Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Államfelügyelet

2009. április 30. - bs395

Egy jól működő országnak elengedhetetlen feltétele az állam ellenőrzése, az állam nevében eljárók számon kérhetősége, felelősségre vonhatósága, hasonlók. Hogy a legkevésbé azok állnak a törvény felett, akik azt képviselik. Példamutatás, vagy mifene. Van itt minálunk ugyanis számos terület, ahova nem tudunk annyi pénzt rakni, hogy az szinte észrevehetetlenül el ne tűnjön. A három legismertebb a vasút, az egészségügy és az autópálya-építések. Ebből kettőre létre is hoztak egy-egy felügyeletet, majd a vasútét gyorsan meg is szüntették. Olyanokat mert mondani, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, ha egy cég átláthatatlanul működik, ha a szolgáltatások vásárlását elaprózzák, urambocsá volt vagy jelenlegi, vezető beosztású alkalmazottak többségi vagy kisebbségi tulajdonában lévő cégektől veszik azokat a piaci árnál drágábban.

Nem meglepő, hogy mennie kellett.

Tovább

Cenzúrát a gyomnak!

A poszt eredetileg hosszabb volt, de inkább csak ennyit hagynék meg belőle, a többiben több az érzelem. A meggyőzésről még azelőtt letettem, hogy nekiálltam blogolni, de ez még kikívánkozik a témában:

Ki lesznek majd húzva törvényileg a másokat komfortérzetükben sértő szavak a szövegből – Lendvai Ildikó kifejezetten rutinos ebben -, ám az értelmük, a mögöttes agenda megmaradnak: nem fogják kevésbé utálni a bűnösnéprétegeket és kevésbé kívánni sorsuk rosszabbodását attól, hogy nem mondhatják el egyértelműen, de legalább bejuthatnak a parlamentbe, és lehet majd mutogatni rájuk, terelve a figyelmet olyan dolgokról, hogy hova is folynak el a mindenféle pénzek, és ha már elfolynak, akkor miért nem csökken a bűnözés, miért silányul az oktatás, miért van még mindig telekorrumpálva az állam, és miért nincs elegendő bölcsőde. Ennél a törvénynél - ti. a holokauszttagadás büntetése - nagyobb szivességet a kormány talán nem is tehet a szélsőségeseknek: szalonképesítik a beszédeiket helyettük. Hajrá. Szavazzuk meg.

Amatőrpornó

Nem megy ez az SZDSZ-nek, egyre jobban nem megy. Először az országgyűlés elnökéhez fordulnak, hogy a Jobbikos jelölt OVB tagságának tegyen keresztbe, most meg az IRM vezetőjénél érdeklődnek a rendőrszakszervezetekről. Indulásként: a Jobbikot én nagyon nem szeretem, mert a nagy pártok által elhullajtott, és nem képviselt problémákon retorizálva szintén nem ajánlanak értelmes megoldásokat, és mellette fel-fel tűnik a cigányozás és a zsidózás is, ami eléggé taszító. Mindemellett a hajdan – úgy 20 éve - szépreményű SZDSZ amatőrségét nem lehet szó nélkül hagyni.

Tovább

Te hülye tasz!

A vasárnap esti megmondóműsorba belehallgatva ütötte meg a fülemet a TASZ nevének igen kreatív, allegórikus újrahasznosítása: aki a holokausztot tagadja, az egy tasz. Függetlenül attól, kicsoda-micsoda is a TASZ, és miket tett az elmúlt években – a teljesség igénye nélkül: állami cégvezetők juttatásainak nyilvánossá tétele, a parkolási pénzek nyilvánosságra hozása, a Grippen-ügylet ellentételezésének nyilvánossá tétele, és hasonló taszságokért küzdenek. Bizony, mert míg én pl. kiírom magamból, azt nagyrészt úgy hagyom, ők nem röstellnek bíróságra járni, hogy érdemi változás történjen.

Tovább
süti beállítások módosítása