Az avatár jó dolog: kivetíthetjük rá minden félelmünk és reményünk. Megtestesítheti a globalizáció veszteseinek abbéli kívánságát, hogy visszatérjenek a dolgok a régi kerékvágásba, de azoknak a félelmét is, akik abban a világban az erőszakot és a kirekesztést látták.

E helyett mindegyiküknek csak egy Donald Trump jutott.

Egy szélhámos, aki nem csak, hogy nem titkolja, hogy szélhámos, de még büszke is rá. Ami felveti az első máig megválaszoltalan kérdést, hogy mennyire kell valakinek rossz jelöltnek lennie, hogy veszítsen ellene? A második kérdés persze az lenne, hogy egy rasszista, xenofób, nőgyűlölő jelölt hogyan tudta növelni a szavazatait a feketék, latínók és nők körében, és csak a fehér férfiak terén vesztett a támogatottságából, de ne vesszünk el a részletekben (aztán ezek a fehér férfiak megszavaztak egy fehér férfit, aki ellenezte az iskolai integrációt, pacsizott a szegregációpárti szenátortársakkal, és a saját alelnöke is lerasszistázta, de ez megint messzire visz).

Van egy régivágású (ne kérdezd, honnan volt az első milliárdja, bár az ő esetében a többit se), korrupt, New Yorki, milliárdos demokrata (bezony, még tagsági könyve is volt) kampányfinanszírozó szélhámos, aki együtt lógott a Clintonékkal (Bill és Hillary Donald és Melania esküvőjén az első sorban ültek), a CNN jelenlegi igazgatója volt a reality műsorának a producere, parolázott az összes filmes mogullal és rapperrel, akik dicshimnuszokat írtak róla, és egyik napról a másikra ő lesz minden rossz megtestesítője, ami a világban történik, vagy történhet, a teljes on-line és kábelmédia rá építi a műsorszerkezetét, és identitásképző, hogy szavazol-e rá.

Mindezt azért, mert Donald Trump egy áruló. Nem, nem Putyin ügynöke, de itt kis kitérővel meg kell említeni, hogy mennyire szürreális, amikor emberek, akiknek jobban kéne tudniuk, úgy tesznek, mintha minden, amit tegnap még tudtunk, azt mára elfelejtettük, és úgy teszünk, mintha minden vadiúj lenne és most történne először a világtörténelemben, avagy hogyan érhette a teljes meglepetés erejével az amerikai publikumot és médiát, hogy külföldi titkosszolgálatok beavatkoznak egymás országainak politikájába és választásaiba, ha tudnak (a Monty Pythonnak volt azt hiszem egy ilyen jelenete a Brian életében, hogy "és a barát elveszti a barátja kalapácsát, és a fiatal már nem fogja tudni, hol vannak a dolgok"), amikor pl. Amerika kb. erre építette a teljes, háború utáni üzleti modelljét.

Donald Trump azért áruló, mert demokrataként republikánus színekben indult, és mert kampánydonorként nem átallott átállni a másik oldalra, és saját maga indulni a helyett, hogy valakinek fizetett volna érte. Tovább súlyosbította, hogy nem az újságírókon keresztül osztotta meg magvas (hehe) gondolatait az ő népével, hanem, megint csak a közvetítőket kihagyva, közvetlenül. Mindenki, aki abból élt, hogy a pénzemberek és a választók között közvetítsen, hirtelen rájött, hogy a technológiának köszönhetően hamarosan fölöslegessé fog válni (ez olyasvalami, amire Andrew Yang próbálta felhívni a demokrata szavazók figyelmét, el is ásták a jelöltállítás alatt, például elnémították a mikrofonját, lehagyták a listákról, vagy ha mégis felkerült, akkor rossz névvel és/vagy fényképpel, nem hívták meg a műsorokba, stb. - aztán beállt a sorba, és azóta rendszeresen kommentálhatja a híreket azokon a tévéadókon, amik korábban meg voltak győződve róla, hogy a keresztneve John).

Amerika utoljára 30 évvel ezelőtt próbált választ találni a kérdésre, hogy mihez kezdjen magával a hidegháború végeztével, annak az elnöknek se kellett másodszor is győznie. Most, amikor 30 éve először nem indítottak új háborút (Hillary külügyminisztersége alatt kifogytak a munícióból pár hétre, mert gyorsabban dobálták a bombákat, mint ahogy gyártani bírták), most, hogy először csökkent az illegális bevándorlás (Obamát a háta mögött a saját párttársai csak a nagy deportőrnek hívták, élén azokkal a ketrecekkel, amiket aztán az utódjára fogtak), most, hogy Kína már nem csak bérgyárt, hanem saját márkás termékivel igazi konkurenciát jelent, újra kéne tervezniük, honnan is lesz pénzük.

De nem akarják.

Viszont jön pár év, ahol a legnagyobb napi hír az lesz, hogy milyen fagyit szeret az elnök, és amikor a barbárok feltűnnek a kapuknál, azon fogunk vitatkozni, hogy a genderelmélet szerint ők most elnyomottak, vagy elnyomók.

Jó lesz.