Before írta volt, hogy a magyar élsportnak befellegzett, nem kis részben köszönhetően a magyar sportpolitikának, mely tele van olyan multitalentumokkal, hogy a legtöbb ország sírva könyörög mindenféle diplomáciai csatornákon, hogy adjuk őket kölcsön, de mi nem adjuk.

Phelps még meg sem száradt a medencéből kifele jövet, máris dúsgazdag lett. El fog zsibbadni a csuklója a sok aláírásban, és kérnie kell még pár sportszatyrot, hogy hazavihesse a szponzori csekkeket. Biztos rajta lesz tejes meg müzlis dobozokon, lesz neki saját sportruházat kollekciója valamelyik nagy gyártónál, és megélhetésre valószínűleg soha többet nem kell költenie. Állnak mögötte ügynökök, politikusok, akik persze keresnek rajta, csakhogy közben a cirkusz valamennyi fellépője is egy picit jobban jár Phelpsel, mint nélküle.

Közben Cseh Lászlónak kiszúrjuk a szemét 60 millával. Forintban, ráadásul. Mellékzönge: ez úton is szeretnék gratulálni a teljesítményéhez, nem kis dolog a világ legjobb, nem hibrid úton direkt erre a célra tenyésztett úszójának lenni. De Cseh László nem fog Olaszországban Parmalatos dobozokról mosolyogni a kis lurkókra, nem lesz rajta a Nestlé legújabb ásványvizes palackjain Franciaországban, vagy a Mars müzliken a németeknél. Mert nem tudják, hogy kicsoda. Az utolsó magyar sportoló, akiről az átlagember a Lajtától nyugatra is nagy biztonsággal meg tudta mondani, hogy ki fia-borja, Puskás Ferenc volt. Közben meg a Szentkirályi ásványvizes üvegeken Luis Figo néz le ránk. Magyar világsiker, portugál ikon. Nem akarom én megmondani a derék szentkirályiaknak, hogy mire költsék a pénzüket. Nyilván azért őt választották, mert szeretnének elcsípni pár százalékot a nagyok forgalmából, az meg itt a határok között nem nagyon lehet, mert az Unió népességének nem adjuk még a két százalékát sem, vásárlóerőben pedig még ennél is lejjebb vagyunk. Azt akarom mondani, hogy a magyar sportdiplomácia és sportpolitika mondjon le. Testületileg.

Egy sportolónak az a dolga, hogy sportoljon. A politikusnak, diplomatának vele született ösztöne van, hogy saját jogukon sikeres emberekkel együtt fényképezkedjen, így hozva létre a termékkapcsolást a fejekben. Ugyanúgy termékként kezeli magát, a sportoló mellette csak reklámszínész. A politikusnak éppen ezért elemi érdeke, hogy legyenek saját jogukon sikeres emberek, akikhez dörgölőzni tud, különben beszűkül a reklámpiaca, és mehet vissza síró kisbabákat csókolgatni, meg árvízi kutyát menteni. A sportdiplomácia dolga, hogy a sikeres sportolókat reklámozza, támogassa, szponzorokat szerezzen nekik. Az élsport pedig a szponzoroktól függ. Egy sima futóversenyt se lehet már rendezni nélkülük, pedig ahhoz csak cipő kell, rajtszám, egy stopper, meg tetszés szerinti földdarab A és B pontok között. A magyar élsportnak azért fellegzett be, mert nincsenek szponzorai. Nem, nem olyanokra gondolok, hogy pöttyös a rudi, mert azt csak mi látjuk. Olyanokra gondolok, mint a Szentkirályi. Tudod, nemzetközi. Nagy pénz. Kedves magyar sportdiplomácia: ez a szint. Ezt kell megütni.

Ennek az eléréséhez nem elég az, hogy közpénzen, első osztályon kivisszük a családot Pekingbe, hogy a piacon bevásárolhassanak a szok kisz olcóból. Még az se segít, hogy beszólnak Kammerernek. (Kammerernek, baszki! Szekeres kartárs földig hajolva merje a tekintetét reá vetni, nemhogy csak úgy megszólítani! Pláne beszólni neki! Örüljön, hogy békés a srác, és nem kapott egy visszakezest az evező nyelével, pedig megérdemelte volna! De vissza a témához.) A szint megütéséhez dolgozni is kéne. Gondolkodni. Legelőször is felfogni, hogy mi is az a hierarchia, és az hogyan működik: van a főnök, és vannak a beosztottak - a sportvezető, és a sportolók. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a beosztott van ráutalva a főnökre, pedig ez pont fordítva van: egy úszó tud úszni a sportvezető nélkül is, de a sportvezetőnek nincs kit vezetnie - zsíros állami juttatásokért - úszók nélkül.

That's the discovery.

UPDATE: nem Szekeres mondta.
Más is volt ott, de ők meg nem is hallották.
Juhász például ott se volt.
A linkelt oldalon vagy egy linkelt részlet Kammerer eredeti interjújából. Have fun. Majd még jövünk.