Mi a természetes állapota a medvének? Vagy az embernek? Mitől inorganikus bármi, ami egy vagy több létező dologból következik? Helyes-e eltávolodni a ciklikusságtól, fenntartható-e az ember környezeti autonómiája? És akkor most az állatkertben a ketrecben vannak az emberek, vagy a ketrecen kívüliek az emberek?

Chuck Jones zseniális rendezésében a Medve, aki egyáltalán nem is volt medve:

Gyerekmese a társadalmi nyomás és az egyén döntéseinek szembenállásáról, amikor az a társadalmon kívüli körülmények nyomása alá kerül, megfűszerezve a jó öreg autoritással, ami ha kívülről érkezik, nem kicsit tévútra viszi az egyént.

Aranyos :-).

Megvan az új gép, mennek rajta a cuccok, megyek vissza beláthatatlan ideig véres-gyilkolós virtuális feszültséglevezetni - tulajdonképp ez volt az eredeti hobbim, a blog a pótcselekvés :-).

A letudandó lista elég hosszú, ami azt jelenti, hogy mostantól szaggatottabb lesz az elmebaj folyama ezeken a hasábokon. Tervbe vannak véve hosszabb posztok, de ha valamilyen hír felnyomja a cukrom, kieresztem itt is.

Szóval stay tuned, és köszönök mindent. De komolyan.

Lőni mentem, majd jövök.

Az Alkotmánybíróság szerint a szerzett jogok, mint a járadékjogosultság, a magántulajdonnal egyenlő védelmet élveznek. A magántulajdont az állam csak a közjó aránytalan sérülése esetén sértheti, ám magyarázatuk szerint ebbe az is beletartozik, ha a társadalombiztosítási rendszer finanszírozhatósága kerül veszélybe. Ennek a politikusokban és az emberekben való tudatosítására ezek szerint az kell, hogy a taláros testület elfenekelje őket. De most komolyan: mióta pofáznak róla mindenféle szakma és szervezet képviselői, hogy a jelenlegi egy erősen fenntarthatatlan struktúra? Vagy akkor most az van, hogy az Alkotmánybíróság is a nyugdíjasok vesztét akarja, ugye?