Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Rosszhiszemű kérdés részemről

2009. április 25. - bs395
Oszkó Péter friss pénzügyminiszter exklúzív interjúja:

Index: Viszont négy napja politikussá lett, és felkészülhet a támadásokra, amelyek egy része okkal felmerülő kritika. Az ön által eddig irányított céget – a Postabank egykori könyvvizsgálójaként – harmincmilliárd forintos kártérítésre perli az állam, és ebben a perben a most már ön által irányított PM a felperes.

Oszkó: A Postabank-ügy a lehető legszigorúbb kezelés alá kell essen a minisztériumban, de ez eddig is így volt, nem lesz változás.

Index: Azért tudathasasádos állapot lehet, hogy eddigi pozíciójában eszével is szívével is az állami kereset alaptalanságát kellett vallania, most meg az ellenkezőjét.

Oszkó: Ez így van, és az állam ezután is minden jogorvoslati lehetősséggel élni fog igénye érvényesítése érdekében.

Index: És a PM, az ön által irányított szakmai stáb is mindent megtesz majd, hogy a volt cégét a bíróság elmarasztalja.

Oszkó: Ahogy eddig is minden megtett.

És most leszek rosszhiszemű:

A könyvvizsgálók közül a Deloitte nem felelős a Postabank kilencvenes évekbeli vagyonvesztéséért, mondta ki az ítélőtábla.

Bíró úr, nincs több kérdésem.

Kéremkapcsoljaki.

Erkölcscsősz

Azt olvasom, hogy a „rám még száz év múlva is emlékezni fognak” álláspont az ateista és materialista. Szerintem meg celeb álláspont. Ilyet az mond, aki vagy elégedetlen az életével, másokat hibáztat, vagy fél attól, ami a halál után vár rá. De miért félne? És mitől? Mivel az ateistáknak és a materialistáknak nincs erkölcsük, idéznék egy filmből, az amerikai igazságügyi miniszter és az FBI igazgatója közötti párbeszéd egy részletét, amikor is az igazgató felfedi a miniszter előtt cselekedeteinek a hátterét:

Tovább

Beszorzod a reciprokával

Oszkó Péter pénzügyminiszter korábban a Deloitte magyarországi vezetőjeként a Posta-bank ügyben az állammal szemben védelmezte egy perben az álláspontját, most pedig fordítva fog tenni, ízekre fogja szedni a Deloitte-ot, hiszen nála jobban kevés ember van tisztában az eseményekkel.

Bajnai Gordon miniszterelnök korábban a Wallis élén a pénzügyminiszterhez hasonlóan teljesen helyénvalónak találta, hogy különböző offshore cégeken keresztül – khmm – adóoptimalizálja a bevételeit, de most majd jól küzd ellenük ő is.

Hülye kérdések: ha Oszkó eddig is tudta, amit tudott, miért nem mondta azt még a Deloitte élén, hogy gyerekek, elbasztuk, kifizetjük, picit szégyelljük magunkat, majd megyünk tovább? És most ugye biztos nagyon meg fogja lépni?

Ha Bajnai eddig is tisztában volt vele, hogy az offshore cégek kvázi kárt okoznak a magyar gazdaságnak az által, hogy noha a közjavakból részesednek, ám az előírt hozzájárulást nem fizetik meg, akkor miért nem lépett fel már korábban ellenük, mondjuk miniszterként? Vagy urambocsá miért használta őket egyáltalán? Most világosodott csak meg?

Persze jobb később, mint soha. Rablóból lesz a legjobb pandúr – de csak a bitófa alatt. Itt viszont nem látni a bitófát sehol, szóval én szkeptikus vagyok, már csak a (fél)szuperbruttó miatt is.

Motoros huszár vágás

Legalábbis a kalkulátora! Új, égbeszökő SZJA átalakítás, egyszer csak majd, talán, esetleg, némi fűszerrel (lófaszhoz torma). Nekem volt egyszer egy álmom, ahol az állam nem nagyon szól bele, hogy a munkám mennyit is ér. Mert most nem csak úgy szól bele, hogy minimum mennyit ér – erősen érdekeltté téve, hogy ne is írjunk mást a papírra, a többiről meg, ugye, nem kell tudnia senkinek -, hanem úgy is, hogy ha megállapodunk egy céggel, hogy akkor én havi 200-ért rendezem a terepet az udvaron szellemi szabadfoglalkozásban, akkor az állam azt mondja, hogy igen ám, de az 260. Vagy 250. Fél évre, visszamenőleg, vagy csak jövőre, de teljesen. Vagyis nekem, mint porbafingó kis piaci szereplőnek az áram az éppen aktuális szájcsépléstől függ.

Most ugye jövőre az leszen, hogy kitolják az alsó sávhatárt 4 vagy 5 millióig (burzsuj alert: az 5 millió éves(!) bruttó(!) forintban(!) az már szolidaritási adó köteles), lecsökkentik az alsó százalékot 15-re vagy 17-re (cseheknél 15, azt csá, nincs sávolgatás, meg különadóztatás, csak hogy ne harmadik sávnak hívjuk, hátha nem veszi észre senki), felette 33-ra vagy 35-re, emelkedik az Áfa meg a jövedéki, nem lesz eho, de lesz szuperbruttó. Mielőtt hallelujáznánk: csehül lesz az a szuperbruttó. Nem az lesz, hogy ráírjuk a papírra, hogy mi a megállapodás a munkáltató és a munkavállaló között, azt az állam meg von a papírra írt számból, amit és ahogy tud, hanem az, hogy magasabb adóalapból fogjuk levonni azt az adót, de a papírra továbbra is csak a bruttó kerül rá, és továbbra is az állam mondja meg, mennyi is van a bérköltségből azon felül.

Tovább
süti beállítások módosítása