Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical


Az rokkantokrul

2011. február 11. - bs395

Azért így, húsz év múltán annyira már nem bátor dolog belevágni, és most se azokat fogják ütni, akiket ütni kéne. A helyzet az elmúlt évszázadokban csak a címkék és a beszolgáltatott termény összetételében változott, meg a legalitásában. Elmesélem, hogyan működik egy messzi-messzi országban, Magyarországon ez az árnyék feudalizmus (hülyét kapnék, ha ezt az árnyék feudalizmust egy szóvivőtől hallanám vissza):

A rendszerváltáskor alapvetően háromféle ember lett rokkantnyugdíjas:
- aki nem tudott volna már elhelyezkedni, de még nem volt nyugdíjas.
- aki nem is akart elhelyezkedni (erre aztán iparág épült).
- aki nem tudott elhelyezkedni, pedig akart (erre is).

A harmadik verzió azért érdekes, mert ez kapja a legkisebb figyelmet a médiában, politikában és más közbeszédben: kis hazánk tele van olyan cégekkel, ami arra rendezkedtek be, hogy "támogatott" munkaerőt alkalmazzanak, így van ez a start kártyával, a megváltozott munkaképességűek után járó támogatásokkal, és az összes többivel. Aztán, ha már nem támogatott, mehet, amerre lát, amíg megint nem hoz egy kis kedvezményt.

Modern feudalizmus: ha egy kicsivel kevesebb bérre jelentem be, ha a támogatásából lenyúlok egy kicsit, akkor lehet, hogy egyénenként kis kár éri csak az államot, és hiába jönnek össze makroszinten százmilliárdok, mégse az a jellemző, hogy a minimálbéresek olyan jól élnének. A munkáltatójuk, na, az sok esetben igen. Lehet, hogy jobbágycsaládonként kis összeg jön csak össze, de 2-300 jobbágycsalád már össze tud hozni egy takarosabb udvarházat, ahogy 20-30 támogatott munkaerőből is ki tud jönni a nagy ház, nagy autó, nyaraló, hajó, ilyenek.

Ki a csúnya? Aki azért rokkantnyugdíjas, mert máshogy nem kapna munkát a környéken, vagy az, aki sokak támogatásán, mint valami kamatos ember, nagyra hízik? Kit kéne ellenőrizni: aki minimálbérre bejelentve 70-80 ezret visz haza, vagy aki nyaranta az Adria közepéről üzen haza, hogy most csúszni fog a fizu egy pár napot?

Illúziókba ne tessék kergetni magukat, mifelénk az egyik ilyen hűbérúrból kis híján polgármester lett (komoly párttámogatással)(nem, nem mondom meg, melyik párt).

süti beállítások módosítása