Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Aszfaltparaszt

2009. november 22. - bs395

Az zenéről, annak is az urbánus ágairól, de nem mindről.

Aki a gépi zenét nem érti, nem érzi, az le is nézi egyben. Jobb esetben is zsákutcának, elfajzásnak, tömegterméknek tekinti, nem az élet ünneplésének, mint ahogy a fűszál nő ki a betonlapok rései közül, nem az emberi szellem és lélek diadalának, hanem elvesztésének. Pedig az ember abból építkezik, amije van, ahogy a tegzes lárva is azt építi bele a házába, amit talál: ha autóriasztók, szirénák, ütve fúrók és sercegő vezetékek közt nő fel, akkor ezekből a hangokból fog zenét csinálni; ha összeszerelő soron születik, hát mechanikusan fogja látni és hallani a világot. Nem lesz ettől kevésbé emberi, kevésbé természetes vagy organikus - kevésbé népi, ha úgy tetszik.

Tovább

A védtelen igazság

Hankiss Elemér jegyzettel jelentkezett az Indexen vagy egy hete, vagyis lehetett akár a múlt évszázadban is, azóta volt már Sajóbábony, avagy polgárháború kontrollált keretek között (apa, kezdődik?), és sok minden más. De mégis. Mert hibásnak és hiányosnak érzem a megállapításait. Külön kiemelés nélkül, különben idézném a nagy részét.

Kölcsönösség

Minden egyes forint elvételét csak akkor fogadja el az, akitől a „társadalmi igazságosság” jegyében elvétetik, ha azért „kap” valamit cserébe. Nagyon jó dolog a közösségi kockázatvállalás, ha oda-vissza hat, de jelenleg ez elég egyirányú.

Igazságosság

A társadalmi igazságosságot is csak és kizárólag a közösségi kockázatvállalás szemszögéből érzem helyesnek levezetni: egy társadalom elemi érdeke, hogy a lehetőségekkel és a képességekkel rendelkezők halmazainak a lehető legnagyobb közös metszete legyen – erre érdemes áldozni.

Védtelenség

Az államnak alapvető feladata az állampolgárainak a védelme: az állampolgár védelme más államoktól, az állampolgár védelme más állampolgároktól, és – s ez talán a legfontosabb – az állampolgár védelme magától az államtól. Azt, hogy az első két kategóriában államunk az utóbbi időben elég rosszul teljesít, láthattuk, de érdekes mód a harmadikat még mindig nem nagyon kérik számon a tömegek.

Szinkron

Ha a nép gazdagodik, természetesnek veszi, hogy az uralkodó elit is gazdagodik. Ám ha egy nép szegényedik, akkor az uralkodó elitnek nem hogy nem ildomos továbbra is gazdagodnia, hanem illik élen járnia az áldozathozatalban – lásd közösségi kockázatvállalás.

Arány

Hankiss írását főleg az önkéntes jótékonyságra hegyezi ki – de mit vár ott, ahol az állam az éves megtermelt javak nagyjából 50%-át beszedi, s az átlagos háztartás bevételeinek 35%-a különböző módon az államtól származik? Milyen plusz szerepvállalást szeretne ezek mellett az arányok mellett? Egyáltalán, miért nem az állami feladatok és az állam szerkezetének átalakítását kéri számon, miért az állampolgárt szapulja tovább?

New world, oder?

A Zeitgeist óta – amiről azóta az is kiderült, hogy még a tényszerűen visszakövethető csillagászati referenciák is hibásak voltak benne – ha lehet még nagyobb szkepszissel ülök neki a világméretű összeesküvés-elméletekről szóló filmeknek. A New World Order olyan témákat is érint, amiknél jogos az állampolgár kérdezhetnékje – Katrina (a Fema töketlenkedése), Waco (a rendvédelem töketlenkedése), a választott tisztségviselők nemtörődömsége, az információknak az éppen aktuális célnak való elferdítése, stb. -, ám mindezt leöntik vallási vagy politikai fundamentalizmussal, és esetenként egyenesen instabil, dezillúzióktól szenvedő emberekkel.

Tovább

Gasztrizmus

„A cigányok ugyanazt eszik, mint a magyarok. Vannak emberek, akik nem eszik a disznóhúst, de mi, cigányok, megesszük.” - Kállai Csaba országos cigányvajda Sajóbábonyban.

Erre mondhatná a főrabbi, hogy ők meg nem esznek sünbálót, ahogy a magyarok sem.

Vagyis:
- ha eszel disznót és sünt, cigány vagy.
- ha eszel disznót, de sünt nem, jobbikos vagy.
- ha nem eszel se disznót, se sünt, zsidó vagy.
- de ha nem eszel disznót, de sünt igen, akkor mi vagy?

Freddy Soto szegény ezt már nem érhette meg, ő biztos tudná.

Szupermen

„Az összevont adóalapba nem a munkáltató által ténylegesen fizetett társadalombiztosítási járulék, illetve egészségügyi hozzájárulás összege kerül be, csupán az összevont adóalapba tartozó jövedelemnek a társadalombiztosítási járulék, illetve egészségügyi hozzájárulás mértékével korrigált összege.”

Azért puha, hogy ne fájjon.

Remek találmány: az elmúlt 10 évben minden egyes alkalommal változtak az adó és járulékfizetési szabályok és számok, de eddig nem sikerült elérni, hogy egyetlen módosítással lehessen változtatni a teljes bérköltségen és a nettó fizetésen is.

Tiszteletem a bíráknak.

Il presidente

Kovács László? Mit tudunk róla?

Kovács László ért az energiaügyhöz. Vagy az adóügyekhez. Valamelyikhez.

Kovács László kitűnő példája az MSZP fiatalítási kísérletének.

Kovács László tesz is a népességfogyás ellen.

Kovács László Kovács Pisti barátja.

A H1N1 oltóanyagot Kovács László véréből szintetizálták.

Ezek után nyugodtan lehetne akár köztársasági elnök is.

süti beállítások módosítása