Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Ha sánta

2010. március 07. - bs395

“Lendvai: ha valaki bűnös, nem lesz helye az MSZP-ben”
(Hagyó Miklós 70 milliójára célozva)

Volt gyerekkoromban egy film, amiben két kölyökcsapat valami lápban összecsapott, és amikor a vesztesek menekültek, a győztes csapat kiabált utánuk, de az egyikük állathangon, mire a többiek kiközösítették, mert kiabáljon úgy, mint egy ember lesz szíves.

Na ez is valami ilyesmi.

Képmása

Van Isten, nincs Isten, mit számít az? Hogy ember van-e, azt nem kérdezitek?
Isten képére teremtettünk? Ez szép: én, mint az Isten képmása! De ki írta le ezt a Bibliában? Az ember! Nem az Isten, hanem az ember!
Szerénytelenül Istenhez hasonlította magát. Meglehet, Isten teremtette az embert, de ez az ember, Istennek fia teremtette Istent, hogy megtalálja önmagát.
Az ember azért írta a Bibliát, hogy el ne felejtse: fütyül ő az Istenre. Nem imádjuk, és nem szeretjük Istent, legfeljebb a segítségét kérjük, hogy ellegyünk idelent., de úgy ahogy vagyunk, fütyülünk rá, s csak magunkkal törődünk.
Ezért nem az a kérdés, hogy Isten létezik-e, hanem hogy mi létezünk-e?

Redőnysziget

A nyomozó és a börtönparancsnok egy hatalmas vihar után kocsikáznak vissza a szigeten az elmegyógyintézet felé:

- Élvezetét lelte-e az Úr legutóbbi ajándékában?
- Miben?
- Az Úr ajándékában! A pusztításban! Amikor ma reggel lementem a nappalimba, és megláttam azt a hatalmas fatörzset a szoba közepén, megérintett a Mindenható keze! Isten szereti a pusztítást.
- Én… én nem vettem ezt észre.
- Ó, dehogynem! Különben miért lenne belőle oly sok? Bennünk van, ez vagyunk mi. Háborúkat vívunk, áldozatot égetünk, rablunk és fosztogatunk és leszaggatjuk a húst a testvérünk csontjairól, s mindezt miért? Mert az Úr azért adta nekünk a pusztítást, hogy az ő dicsőségére tegyünk.
- Azt hittem, az Úr erkölcsöt adott nekünk.
- Nincs tisztább erkölcs, mint az iménti vihar. Nincs is erkölcs egyáltalán, csupán ennyi: el tudlak-e pusztítani, mielőtt te pusztítanál el engem?
- Én nem vagyok erőszakos.
- Dehogynem. Pont olyan erőszakos, mint bárki. Tudom, mert én is pont olyan erőszakos vagyok, mint bárki más. Ha a társadalom korlátai eltűnnének, s csak én állnék maga és mondjuk az étele közé, gondolkodás betörné a fejem egy kővel. Nem igaz? A doktor azt hiszi, maga ártalmatlan, hogy ellenőrizni lehet, de én jobban ismerem.
- Nem is ismer.
- Ó, dehogynem!
- De nem ismer!
- De bizony, jól ismerem! Több száz éve ismerjük már egymást! Ha most megpróbálnám kirágni a szemgolyóját az üregéből, meg tudna-e állítani, mielőtt megvakítanám?
- Megpróbálnám.
- Ez a beszéd!
süti beállítások módosítása