abban szégyen, a máshol működő megoldásokat lenézni, leutánozni. Persze nem mindig sikerül olyat lemásolni, ami a hazai kulturális viszonyok között is életképes, ez nagyon igaz. Arra egyfelől az égvilágon semmi szükség, hogy a magyar kultúrát felülírja az amerikai, másfelől viszont ennek a legcsekélyebb nyoma sincs, szemben a mindenkori nemzetmentők idevágó sirámaival. Ugyanakkor Amerika nem csak nagysága, hanem lakóinak kreativitása okán is világhatalom, ezért én személy szerint üdvösnek tartom, ha - megfelelő kritika mellett - onnan ide minél több vívmány átvándorol.

Mindig, mindenben lehet hibát találni, ez sosem volt kérdés. Amerika is egy fika hely, ha valaki így kívánja látni. Nekem azonban úgy tűnik, hogy a fikaság is relatív, azaz ha egy magyar Amerikát fikázza, akkor az egyenlet túloldalán az ottanival összehasonlítható magyarországi viszonyok vannak, kéretik ezeket is hasonló irgalmatlansággal megítélni. És úgy összehasonlítani. Még mindig fika?

KopaszMercis 2008.06.25. 13:11:36

"én azért tartom aggasztónak, mert itthon rengeteg mindent átveszünk amerikából"

Neked tehát elsősorban Amerikával mint olyannal van bajod, nem ezzel a kifele-menet ujjlenyomat-vétellel.


Nem o neki elso sorban a magyarokkal mint olyanokkal van baja, csak ezt nem vallalja fel, es ugy ereszti le a gozt, hogy fuj amerikara.
nagyon ritka az ilyen, szinte soha nem latni

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 13:21:03

kopaszmercis, nekem csak olyanokkal van bajom, mint te :-).

vakablak:
itthon is sok mindennel elégedetlen vagyok, a legtöbb eddigi bejegyzés főleg azokkal foglalkozott.
amerika végett még mindig azt tartom gondnak, hogy nem megfelelő kritikát alkalmazunk, ahogy az eu csatlakozásnál is rossz alkukat kötöttünk pl.
nem hiszem, hogy magyarországnak kéne annak a helynek lennie, ahol kirakhatjuk a "bocs, ennél jobban nem megy" táblát.

KopaszMercis 2008.06.25. 13:25:54

bs395:
a gondolkodo racionalis ertelmes emberek irtozatosan kis reteget kepeznek. Szal nem igazan hiszem hogy rajtam kivul ilyennel eddig talalkoztal. Otthon egesz biztosan nem, ugyanis ragadt volna rad valami :P

te sem alkalmazol megfelelo kirtikat atveszed a nagykepuseged onkozpontusagod arroganciat.. kozben semmi szakmai alazat nincsen benned. Ha lenne nem keszulne ilyen post pl...

na meg ez az angolozas amit muvlesz.. ez is a teljes hianya a dolognak. olyan nyelvet hasznalni, amin nem is tudsz rendesen.. igazi bunko paraszt nagykepu amerikai aki a franciat pl lemeszarolja, es meg o cocorog ha helyesen kimondod... semmi kulonbseg nincsen.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 13:26:56

te már csak tudod.
mutass példát, kérlek!
el vagyok veszve!

vakablak 2008.06.25. 13:29:06

Minek ez az ingerkedés, gyerekek. Ha nem megy a vita, nem kell erőltetni. Egymást ekézni felesleges, gyerekes.

KopaszMercis 2008.06.25. 13:30:03

itt vagyok en neked peldanak :P
eloszor eleg ha ilyen alacsonyra celzol, amikor 10, 20 ev mulva felfejlodsz, akkor majd mutatom h innen hogyan tovabb...

elsonek mondjuk tanulj meg angolul, ha mar hasznalod a szavakat, kifejezeseket.

szerintem kezdetnek nem rossz azt egy 5-10 ev alatt szerintem elfogod tudni sajatitani.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 13:32:02

kopaszmercis: azért ennél jobb példa kéne :-)

vakablak: itt csak ő ekéz engem, mert ezt csinálja máshol is másokkal. ez itt az internet. ha megunom, kivágom, azt regelhet egy másik nicket, és jön vissza folytatni. ez így működik :-).

KopaszMercis 2008.06.25. 13:36:42

bs395:
nem eszik olyan forron a kasat.. ahogyan Hofi meselte
- milyen volt a szindarab?
- fos
- jo hat most meg uj meg minden de ha majd osszeall...
- haaat akkor meg lehet szar

szal lepesenkent...

" kivágom, azt regelhet egy másik nicket, és jön vissza folytatni. ez így működik :-)"

latom engem is annyira ismersz, mint amerikat... ideje rolam is posztot irjal.

soha nem regelek uj nicken... orulj neki hogy megtisztellek a figyelmemmel, legalabb az ertelem szikraja feltunik itten =)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 13:38:09

tehetek én róla, hogy a mai szövegértési teszten csak te nem mentél át? :-)

vakablak 2008.06.25. 13:50:27

"amerika végett még mindig azt tartom gondnak, hogy nem megfelelő kritikát alkalmazunk, ahogy az eu csatlakozásnál is rossz alkukat kötöttünk"

Könnyen lehet, hogy így van, de hogy jobban értsem hogy mire gondolsz, örülnék néhány példának. Nekem most hirtelen nem jut eszembe semmi olyan, amit Mo. kritikátlanul és helytelenül átvett volna Amerikából vagy az EU-ból, mint ahogy azt sem értem, hogy hol kötött Mo. rossz alkukat az EU-csatlakozásnál. Ha ez itt túlságosan OT és inkább egy másik postban írnád meg, oda is szívesen válaszolok.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 14:02:13

vakablak:
eu csatlakozás: belementünk a másodrangú tagállam szerepébe, ami a támogatások mértékét és elosztását jelenti. még mindig jobban jártunk, mintha nem csatlakoztunk volna, de továbbra se tudunk a belső piacon versenyezni a mezőgazdasági termékeinkkel, sőt, más, velünk együtt csatlakozó országok mezőgazdasági termékei köszönnek visza a polcokról, továbbá egy halom olyan szabályt (cukrászdák higiénés szabályai pl, vagy a hajléktalanszállók mérete), ami nálunk csöppet jobb gazdasági helyzetben lévő országokra találtak ki, éllovasként vettünk át.

amerika: oktatás. a lécet visszük egyre lejjebb, a hátrányos helyzet plusz pontokat ér, nem pedig plusz felkészítést a felvételire. politikai kommunikáció és polmarketing, tanácsadókkal megfejelve.

KopaszMercis 2008.06.25. 14:47:15

bs395:
biztos a sziporkazo angol tudasod miatt zavarodtam ossze

KopaszMercis 2008.06.25. 14:50:20

"mezőgazdasági termékeinkkel, sőt, más, velünk együtt csatlakozó országok mezőgazdasági termékei köszönnek visza a polcokról"

jah errol az Eu tehet nem a lusta tehetsegtelen allami csecsen csungo lamborghini traktorral tiltakozo gazdak...

igen az a legnagyobb baja ennek az orszagnak hogy a cukraszdak tisztabbak mint voltak, es hogy tul nagyok a hajlektalan szallok..

a lecet visszuk egyre lejjebb tenyleg gaz.. ezt jol vestek a fejedbe veletlenul.

a magyar aktualpolitikanak me gmar mindegy. aki azzal foglalkozik mind hulye buzi

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 14:56:03

kedves kopaszmercis/stigma/lökhajti,
értem én, hogy neked ez okoz élvezetet, és én ebben nem is akarlak megakadályozni, úgyhogy csináld. esetleg eressz rám még pár spambotot, vagy lökj le szimplán az internetről - de akkor hova tűnne az élvezet, nemde?

ps. hozzászólásaid alapján nehezen hiszem el, hogy bármit is megértettél abból, amit carlin valaha mondott.

KopaszMercis 2008.06.25. 15:13:36

bs395:

en kerek elnezest, vissza szivom az osszes "ennyi eszed van" fele szitkot.. nem tudtam, hogy fogyatekos vagy. Oket pedig nem szep bantani.

meg szerencse hogy Carlin 3 meterrol magyarazta egy hete az arcomba a csiziot.

plusz en legalabb elmodnhatom magamrol, hogy nem azert nem ertem ami mond, mert nyelvi es kulturalis korlataim vannak :)

latod neked meg mindig fejlodnod kell ahhoz, hogy arra a szintre jussal mint en, hogy azert ne ertsd, mert hulye vagy :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 15:23:37

kééész :-)
tudsz ennél tovább is menni, vagy itt kimerült? :-)

KopaszMercis 2008.06.25. 15:55:19

bs395:
nem volt eleg hogy egy uj segglyukat szaggattam rad? :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 15:57:39

akkor mostantól két csésze kell a budiba? :-)

KopaszMercis 2008.06.25. 16:08:56

hat ezt neked kene megoszd a tobbiekkel :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.25. 16:26:48

Látom az ámerikai kirándulás igen heves leépülést okozott... Éjjenaszabaccság hazállya!

KopaszMercis 2008.06.25. 17:32:27

Before: a kérdés csak az, hogy hogy a picsába épültél te le attól, hogy én amerikában jártam...

látom kics a bors, de nagyon... jól bele köpted te is a sajátod a közösbe =)

vakablak 2008.06.25. 17:46:12

"eu csatlakozás: belementünk a másodrangú tagállam szerepébe, ami a támogatások mértékét és elosztását jelenti."

Ez konkrétan, számokban, törvényekben-rendelkezésekben kifejezve mit jelent?

"de továbbra se tudunk a belső piacon versenyezni a mezőgazdasági termékeinkkel"

Nem volna egészen fair, ha erre mint az EU disznóságára tekintenénk Mo.-gal szemben.

"továbbá egy halom olyan szabályt (cukrászdák higiénés szabályai pl, vagy a hajléktalanszállók mérete)"

Nem érzem fajsúlyosnak a problémát.

"amerika: oktatás. a lécet visszük egyre lejjebb"

Te tényleg úgy gondolod, hogy Mo.-on az oktatás jellegét az amerikai példa határozza meg? Hogy "visszük egyre lejjebb a lécet", mert ezt sikerült ellesni Amerikából? A valóságnál - szerintem - mi sem áll távolabb. A magyar oktatási rendszer az időközben korszerűtlenné, réges-rég elavulttá vált poroszos modell toldozott-foldozott, az inkompetencia és fellengzősség által sújtott, széttöredezett maradványa, melynek - így hiszem én - reformját leginkább a magyaroknak a saját oktatásukkal kapcsolatos tulipános-romantikás, a sosemvolt múltba révedő és klinikaian torz tévképzetei akadályozzák. És nem Amerika. Még a gondolat is meghökkentő.

"a hátrányos helyzet plusz pontokat ér, nem pedig plusz felkészítést a felvételire"

Ez lehet, ehhez nem tudok érdemben hozzászólni.

"politikai kommunikáció és polmarketing, tanácsadókkal megfejelve"

Az összes nagy, hagyományos demokráciában ez a "fejlődés" iránya. Kár, hogy így van, jobb lenne, ha máshogy lenne, de valószínűleg ez a demokrácia útja. Ez nem valamiféle erőszakos amerikai kultúra-export, és különösen nem Mo. irányába. Másfelől meg az ilyennek a meghonosodása sem csak amerikai átvétel által történhet. A dolog magva valószínűleg magának a marketingnek, ill. tágabb értelemben a propagandának a tömegpszichológiai fejlődése áll, mely eredmények elkerülhetetlenül átszivárognak a politikai életbe is. Nem látom értelmét ezt Amerikára kenni.

Egyébként pedig a kulturális-politikai-törvényi-társadalmi vívmányok-modellek átvételének nem helyes csak a negatív oldalát vizsgálni, hacsak nem vagyunk alapvetően elfogultak. Részleteiben, ÉS egészében, összefüggéseiben vizsgálandóak ezek a folyamatok, és aligha tagadható, hogy Mo. oldaláról vizsgálva az egyenleg bőségesen pozitív. Legalábbis szerintem.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 18:06:58

vakablak:
szóval ha nem tudok konkrét törvényt mondani, csak azt olvasom elemzésekben, hogy egy francia kétszer annyi támogatást kap, mint egy magyar, akkor az nem így van?

a mezőgazdaságunk versenyképessége - mint már mondtam - a mi sarunk elsősorban, hiszen a mi dolgunk volt a csatlakozási felkészülés és a csatlakozási alkuk kidolgozása. nem kentem sehol az eu-ra - hülyék lettek volna nem elfogadni.

a hajléktalanszállók problémáját én fajsúlyosnak tartom, ahogy az esetleges cukrászipari vállalkozások nyűgjeit is, vagy az állattakarmányozás szükségtelen szigorítását is. sok kicsi sokra megy.

az amerikanizálódó oktatásról: melyik európai, jóléti államban tapasztalhatók olyan jelenségek, amik az utóbbi időben magyarországon? összetűzések a diákok és a tanárok vagy a szülők között, gyarapodó tettlegességek.
a felvételi pontszámok körüli varázslás még csak terv, de tudtommal amerikában hasonló felvételi rendszer működik az állami felsőoktatásban.

a magyar oktatási módszerek és a tananyag, valamint a felsőoktatási struktúra több sebből vérzik, de nem látom, hogy a felvételi ponthatár lejjeb engedése hol segítene a problémán. amerikában lehet, hogy könnybb diplomához jutni, viszont az elsősorban egy szolgáltatási iparra építő ország (amit épp most outsourcolnak ki a világ négy égtájára), magyarország pedig jelenleg nem képes a magas hozzáadott értékű, belső piacra termelő szolgáltatásokra átállni szerintem, mi mégis ezt a modellt erőltetjük.

a "modern" polmarketing megszületését én a nixon-keneddy tévévitára tenném, és valahol reagen küröl érte el a mai formáját - olyan mechanizmusokat alkalmazunk, amik nem ekkora léptékre fejlődtek ki annó. kisközösségen belül jól működhet a szimpátiaszavazás, de egy ország esetén már nem.

de hogy jót is mondjak, amit nagyon nem vettünk át: én átvenném a helyi szintű politikai tudatosságot és aktivitást, átvenném a civil kontrol iránti igényt és annak a tényleges megvalósítását, és átvenném a decentralizációt mind a törvényalkotásban, mind a törvényalkalmazásban - egy borsodi kis zsákfaluban nem feltétlenül ugyanúgy működik egy szabály, mint budán. mindezeket pedig még azelőtt venném át, mielőtt eltűnnének.

egyébként szó sem volt erőszakos exportjáról azoknak az idáknak és törekvéseknek, amikkel nem értek egyet - arról volt szó, hogy nem értek velük egyet.

ahogy nem értek egyet például az alanyi jogú szolidaritással sem.

vakablak 2008.06.25. 18:45:58

Te a mezőgazdasági szubvenciók témájára kérdeztél vissza, de a te eredeti felvetésed, és az én azzal kapcsolatban feltett - konkretizáló - kérdésem nem erről szólt. Ezt írtad: "eu csatlakozás: belementünk a másodrangú tagállam szerepébe, ami a támogatások mértékét és elosztását jelenti."

Mo. a tízmillió szakértő országa, és mind a tízmillió fejenként legalább kétszáz kérdésnek felszentelt korifeusa. Engem ebből nyugodtan vegyetek ki, én a saját szakmám egy kis részéhez értek esetleg szakértő módon, és az pont nem a mezőgazdaság. Ezért hát nem is próbálok úgy tenni, mintha nagyon értenék hozzá, amit mondok, lehet butaság is. Én is úgy tudom, hogy Mo.-on alacsonyabb szinten szubvencionálja az állam a gazdákat, mint egyes más EU országokban (konkrét összehasonlításom nincs). Én ezzel nagyon egyetértek. Amennyire nekem erre rálátásom van, a szubvenció egy rossz dolog, ráadásul Mo. méreténél és gazdaságának erejénél (meg talán még más okoknál) fogva sem képes a szubvenciós versenybe belemenni. Semmi sem indokolja, hogy az asztalos, a tetőfedő, a bolti eladó és egyéb, a mezőgazdasággal köszönő viszonyban sem lévő adófizető befizetéseivel tömjék a gazdákat, akik ráadásul inkompetenciájuk, mohóságuk, kivagyiságuk, szervezetlenségük és ügyetlenségük révén még akkor sem lennének versenyképesek, ha naponta súlyos aranyrögöket dugdosnánk a fenekükbe. Inkább örülni kellene, hogy az asztalra csupa EU-s, erősen szubvencionált élelmiszer kerül, azaz abba, amit megennénk, erősen belefizetett volna a dán, német, francia, angol stb. asztalos, tetőfedő, bolti eladó és egyéb, a mezőgazdasággal akár köszönő viszonyban sem lévő külföldi adófizető. De nem, ehelyett szubvenciókkal (adópénzek méltánytalan kifizetésével) igyekszik a magyar állam fenntartani egy versenyképtelen mezőgazdaságot.

"melyik európai, jóléti államban tapasztalhatók olyan jelenségek, amik az utóbbi időben magyarországon? összetűzések a diákok és a tanárok vagy a szülők között, gyarapodó tettlegességek."

A teljességre való törekvés igénye nélkül Franciaország, Németország, Anglia, Románia. Ezekről konkrétan hallottam, de lehet még több is. Ja, Románia nem jóléti, bocsi, vegyük ki. Az erőszak terjedése a fiatalok körében szerintem az egész nyugati világot érinti. Persze, elő lehet venni ilyenkor Amerikát, de kérdés, hogy ez tényleg jogos-e?

"a "modern" polmarketing megszületését én a nixon-keneddy tévévitára tenném"

Lehet, hogy ebben igazad van, nem tudok igazán érdemben vitatkozni, nem vagyok ismerője a témának. Én úgy érzem - igazolni nem tudom -, hogy a politikai marketing egy olyan dolog, amely a demokrácia jellegéből, továbbá a gazdasági alapú marketing, a propaganda, a tömegpszichológia és a számítástechnika fejlődéséből egy adott ponton valószínűleg szükségszerűen kialakul. Amerika lehetett az az ország, ahol ezek a faktorok először álltak össze olyan összetételben, hogy rá lehetett mondani: ez politikai marketing. Ilyen értelemben lehet, hogy ez sokkal inkább egy jelenség, mintsem találmány. Ilyenképpen nem kellett átvenni, kialakult az magától is.

"én átvenném a helyi szintű politikai tudatosságot és aktivitást,"

...idáig egyetértek...

"átvenném a civil kontrol iránti igényt és annak a tényleges megvalósítását"

...ez nekem nagyon sikamlós, és inkább hagynám a francba a "civil kontrollt", mely a gyakorlatban senki által nem megválasztott, tehát demokratikusan nem legitimált gittegyletek belepofázását jelenti mindenkit erősen érintő kérdésekbe,

"...és átvenném a decentralizációt mind a törvényalkotásban, mind a törvényalkalmazásban - egy borsodi kis zsákfaluban nem feltétlenül ugyanúgy működik egy szabály, mint budán."

Ezt a részét nem értem, ill. amit ez alatt érteni vélek, azzal nem igazán értek egyet, de lehet hogy meggyőzhető vagyok.

vakablak 2008.06.25. 18:47:34

"ahogy nem értek egyet például az alanyi jogú szolidaritással sem."

Ezt nem is tudom, hogy mi. Rákerestem így google-ben ("alanyi jogú szolidaritás"), és az jött ki, hogy nincs találat.

KopaszMercis 2008.06.25. 18:52:04

"hasonló felvételi rendszer működik az állami felsőoktatásban."


muahahah van SAT egyseges pontozas de nem az alapjan vesznek fel.. hanem magan iskolak azt es ugy akit es ahogy akarjak...

latom kurva tajekozott vagy

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 18:54:35

vakablak:
te is konzervatív szemantikus vagy?
mi az a szolidaritás?
hogy hívjuk, ha állami szabályozás áll mögötte?
és azt hogy hívjuk, ha nem csatolunk mellé elvárásokat?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.25. 19:09:15

vakablak:
a hosszabbik felvetésedre:
a mezőgazdasági szubvenció többek között uniós forrásból táplálkozik - és ez az, amiből szintén kevesebbet kapunk. szakértő én se vagyok, csak elolvasom, amit a magukat annak hívő, esetleg ezen területből élő emberek a témában nyilatkoznak, próbálom összevetni a körülöttem tapasztalt dolgokkal, és leírom, ami kijön belőle.

az iskolai tettlegességhez: németekkel dolgozok nyolcadik éve, kérdeztem őket, ők nem tapasztaltak semmi ilyesmit, én meg elhittem nekik.

a modern polmarketinget ott tartom hibásnak, hogy egyes magasabb szintű igények látszólagos kielégítésére törekszik, a választó pedig ezen igények kielégítésétől várja, hogy az alacsonyabb szintű igényei is megoldódjanak. ez működik is, amíg a választó és a választott egy azon fizikai közöség tagjai, de amint kormányokról beszélünk, úgy az esetleges események hatásai igen eltérő mértékben érintik őket, tehát a döntéshozó és a döntés alanya nem ugyanúgy érdekeltek egy dötnés meghozatalában.

civil kontrol alatt nem azt értem, hogy egy parlamenti képviselőt bármikor ki lehessen rángatni a bizottsági ülésről, kihallgatni, és ha nem tetszik nekünk, amit mond, akkor letartóztatjuk, hanem azt, hogy a civilek - nem politikusok és nem egyéb kormányzati vagy önkormányzati szerv alkalmazottai - érvényesítsék az információkhoz való jogukat, mert jelenleg a legtöbb visszaélés ha ki is derül róla pár részlet érdektlenségbe fullad.

a decentralizált döntéshozatalt nem úgy értem, hogy minden boldog és boldogtalan lyukat teletömünk választott testülettel, és ott törvényi erejű szabályozásokat hoznak, hanem nagyjából úgy, ahogy amerikában működik - federal, state, és így tovább, reflektálva a helyi sajátosságokra. ez egy 10 milliós országban nem tűnik talán szükségesnek, de megint csak azt tudom mondani, hogy ha monokon segélyt a dolgozni képes állapotúaknak csak közmunka felyében tudnak adni, akkor ennek a szabályi kereteit létre kéne hoznunk, mivel ne mtudunk egy lokális problémára országos szabályozással válaszolni - ha az egyik megyében megoldjuk a problémát, ugyanazzal a törvénnyel lehet, hogy egy másik megyében létrehozzuk.

vakablak 2008.06.26. 04:23:20

"te is konzervatív szemantikus vagy?"

Értem én, hogy neked most úgy tűnik, mintha direkt csinálnám, lovagolnék a szavakon. De hidd el, tényleg nem tudom, mire gondolsz, amikor "alanyi jogú szolidaritást" írsz. A hosszabbik válaszod végén előjön Monok. Talán alanyi jogú segélyezésre gondolsz hát, most így veszem, meg hogy azzal nem értesz egyet. Hát én egyetértek az alanyi jogú segélyezéssel, és bár nagyon vonzó, amit a monokiak mondanak, szerintem végösszesen ez egy populista és átgondolatlan dolog, tévút. Rövidre fogom, amennyire lehet: nem baj az, hogy ha a szociális hálóval egyesek visszaélnek, amíg ez a többség számára gazdaságilag a kisebbik rossz. A szegénységből és képzetlenségből kilátástalanság következik, amiből kimozdulni gyakorlatilag lehetetlen. A kérdés nem az, hogy az ilyen helyzetben lévő emberek mikor találnak munkát, hanem az, hogy minekutána (nagy átlagban) sosem térnek vissza az aktívak közé, mégis: mi lesz velük? A látszólag vagy ténylegesen aszociális életvitelt lehet ugyan büntetni, és ez a többségi társadalomnak nyilván jelentős elégtételt okozna. Az amúgy is csak szánalmas tengődésre elegendő segélyek további kurtítása ill. megvonása azonban a kilátástalan munkaügyi helyzetben lévő embereket nem munkához és ezáltal reszocializációhoz segítené ill. erre kényszerítené, hanem csak a motivációjukat növelné, hogy bűncselekményeket kövessenek el, akár erőszakosakat is, saját maguk és családjuk túlélése érdekében, ill. már csak a puszta kétségbeesés okán is. Az ezekből adódó társadalmi kár és nyugtalanság óriási lenne, ahogy a nyomozati és igazságszolgáltatási ill. büntetésvégrehajtási költségek is. Ugyan idevonatkozó számítást nem tudok prezentálni, de biztosra veszem, hogy töredék összegből lehet segélyezéssel nyomorközeli, de viszonylagosan nyugodt helyzetben tartani ilyen tömegeket, míg segély híján a költségek a sokszorosukra emelkednének, és jelentős társadalmi instabilitást okoznának. Tort ülhetne a Magyar Gárda, ennek az ügynek ők volnának a nettó nyertesei.

Az érdekesség kedvéért még egy kimenetelt szeretnék vázolni. Tegyük fel, hogy valamilyen hihetetlen kreatív bravúr és ügyesség révén lehetőség nyílna rá, hogy a most segélyből tengődő többszázezer gazdaságilag inaktív embert (pl. sikeres tovább- és átképzésekkel) vissza lehessen hozni az aktívok közé. Na az volna csak az igazi társadalmi katasztrófa: nincs és elvileg sem elképzelhető olyan módszer, amiáltal ennyi ember számára ÚJ munkahelyek képződnének. Következésképp legjobb esetben is csak annyi történhetne, hogy nagyjából azonos számú munkahelyre pár százezer jelölttel több állna rendelkezésre. Ennek egyenesági következménye volna, hogy a mostani aktívak közül hatalmas tömegek veszítenék el a munkájukat a munkaerőpiacra újonnan visszatértek javára. Ez egyben pár százezer nagyon, de nagyon ideges embert eredményezne, akik azt érzékelnék, hogy az állam addig ügyeskedett, amíg a cigányok kitúrták őket a munkahelyeikről. Ez az ezt követő parlamenti választásokon a legszélsőségesebb pártok biztos parlamenti bejutását eredményezné. Ez nem lenne jó egyik mostani parlamenti pártnak, nem jó a mostani aktívoknak, áttételesen nem igazán jó a romáknak, meg egyáltalán senki épeszű embernek. Úgy tűnik, jobb is, ha marad minden a régiben. Az inaktív tömegek maradjanak a fenekükön, és kapjanak inkább segélyt.

"az iskolai tettlegességhez: németekkel dolgozok nyolcadik éve, kérdeztem őket, ők nem tapasztaltak semmi ilyesmit, én meg elhittem nekik."

Tessék: de.wikipedia.org/wiki/Gewalt_an_Schulen#Deutschland
továbbá www.google.de/search?hl=en&q=%22gewalt+an+schulen&btnG=Google+Search&meta=
Két adat: Németországban 2003-ban _naponta_ 250 diák szenvedett sérülést iskolai erőszak következtében. Naponta tehát, nem pedig összesen az egész évben. Franciaországban a 2004/2005-ös tanévben 1.651 erőszakos cselekmény történt csak tanárok rovására az iskolákban. stb.

"a modern polmarketinget ott tartom hibásnak..."
Ezen nem is akarok vitatkozni, ugyanúgy elítélem a politikai marketinget mint te. Én csak érvelni próbáltam, hogy emiatt ne az USA-n verjük el a port.

"civil kontrol alatt nem azt értem, hogy..."
Ha ezt érted alatta, akkor egyetértünk.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.26. 06:48:06

vakablak:

monok kapcsán szeretném előre elmondani, hogy nem rasszista vagy kisebbség ellenes gondolataim vannak, hanem en bloc a szociális segélyezés támogatta inaktivitás ellen vagyok.
amit a "többségi" társadalomról mondasz, az sajnos nem állja meg a helyét. az én szempotjaim alapján a költségvetés nettó 1.4 millió befizetője nehezen tud többségbe kerülni a majdnem 8 millió választópolgár között. a jelenlegi helyzet az, hogy a társadalom többsége direkt vagy indirekt módon az állami újraelosztástól függ, és itt a társadalom többségén van a hangsúly. egész egyszerűen muszály az inaktívakat viasszakényszeríteni a munkaerőpiacra. nincs pénz ugyanis. minden egyes megtermelt forintomból 70%-ot befizetek az államnak, és a befizetett összeg 62%-a szociális jellegű kiadásokra megy el. nincs több pénz, elfogyott.
a jelenleg inaktívak döntő többsége alacsony képzettségű, és kevés gyakorlattal rendelkezik, vagyis számukra munka nem nagyon van, mivel főleg szaktudást igénylő munkaerőből van hiány. én üdvüzülnék minden olyna programot, ami közmunkához, képzéshez, illetve a gyerekek szocializációjához és tanulásához kötné a segélyeket - kivételt csak az képezhet, aki tényleg képtelen dolgozni. ez utóbbi volna a szociális háló eredeti célja.
ha valakinek havi egy hetet árkot kell takarítania a változatlan összegű segélyért akkor miért és mikor emelkedne a bűnözés? ha nem készpénzben fizetnénk ki, hanem célzott támogatásként, és bűnözéshez folyamodnak, hogy készpénzhez jussanak olyan dolgokért, amik nem kellenek a megélhetéshez (alkohol, cigaretta, plazmatévé), akkor miről beszélünk? szegénységről, vagy bűnözésről?
az átképzésről még: munkaerő hiány van, nem túlkínálat. célzott programokkal és képzéssel helyi szinten meg lehet találni azokat a szakmákat, amikben érvényesülni tud a nélkül, hogy egy aktívat kiszorítana a helyéről. ehhez viszont kell a re-szocializáció is, lásd közmunka.

németország: tanári erőszak vagy diákok egymás között?
franciaország: hányadik generációs bevándorlók? mert magyarországon nem bevándorlókról van szó.

polmarketing: onnan jött, onnan vettük át, kihagyva ráadásul azokat a lépcsőket, amik ellensúlyokat képezhettek volna. mint már mondottam, azon aggódok, hogy kritika nélkül _vesszük_ át, nem pedig azon, hogy halántékunknak fegyvert nyomva ránkkényszerítik.

rövid távon egy work-for-welfare modelltől félek, mert ha a segélyeket egy, a versenyszférában tevékenykedő cégnek fizetjük ki, az tényleg nagymértékben torzítaná a viszonyokat, és kárt okozna - itthon viszont egyelőre közmunkáról van szó.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.26. 06:49:47

Én úgy látom, hogy ma Magyarországon iszonyatosan sok tennivaló van. Lokálisan és országos szinten egyaránt.
Továbbá úgy vélem, hogy egy egészséges (lelkileg) és fejlett társadalom köteles ellátni a sérültjeit, még akkor is, ha azok veleszületett rendellenességek, legyen az fizikai, vagy mentális probléma. Bár ez eleve túlmutat az "alanyi jog" jelentésén az én értelmezésemben.

Viszont az egyéb segélyezés összege szerintem ezerszer hatékonyabban elkölthető, ha társadalmilag fontos területeken történő munkavégzés finanszírozására fordítanák. Az alkotmány elvileg garantálja a munkavégzéshez való állampolgári jogot, ezt ma segéllyel váltják ki, ahelyett, hogy munkát adnának, így emberi méltóságot, legalább is azok számára, akiknek ez számít. Nyilván ez alatt nem arra kell gondolni, hogy holnaptól űrhajósok meg mérnökök lesznek a munkanélküliekből, egyéb fontos, de amúgy nemszeretem munkákat el lehetne végeztetni, legyen az közterület-rendezés, szemétszedés, út- és középületkarbantartás, stb.

Magyarországon, és amúgy a fejletteb, jobb módú nyugaton is elég érdekes a helyzet, mert a munkanélküliségi mutató önmagában értelmezhetetlen. Rengeteg betöltetlen állás van ugyanis, csak ezekért jellemzően nem áll sorba senki. Németországban inkább elmegy valaki munkanélkülinek, az alantasnak tartott munkákra pedig beengedik a sok csóró külföldit. Aztán csodálkoznak...
Az baj, hogy a munkának nincs becsülete. Mennyire nevetséges már, hogy a középiskolások több, mint hatvan százaléka felsőfokú képzésre megy, holott fele ennyire sincs valós szükség? Közben pedig szakmák üresednek ki. Ezt ki fogja megszívni? Hát mi, természetesen, akik 20 év múlva nem fogunk tudni kihívni egy villanyszerelőt, vagy csatornást, mert egyszerűen nincs elég belőlük. Ha pedig fél év múlva mégis sorra kerülünk, a diplomás minimálbérünket nyomhatjuk majd a kezébe.
Számomra minden munka azonos mértékben értékes, de persze nem egyforma. Ha visszaadnánk valahogy a munka becsületét az embereknek, sokkal többet tennénk vele, mint az alamizsna osztgatásával.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.26. 06:52:16

Látom egyszerre írtunk nagyon hasonlót. :)

vakablak 2008.06.26. 18:23:06

@bs - Nagyon sok kérdésben helytállónak tűnik a véleményed, szó se róla.

"1.4 millió befizetője nehezen tud többségbe kerülni a majdnem 8 millió választópolgár között"
"en bloc a szociális segélyezés támogatta inaktivitás ellen vagyok."

Ez egy fontos megfigyelés. De azt azért lássuk be, hogy nem 1.4 millió aktív ember van az országban, hanem ilyen körüli a tényleges befizető. Az aktívak száma ennél lényegesen magasabb. Azaz az inaktívnak látszó (de legalábbis be nem fizető) tömeg jelentős része valójában adó-, járulék- és szociális támogatás-csaló, amennyiben pl. valójában fiktív minimálbéren van (nem fizet SZJA-t), kibújik valahogy a TB-fizetés alól, indokolatlanul rokkant-nyugdíjas, munkanélkülinek van bejelentve, de valójában van jövedelme. Nézetem szerint a szabályszegő módon be nem fizető tömegek visszaterelése a fehér gazdaságba egészen más megvilágításba helyezné a ténylegesen támogatásra szorulók helyzetét is.

Nem vagyok annyira okos, hogy meg tudjam mondani, mi módon történhetne meg ez. Érdekes kontrasztban áll ezzel az utolsó mondatod ("rövid távon egy work-for-welfare modelltől félek"), mert a monoki javaslat alapvetően pont a work-for-welfare (workfare) modellt javasolja. Igaz, MÉG nem magáncégen keresztül zajlana mindez, de a parkolótársaságok működése és újabban a gyorshajtók lefényképezésének magánkézbe adása is jól példázza, hogy a magyar állam a különböző lobbi-érdekek hatására mennyire hajlamos a klasszikusan állami feladatokat is privatizálni. Az érdekesség másik forrása, és egyben az erősen OT téma visszaterelése az eredeti mederbe, hogy egyfelől pont itt és pont te kifogásolod az amerikai modellek átvételét ill. jelented ki (kis túlzással), hogy az amerikaiaknál általában minden milyen szar (a bejegyzés címe ugye "Hülye amcsik megint"), másfelől a workfare egy erősen amerikai találmány. Ld. még www.time.com/time/magazine/article/0,9171,960073,00.html (a Time magazin cikkje 1985-ből "Work for Welfare" címmel), továbbá: en.wikipedia.org/wiki/Work_for_welfare

Csakhogy. "Most commonly, this means getting unemployed people into paid work, reducing or eliminating welfare payments to them and creating an income that generates taxes." Mint fennebb írtam, a magyar probléma ismét speciális. A workfare-t nem arra találták ki, hogy a fekete gazdaságból fehéret csináljon, hanem arra, hogy EGYÉBKÉNT munkaképes, de a munkanélküliségbe beletespedő egyedeket visszatereljen az alkalmazotti életbe. Nálamnál okosabb embernek kellene megmondania, hogy a gazdaság-fehérítésre is jó lenne-e ez.

Mellékág, de nagyon fontos, hogy a sok adócsaló miért is folytat ilyen életmódot, ill. hogy ez miért egy ilyen jól tolerált viselkedés a magyar tásadalomban. (A szomszédságomban van egy pár ember, akiről tudom, hogy dolgozik és egyidejűleg segélyeket is felvesz, a tágabb családomban meg van egy - egyébként elviselhetetlen mocsok - ember, aki a "szíve miatt" fiatalsága dacára rokkantnyugdíjas, de életmódja alapján napnál is világosabb, hogy tökéletesen munkaképes, és lám, mégsem jelentem fel egyiket sem.) Nekem úgy tűnik, hogy bár biztos ki lehet (és kell is) találni mindenféle faramuci és hatékony adminisztratív és törvényi dolgot, hogy ez a sok ember kezdjen már a törvény útjára lépni, ugyanakkor ez csak tüneti kezelés. A tömeges adócsalás mélyebb oka a basáskodó és feneketlen étvágyú állam, mely elhanyagolja gondoskodási kötelezettségét az általa alattvalóként kezelt állampolgárai irányában, és olyan irracionális mértékű elvonással sújtja a jogkövető befizetőket, hogy ezzel szemben az adócsalás csak piti kis stiklinek tűnik.

A work-for-welfare program magyarországi bevezetésének sok más nehézsége is volna. Ha az adócsaló kvázi-inaktívoktól most eltekintünk, maradnak a ténylegesek. Ezek közül van egy jó csomó, aki dolgozna, ha tudna, és fog is újra, mihelyst lehetősége nyílna rá. Ők a tökéletes alanyai egy ilyen programnak.

A monoki kezdeményezés viszont egyáltalán nem rájuk céloz. Mindannyian tudjuk, hogy a cigányokról van szó, kár kertelni. Közöttük van egy szignifikánsnak tűnő (vagy ilyenként érzékelt), egyébiránt nehezen számarányosítható tömeg, amely a kulturálisan többségi társadalommal szemben (a.k.a "magyarok") aszociális módon lép fel, gyakran bűnöző életmódot folytat, és semmilyen módon nem reszocializálható. Nem, és kész. Csűrhetjük-csavarhatjuk, akkor sem. A fejemet teszem rá, hogy velük szemben semmilyen workfare sem lesz hatékony. Lehet, hogy a magyar néplélek imádni fogja, ha ezeket lehet egy kicsit sanyargatni (nem mintha nem érdemelnék meg), baszogatni, közmunkára kényszeríteni, segélyeket megvonni tőlük, kilakoltatni, pellengérre állítani, stb. De azt kell megérteni, hogy a reszocializálhatatlan, aszociális rétegeket baszogatással csak az aggresszió felé, és semmiképp sem a törvénytisztelet felé lehet tolni.

Van a szegények és szociális segélyen élő tartós munkanélkülieknek egy alapvetően lumpen, de nem életvitelszerűen bűnöző rétege is, talán nagyon is jelentős. Elképzelhető, hogy egy work-for-welfare program rajtuk is segíthetne, de semmiképpen sem a monoki vázlat szerint. A legfőbb gondom ezzel az, hogy egy ilyen szabályozás a helyi önkénynek, kegyetlenségnek és zsarolásnak csűrkaput nyit. A legszegényebbeket és mindenféle védekezésre képteleneket kényelmesen ki lehet zsigerelni, aprópénzért-alamizsnáért olyan munkát végeztetni velül, ami valójában jó pénzt, fizetést érne. Ezeknek az embereknek valószínűleg tényleges és használható továbbképzés és tanácsadás kellene, s a képzés ebből jó drága. Amíg alig van befizető, az állam elbassza a pénzt mindenféle presztízs-projektre meg amire bírja, ugyan ki fogja megfizetni ezeknek a tömegeknek a továbbképzését? Ez rövid távon nem hogy csökkentené a szociális transzfert, hanem drasztikusan EMELNÉ. Ki adná ehhez a nevét? Ugyan már! Ez politikailag kivitelezhetetlen. Ehhez jön még a klasszikus magyar inkompetencia, hűbelebalázskodás és korrupció. Ezek így együttesen oda vezetnének, hogy ha volna is ilyen nagyszabású képzési program, az is használhatatlan volna, hiszen a közpénzeket leosztanák a baráti cégeknek, melyek alibi-oktatásokat tartanának, és pont ott tartanánk a végén, ahol most, rengeteg sok közpénz kiadása után. Ez van.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.27. 06:46:48

holnap minden kérdésed meg lesz válaszolva poszt formájában :-).
süti beállítások módosítása