Agitprop sorozatunk következő darabjában a párostánc alapjaiból szeretnénk ízelítőt adni. Felkérném az MSZP-t és a Fidesz-t, hogy álljanak ki középre, a polgárokat – vagy lakosságot, egyelőre nem tudni, melyikből van több – pedig arra, hogy húzódjanak kissé széjjelebb. Köszönöm. Akkor kezdjük is!

Medgyessy Péter egy elegáns figurával kerül Orbán Viktor elé, a mellényén fityegő becsületrend kifejezetten klasszikus-elegáns hatást kelt, de ó ne, levette az ingét! Gyurcsány jobbról előzi mindkettőt, tisztára olyan, mint a Viktor, csak magasabb! De a Fideszt se kell félteni, baloldalon piruettezik, ám megbotlik, és az MSZP dupláz!

Ferenc jobboldalt lohol, kissé öles léptekkel, darabosan, nem ezt vártuk volna tőle, de közben Viktor beéri balról, és elébe vág egy népszavazással – váratlan mozdulat, a zsűri később még lepontozhatja. Orbán két kézzel védi a munkahelyeket, a családokat, és az otthonokat, hogy ne a zemberek fizessék meg, a nézőtéren heves taps.

Gyurcsány immár egymaga húzza magával a pártot, mintha az MSZP nem bírná a lépést, fáradtnak tűnnek, és igen, Ferenc elhasal! Helyére gyorsan Bajnai Gordon ugrik, Lendvai Ildikóval kézenfogva, és most ők védik a munkahelyeket, a családokat és az otthonokat a világválságtól! Meglepő fordulat, ahogy két oldalról előzik Orbán Viktort, mit tud ezzel kezdeni a Fidesz?

Kedves nézőink, egyelőre úgy néz ki, hogy az MSZP védi a közönséget a válságtól, a Fidesz meg az MSZP-től, és előrehozott értékelést követelnek. Most egy kis reklámszünet a Hősök terén, de maradjanak velünk, izgalmas lehet még a folytatás!

* * *

Én mellékesen csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ha mindenki gőzerővel védi a családokat, a munkahelyeket meg az otthonokat, akkor nekünk, a családoknak/dolgozóknak/lakás és háztulajdonosoknak miért nem jobb? Vagy vannak olyan családok/dolgozók/háztulajok, akiknek jobb, csak azok nem mi vagyunk? És mennyi közülük a Fideszes meg az MSZP-s?

„Mindenki, aki a minimálbér tízszeresét meghaladó összeget, mintegy bruttó hétszázezer forintot keres, az ezen felüli részről mondjon le, vagy fizesse be a szegények javára, közhasznú célokra, javasolja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).”

Amikor eddig jutottam reflexből heves anyázásra nyílt a szám (aztán később tovább olvastam, de úgy se lett sokkal jobb a helyzet). Ha csak eddig nézzük, akkor elfelejtünk pár apró dolgot, kezdve onnan, hogy a minimálbér tízszeresének a bruttója ötszörös nettó fizetést jelent, vagyis öt darab minimálbér eltűnt az éterben. Persze nem az éterben, hanem a „progresszív” adózásban, ami adójóváírás révén a munkavállaló oldalán gyakorlatilag nulláról indul. Az éterben átalakul un. szociális transzferekké: ha az államot szolgáltató államnak tekintenénk, akkor egy adott szolgáltatásnak adott ára lenne, vagyis mindenki havonta összegre ugyanannyi adót fizetne, ám ez – nagyon helyesen – nem így van. Ha az államot kockázatközösségként néznénk, akkor havonta mindenki ugyanakkora „biztosítási díjat” fizetne be, amiből a „károsultakat” (az adott szolgáltatást éppen igénybe vevőket) fizetjük, ám – még mindig nagyon helyesen – nem így van. Ha az államot úgy néznénk, hogy mindenki ugyanakkora arányban járulna hozzá a fenntartásához – kb. egykulcsos jövedelemadó -, az egész igazságos lenne, hiszen akinek nagyobb vagyona van, azt nagyobb mértékben is védi az állam – de nem így van, és ez már annyira nem jó. Mert – ahogy a fenti példa, vagyis az öt minimálbér deficit is mutatja – mindezek helyett azt tesszük, hogy egyre emelkedő arányban drágítjuk az államot, és az államon keresztül azokat a piaci termékeket is, amiknek az előállítói állami transzferben részesülnek – és ezt emelné tovább a PDSZ elnöke, amikor az elhibázott koncepciójú minimálbér mellé szeretné beemelni a válságra való tekintettel a maximálbér(?) fogalmát is.

Mi a közös Bajnai és Bokros csomagjában? Már a nyilvánvalókon kívül, hogy mind a kettő fenntarthatatlan államháztartási környezetben született, mind a kettő elég erősen vágta/vágná a füvet, és a többi. Hát hogy egyik se az MSZP-é! Olyannyira nem, hogy azóta Orbán Viktor még Horn Gyuláról is kezd egyre szebb emlékeket őrizni (és jól elférnek a fejében Antall Józsefről dédelgetett képével – bár ki tudja, lehet, néha összevitatkoznak, és olyankor Viktor elkezd nyilatkozni). Mert egy dolgot nem szabad: elvinni a balhét, nyilvánosan.

Az a vicc, hogy ne lopj/csalj/hazudj, mert az állam nem szereti a konkurenciát, megvan? Akkor ezt most pörgesd tovább: ne jótékonykodjál itt nekünk, mert… izé. Csak. Másra kell most a pénz. Lelépési díjakra, ilyenekre (ha marad, akkor finanszírozunk belőle adósságszolgálatot is, de prémiumból nem lehet hiány – ne legyen igazam). Ülök és nézek értetlenül, hogy akkor most mi van: az állam nem szereti az önkénteseket? Ne tessék itt szervezkedni, minden a legnagyobb kontrol alatt. Mocorogsz? Oké, akkor a közcélú adományok adókedvezményeit eltöröljük. Meg úgy is világválság van. Tudom, én reagálom túl a dolgot (még talán helyből nekifutással túl is toltam), és az okok sokkal profánabbak – és kevésbé gonoszak - is lehetnek, de vegyük végig az én verziómat.

Történt, hogy államunk a megtermelt éves vagyonnak kb. a felét beszedi (egyénenként változó, nullától 70%-ig), levon ezt-azt működési költségre, finanszíroz egy adag beruházást – na azokban is sok köszönet van: kifizetetlen alvállalkozók, feketén dolgoztatott munkások, túlszámlázás, haveri megrendelések, megbugázott beszerzések, stb. -, nyújt közszolgáltatásokat, amik miatt mindig panaszkodunk, a maradékot pedig újraelosztja, hogy a segítségre szorulókon segítsen. Ez utóbbira az éves bevételének 14%-át tervezi elkölteni (ebben a különböző nyugellátások nincsenek benne), vagyis az éves megtermelt vagyon 7%-át. Másképpen: egy átlagos hónapban két napot az elesettekért dolgozol.

Elérkeztünk volna a végéhez (ami igazából a közepe)? Most akkor tényleg Bajnai, vagy még mindig nem tudják, hogy akkor egyáltalán tárgyalnak-e valamiről, vagy csak az ingyen pizza miatt azt hitték, buli van? Hogy mi fojt itt az elmúlt héten, l’art pour l’art vagy commedia del’arte, döntse le mindenki maga, én az első fele hajlok, mert nem igazán tetszett, és a cirkusz még mindig olyan, hogy nem kérhetem vissza a pénzem, ha szar az előadás. Meglepett, hogy Gyurcsány bukta a pártelnökséget – vagy nem, lásd a zalaiak -, és az is, hogy az SZDSZ megint segget csinált a szájából – vagyis nem, ez annyira nem lepett meg. Szóval még nincs azért ez teljesen lefutva. Viszont kaptunk az arcunkba egy programkezdeményt, ami olyan lett, amilyenre vártunk, és így bebizonyíthatjuk, hogy füvet nyírni Bokros nélkül is tudunk.

Az egyeztetési-megélhetési vergődést meghagynám most már azoknak, akik szerintük a valóságot látják, és inkább az érdemi – ti. a program – kapcsán fejteném ki az újdonsült dilemmámat, ami nem is annyira új, és bőven belefér, hogy egyelőre teljesen fölösleges aggódok, de hátha. A dilemma fölöttébb hasonlít annak a nyugdíj előtt álló állampolgárnak a dilemmájára, aki bevezetése óta fizette a 13. havi nyugdíj miatt megemelkedett terheket abban a hitben, hogy ezért cserébe ő is hasonló juttatásban részesülhet majd, ám az ígéret kapujában nem egyszerűen becsukták előtte a kasszát, hanem még a kezére is rácsaptak: ő már nem kap, de aki eddig kapott, az ezután is fog. Hozom fel mindezt a szocpol lehetséges megszüntetése kapcsán.