A nem szeretem, illetve a nem tetszik nem kéne, hogy büntetőjogi kategóriák legyenek. Mélyen liberális demokráciánkban pont a liberális alapokat hagyjuk figyelmen kívül, úgy is mint a kölcsönösség elvét: ha valaki a szólás szabadsága mellett kardoskodik, akkor bizony olyan vélemények kinyilvánításának a szabadságáért is küzd, amik nem fognak tetszeni neki. Attól még, hogy egy vélemény szalonképtelen, ostoba, vagy éppen hazug, még nem betiltandó. Az ilyen törekvések a "tiltsuk be az emberi hülyeséget" irányvonalat képviselik, ám csak a szőnyeg alá söprik, hisz amiről nem tudunk, az nem fáj. Majd becsukjuk a szemünk, akkor nem látnak ők se minket. A mások bántalmazására való bátorítás viszont az: a gyújtsuk fel, verjük meg, akasszuk fel buzdítások már büntetendők (a tettek nem különben) - a többi csak megvetendő.

Engem jobban aggaszt a jog effajta alkalmazása, mint az, hogy ha a szélsőségesek kerülnének hatalomra, menten bevezetnék a cenzúrát és a másként gondolkodók vegzálását. Nem azért aggaszt jobban, mert engem is fenyegetne a betiltás, vagy mert egy igencsak esetleges szélsőséges hatalomátvétel után arany életem lenne, hanem mert ezek a megnyilvánulások a rendszer hibáit jelzik, ott keletkeznek, ahol probléma van. Ha betiltjuk a tüneteket, attól az okok még megmaradnak. Ennyi erővel betilthatnánk a problémákat élből: mostantól csak jó híreket akarunk hallani, a rémhírterjesztő-felforgató elemeket pedig betiltjuk (volt már ilyen). Inkább az okok, a hibák kijavításán dolgoznának ekkora elánnal a hatalom és a kisebbségek képviselői, és a szélsőségesek megmaradnának annak, aminek eredetileg létrejöttek: a társadalom elmegyógyintézetének.

Egy embert nem tudsz úgy betörni, mint egy kutyát, vagy egy lovat: minél inkább ütöd, annál inkább ellenáll. Ahhoz, hogy megtörd az akaratát, az elméjét kell összezúznod. Azt gondoljuk, hogy lehet méltósággal harcolni, hogy méltósággal is lehet ölni. Ez abszurd. Érzéstelenített. Ki kell zárnod ezt a gondolatot, a gyilkosság véres borzalmát át kell élned. Mutasd meg, milyen mocskos, rémes megölni egy másik embert - és mutasd, hogy élvezed. Kínozd meg a sebesülteket, végezd ki a kegyelemért könyörgőket, égesd el őket elevenen! Zavard őket bele a sűrűjébe, semmisítsd meg az emberről alkotott képüket, és te leszel a személyes szörnyetegük - minél jobban félnek tőled, annál erősebb leszel. De sose feledd: ez az egész csak póz. Kirakat. Mint amikor a gorilla a mellkasát döngeti. Ha elveszel ebben a pózban, akkor te magad leszel a szörnyeteg, és elsorvadsz, nem leszel többé ember - ez pedig végzetes.

Görögországban égnek az utcák. Állítólag anarchisták, meg bátor forradalmárok. Most akkor vagy én tévedek, vagy ők, de hogy nem ugyanarról beszélünk, az ziher. Forradalmárkodni, gyújtogatni, randalírozni, pláne robbantgatni nem épp anarchista vonás, legalábbis szerintem. A magántulajdon, a voluntarizmus és a felelősségen alapuló szabadság ezekkel nagyon nem fér össze. Ez nem anarchizmus, hanem káosz, és a kettő kurvára nem ugyanaz.

Közös tulajdont - állami vagyont - rongálni nem anarchizmus, hanem idiotizmus, méghozzá a súlyosabb fajtából, azt ugyanis ki kell fizetni, nem pedig csak leszüretelni a fáról. Ha szarban van a költségvetés, akkor nem értem, miért az a megoldás rá, hogy még szarabb helyzetbe hozzuk.

Magántulajdont rongálni nem anarchizmus, hanem vandalizmus (a totalitárius rendszerek állami vandalizmusra épülnek tulajdonképpen). A saját magántulajdonhoz való jog követelésének elengedhetetlen tartozéka, hogy ezt a jogot másoknak is megadjuk, ahogy a védelmének jogát is.

Forradalmat kirobbantani nem anarchizmus, mert elveszik az egyéni felelősség, felelősség nélkül pedig nincs szabadság sem. Kicsit vicces nagyobb szabadságot követelni úgy, hogy közben pont lemondunk róla, és eszünkbe se jutnak a következmények.

Végezetül robbantgatni nem anarchizmus, hanem terrorizmus. Pont.

Az államszocializmus malmai lassan őrölnek, de most már miniszterelnökünkhöz is eljutott az a felismerés, hogy a válság az egyben lehetőség is lehet akár. Most mond. De csak az után, hogy nézzük vissza, mit is hozott ki a beszédkikerülős válságból – semmit. Azt mondta, hogy márpedig ő aztán úgy szembe megy a tsz-elnök platformmal, hogy azt se tudják, merre bújtassák a pénzt meg a rokonokat és üzletfeleket, ehhez képest némi ámokfutás után maradt minden a régiben. Miért pont most húzna elő bármi értelmeset vagy újszerűt a tarsolyából a helyzet megoldására? Gyanítható, hogy ugyanazt tervezi, amit eddig.