Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Szavazatmódosító indítvány

2011. február 12. - bs395

„A siófoki háromnapos Fidesz-KDNP frakcióülésen Szájer József kezdeményezésére ismét elővették a gyerekek után járó plusz szavazat ügyét.”

Még fogalmunk sincs, mi és hogyan kerülhetne bele – ha egyáltalán, és nem csak megint egy újabb gumicsont, amin elrágódhatunk, és gyűlölködhetünk egymás irányában, míg a lényegi dolgokkal rohadtul nem történik semmi -, de már szeretnék módosító indítvánnyal élni: az egy gyerek-egy szavazat túl egyszerű, aránytalan, és nem ad választ egy sor kapcsolt társadalmi igazságtalanságra. Több verzióval is előálltunk, bizony.

Egyes verzió: az "egy gyermek-egy szavazat" elv nem veszi figyelembe a nagycsaládosok extra ráfordításait, és nem reprezentálja kormányunk népesedéspolitikai prioritásait, ezért a gyermekek után járó adókedvezmény mintájára a következőt javasoljuk: egy vagy két gyermek esetén gyerekenként egy szavazat járjon, de három vagy több gyermek esetén gyerekenként három.

Kettes verzió: az "egy gyermek-egy szavazat" elv nem veszi figyelembe kellő mértékben a gyermeket nevelők és a gyermektelenek az ország jövőjéért hozott áldozatai között a különbséget, mely, mint tudjuk, nem lineárisan, hanem exponenciálisan növekszik. Ezért azt javasoljuk, hogy hozzunk létre egy un. családi szavazat-alapot, aminek az értékét a következőképpen lehet kiszámolni: a gyermekek után járó szavazatokat felszuperbruttósítjuk, és abból kivonjuk a szülök szavazatait. Fontos megjegyeznünk, hogy ezzel a verzióval a jelenlegi helyzethez képest senki sem járna rosszabbul.

Hármas verzió: az "egy gyermek-egy szavazat" elv nem veszi figyelembe a már meghozott áldozatokat, hiszen az csak nagykorúságukig járna, ezért javasoljuk, hogy az Erdős-szám és a TB pontrendszer keveréke alapján kerüljön kiszámítása az állampolgár szavazata. A választó pontszáma a saját TB szorzójából indul, hozzáadva az egyenesági leszármazottainak a tb szorzóját. Mi ezt érezzük a legkonzervatívabb megoldásnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr272655902

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alkeszok 2011.02.14. 17:06:14

"Az új alaptörvény vállaljon-e kötelezettséget a jövő nemzedékek után?" – A kérdés nyelvi és közjogi értelmezhetőségéből arra következtetek, hogy Schmitt Pál irodájából szivároghatott ki ez a munkaanyag.A műkedvelő alkotmányjogásza...

Trackback: Termékenységi cenzus 2011.02.12. 20:02:50

Időről időre fölbukkan a neten a cenzusos választójog igénye. Tréfás kedvű és kevésbé frappáns cybervagányok hol a vagyoni (illetve mostanában az adózási) választójog-arányítást, hol a műveltségi cenzus bevezetését vetik föl. Míg az elsőről elég könnye...

Trackback: Két szülő, három gyerek, három szoba, négy kerék, öt szavazat? 2011.02.12. 19:46:04

Reméljük, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél visszacsukható pezsgőt bontottak ama hír hallatán, hogy Magyarországon családi adózás után családi szavazás is lehet. Azaz a szülők a gyermekeik után is kaphatnak szavazati jogo...

Trackback: A Fidesz a határon túli magyarok ellen? 2011.02.12. 19:34:43

Nemzeti ügyekben köztudottan csak egyetlen igazság létezhet. Aki nem azt képviseli az hazaáruló, de minimum borvizező, ferdeszándékú himpellér (picit más szavakkal).2010 májusában a kettős állampolgárságról szóló szavazás előtt meg is lett mondva Az Ig...

Trackback: Két szülő, három gyerek, három szoba, négy kerék, öt szavazat? 2011.02.12. 18:41:50

Reméljük, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél visszacsukható pezsgőt bontottak ama hír hallatán, hogy Magyarországon családi adózás után családi szavazás is lehet. Azaz a szülők a gyermekeik után is kaphatnak szavazati jogo...

Trackback: Két szülő, három gyerek, három szoba, négy kerék, öt szavazat? 2011.02.12. 18:38:55

Reméljük, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél visszacsukható pezsgőt bontottak ama hír hallatán, hogy Magyarországon családi adózás után családi szavazás is lehet. Azaz a szülők a gyermekeik után is kaphatnak szavazati jogo...

Trackback: Két szülő, három gyerek, három szoba, négy kerék, öt szavazat? 2011.02.12. 18:37:54

Reméljük, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél visszacsukható pezsgőt bontottak ama hír hallatán, hogy Magyarországon családi adózás után családi szavazás is lehet. Azaz a szülők a gyermekeik után is kaphatnak szavazati jogo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csababácsi 2011.02.12. 17:17:16

Ekkora hülyeséghez nehéz hozzászólni.
Tízmillió lehetséges visszaélés forrása.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.12. 17:18:02

Valahol be kellene számítani a gyermekáldás irányában tett erőfeszítéseket is.

Egy jól sikerült első randi költségei sem olcsók ám.

Több év kemény munkája és befektetése, azért az remélem számít.
A focistákat se csak gólra fizetik.

Misa76 2011.02.12. 17:19:34

Csak a fideszre lehessen szavazni és kész. Minek itt variálni? :)

mrgumby1 2011.02.12. 18:01:21

valóban, nem értem ezt a keringőzést. nem vall ez a fideszre. mondják meg a frankót.

nem lehet másra szavazni, mert az nemzetellenes. pont.

sokan úgyis egyetértenek azzal, hogy nincs szükség ellenzékre.

Orbán Diktor (törölt) 2011.02.12. 18:24:20

Mi lenne, ha inkább Szájert és a hozzá hasonló nácikat kivasalná egy Kamaz, véletlenül?
Mert én úgy látom, hogy a szelekció irányában tapogat a nemzeti bolsevik párt, a Kedves Vezető meg megint csak kussol, amikor szólni kellene, hogy ez már a ló túloldala.
Igaz, ő most se lát, se hall: minden erővel csak a bosszúvágy hajtja.

gpetersz 2011.02.12. 18:27:29

Egyből lehülyeségezni könnyű. Nekem 3 van. Én akartam, nem panaszkodom. Viszont már jó sok nyár óta nem voltunk külföldön (kettesben, meg 1 gyerekkel még ment). Jó sok ideje nem került cserére ez vagy az a lakásban, mert a pénz mindig másra kell... Nem panaszkodom, ismétlem. Ezért kapunk havi 48000 családi pótlékot. Ez igaz. Most van adókedvezmény is, amit nem tudunk igénybevenni, keresetméret miatt.

De az én gyerekem fogja a sok gyerektelen nyugdíját is kitermelni. Sok-sok éven keresztül.
Ezért valami csak jár? Vagy csak a pofám?

Leonard Zelig 2011.02.12. 18:38:56

Szerintem az Élő-pontszámot kell figyelembe venni, tehát a halottak nem szavazhatnak.

mrgumby1 2011.02.12. 18:40:33

@gpetersz: szavazat? miért nem kiló kolbász? az legalább jól jön, de az üdülési problémákra asszem nem gyógyír ha a gyereked után rajzolhatsz egy ixet.

én a gyerekvállalást csak egyéni oldalról tudom elképzelni: mármint, hogy az jár a gyerekkel, hogy örömet és boldogságot okoz.

bár persze tudom, hogy te a köz felől várnál valamit. most lett új adótörvény, nem?

és ha van valami, amit helyből le kell hülyeségezni, sőt leirtózatosfaszságozni, akkor az ez. mindennek ellentmond, ami létezik. de főként a józan észnek.

avanivi 2011.02.12. 18:46:45

Nagyon kiváncsi vagyok arra a hatalmas ésszel megáldott baromra aki ezt kitalálta.
Már nem tudom, hogy sirjak, vagy nevessek.
És akkor még tárgyalnak róla Siófokon !
Képzeljétek megint hogy röhögnek minket külföldön.
"A semmi ágán ül szivem"

KajsaBlack 2011.02.12. 18:47:15

@gpetersz:

Ó igen, érdekes módon mindenki ezt mondja. Mert a te gyereked véletlenül sem lesz tanárgyilkos/pszichopata/adócsaló/nőverőseggfej/szimpla börtöntöltelék/tartósan munkanélküli stb. Mindenki gyereke tisztes, teljes munkabérre bejelentett 3 diplomát és 4 nyelvvizsgát szerző menedzser lesz, király :)

Nem a zsömle kicsi 2011.02.12. 18:53:08

@gpetersz: a plusz szavazati jogod milyen módon könnyítené felnevelni a gyermekeid?

Én egy gyermeket nevelek, de konkrétan égne a pofám, ha nekem automatikusan több/más szavazati jogom lenne, mint egy gyermektelen szavazópolgárnak.

a katona fehérben 2011.02.12. 18:56:42

"De az én gyerekem fogja a sok gyerektelen nyugdíját is kitermelni. Sok-sok éven keresztül."

Én úgy tudom, hogy a gyermektelenek is fizetnek nyugdíjjárulékot. Sok-sok éven keresztül. (És még családi pótlékot vagy adókedvezményt se kapnak.)

Tita nick 2011.02.12. 18:59:01

Hamis az a vád, hogy a Fidesz-KDNP előnyére válna a plusz szavazat, hiszen a sokgyerekes családok nem csak a hívők körében vannak, hanem a cigányoknál is. FŐLEG!!!!!!!!!!!!!! Azok meg nem a Fideszre szavaznak.

Tita nick 2011.02.12. 19:01:12

@Orbán Diktor: Mi lenne, ha lógnál az Andrássyn?

Táskás Tóni 2011.02.12. 19:01:50

@gpetersz: Ezek szerint hiába vagy nagycsaládos a fidesz szarik a pofádra. Ők csak a jómódú családokat szeretik támogatni. Ha a gyerekeid után szavazol remélem ez eszedbe fog jutni. Amúgy gratulálok a három gyerekedhez!

Netuddki. 2011.02.12. 19:05:30

Hülye barmok, és ilyenek vannak a kormány közelében. :(

Attól demokrácia a demokrácia, hogy mindenkinek 1db szavazata van. Amit mellesleg kötelessége is lenne felhasználni.
Ez úgy látszik sok gyökérnek felfogásbeli nehézségeket okoz...

Netuddki. 2011.02.12. 19:08:57

@gpetersz: "De az én gyerekem fogja a sok gyerektelen nyugdíját is kitermelni."

Egy aprócska kis problémával nem számoltál. Ha a fidesz így folytatja nem fog a gyereked ITT semmit kitemelni, mert nem lesz állása. Vagy egy nyugati "földesúrnak" lesz a jobbágya. Vagy tanul és elhúz normálisabb országba... :(

Tormán Piktor 2011.02.12. 19:09:43

Nem lehetne, hogy aki a fideszre szavaz, az kettőt ér? És akkor nem lenne gond! Máriusz, Viktor nem írtok hozzá egy törvényt? Hisz' tietek a 2/3-ad pöcsösök!

Orbán Diktor (törölt) 2011.02.12. 19:12:21

@Tita nick: Az előbb is ott lógtam az anyukáddal, köcsög. Ma akciós tarifája volt, de szakmailag még nem eléggé érett.

gauche caviar 2011.02.12. 19:25:34

@gpetersz: nem azért, de mire alapozod, hogy tutti majd a te gyerekeid fizetik meg a nyugdíjat? mi van ha éppen lesz velük valami és mennek valami elfekvőbe TB költségen? (nem rosszindulatból, csak szemléltetés)
Az a bajom ezekkel, hogy lényegében a jövőre vonatkozó feltételezéseket meg fikciókat akarnak honorálni a MÁban.

De tényleg nem értem minek szarakodni itt nagycsalád meg határontúli szavazati jog. Meg lett már mondva, annyi kell: CSAK A FIDESZ. pont.

csahos 2011.02.12. 19:53:12

A cél, hogy a választásokat egy idegen országban élők, és a több gyerekesek döntsék el.
Mi néhány adófizető meg majd legfeljebb utálhatjuk őket. Nem azt aki kitalálja.

Inkább:
Egymillió befizetett adó, és egy szavazat.

dr. médiafigyelőbété 2011.02.12. 19:57:45

(Mégjobban ) Össze akarják veszejteni a gyerekeseket-gyermekteleneket (is).

Hogy lehet ilyen marhaságot röhögés nélkül előadni?!
Nem irigylem a Kossuth-rádió éjféli hírolvasóit... :)

ksi 2011.02.12. 20:06:16

@gpetersz: Az a sok gyerektelen fizeti a gyerekeid eü.ellátását, iskoláztatását, családi pótlékát, a BKV-bérletük kedvezményét, az anyjuk gyesét, és ők dolgoznak helyettetek, amíg ti a gyerekeitekkel betegszabadságon vagytok. A ti gyerekeitek öröklik meg a gyermektelen nagynénik és -bácsik vagyonát.
Mindezzel nincs is semmi baj, de a szolidaritás nem egyirányú.

Ami a nyugdíjat illeti, megjegyezném, hogy a hárompilléres nyugdíjrendszer épp a ti gyerekeitek tehermentesítésére lett kitalálva - és ha a szülőknek csepp felelősségérzetük lenne a gyerekeik jövője iránt, ők tiltakoztak volna a leghangosabban a 2. pillér megszüntetése ellen.

fidesz friend 2011.02.12. 20:30:44

mindhárom javaslat elégtelen.
a helyes kvóta:

az 1 forduló után
SZOROZZUNK MEG TÍZZEL A FIDESZRE ADOTT SZAVAZATOK SZÁMÁT, ÉS OSSZUK EL TÍZZEL A MÁS PÁRTOKRA LEADOTT SZAVAZATOK SZÁMÁT.

a 2 forduló után
A FIDESZRE ADOTT SZAVAZATOK SZÁMÁT EMELJÜK ANNYIADIK HATVÁNYRA, AHÁNY GYERMEK SZÜLETETT A SZAVAZÁS ÉVÉT MEGELŐZŐ ÉVBEN

és ha még szükséges korrekció:
MINDEN FIDESZES SZAVAZÓ MEHESSEN EL EGY 3. FORDULÓRA, DE ekkor MÁR SZÁZSZOROS SZORZÓVAL

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.02.12. 20:32:55

Ugy latszik a par Fideszesnek ilyen hamar megartott a hazilag legalisan fozott palinka.

fidesz friend 2011.02.12. 20:33:01

@ksi: igen, igen, igen.

és még hozzátenném: a gyerek valóban komoly társadalmi érték, DE NEM AZ EGYETLEN TÁRSADALMI ÉRTÉK.

ami itt gyerekvállalás ügyében történik, az lassan már politikai pedofília

KG2000 2011.02.12. 21:15:08

Látom, ma az index bevetette a gyűlöletcunamict, egyszerre kb. 7 blogot nyomatott be ugyanabban a témában. Természetesen IGAZ, HOGY A GYEREKEKNEK PONTOSAN UGYANANNYI JOGUK VAN AZ EMBERHEZ VALÓ ÉLETHEZ, MINT BÁRMELYIK DROGOS, AGYÁT SZÉTIVÓ MSZPSNEK, VAGY ÁVHs- MSZPs munkásőrnyugdíjasnak ÉS TERMÉSZETES, HOGY EZT A JOGOT ALKOTMÁNYOSAN biztosítani kell. Azt, hogyan lehet ezt a leghatékonyabban biztosítani, az részletkérdés.

Nem mellesleg, a 18 év egy teljesen mesterséges határ. Volt, amikor magasabb volt, vannak olyan országok, ahol ma is magasabb, Ausztriában tudomásom szerint 16 év.

Seregbontó 2011.02.12. 21:36:41

@a katona fehérben: Bizony. A mostani gyermektelenek nem a saját, hanem a szüleik nyugdíját fizetik. De vajon az övékét ki fogja? A cigányok? A kinaiak? A törökök? vagy egyéb bevándorló náció? Hát az remek lesz!

Seregbontó 2011.02.12. 21:51:10

@ksi: Mert szerinted a gyermekes mindezt nem fizeti ugye? Pedig de, a gyermekes is adózik. És mindeddig nem is keveset adózott. Mert a pluszpénz kellett a tizenharmadik havi nyugdíjra, meg a jóléti rendszerváltásra.

Csak a gyermekes a közteherviselésnek egy igencsak költséges és nehéz formáját is bevállalaja pluszban. Mindezt egy olyan helyzetben, amikor minden évben egy kisvárosnyival leszünk kevesebben. És ha így folytatjuk, hamarosan többségbe kerülnek a "segíjesek" (ihajj, de rasszista állat vagyok!).

csoko20 2011.02.12. 21:56:15

A MNYP-i befizetések mintájára a szavazati jogot is "állami garancia" illeti meg!!!

Hozzunk létre egy voks-alapot az élén egy voks-védelmi megbizottat.

Legyen 10.000.000 nyilvántartott szavazat és kezelje őket Selmeczi Gabriella.

Seregbontó 2011.02.12. 21:56:30

@KG2000: A gond az, hogy a gyermekek jogait most is biztosítja az alkotmány, más kérdés, hogy az alaptörvény ezen pontjával senki sem foglalkozott érdemben a rendszerváltás óta. Valszeg azért, mert a gyermekek nem tudják felemelni a hangjukat a jogaik védelmében, nem tüntetnek, nem szavaznak, a gyerekeseket meg viszonylag alacsony társadalmi arányuk miatt pont leszarták drága politikusaink.

Kandabula 2011.02.12. 22:14:37

Fő a fejem, mert nekem három felnőttkorú gyermekem van. Akkor már le vagyok írva, vagy visszamenőleg is szavazhatok? Vagy igyekezzek, hogy mindig legyen egy beszámítható, aktuális fiatalkorú gyerekem? Ha örökbe fogadok az ér?

Ami a gyerekek után járó plusz szavazatokat illeti, az előzőek alapján egy viszonylag egyszerű képlet felállítását javaslom, amely a következő elemeket tartalmazza: a család tagjainak életkora egyénileg és összesítve, beiskolázási és időmúlási faktor, a lakhely óvodától és iskolától való távolsága (un. közlekedési hányados), tinidivat-együttható kopástényezővel súlyozva, az egész szorozva a politikusok gennygóc-értékével és osztva a józan ész- állandóval, amennyiben ilyen létezik. Szerencsés esetben lehetséges, hogy egy család akár kétszáz szavazatot is leadhat, de előfordulhat, hogy az idősebbeket egyszerűen kiírják a nagykönyvből. Ózd környékén mindkettő könnyen előfordulhat. Kivéve, ha a szavazati jogokat egyénre szabva adjuk meg, vagy éppen korlátozzuk.

Kandabula 2011.02.12. 22:26:19

Egyébként az egész nagyon izzadtságszagú.

Jonas-R 2011.02.13. 12:42:20

ezzel akkor bizonyitva latom az index web2blog-os huzasanak lenyeget.

Rendre vannak jobb bejegyzesek, ugyanakkor mindig csak azt sikerul kirakni ami valahogy a mainstreambe illeszkedve eppen belerug a szellemifogyatekos kormanyunkba, aki az agyatlan korbe-korbe rohangaszasa kozben eltaknyolgat.

Amugy kb ennyire tartom ertelmesnek a javaslatot en is.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.02.13. 13:00:13

a Kurva anyját a Szájernek is, a baromságáért a gyerekek utáni szavazás ötletével, meg a Kövérnek is a kéthetes parlamenti üléssel..
.Remélem ezek is el lesznek kapva hamarosan és el lesznek számoltatva!!!!!!
Várom az igazi Forradalmat!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.02.13. 13:04:40

be van szarva a Nemzeti Szar Fidesz, mert már egyharmad támogatottságuk sincsen 8 csak a megfizetett közvélemény kutatókkal tartják "szinten" a hazug propagaddát, hogy két harmad van . MÁR NINCS!
..és most kitalálnak szavazat lopást a gyerekek ürügyén ..és a határon túliak seggnyalása is azért megy........de ezt nem tűri a Nép
Jól mondta Szanyi Tibor:
...ilyen dolgokért ,amit Orbán és Bandája művel 10 hónapja ,....már akasztottak fel politikusokat.......

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.13. 13:30:30

@Jonas-R:
kell a kattintásszám a hirdetésekhez, az meg az ingyenességhez. ez van. ha főleg orbanofóbok olvassák az újságot, akkor egy pro-orbán poszt nem generál bevételt, de ettől még meg lehet írni, nincs tiltva.
mivel az oldalletöltések rám eső 50%-ban non-profit szervezetek hirdetései mennek ingyér, annyira nem zavar, hányan olvassák, amit írok :-).
süti beállítások módosítása