El van döntve, október 28-ig fel kell újítani a számítástechnikát odahaza. A folyamatos mesterséges avultatásnak köszönhetően már így is legalább egy évvel le vagyok maradva, de most nincs mese, kell az a nyüves dx10 (meg Vista... brrrr...).

Az eddig megjelent művek közül, amiknek erre lenne szüksége, már így is jó pár heveny nyálcsorgatásra késztetett, de ami most jön, az muszáj. Fallout 3. És a dátum hivatalos. Bár a Gamebyro engine futtatásához állítólag elég lenne a jelenlegi kártya, sose lehessen tudni, nagyon nem szeretnék ott ülni, és egy kellemetlen párbeszédablakkal társalogni, miszerint ehhez én kevés vagyok, játék helyett mennyek inkább boltba, aztán jöjjek megint.

Az van, hogy az igazság tekintetében sose látott választási gazdagsággal rendelkezünk, és mindegyikre épül egy-egy szolgáltató iparág. Csoportosulunk, kicsibe és nagyba, és aki kívül marad, nos, az judeobolsevistakapitalistaglobalistaballibaufklérerhazaárulónácifasiszta.

Hozunk mindenféle indokokat - ideológiákat, elveket, eszméket, hagyományokat - alátámasztásul, hogy a mi csoportunk uralma az miért is nem önkényuralom, miért nem zsarnokság, miért és mitől jó és nemes, ami persze azt implikálja, hogy minden más rossz és nemtelen.

A munkáltatói TB járulék csökkentés kapcsán gondoltam futok egy kört megint a szuperbruttó körül. A tomboló amerikai elnökválasztás republikánus konvencióján éltek egy remek hasonlattal, hogy a cégek adóinak az emelése olyan, hogy azt mondjuk a dolgozóknak, hogy most a vödör másik feléből merjük ki a vizet. Ugyanezt a visszásságot idézi elő, hogy a bérköltség nem egységes, névleg megoszlik a munkáltató és a munkavállaló között.

Az a tervezet, hogy 5+5 százalékponttal csökkenne a járulék havi bruttó 140 ezer forintos fizetésig, jó ötletnek tűnhet, mert visz némi progresszivitást a járulékfizetésbe is - már ha ez a cél -, de nem eleget (innen lehet sejteni, hogy nem ez a célja). Mivel a cég és az alkalmazott közötti szerződés a bruttó bért rögzíti, így a cég fix, kalkulálható bérköltségként csak azzal tud számolni. A tervezet esetleges bevezetésekor az a naiv cél vezérli az íróját, hogy ezáltal - mivel a teljes, tényleges bérköltség csökken - nő az alkalmazotti bejelentett bruttó bér, csökkennek az árak a csökkenő költségek miatt, a forgalom és a forgalmi adó volumene nő, a cégek visszafizetik hiteleiket, fejlesztéseket, beruházásokat eszközölnek, tartalékot képeznek. Ha így nézzük, a terv messze nem éri el a célját.

Egyelőre még nem tudni, kell-e komolyan gondolkodni, hogy megegyezünk-e, vagy sem, de a Portfolio csapata elkészítette azt a görbét, amit minden magyar állampolgárnak be kéne magolnia, és minden iskolában tanítani kéne. Ez a marginális SZJA görbéje. Gyönyörűen nyomon lehet követni rajta, hogy mettől-meddig nem éri meg egy munkáltatónak legálisan fizetést emelni az alkalmazottnak. Ahol az a púp található az elején némi meredek felívelés után, ott az un. szürke zóna közepe. Előtte és utána is vannak szakaszok, ahol még mindig jobban jár mindkét résztvevő, ha adót és járulékot csalnak.

Gyurcsány dolgozatának egyik fő kommunikációs hangsúlya, hogy a gazdaság fehéredéséből számítanak plusz adóbevételre. Ezt két módon próbálják elérni: fokozott adó- és munkaügyi ellenőrzések, magasabb bírságokkal karöltve, bizonylatolási fegyelem erősítése és a kézpénzforgalom korlátozása az egyik oldalról, a másik fele pedig - mert a büntetéseket nem árt ellensúlyozni a jó magatartásért járó jutalommal - járulékcsökkentés és az alsó SZJA kulcs sáveltolása.

Kössük össze tengereinket hajózható csatornával! Ássunk egy barom nagy árkot az Adriai és a Fekete tengerek közé! Árokásóink már vannak, szóval csak lapát kell - kicsit analóg az Office Space magyar fordításával, ahol a hatékonysági tanácsadók sorolják a neveket, és kuncogva megjegyzik, hogy "Semmire se jó! Lapát!", amit úgy is értelmezhetnénk, hogy politikai, értelmiségi, közéleti semmire se jó embereinknek lapátot adnánk a kezükbe, és ténylegesen árkot áshatnának!

Ez fellendítené az országot! Nem a Gyurcsány program, az SZDSZ toporgás, vagy Magyar Gárda kell ide, hanem egy szép, nagy szántás kelettől nyugatig (vagy fordítva, pártállástól függően).

Megasztár megint! Jeeee! Be kell vallanom férfiasan, én a Megasztár selejtezőket - vagy válogatót, mittomén hogy hívják - imádom. Sírva röhögés, de komolyan. És még csak az se érdekel, hogy közben élveteg, élhetetlen, faszirig gyáva köcsög vagyok, ők úgy se látják.

Kedves lányok és fiúk, vidámságom forrásai: nem tudtok énekelni! Én se tudok (és akkor még finom voltam), viszont nem is hiszem magamról, hogy de! Nem baj ám, ha nem megy, annyi minden más van még, amiben sikeresek lehettek: Schwarzenegger se tud énekelni, mégis milyen izmos volt! Most meg kormányzó, azám!

Most volt meg az Aktív helyett a Napló a tévében, biztos fel lesz majd töltve valahova.

Ez volt az az eset, ahol a bácsi - megelégedve, hogy egyes kedves falubelijei kilopták már a szemét is, például mázsás hízót, amit egyedül, hirtelen felindulásból legendásan nehéz - fogott egy drótot, és az uborkasorok köré, a föld fölött harminc centivel kifeszítette, este áramot vezetett bele, reggel meg kikapcsolta, plusz elhíresztelte a faluban, hogy mi az új helyzet.

Ettől függetlenül falubelijei - felturbózva némi segélyen vett irodalommal - úgy döntöttek, hogy ők akkor is elvinnének egy sor uborkát, ám az irodalom súlya alatt görnyedve nem tudták átlépni a drótot, s egyikük ott maradt holtan.