Az ember furcsa késztetést érez áldozatok még meg sem száradt vére fölött megmondani a tutit. Kinyilatkoztatás folyamatban, kérem, a valósággal ne zavarjanak! A pécsi lövöldözésről eddig két vonalat olvastam: vagy amerikanizálódunk, vagy Gyurcsány-Bajnai hibája az egész. Bumm bele a közepébe.

Amerikanizálódunk? Ja, majd ha az egy főre jutó GDP-ben is közelítünk, vagy ha a korrupciós listán javítunk vagy 30 helyet (ez úgy 50%-os javulás lenne, csak szólok), akkor, esetleg. Valahogy ezekben a kategóriákban nem sikerül amerikanizálódnunk. Gyurcsány-Bajnai hibája a lövöldözés? Nem. Elmebetegek mindig is lesznek. De hogy jutnak legálisan fegyverhez?

Ajánlással, pszichológiai vizsga nélkül, úgy. Könnyű lenne valakinek a nyakába varrni a történteket, hogy a társadalmi struktúrák felbomlása hogyan a kormány hibája (az, egyébként, mert a világválságot nálunk ez megelőzte pár évvel), hogy az ilyen esetek mennyire szolgálják a „társadalmi fejlődésünket” (ti. az amerikanizálódást) (nem, nem segítik, kurvára nem), de mi lesz az elkövetővel?

Beindul az áldozatkultusz, az lesz. Meg az ellenségkeresés. Meg a tőkekovácsolás. Meg az allergén reakciók. Meg a félelemkeltés. Meg a tuti megmondása. Lásd fentebb.