Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Kampánycsendőrség

2010. április 10. - bs395

Kampánycsendet sérteni elsőre nagy bulinak tűnik – amíg le nem csap a kampánycsendőrség! Simon a saját kárán tanulta meg ezt a leckét:

Persze ragályos. A visszaeső kampánycsend sértőket skót gárdistákkal vegzálják:

A kérdést pedig, hogy miért van egyáltalán kampánycsend, nem szabad feltenni, különben úgy jársz, mint Bandy:

Befogott füllel

Tettem egy felelőtlen ígéretet: azt mondtam, hogy aki hajlandónak és képesnek mutatkozik a közüzemi és közszolgáltatási díjak átrendezésével könnyíteni a magyar háztartások helyzetén, arra fogok szavazni.

Gréczy elég egyértelművé tette, hogy ez a párt nem az MSZP. A Jobbik programjához a jó ég tudja, honnan, miből lenne pénz. Az LMP per pillanat kevés ehhez. Az MDF-ről nem beszélünk. Maradt gyakorlatilag a Fidesz.

Akkor is ők maradnak, ha befogott füllel kellett mantráznom az ígéretemet. Akkor is, ha Kubatov, akkor is, ha Pelczné, Pintér, Semjén vagy a keresztény kurzus. Akkor is, ha a választókörzeti jelöltet van szerencsém 16 éve ismerni, és ha a bemutatkozó honlapon nem teszik ki a képét, akkor a szövegből nem ismerem meg (pedig amilyennek ismertem, még direkt örültem is, hogy ő indul).

Akkor is, ha előéletem, hátterem a Jobbikra predesztinálna (a jelölt, a kampányfőnök, az aktivisták mind fiatalkori cimborák).

Akkor is, ha a hátam közepére nem kívánom az egypárti kétharmadot, és ott lebeg, hogy négy év múlva a most otthonmaradók le fogják szavazni a következő kormányt, mert nincsenek szövetségesei.

Szarnak a pofon vagy nekem a plafon.

Földönfutás

„Ha a Fidesz alakít kormányt, a külföldiek itt soha termőföldet nem fognak vásárolni, akárhogy is döntsenek Brüsszelben, jelentette ki Orbán Viktor Hajdúböszörményben a Magosz nagygyűlésén.”

1. Miért akar a külföldi magyar földet venni?
a. Mert szent.
b. Mert olcsó.

2. Miért akarja a magyar gazda külföldinek eladni a földjét?
a. Mert megfertőzte a neoliberális métely.
b. Mert nincs rá pénze.

3. Mitől lesz a magyar föld drága, és mitől tudja majd a magyar gazda megvenni?
a. Imából.
b. Hitelből.

4. Hogyan fogja kitermelni a hitelt?
a. Szent akarattal.
b. Fejlesztési támogatással.

5. Mennyiben különbözik a „védjük meg a magatehetetlen gazdákat” mozgalom a gyurcsányi merjünk kicsik lenni, vagy az SZDSZ-féle etnikai/vallási/szexuálisorientációs kisebbségek gyengeségét feltételező hozzáállástól?
a. Ég és föld.
b. Hasonlít.

Nekem meg a jó édes anyámat.

süti beállítások módosítása