Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Stop

2008. május 18. - bs395

Tegnap hazafelé a sztrádán felvettem két stoppost.
Életemben eddig egyszer stoppoltam.
Vonattal mentem a Balatonra, késő délután.
A vonat megállt, és állt, és állt, kb. kéthelységnyire onnan, ahova menni akartam.

Mikor meguntam, megkerestem a kallert (el volt bújva jól), és megkérdeztem, hogy mizu. Közölte, hogy pár száz méterrel előttünk egy bátor ember úgy gondolta, hogy a lezárt félsorompókon keresztül szlalomozik, és ha közben mégis jön a vonat, hát kilinccsel megállítja. Jött. Sikerült neki, bár az elismerést már nem söpörhette be.

Tovább

Fölösleg

Olvasom, hogy az Unió vitázik a bioüzemanyagokat illetően.
Mert felelős, megfontolt emberek ülnek az Unióban is.

Élelmiszerellátási válság van a világon, és az első generációs bioüzemanyagok nagyrészt étkezési és takarmányozási, nagy keményítőtartalmú gabonákból készülnek a mérsékelt égövön. Ne lehessen tehát élelmiszer helyett üzemanyagot termelni! Jó, ne lehessen. Kocsi nélkül, ha szomorúan is, de elvan az ember, kaja nélkül már nehezen.

Tovább

Miért mondjon le a kormány?

Demján Sándor szerint azért, mert nem fognak reformokat csinálni, pedig kellenének.
Demján Sándor szerint már három éve is ugyanazt kellett volna megcsinálni, mint amit most kellene.

Kanadával példálózik. Kanada leggazdagabb embere 2005-ben, az intejú készítésekor Ken Thomson volt, a 2006-ban elhunyt médiamogul. Magyarország leggazdagabb embere egyes összehasonlítások szerint Demján Sándor. Ken Thomson nem az állami privatizációban és az állami megrendelésekben találta meg eredeti tőkefelhalmozását, Demján Sándor igen.

Tovább

Flexibilizmus

Második rész - illetve harmadik-, amiben minden izmus lesz, akkor is, ha olyan nincs, vagy nem az, vagy még ránézésre is hülyén hangzik.

Volt nézeteltérésem a "konzervativizmus" képviselőivel, akikről aztán kiderült, hogy több megnevezésről van itt szó: skolaszticizmus képviselők, vagy tradicionalizmus, esetleg miszticizmus is bejátszik.

Fő ellenségük a "liberalizmus", az aufklérizmus, és a bigottizmus. Egyre inkább úgy látom, hogy mind maguk a kategóriák, mind a kategóriák, címkék puszta léte több, mint hátráltatja a diskurzust, érdekes kettősségeket okozva.

Tovább
süti beállítások módosítása