Lajos beszélt. Azt mondta az LMP-ről, hogy kommunisták, mert – és itt jön a lényeg – amazok azt állították, hogy „a neoliberális világrend megbukott.” Nekem most vagy elfelejtek szólni, vagy az lehet még, hogy azért nem érzékelem én ezt a bukását annak a csúnya neoliberális világrendnek, mert – kapaszkodni tessék csíkos zászlóba, négyméteres szabadtéri feszületbe és most már bajuszba is – soha nem is volt neoliberális világrend!

Sőt, tovább megyek: olyan, hogy világrend se volt még soha se nem! Kapitalizmus van most mindenhol? Nem. Volt valaha mindenhol kapitalizmus? Nem. Az a kapitalizmus nevű dolog még a kommunizmussal együtt se tudta lefedni az egész világot! Persze, megpróbálták külön-külön is, de a világ szerencsénkre nem úgy működik, hogy ellenállás nélkül tűri a homogenizációt.

Szóval mielőtt valaki – LMP, Bokros, akárki – világrendet emlegetne, utazzon is egy keveset abban a világban, ahova azt a rendet gondolja, hátha meglepődik.

Izé. Mi intézni szoktunk nekik valami nyugis állást. Táncsics Alapítvány, ELTE gazdasági bizottság, EIT, Brüsszel, utazó nagykövet, ilyenek. Vagy adunk nekik sokmilliós végkielégítést, esetleg tanácsadói/beszállítói szerződést.

Rossz vagyok, mert rosszra gondolok.

- Mondtam neked, Irén, jó dolog ez a társasutazás!
- Jajj, Matild, ne gyere megint ezzel! Azt mondták, a termálba visznek minket, e helyett hallgathatjuk a hülye beszédeiket a szélben! Tudod, hogy milyen az a reumámnak!
- Irénkém, te mindig csak aggódsz! Hát hol a kalandvágy, az izgalom, a spontaneitás? Különbusszal megyünk, rendőri felvezetéssel, mint valami államelnök!
- Ja, mert félnek, hogy különben leugrom menet közben, és nem lesz, aki tapsikoljon. A rossebbet védenek ezek minket, vigyáznak, meg ne lépjünk!
- Ugyan, ne mond, hogy az az Attila gyerek neked nem dobogtatja meg a szíved! Úgy hasonlít az egyik kis unokámra!
- Amelyik tanácselnök volt, csak vége lett a rendszernek?
- Arra, arra.
- Hát, nem egy Feri. Látod, a Feriért eljönnék magamtól is, nem kéne itt villogniuk az ébereknek.
- Lesz még Feri, ne izgulj már annyit, csak most altatják, nehogy ellopják az ötleteit!
- Matild, látod, régen ilyen nem lehetett volna! Egy párt volt csak, rend volt, az ember tudta, mi merre hány méter! Most meg a kis lányunokám udvarlója ilyen sávos pólóban csapja neki a szelet, az idióta fiamék meg hagyják.
- Hát igen, régen minden jobb volt.

Lesz-e móka, nem lesz-e (ha eső lesz, nem lesz, ha nem lesz, lesz), nem tudom, de azt tudom, hogy fel kéne dobni már egy kicsit a koreográfiát. Székházat már foglaltunk, tankot már loptunk, mi maradt még? Ötlet?

Vigyünk el egy Grippent egy körre! Nem fogja a vízágyú, nehezen lehet beszorítani a mellékutcákba, és azért valljuk be: Grippent lopni odabasz. Egyetlen hibája, hogy kis ország vagyunk, úgyhogy sokat nem lehet vele egyenesen menni, a Felvidéket elfoglalni meg egy gép mégiscsak kevés.

Térítsünk el egy villamost! Eddig csak rugdaltuk, de milyen szemeket meresztene a BKV, ha közölnénk a sofőrrel, itt forduljon be balra! Ha megcsinálták volna rendesen a vonalakat, a 6-ossal mehetnénk körbe-körbe, elöl a forradalmárok, hátul a katasztrófaturisták, és a forgatócsoportoknak is könnyebb lenne kiszámítani, hol történik a következő esemény, hogy a vidéki tévénézőket se hagyjuk ki az élményből. Hátránya, hogy nem lehet vele behajtani a Parlamentbe.

Vagy: szerezzünk egy atom tengeralattjárót! Mekkora flash! Be se kéne festeni sárgára, úgyis mindenki tudná, nem magunktól jött ránk az ihlet! Tudom, tudom, nem nagyon van hol vagánykodni vele kis hazánkban, de ha felrakjuk egy kamionra, vihetnénk mindenfelé, elrettentésül. Vagy kitehetnénk a Balaton közepére, mint egy mesterséges szigetet, kikiáltjuk a királyságot/köztársaságot/amitakartok, és aki partra akar szállni, azt megtorpedózzuk! Hátránya, hogy ha leolvad a reaktor, akkor vége a forradalomnak.