A tagadást, mint elhárító mechanizmust Sigmund Freud írta le, amikor a személy olyan ténnyel szembesül, ami kellemetlen számára, így elutasítja létezését, ragaszkodva annak valótlan voltához, még elsöprő bizonyítékok ellenében is. A beteg a következőket használhatja:
Egyszerű tagadás: teljesen tagadja a kellemetlen tény valóságát.
Kisebbítés: elismeri ugyan a tényt, de tagadja annak súlyát (a tagadás és a racionalizáció kombinációja).
Projekció: elismeri mind a tényt, mind a súlyát, de visszautasítja a felelősséget.
A beteg pedig a párt, amelyik csak kinyomta magából a törvényt. A törvény testi tünet, látszatcselekvés: a tény, amit tagadnak, kisebbítenek és másokra kennek, az a válságban játszott szerepük.
Ennek elterelésére törvényerőre emelték a halotti matekot: lesz majd vita, hány százalékban lehet eltérni, szabad-e egyáltalán kutatni, mi számít holokausztnak, és a többi. Megmérjük az emberi szenvedést, megszámoljuk és megszagoljuk.
Szép lesz.
Lábjegyzet:
„mi van a holokauszt-állítókkal? Akik azt mondják, volt holokauszt, sőt, szuper, hogy volt, esetleg túl enyhe volt. „
Pártiroda:
„Atesz, baszki, erre nem gondoltunk!”
