Március elsején, kedden elkezdte működését a második polgári kormány. A kormányzás ugyanis nem az, hogy azt mondjuk: nincs pénz! Az Oszkó Péternek is ment. Nem kell hozzá más, mint egy számológép, kockás papír, meg ceruza. A kormányzás az, amikor kitaláljuk, hogyan lesz kevesebb pénzből jobb egészségügyi ellátás. A kormányzás csak ezután jön majd. Ott tartunk, ahol nyolc hónapja szerettünk volna tartani. Vagy nyolc éve, mert ezeket a kérdéseket az előző két kormány hanyag eleganciával addig tologatta, hogy hirtelen már nem is voltak kormányon (az őket megelőző meg azt mondta, hogy van pénz, holott nem volt).

Vagy ott tartunk, ahol 20 éve, sőt, hátrébb: az akkor - és azóta - köttetett, anyagilag és társadalmilag fenntarthatatlan kompromisszumokkal kell birkóznunk. De legalább elkezdődött. Az már így előre látszik, hogy sokak tyúkszemére lesz rálépve, ami bátor vállalkozás, úgyhogy ne mondja nekem senki, hogy Orbán Viktor gyáva volt, mert ezúttal nem volt az: neki mert menni a kádári alkunak. Nagy kérdés, hogy hogyan, milyen áldozatok árán lesz a két osztályra tagolt szocializmusból széles és nyitott középosztályra támaszkodó polgári demokrácia, de legalább van miről vitázni.

Úgyhogy pártunk és kormányunk elmúlt nyolc hónapnyi - és várhatóan azért hellyel-közzel folytatódó - időnkénti balfaszkodásai ellenére megemelem a kalapom.

Esetleg fordíthatnának kevesebb időt a sallangra, mert engem meg lehet venni (meg is vettek, kilóra, lásd egykulcsos adó), de ha még a műsor is jó, akár tapsolok is.