Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Úrnak szentelt fogyasztónap

2008. augusztus 01. - bs395

Nem kötelező, de nem is tiltott. Szabadon, fakultatíve választható. Itt a hangsúly a szabadon és a választható szavakon van. Merthogy a liberalizmusban - aminek vajmi kevés köze van az MSZP-hez, de még akár az SZDSZ-hez is - benne foglaltatik a vállalkozás és a választás szabadsága.

Az állam nem írja elő, hogy te mikor dolgozhatsz - azt írja elő, hogy azért a munkáért milyen javadalmazásban kell részesülnöd. A munka törvénykönyve alapján dolgozhatsz te 365 napot is egy évben, csak fizessék ki az elmaradt szabadnapjaid, meg legyen kollektív szerződés, ami rendelkezik a törvényi kereten felüli túlmunkáról.

Az állam azt se írja elő, hogy te mikor vásárolhatsz. Ha találsz hajnal háromkor nyitva tartó boltot, ahol van zsírszegény tejföl, mert épp arra támadt gusztusod, akkor örülsz - ha nem, akkor nem. De nem az állam írja elő, hogy akkor most te vehetsz-e zsírszegény tejfölt hajnal háromkor.

Az állatorvosi ló a vasárnapi nyitva tartás. Három igen komoly érvet szokás felhozni a mellett, hogy vasárnap ne tarthasson nyitva kiskereskedelmi egység:

1. Pihenni kék. Ha a csúnya fogyasztón múlna, aki mindig csak a pénzt költené, és mozgásban tartaná a piacgazdaságot, akkor a boltok non-stop tartanának nyitva, teljesen kiszipolyozva a kereskedőket, pláne az alkalmazottaikat. Közben meg érdekes mód ma sincs minden bolt non-stop nyitva, sőt, olyan is van nem egy, ami hétvégén nincs egyáltalán nyitva. Tudod, vállalkozás szabadsága. És akkor még nem beszéltünk olyanokról, akik a köz szolgálatában non-stop dolgoznak: egészségügy, rendőrség, tűzoltóság. Mondok egy meredeket: ők még karácsonykor is dolgoznak! Erre még visszatérünk.

2. Tisztességtelen versenyelőnyhöz jutnak azok, akik vasárnap nyitva tartanak, azokkal szemben, akik nem. Verselőny: igen; tisztességtelen: nem. Tisztességtelen pont akkor lenne, ha vasárnap nem szabadna kinyitnia, ő mégis megteszi. Verselőny meg: többet fektet be, többet kockáztat, többet is nyer. Hogy ez nem fair? Már miért ne lenne az? Egyenlő feltételek, vagy mi a fene.

3. A vasárnap szent. Én meg úgy olvastam, hogy ki szombatnapon dolgozik, megölettessék.

És ezzel vissza is kanyarodtunk a karácsonyhoz, meg a köz- és egyéb szolgáltatásokhoz: vasárnap ne legyél éhes. Gondolkozz előre, vásárolj be időben. Ez eddig még valamennyire logikus, de ha már érzékenyek vagyunk az egyenlőség terén, aminek az egyik minimuma az egyenlő feltételek, akkor mennyünk is tovább: vasárnap ne legyél beteg, ne törjön el semmid, ne szüljél, ne törjön el egyik vízvezeték se, és öntse el a lakást, ne gyújts gyertyát, mert leég, azt nem lesz, aki eloltja, és ne legyél bűncselekmény áldozata, és reménykedj, hogy vasárnap senki se akar minket megtámadni. Majd kirakjuk a táblát a határra, hogy vasárnap nem ér.

Üljél otthon, és vegetálj. Villanyt se kapcsolj! Ne is gondolj rá! Fröccsöt keverni szabad.

Meg egyáltalán, hozzunk olyan törvényt, hogy dolgozni mindenkinek - de mindenkinek - szigorúan csak hétköznap lehet, nyolctól négyig: a kereskedőnek és a vevőnek is. Ja, hogy úgy soha sem találkoznának? Nem. És?

Azt tudtad, hogy dolgozni se kötelező? Komolyan. Kemény, nem?

(tudom, hogy a szokásosnál is demagógabb lett - már ha ez emberileg lehetséges -, de az ehhez hasonló ötleteket parlamenti szinten komolyan vevők egész egyszerűen nem érdemelnek jobbat)

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr2594229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kjurge (törölt) 2008.08.01. 09:39:15

A szegényebb országokban, például nálunk is nyitva kell tartani vasárnap az üzleteket, mert az a bevétel is kell, illetve lehet sulykolni az embereket, hogy KÖLTS!
A gazdagabb vidékeken - Ausztriától kezdve - már nincsenek vasárnap nyitva az üzletek.
Aki akar vásárolni, az megteheti szombaton. Aki egy félzsíros tejfölért elmegy pl. a Budaörsi megaszentélybe, az sikeres ember nem lehet.
Én azt mondom, hogy a szombat legyen a vásár napja, vasárnap pedig töltsük magunkkal, a családdal, járjunk kikapcsolódni, kulturálódni, sétálni. Készüljünk a hétfőre.
De ez itt ismeretlen ebben a blogban és az egész országban is.
Hajtsuk ki egymás és végeredményben saját belünket. is.

torró 2008.08.01. 09:39:27

Na mia túró van ? Ma még csak péntek van, mostanra egy rendes dolgozó már elfáradt! Ez is egy jó téma, igaz lehet róla elmélkedni hosszasan és nincs is rá megoldás. Olyan ez mint az időjárás vkinek jó az eső van akinek nem.Igazából ehhez is fel kéne nőni hogy tudjuk kezelni a dolgainkat. Tudom ez kicsit sarkos, de tényleg el lehet várni az emberektől hogy alig pár évre a "rendszerváltástól" úgy tudjon élni a jogaival mint a nyugati munkavállaló? Itt még nagyon sok idő el fog menni mire majd az új generáció talán tudni fogja a dolgait megfelelően kezelni.

Pierre73 2008.08.01. 09:39:34

beavereater, te is tudod, hogy nem mindig mi döntünk.

Dr Kangörény 2008.08.01. 09:40:44

Ajjaj! Ha bármilyen okból képzetlen az ember, az tényleg sajnálatos. Kényszerhelyzetben az ember elvállal szar munkát is. Én is tettem már ilyent. És mit kéne tenni ebben az ügyben? Emeljük fel a bérüket? Mennyire? Egy képzett ember bérére? Járjunk úgy, mint a segélyekkel? Kapjon mindenki akkora fizetést, hogy még véletlenül se akarjon előre lépni?
Egyébként a vasárnapi tiltást szorgalmazók az orvosokon, vasutasokon, rendőrökön, stb kívül a bányászokat, kohászokat, erőműi dolgozókat, stb. is szépen elfelejtik megemlíteni. Miért is különb szerintük a kereskedeli dolgozó a fent felsoroltaknál?
A bevásárlás családi programmá válását fikázóknak csak azt tudom mondani, hogy semmi közük hozzá, hogy szabadidejében ki mit csinál. Ha egy családban a szülők dolgoznak, akkor nagyon könnyen előfordulhat, hogy nincs idejük hétközben shoppingolni, így marad a hétvége. Ha nem viszi a gyereket magával, akkor még ezt az időt sem tölti a gyerekével, jaj, de jó!

Dee_ 2008.08.01. 09:41:58

A pénztáros nem lesz fáradtabb vasárnap, hiszen elvileg ugyanannyi munkaideje van, mint annak, aki hétköznap dolgozik, csak ő máskor kapja meg a pihenőidejét. Elvileg. Ha nincs így, akkor irány a munkaügyi bíróság, ha sok per van, talán megváltozik valami a kizsákmányolás terén. Talán.
Semmiképp nem lenne fáradtabb az ügyelő orvosnál, a 14 órákat ugráló vendéglősnél, csak érdekes módon ezek dolgozhatnak az Istennek szentelt napokon is, egyedül a kereskedők nem...
Nem csak az vásárol vasárnap, aki plázákba hurcolja a családját. Amúgy azzal sincs gond, kinek ez jó, kinek az. Ha megszűnne a vasárnapi munkavégzés, akkor sem mindenki töltené a családjával társasjátékozva az időt, akinek erre igénye van, az enélkül a törvénymódosítás nélkül is megtenné, csak talán szombaton.

Enmera 2008.08.01. 09:42:09

T. beavereater!

Azt hiszem eltévedtem.... Azt gondoltam, hogy ez itt a nagy fehér (fekete) fal, ahova felírhatom a véleményem. Szerintem az probléma, hogy a családok java így tölti a hétvégéket vagy legalábbis ha lesz családom, én nem így akarom tölteni a szabadidőmet. Ez az én véleményem. És ha a Te életstílusod más, az a Te dolgod, én nem erőltetek Rád semmit. Te viszont a vasárnapi-vásárlás-függőségeddel kényszerítesz másokat arra, hogy ne találkozzanak vasárnap a gyerekükkel, amikor a gyerek tuti otthon van/lehetne.

Muad\\\'Dib 2008.08.01. 09:42:21

beavereater 2008.08.01. 09:39:09
Nem vagyok erkölcscsősz, de amennyiben javíthatok a melós helyzetén azzal, hogy vasárnap nem tudok vásárolni, akkor nem emelek ellene kifogást, sőt támogatom. Ennyit kibírok azért, hogy másnak kicsit jobb elegyen.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.08.01. 09:42:46

beavereater ,
"Tévedés, Enmera eléggé egzakt módon bemutatta az önjelölt erkölcscsőszök működését..."
Baromira nem erről van szó. De akkor te nyilván elégedett vagy a társadalom jelenlegi mentális állapotával.

beavereater [AT] 2008.08.01. 09:42:53

f5gjhx:
"Én azt mondom, hogy a szombat legyen a vásár napja, vasárnap pedig töltsük magunkkal, a családdal, járjunk kikapcsolódni, kulturálódni, sétálni. Készüljünk a hétfőre."

Igen, de ez úgy fog megtörténni, hogy többen csinálják majd ezt vasárnap a boltba járás helyett és a boltok maguktól becsuknak, mert nem éri majd meg vasárnap nyitva tartani.
Parancsszóra/val nem lehet boldogítani az embereket. Anno sem sikerült.

beavereater [AT] 2008.08.01. 09:44:06

Muad'Dib: ne vásárolj vasárnap és kész. Ha elegen gondolják majd így, megoldódik a probléma magától. Lásd az előző hozzászólásomat.

beavereater [AT] 2008.08.01. 09:47:54

Gasper: pedig baromira erről van szó. Az ország jelenlegi mentális állapotával pedig nem vagyok elégedett. Első lépésként mondjuk kellene egy társadalom, mert az éppen itt nincs. Sajnos azonban ez parancsszóra nem megy. Parancsra csak a hadsereg működik: sokáig honvédtiszt voltam, éppen ezért pontosan tudom, hogy működik egy parancsuralmi rendszer és látom azt is, miért nem működik egy törvényekkel túlszabályozott rendszer illetve miért nem lehet paranccsal (törvénnyel) megváltoztatni az emberek gondolkodását.

Nem mellesleg a vasárnap kitüntetett (?) szerepe vallási "maradék". Semmiben sem különbözik más napoktól.

Muad\\\'Dib 2008.08.01. 09:48:15

beavereater 2008.08.01. 09:44:06
Sajnos azt neked is látnod kell, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis a reklámok nagy részét nem én rendelem meg, hanem a nagy cégek. Akiknek te ,meg én nem emberek vagyunk, hanem egy statisztikai adat, akinek minél többet kell fogyasztania. Erre törekednek, ezt súlykolják. Ne essünk már át a ló tulsó oldalára. Attól, hogy az államé minden és mindenbe beleszól dolog rossz, nem igaz, hogy semmibe sem kell beleszólnia. Nézz el nyugodtan az ősöreg demokráciákba. Bátran van csomó dolog amit az állam szabályoz, hogy ellensúlyozza a multik profitorientált viselkedését. Végül is ez az állam egyik feladata...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.08.01. 09:51:46

beavereater ,
az első kommentem itt az volt, hogy a parancsszóval én sem értek egyet. Ráadásul a vallási dolgok társadalomra való erőltetését én is maximálisan ellenzem. Főleg ha dogmákról van szó. A vasárnap pedig nem vallási kérdés, hanem kell lenni egy napnak, amikor az embernek nem kell szükségképpen gályázni, vagy szükségképpen fogyasztani. Az más kérdés persze, hogy ez a mai Magyarországon igen nehezen megvalósítható.

beavereater [AT] 2008.08.01. 09:54:38

Nem értem, hogy jön ide a reklám? Ha már a reklámnál tartunk, akkor inkább az oktatás minőségéről kellene beszélni. Azokban az országokban, amikről beszélsz bizony vannak olyan órák, ahol a fogyasztásra tanítanak: na nem arra, hogy fogyassz, mint egy állat, hanem hogyan legyél öntudatos fogyasztó...

Egyébként azok a változások igazán erősek és tartósak, amelyek alulról jönnek. Például manapság egyre több autós áll meg a lámpa nélküli zebra előtt, ha ott gyalogos szeretne átkelni. És nem azért, mert jövőre ez talán kötelező lesz, hanem mert ember módra _akar_ viselkedni. És ha jövőre mégsem lesz kötelező, ők akkor sem fognak leszokni róla.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.01. 09:57:18

beavereater:
Ez nem teljesen igaz, a társadalom és az egyén szabadságát mindenképpen korlátok közé kell szorítani. Ez is egy ilyen korlát (lehet), amit nálunk minden szempontból sokkal fejlettebb társadalmak sem szégyeltek bevezetni.
Megjegyzem, én szeretek vasárnap délelőtt vásárolni, elsősorban azért, mert akkor nincsenek sokan, míg a péntek délután, meg a szombat egyenesen halálos, 30 méteres sorok, tülekedés. Kinek kell az? Azt is szeretem, ha a kisközért nyitva van, legalább a vasárnapi ebéd idejéig, mert baromira hajlamos vagyok 1-1 hozzávalót elfelejteni, vagy éppen azt hinni, hogy van még belőle bőven. Tegnap vacsoránál például kellett volna egy doboz tejföl, csakhogy a gyerek kizabálta a hűtőből, ergo ugrott a vacsora. Ha nem tudok kiszaladni a kisközértbe, akkor szevasz, és ugyanez vasárnap is megeshet.
Tehát nekem, mint fogyasztónak ez jó.
Az elején viszont azért írtam a hétvégi pénztáros fáradt szemeit, mert napi 8-10 órát lehúzni a kasszában, miközben a fél világ pihen, játszik és a családjával van, addig ő ott rohad, a családja meg nélküle. Baromi nagy a kontraszt ilyenkor, ami szerintem megterhelő. Persze, lehet, hogy elvállalja, sőt örül is neki, mert a nevetséges fizetése mellé kap még ötezer forintot, de ne próbáljuk már ezt úgy beállítani, mint a világ legklasszabb lehetőségét. Ez nem az alkalmazott választása, erre a kereskedő kényszeríti, azért, hogy az én kényelmi szempontjaimat kiszolgálva extra bevételre tegyen szert.
Bennem megvan az igény, a kereskedőben a hajlandóság, a munkás meg szív. Ezt nem feltétlenül hülyeség törvényileg szabályozni. Viszont hülyeség összemosni olyasmivel, mint orvos, rendőr, meg erőmű, mivel ezek folyamatos szolgálatot igénylő területek, míg a közért nem.

beavereater [AT] 2008.08.01. 09:57:22

Gasper: nézd meg a Munka Törvénykönyvét, elég szépen le van benne szabályozva a kérdés (feleségem munkajogász, úgyhogy biztosan tudom). A heti pihenőnap megvan, csak nem biztos, hogy vasárnap. De havi egy még abból is kötelező.
Elismerem lehetnek olyan családok, ahol sose jön össze egy közös szabad vasárnap, de azért nem ez a jellemző.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.08.01. 09:58:45

"És nem azért, mert jövőre ez talán kötelező lesz, hanem mert ember módra _akar_ viselkedni."

Igen, teljesen igazad van, de ezt a dolgot az váltotta ki, hogy az utóbbi időben túl sok halálos baleset történt. Többek között azért, mert maximálisan szarunk a másik emberre.

Muad\\\'Dib 2008.08.01. 09:59:42

beavereater 2008.08.01. 09:54:38
A reklám úgy jön ide, hogy gerjeszti a fogyasztást. Beállít bizonyos fogyasztói modelleket. Ez az egyik feladata. Általában olyanokat, amik maguktól nem alakulnának ki. Pont ezért használják. Bár gondolom ezzel te is pontosan tisztában vagy.
"Ha már a reklámnál tartunk, akkor inkább az oktatás minőségéről kellene beszélni. Azokban az országokban, amikről beszélsz bizony vannak olyan órák, ahol a fogyasztásra tanítanak: na nem arra, hogy fogyassz, mint egy állat, hanem hogyan legyél öntudatos fogyasztó..."
Ezzel mélységesen egyetértek.
Ettől függetlenül, hogy az alulról jövő kezdeményezések erősebbek, továbbra is azt gondolm, van hogy az állam feladata beavatkozni. Lásd, biztonsági öv. Az tipikusan felülről jövő kezdeményezés volt, minimális alulról érkező támogatással...

beavereater [AT] 2008.08.01. 10:00:36

Before: nem mondta, hogy a vasárnapi munka lehetősége a világ legklasszabb dolga. De nem is a világ legnagyobb kib@szása. Sőt sokan önként csinálják (adott esetben én is).

Az, hogy máshol milyenek a szabályok, az egy dolog. Az európai helyzet más tészta. Fog változni, nem előnyére, de ez másik topik (lenne).

beavereater [AT] 2008.08.01. 10:02:16

Gasper: "Igen, teljesen igazad van, de ezt a dolgot az váltotta ki, hogy az utóbbi időben túl sok halálos baleset történt."

Ez is lehet az ok, de nem csak azok állnak meg a zebránál, akik korábban halálra gázoltak valakit / akiknek hozzátartozóját/barátját/ismerősét halálra gázolták. Hanem azok, akik méltók a "homo sapiens"-ből a "sapiens"-re. És egyre többen lesznek. Ez azért némi reményre ad okot.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.01. 10:03:13

Lehet, hogy Te önként csinálod, de sokan meg nem...

beavereater [AT] 2008.08.01. 10:06:22

Muad'Dib: a biztonsági övet ne keverjük ide, az nagyon más tészta (ha nincs öved azzal másokat is veszélyeztetsz). Inkább ide való példa a dohányreklámok tilalma vagy a cigarettás dobozokra írt figyelmeztetések.

A vasárnapi (munkaszüneti napi) munkavégzés szerintem - és a szakemberek illetve a lakosság túlnyomó többsége szerint is - most megfelelően van szabályozva. A vasárnapi nyitvatartás tilalma ürügyén a vallás koszos mancsa próbálja betenni a lábát (szép képzavar) a szekularizált jogrendünkbe.

Dr Kangörény 2008.08.01. 10:07:35

Before, többen említették a kereskedők családját, akikkel vasárnap nem tudnak együtt lenni, ez volt az egyik érv a vasárnapi munka ellen. Most azt írtad, hogy a rendőr, bánya, stb folyamatos üzem, ezért nem szabad összemosni a kettőt. Az én kérdésem akkor az, hogy a rendőrök, bányászok családja ebben az esetben már nem számít? Ugyanis, ha A esetben a család érv, akkor B esetben is az, mert ha B esetben mégse számít, akkor ezek szerint nem is fontos. Másképpen fogalmzava, neked a kereskedők családja fontos, a rendőré meg nem.

beavereater [AT] 2008.08.01. 10:08:22

Kangörény_: erről nem is beszélve... :)

Enmera 2008.08.01. 10:12:16

T. Kangörény!

Fogyasztani a hét minden napján LEHET (a vasárnapi 12%os tejföl nem létszükséglet és fel lehet rá készülni), tüzet oltani, beteget kórházba vinni a hét minden napján KÖTELEZŐ, mert létszükséglet. És épp ezért nem értem, hogy a korai nyugdíjazás ellen rendőrök/tűzoltók esetében miért ágállnak, igenis meg kell nekik vhogy hálálni, hogy mindig startra készek arra, hogy megmentsenek minket!

Muad\\\'Dib 2008.08.01. 10:14:32

Kangörény_ 2008.08.01. 10:07:35
Már bocsánat, de a rendőr, tűzoltó tisztában van vele mikor rendőrnek tanul, hogy ez mivel jár. A kereskedelmi szaközepet végző viszont nem feltétlenül. Ne keverjünk össze bizonyos hivatásokat, a másikkal.

beavereater [AT] 2008.08.01. 10:16:37

Muad'Dib: "Már bocsánat, de a rendőr, tűzoltó tisztában van vele mikor rendőrnek tanul, hogy ez mivel jár. A kereskedelmi szaközepet végző viszont nem feltétlenül."

Nos, vakok és süketek nem tudom milyen arányban járnak kereskedelmi szakközépbe, de szerintem nem túl sokan vannak...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.01. 10:18:23

Kangörény, aranyos vagy ezzel a kedves állításoddal, a probléma csupán az, hogy nem nagyon vagyok nyitott ma délelőtt az ostoba kötözködésre.

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.01. 10:18:43

szép világ lesz,amikor a szállodák,éttermek is bezárnak vasárnapra.UGYE,kedves kommentelők?
ÉN dolgozom szombaton,vasárnap(ha kell),sőt,nemzeti ünnepeken is.Sőt,mondok még egy hajmeresztőt-szilveszter éjszaka is kell a szállodai személyzet.szóval engem innetől rohadtul nem izgat a szegény szerencsétlen eladó,lévén,ha mondjuk csütörtök-péntek-szombat lehúzok reggel 7től este7ig 3*12 órát,tök jól esik,hogy vasárnap vásárolhatok friss zöldséget,gyümölcsöt.
és segítek,szerintem a tömegközlekedésben,rendfenntartásban,egészségügyben dolgozók is nagy ívben szarják le szegény szerencsétlen vasárnapi eladókat.
Semjén Zsóti dugja fel az ötleteit magának.Merjen csak telefonálni legközelebb vasárnap, hogy ő szállást szeretne,elküldöm a véresbe asszem(lévén volt már rá példa,hogy hívott-IGEN,VASÁRNAP!!!!!)

Muad\\\'Dib 2008.08.01. 10:18:52

beavereater 2008.08.01. 10:16:37
Másképp mondom. A rendőrnél ,tűzoltónál ez alapvető elvárás amivel mindenki tisztában van. Egy kereskedelmi eladónál nem kéne, hogy az legyen. Mert te nem halsz bele, ha nem veszel vasárnap este 10-kor zsemlét, viszont, ha ég a házad azért az gáz...

Dee_ 2008.08.01. 10:21:50

Enmera: és mi a helyzet a vendéglősökkel, a szállodai alkalmazottakkal? Nekik nem lenne kötelező nyitvatartani, nem végeznek közérdekű és folyamatos jelenlétet igénylő szolgáltatást. Nem többet, mint egy boltos. A lelkészek sem, ők is lehetnének inkább a saját családjukkal vasárnap, az is ugyanúgy hiányolja őket, mitn egy pénztáros családja. Miért éppen a kereskedők...?

Roltii 2008.08.01. 10:22:11

vasárnap én szívesen dolgoznék, mert:
a, sokszor simán ráérek
b, eltudnék intézni dolgokat hétköznap, amire most egyszerűen nincs lehetőségem. pl: posta, biztosító, szervíz stb...

A pénztárosok meg napi 4 órákat dolgoznak tudtommal, legalábbis a hipermarketekbe, de lehet hogy én tudom rosszul.
mellesleg elismerem hogy sok embernek ez kibaszás, de mindenképpen visszafejlődésnek tartanám, ha bezárnának a boltok. Egyrész ki döntené el mi lehet nyitva és mi nem (mozi pénztáros miért kevesebb a Cora pénztárosnál pl), másrészt modern kis világunkba tényleg előfordulhat, hogy kell valami sürgősen.
Egyébként tőlünk nyugatra vasárnap tudtommal pihennek az emberek, nem főznek, vasalnak stb, ergo nem is kell bevásárolniuk aznapra..na mindegy

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.01. 10:22:48

Muad\\\'Dib 2008.08.01. 10:18:52
de bizony,van,amikor a vasárnapi 12 órás műszakom után kurvára éhes vagyok és nem szeretnék leállni kenyeret dagasztani.képzeld.te sem látsz ám ki a saját kis világodból.

beavereater [AT] 2008.08.01. 10:23:23

Muad'Dib: rendőrnél és tűzoltónál objektív okok (maga az élet) intézi így. Kereskedőknél meg a vevő, akiből a kereskedő él.

Bár ezzel egy helyben járunk, itt a fő kérdés nem ez. Hanem az, hogy az állam engedjen-e a "tilccsák be" felszólításnak vagy sem a vasárnapi nyitvatartást illetően. Szerintem mivel a kérdés jelenleg is jól szabályozott, illetve a tiltást a társadalom egyik - bár elég hangos - kisebbsége szorgalmazza, az államnak nem kell ezzel foglalkoznia. Lenne elég dolga más területen.

Dee_ 2008.08.01. 10:24:36

Szép is lenne, ha minden strand bezárna vasárnap, nem lenne lángos, sült hal, limonádé, mindenki menjen haza szombaton, és jöjjön vissza hétfőn, ha üdülni akar, de gyorsan ám, mert vasárnap a közlekedési dolgozók is pihenni akarnak.

hallohallo · http://britesite.blogspot.com/ 2008.08.01. 10:26:09

ööö, és miért feltételezitek, hogy mindenkinek a vasárnap az a nap, amikor a családjával lehet? csak én ismerek k**** sok olyan embert, akik össze-vissza dolgoznak? és akkor még az óvodáskorú gyerekekről nem is beszéltem, azoknak is teljesen mindegy, hogy a szülő vasárnap van-e vele, vagy mondjuk kedden, amikor nyugisabban lehet programot csinálni.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.01. 10:26:53

Dee: a szállodában ott a vendég, ki kell szolgálni, nem dobhatod ki. (Megjegyzem, hogy sok szállodában vasárnap csökkentett létszámmal dolgoznak, mert tudják, hogy az ember pihenne, de muszáj vinni a boltot.) Folyamatos szolgálatot igénylő munkát végeznek, bár nyilván nem közérdekűt. A közért viszont nem igényel folyamatos szolgálatot, extrém esetben akkor is meg tudnád oldani az élelmiszerek beszerzését, ha heti egy nap lenne nyitva.

Muad\\\'Dib 2008.08.01. 10:27:29

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.01. 10:22:48
Értem és szombaton nem lehet bevásárolni.Vgy péntken. Jogos. Én kérek elnézést. Én is szívesen mennék este 7-kor bankba, mert melózöm elötte. 24 órás nyitvatartást a bankokba! Követeli a nép!

Enmera 2008.08.01. 10:28:00

Sztem a legnagyobb baj a társadalomban a szolidaritás hiánya. Ezért nem engedik át a gyalogost a zebrán, és ezért van az a mentalitás, hogy ne menjen a tűzoltó korábban nyugdíjba - hiszen én se mehetek hamarabb nyugdíjba -, és ha sz@r a vendéglátósnak, legyen sz@r a kereskedőnek. Csak arra tudok visszatérni, hogy fogyasztani bármikor LEHET és nem létszükséglet vasárnap tejfölt venni és fel lehet rá készülni. Ha meg tudjuk oldani, miért kell az illető kereskedővel kib@szni?

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.01. 10:28:17

hallohallo 2008.08.01. 10:26:09
úgy kábé ennyit akartam még írni:)

markó 2008.08.01. 10:29:08

Én a nyugati határszélen lakom. Tőlünk 6 km-re szombat délben "megáll az élet". Sőt! A posták általában (a kisebbek) már péntek délben (!) bezárnak! Szegény melós meg nem ér rá ügyet intézni. Senki nem sípol, nem kéri ki magának a szabadságjogait, meg ilyeneket. Pedig nekik miért ne lenne joguk vásárolni vasárnap este??? A helyzet az, hogy ők megtanultak élni a lehetőségekkel. Nekik van lehetőségük hétköznap is vásárolni (meg van is miből...). Vásárolnak hétköznap, és vasárnap pihennek, családdal, vagy akárhogy. Mert JOGUK VAN PIHENNI! És nincs joguk vasárnap dolgozni. Ne mondjátok, hogy az osztrák paraszt rosszabbul él emiatt, vagy korlátozva érzi a jogait...
Mi ezzel szemben vasárnap este döbbenünk rá, h cézár-salátát akarunk enni, és akkor az azonnal kell! Egy napon megy a rugózás! Nálunk a dolgozókat kizsákmányolja acég, mert megteheti. Se szakszervezet, se kormány( ez a mostani meg nevetséges, nem is kormány ez, csak valami vergődő csiga), aki határzottan védené az alkalmazotti érdekeket. Mert mindenki alkalmazott!!!

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.01. 10:32:04

Muad\\\'Dib 2008.08.01. 10:27:29
hát,ha szombaton dolgozom,bizony elég nehéz:)
Enmera 2008.08.01. 10:28:00
tudod,ha mondjuk szerdán,csütörtökön,pénteken és szombaton lehúzol 4*12 órát,elég nehezen tudsz felkészülni rá,hogy vasárnap ne 5 napos kenyeret és húst egyél.
nem mindenki hétfőtől-péntekig 8tól-4ig munkarendben dolgozik.nagyon sokan nem.őértük vannak a vasárnap is nyitva tartó boltok.mert nekünk is vannak ám jogaink.

beavereater [AT] 2008.08.01. 10:32:28

markó: azért megnézném én azt az osztrák parasztot, aki pénteken délben abbahagyja az aratást/szüretet hétfő reggelig...

Dee_ 2008.08.01. 10:32:37

Before: és mondjuk egy vendéglő, étteremlánc, mozi vagy egy strand dolgozójával mi a helyzet? Azt is be lehetne zárni vasárnap, hadd pihenjenek. Vagy azt azért mégse?

sztrelnyikov 2008.08.01. 10:32:54

A libisk mindig a Nyugattal példálóznak. Most miért nem?
Ott seggbekúrós börtönbe kerülsz ha vasárnap dolgoztatod a rabszolgáidat.
Azért mert ott TÉNYLEG liberalizmus van és nem anarchia, mint amit ti liberalizmusnak neveztek.

Enmera 2008.08.01. 10:34:20

Csak kicsit OFF:

Hitlernek bemutatót tartanak a pokolban.
Első üstben emberek, körülötte őrök vasvillával.
Hitler: Ezek kik?
Lucifer: Ezek az oroszok, ha ki akarnak jönni, visszatuszkoljuk őket vasvillával
Második üstben emberek, táblán felirat: "Nem lehet kijönni"
H: Ezek kik?
L: Ezek a németek, rendszerető emberek, betarják a szabályokat.
Harmadik üstben emberek, az üst mellett nincs se őr, se tábla.
H Ezek kik? Nem kell felügyelni őket? Még tábla sincs.
L: Ezek a magyarok. Ha az egyik ki akar jönni, a többi úgyis visszahúzza.

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.01. 10:34:35

Dee_ 2008.08.01. 10:32:37
főleg,hogy ők is kereskedők.lesznek majd a kereskedők,meg a kereskedőbbek.basszus...

beavereater [AT] 2008.08.01. 10:34:42

sztrelnyikon: nyugaton is van vasárnap étterem, mozi, strand, sőt egyes helyeken közért is. És ezek közül egyik sem életbevágóan fontos.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.01. 10:34:42

beavereater: az paraszt idénymunkát végez, amikor arat.

Dee: ezek olyan szolgáltatások, amik a szabadságukat töltő emberek kiszolgálását célozzák. A közért nem olyan.

Roltii 2008.08.01. 10:36:03

markó:
nyugati szomszédainknál is 10-től 3ig van nyitva a posta? nem hiszem....
egyszerűen nevetséges, hogy a hülye beidegződések miatt nem lehet rendesen ügyet intézni.
igen, a bank legyen nyitva este 7kor, de legyen olyan nyitvatartása egy lakossági fióknak, hogy pl délután 4-től 9ig. Simán találnának rá embert (pl diákokat).

tételezzük fel ha megcsinálnák a vasárnapi bezárást. mi jönne utána? este se legyenek nyitva, mert szegény pénztáros hadd nézze már a Barátok Közt, JOGA VAN HOZZÁ!. Vegyél ki minden héten 1 nap szabit, ha beakarsz vásárolni, mert itt mindenkinek joga van mindenhez...grr

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.01. 10:38:07

Before · azbeszt.blog.hu 2008.08.01. 10:34:42
"Dee: ezek olyan szolgáltatások, amik a szabadságukat töltő emberek kiszolgálását célozzák. A közért nem olyan. "
hmm.és mi a helyzet a szabadságukat töltő emberek kiszolgálására célzott helyen dolgozók szabadságával?kereskedelem ez is,az is.semmi különbség.ennyi.

beavereater [AT] 2008.08.01. 10:39:03

Before: a lényeg az, hogy mint látjuk, a vasárnap nem teljesen munkamentes nap. Ennek az oka lehet:
- társadalmi érdek (tűzoltó, rendőr)
- magánérdek (paraszt, vendéglátós, közértes).
Viszont ha azt mondjuk, hogy magánérdekből nem lehet vasárnap dolgozni, akkor vasárnap senki se dolgozhasson. Önként kiragadni egy csoportot a sok magánérdekből dolgozó közül (FMCG-kiskereskedelmi dolgozók) és csak őket védeni meglehetősen álságos dolog.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.01. 10:39:21

Roltii: én nem tudom, hogy te mit dolgozol, vagy esetleg tanulsz, de megnéznélek adott esetben, ha a rektor közölné, hogy mostantól a szombat meg a vasárnap is tanítási nap, de semmi baj, mert néha majd kedden, vagy szerdán nem fog kelleni bemenni. Vagy ha a kis irodádban kellene töltened a szép napos vasárnapot, mert az excel sosem pihenhet...

papabear 2008.08.01. 10:39:59

Csesszétek meg, én is 25 éve dolgozom éjjel-nappal, szombat-vasárnap, karácsonykor-szilveszterkor-húsvétkor, gyerek szülinapján, feleség névnapján, folyamatos munkarendben, az én "érdeksérelmeimért" mégsem fáj senkinek a szíve... Ja, hogy én nem pénztáros vagyok...?!

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.01. 10:41:03

na,tehát a lényeg, hogy van a kereskedelemben dolgozó emberek nagy halmaza.ezek közül a bolti eladóknak joguk van a vasárnapi szabadsághoz,a többieknek lófasz van.hát gratulálok.

markó 2008.08.01. 10:41:05

Bocsi, az osztrák parasztot én negatív jelzőként értettem, nem a foglalkozására gondoltam. :) Megjegyzem az osztrák paraszt(most foglalkozást jelent) sem szakad meg a munkában, gépesítve van már mindene szinte. Azt azért ne felejtsük el, hogy nem keverhető össze az a munkahely, amely pl. egészében nélkülözhető árut árul azzal a tevékenységgel, amelyet muszáj elvégezni akár hétvégén is (pl. aratás, de alapvető a tűzoltó, mentők, stb). Ezeket nem lehet szabályozni. A szolgáltatóknál pedig én úgy járnék el, hogy maguk dönthenének a nyitva tartásról, bizonyos keretek között. nem teljesen ide tartozik, de - ha nálunk bevezetnék, azt hiszem népfelkelés lenne belőle - a nálunk sokkal "fejletlenebb, elmaradottabb" Angliában (ha jól emlékszem) este 10 után nincs alkohol kiszolgálás. Haveroknak SEM! :) A mocskos nyugaton korlátozzák az ivászathoz való jogot! Akkor mégsem demokorácia?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.01. 10:42:25

Bevaer: egyrészt lásd a roltiinak adott válaszom. Másrészt viszont a társadalmi együttélés alapvetően mindig a "ki veszít többet" kérdés körül zaljik (jó esetben). Ha a strand bezár pont akkor, amikor te a héten egy nap el tudnál menni napozni, az neked kimondottan hátrányos. Ha bevásárolni nem tudsz elmenni a hét egy napján, azt annyira nem érzem méltatlannak, mint azt, hogy valakinek a te bevásárlási lehetőséged miatt ott kell rohadnia vasárnap is.

sejk 2008.08.01. 10:43:48

Az öböl araboknál a nyitvatartás reggel 7-től 12-ig, aztán meg 15:30-tól este 9-ig. Általában minden ki 15-ig dolgozik, tehát, mire vége a melónak a munkahelyeken, kinyitnak a boltok, meg az éttermek.

Jó, tudom, hogy ezt nem lehet nálunk alkalmazni, csak megjegyeztem.

Enmera 2008.08.01. 10:44:11

markó

Van egy hírem! Pl. Debrecenben nem lehet este 10 után alkohollal kiszolgálni (kiv város kijelölt, idegenforgalmilag frekventált helyein)

markó 2008.08.01. 10:45:19

Off: A posta konkrétan hétköznap hétfő-csütörtök 8-tól 12-ig, aztán 13-16ig van nyitva. Pénteken 8-12-ig, aztán szevasz! (jártam már meg párszor, mert hülye vagyok és elfelejtettem, de lassan megtanultam) Szombaton ugyanígy vannak nyitva a városi posták. A falusiak már nincsenek nyitva ilyenkor.

markó 2008.08.01. 10:47:12

Enmera! Üdvözlöm Debrecent! Kultúrváros, és jó példával jár elől, ezt mindig is tudtam! De most megerősítetted bennem ezt a hitet! Jó város ez a Debrecen!

Roltii 2008.08.01. 10:47:33

Before: bár nem idetartozik, de mérnök vagyok egy multinál, nemrég fejeztem be a fősulit. Szívesen jönnék be vasárnap, és ezt komolyan mondom. Vannak olyan hülyeségeim, hogy szeretek kimozdulni, de hétvégén minden tele van. Ha strandra mennék, biztos jobb egy keddi nap mint egy vasárnapi (bár nem vagyok strandra járó típus).
Mondjuk nem biztos hogy az én véleményem mérvadó, mert fiatal vagyok, és még mindent elviselek.. na jó majdnem mindent...

Roltii 2008.08.01. 10:50:11

markó: a 8as nyitás mégiscsak kulturáltabb...na mindegy, szerencséd van, ha nincs ilyen problémád. Én speciel 2 hete nem tudom elvinni a fényképezőmet szervízbe, mert 10-től 5ig vannak nyitva, én meg 9től 5ig dolgozom.

Avatar 2008.08.01. 10:51:04

Aki ennyire kardoskodik a vasárnapi kötelező szabadnap ellen, az magyarázza már meg, mitől olyan különleges a vasárnap?
Miért nem kedd? Legyen inkább kedd a kötelező szabadnap!

Most sincs minden bolt nyitva vasárnap, de ha még azok is kötelezően bezárnának, akkor az csak a munkanélküliséget fokozná tovább.
De akkor gondoljuk tovább... a benzinkút is bolt, tehát az is zárjon be, nem? Na akkor nagyjából ezzel meg is szűnik annak a lehetősége, hogy aki a rokonoktól távol lakik, az hétvégén meglátogassa őket, mert haza már nem jut, hiszen nem tud hol tankolni.

Persze mehetne tömegközlekedéssel, de egyrészt 2-3 teljesárú vonatjegy már drágább, mint kocsival menni, ráadásul lassabb is, és nem visz háztól házig.
Na meg ha a vasutasok is szabadnapot kapnak vasárnapra, akkor az se lesz választható.
Vasárnap az erőművi munkásokat is megilleti a szabadnap, szóval vasárnap áram se legyen. Aki meg lélegeztetőgépen van az vegyen nagy levegőt szombaton és ossza be hétfőig.

Nagyon tudom sajnálni azt, aki arra kényszerül, hogy vasárnap vállaljon melót, de hidd el sokkal rosszabb lenne nekik, ha egyáltalán nem tudnának dolgozni, és éhen halnának.
A ruhaszortírozó terhes kínai nénikért meg megint csak ne én legyek már a felelős!
Jóhogy azt nem veted a szememre, hogy a busman gyerekeknek a sivatagban vasárnap is kell vadászni, hogy legyen mit enni!

Speciel én ismerek olyanokat akik azért dolgoznak hétvégente boltban, hogy tudják miből finanszírozni az egyetemi tanulmányukat. Ha tilos lenne vasárnap dogozniuk, akkor jó eséllyel abba kellene hagyniuk a tanulást. Ezzel sikerülne is elvágni a lehetőségét, hogy egyszer majd valami értelmesebb melót is kapjanak jóval nagyobb fizetésért. Őket nem kell figyelembe venni egy ilyen döntés meghozatalakor?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.01. 10:52:21

before:
hozhatnánk bevándolrókat is. nyugaton is ők csinálják azokat a munkákat, ami a bennszülötteknek derogál, olyan időbeosztásban, amit a bennszülött nem szeret, sokszor illegálisan. a bennszülöttek meg mennek munkanélkülire.

spinat 2008.08.01. 10:55:26

na a a megmondók, akik be akarják záratni a boltokat, azok miért nem azokat próbálják meg lebeszélni a vásárlásról, akiknek ez a vasárnapi programja? Nem többen vannak? HA nem mennének a népek bevásárolni vasárnap, akkor becsuknának a boltok. Apap prédikálja a szószékröl azt, hgy vaaárnap a családé, és akkro akinek ze fontos az betartja és otthonmarad. Ja, hogy nincs kinek prédikálni? mert mindenki a plazában nyüzsög. Hja kérem, erös a konkurencia.
Tessék azokat befolyásolni, akik a vasárnapi nyitvatartást igénylik.
Mint említettem, Né-o-ban vasaárnap nincsenek nyitva a boltok. Ha valami vása´rolnivalód van, azt szombatonkell elintézni. ès esetleg már löttek is napodnak.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.08.01. 10:57:45

Avatar,
"a benzinkút is bolt, tehát az is zárjon be, nem?"
T
oszkánában például bizonyos napszakokban és vasárnap a benzinkutak jelentős része frankón bezár. Persze vannak önkiszolgáló kutak is ezekre az esetekre. Amúgy meg az olaszok nem esnek kétségbe, ha bezárt bolt, kút, stb. kerül az orruk elé.

Roltii 2008.08.01. 11:09:01

Gasper:
persze, meg van cigi automata is. Magyarországon már az sincs, mert így talán tudna gyerek is vásárolni. A baj az, hogy nálunk minden egyoldalúan megy, a másik oldalt sose nézi senki. Tipikus iskolapélda:

Iskolák tanítási ideje. Vegyük át a külföldi mintát, legyen minél hosszabb a tanév. Csak éppen külföldön van dedikált síszünet, őszi szünet meg tudom is én. A lényeg, hogy sokkal több szünet van pl Németországban mint itthon nagyjából azonos tanév hosszúsággal.

Pszt! 2008.08.01. 11:26:21

A fröccsöt nem keverik!

Avatar 2008.08.01. 11:29:41

Szerintem ne álljunk meg ott, hogy vasárnap kötelezően zárva tartsanak a boltok! Tegyük újra kötelezővé a vasárnaponkénti templomba járást is, mint I. István idején! A tűz őrizői akkor is mentesültek, ezt kiterjeszthetjük a folyamatos munkarendet igénylő tevékenységekre (rendőr, orvos, tűzoltó...) talán, de a többiek húzzanak a heti kötelező eligazításra!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.01. 22:58:15

"egyébként nem burokban élek, hanem kutyakeményen végigtanultam az összes sulit, és felnőtt életem első tizenöt évét látástól-mikulásig végigdolgoztam (átlag napi 14 órákat, még hétvégeken is) mire eljutottam odáig, hogy saját cégem legyen. És még így is sokszor kell hétvégén valamennyit dolgoznom." (beavereater)


Az ilyen törtető, kíméletlen, agresszív arcok miatt örül az ember, hogy az ember anatómiailag halandó élőlény...

Bocsánat beavereater-től, de ilyen típusú szövegeket olvasva (mert ez egy típus) mindig ez jut eszembe.

Ő nyilván azt tartja helyesnek, ha az emberek életük nagy részét napi tizenöt órában látástól-mikulásig végigdolgozzák...

Hülyetojás 2008.08.02. 00:48:38

A Nyolcadik Nap

Az Úristen hat napig dolgozott, a hetediken pihent. Az ember nem Úristen, hamarabb elfárad, így hát kijelentette, hogy a szombat szintén megilleti mint pihenőnap. A Legfelsőbb Bíróságnak nem volt különösebb ellenvetése a döntéssel kapcsolatban.
Ha sikerült a szobattal, miért ne sikerülne a péntekkel is - gondoltam, s a következő tartalmú beadvánnyal fordultam az Úristenhez:

"Kérem, hogy hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, valamint pénteken érzett fáradtságomból kifolyólag szíveskedjék elismerni a pénteket is munkaszüneti napként. Homo Sapiens"

Válasz nem érkezett, így hát kijelentettem, hogy a péntek is el van ismerve.

Ámde a szerda és a hét maradéka között még ott volt a rémes csütörtök. Nincs fárasztóbb annál, mint a munkahét utolsó napján dolgozni. Ezúttal merészebb voltam:

"Az ember gondolkodó nádszál (Blaise Pascal, 1623-1662). Úgy gondolom, hogy a csütörtökön sem kell dolgoznom."

Most már szerda délután befejetem a munkát. De hát a szerda... Az Úristen hallgatása felháborított.

"Követelem a szerda munkaszüneti nappá tételét. Prométheusz."

A kedd ügyében már nyíltan lázadtam:

"Ember - ez büszkén hangzik (Makszim Gorkij, 1858-1936). A kedd sérti méltóságomat. Kategórikusan visszautasítom és hétfőn végzek."

Válasz nem érkezett, úgyhogy a hétfővel már simán ment a dolog. Elég volt egy távirat:

"A hétfő szintén kizárva."

Most már a hét minden napján szabad voltam és büszke voltam a lázadásomra (A lázadó ember, Albert Camus, 1913-1960). De egy idő után rájöttem, hogy a hét mindössze hét napból áll, így legfeljebb hét szabadnapom lehet egy héten. Megengedhetetlennek éreztem, hogy ennyire korlátozva legyek a szabadságomban. Táviratoztam, hát az Úristennek:

"Azonnal megteremteni a nyolcadik napot."

...

(Slawomir Mrozek - Ketchup, 1995. Pesi Szalon, ford. Körner Gábor)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.02. 04:28:55

csöncsön:
nem értem, hogy ez miér lenne törtetés, vagy kíméletlenség, esetleg agresszivitás. eldöntöd, hogy mi a cél: többet szebbet, jobbat, mint amid most van? mert ahhoz vagy az kell, hogy ezüstkanállal a szádban születsz, vagy az, hogy áldozatokat hozol érte.
ott vannak a távol keletiek, és nem csak a kínaiak: korea, japán, szingapúr - heti hat nap a minimum, és sokan még erre húznak rá.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.02. 10:32:15

Azért törtetés, mert egy nevezett célnak rendeli alá élete minden pillanatát.

Azért kíméletlenség, mert dolgozni senki sem szeret, vagyis a napi 15 óra munka a test és lélek kínzásával jár együtt.

Azért agresszív, mert ezt várja el másoktól is.

_ _ _ _ _

Az ilyen emberek képtelenek élvezni az életet, képtelenek örülni bárminek is, és ezt bosszulják meg a világon a törtetéssel.

Amivel egészen addig nincs is semmi baj, amíg elvonulva a világtól teszik ezt, és nem próbálnak meggyőzni másokat arról, hogy ez a helyes és igazságos.

Közgazdászok kimutatták, hogy a világ simán fenntartható lenne akkor is, ha senki sem dolgozna, és mindenki "ingyen" kapná a fizetést. Vagyis tévedés, hogy a munka azért van, hogy "több, szebb és jobb" legyen a világ.

A Távol-Keleten sem azért dolgoznak annyit, hogy többet termeljenek (bár most talán már igen, és ez elég sajnálatos is), hanem kulturális okokból.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.02. 12:19:36

csöncsön:
bocs, de ez erősen hajaz a kommunista utópiára :-(.
a világ - amennyire én látom, bár európán kívül még nem voltam - nem így működik: az ember egy önző dög, csoportosan még inkább, pláne, mióta többen vagyunk, mint amennyi erőforrás fejenként kéne, hogy a jelenlegi életszínvonalunkat fenntartsuk.
a boldogság a világon egy állandó érték: ha én többet kapok belőle, mint valaki más, akkor az a valaki más miattam - még ha sokszoros áttétel is, és akár nem is tudok róla - kevesebbet kap. ezzel kell együt élni, mivel igazság, vagy igazságosság nincs, és nem is lesz.
tudom, hogy ez egy rideg felvetés, viszont bőven belefér a közösségépítés, mert közgazdászok azt is kimutatták, hogy sokkal többet nyerhetek a közözösség aktív, törődő tagjaként, mint remteként.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.02. 12:36:59

Hát, Marx nem volt egy hülye gyerek. :-)

Az embert a kapitalizmus világa teszi önző döggé, és nyilván azért tapasztaltad úgy, hogy "a világ" ilyen, mert csak ilyen társadalmakban fordultál meg.

Az hagyján, hogy rideg felvetés, hogy boldog az ember csak a másik rovására lehet, de szerintem nem is megalapozott.

Azért mert én röhögök beravereater korlátoltságán, ő most boldogtalanabb lett?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.02. 15:06:32

marxnan nagyon jó meglátásai voltak az akkori helyzetről, de a következtetései szerintem hibásak.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.02. 17:18:33

Ez hülyeség, az embert nem a kapitalizmus világa teszi önző döggé, az ember önző dög, a kapitalizmus pedig az a gazdasági rendszer, ami ezt leginkább kiszolgálja.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.02. 22:17:06

Before:

Logikus, amit írsz, de szerintem akkor lenne igaz, ha a kapitalizmus világában az emberek jól éreznék magukat. Márpedig ez nincsen így. Sehol sincs annyi pszichológus által kezelt lelki beteg, mint a fejlett nyugati, kapitalista államokban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.02. 23:24:57

csöncsön:
masszív tömepszichiátria ott is azüta van, mióta ott sem fenékig tejfel az élet.
régen az államkommunizmussal kellett a nyugatnak versenyeznie, most meg olyan gazdaságokkal, mint a volt kommunista blokk, vagy délkelet ázsia, nameg india és kína.
hozzászoktak a jóléthez, meg ahhoz, hogy nem volt igazi globális verseny, és nehezen megy, hogy elszoknak tőle.
a franciák is hiába tüntetnek, hogy a 30 nemtom hány órás munkahétből nem engednek, akkor se, ha egy kínai ugyanazt a munkát tized annyi pénzért heti 60 órában hajlandó elvégezni, mert neki még az is komoly előrelépés.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 00:11:40

Szerintem már maga a pszichiátria is egy kapitalista találmány.

A kapitalizmus, mivel természetellenes versenykényszerbe hajszolja az embereket, kitermel magából egy csomó elmebeteget.

Nem véletlen, hogy Hitlert és Sztálint (és társaikat) is kapitalista rendszerek termelték ki.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.03. 00:30:36

úgy tudtam sztálint egy 96%-ban feudalista rendszer termelte ki (kiskorában papnak készült, a papneveldéből egy anarchista röpirat miatt rúgták ki), hitlert pedig pont a francia imperializmus által megnyomorított német kapitalizmus csődje.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.03. 00:33:35

ja, természetellenes versenykényszer: a versenykényszer az élet normális állapota.

egyébként a kommunizmus, vagy a hagyományos társadalmak is kitermeltek pszichopatákat, csak vagy el volt tusolva, vagy az életvitel normális részének tekintették (pl. lincselések, önbíráskodás, stb.).

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 00:41:28

A 19. század végi Oroszország már gyakorlatilag teljesen kapitalista elvek szerint működött. Nem véletlen, hogy a kapitalizmus-ellenes eszmék olyan termények táptalajra leltek ott. (Hogy milyen következménnyel, az más kérdés.)

Hitler meg persze, hogy a kapitalizmus csődje. Pont ezt mondom én is. A kapitalizmus Hitlerbe torkollik.

A versenykényszer valóban lehet természetes és természetellenes is. A kapitalizmusban az utóbbi valósult meg.

A bolondságnak minden társadalomszerkezetben speciális formái jelentek meg, ez való igaz. De pszichiátria csak a 19. század eleje óta létezik. És ez csak látszólag (valójában korántsem) emberségesebb formája a lelki deformálódások kezelésének, mint amelyek más társadalmakra voltak jellemzők.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.03. 01:05:17

a 19. század végi oroszország népességének 80%-a feudalista jobbágy volt.
az októberi forradalom a polgári kormány ellen tört ki, mégis a cárt végezték ki.

nem hitler a kapitalizmus csődje. a kapitlaizmus csődje a nagy gazdasági világválság volt. hitler a francia gőg, arrogancia és ostoba rövidlátás terméke.

a modern értelemben vett pszichológiát lehet, hogy freud alapította, de pszichiátriai betegeket kezeltek korábban is: kínzásokkal, ördögűzéssel, megégetéssel és egyéb kivégzésekkel, vagy csak egyszerűen ott hagyták őket az út szélén éhen halni, mert nem tudtak érdemi munkát végezni. régi szép idők :-(.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.03. 08:10:52

A kapitalizmus csődje szerintem se nem hitler, se nem a gazdasági világválság, hanem a jelenleg egyre jobban szétnyíló olló, ami a fejlett világot és az azt eltartó kizsákmányolt világ között található. A kapitalizmus működéséhez szükséges növekedés már egy ideje nem tartható fent zárt rendszerben, így egyrészt új piacokat, másrészt olcsó erőforrást és nyersanyagot kénytelen keresni. Meglesz ennek még a böjtje...
A gazdasági világválság - sokak szerint - inkább egy tudatos pénzügyi manipuláció eredménye volt, semmint gazdasági szükségszerűség.

A pszichiátria sem a kapitalizmus hozadéka (nem szakmai értelemben értve), hanem inkább az ipari fejlődésé, illetve az azzal járó jólété. Ha az embernek napi 12 órát kell húznia az igát, utána meg egyszerű, luxus nélküli életet él, nem sok ideje van lelki nyomorokkal foglalkozni, mondvacsinált problémákat csinálni magának.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.03. 11:04:30

before:
2000-ben beszélgettem németekkel, és megkérdeztem, hogy mi lesz akkor, ha az outsourcing körbeér a világon, és mondjuk indiai cégek fognak munkanélküli amerikaiakt vagy németeket foglalkoztatni éhbérért. meresztették egy picit a szemüket, de nem válaszoltak.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.03. 11:21:51

Hehe, ez bizony egy olyan kérdés, amire a legtöbb fejlett nyugati országban hirtelen struccá válik mindenki. Aki meg nem, az még annál is hülyébb, álmodozó vadkommunista, naív, bugyuta "megoldásokkal"...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 13:06:18

De ezek szerint abban mindhárman egyetértünk, hogy a kapitalizmus nem "a lehető világok legjobbika".

A célom végülis az erre való rámutatás volt.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.03. 16:19:38

Nem, a világok lehető legjobbika a kommunizmus. Ideák szintjén legalább is. Igazi, szép science-fiction társadalom.

A megvalósíthatóság szempontjából gazdasági téren a kapitalizmus, politikai téren pedig a liberális demokrácia a legjobb, természetesen szerintem.
Ha lehet kicsit árnyalni a képet, akkor gazdasági téren mindenképp korlátozott (gazdasági értelemben kevésbé liberális) versenyt tartok ideálisnak, ahol az állam - társadalompolitikai célkitűzések alapján - szabályozza a piacot és szociális hálót tart fenn.
Cimkézni inkább nem cimkézném, rég voltak már azok az órák...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 19:06:40

Before:

Nem szeretem, ha gúnyolodsz. A kommunizmus legalább annyira távol áll tőlem, mint a kapitalizmus, elhiheted.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.03. 21:21:32

Én egyáltalán nem gúnyolódtam, elhiheted. Halálosan komolyan gondolom, hogy IDEA alapján a kommunizmus a legjobb társadalmi forma, abban a felállásban, ahogy azt leginkább a sci-fi regényekben ábrázolják.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.04. 17:16:19

Before:

Ládd, el sem tudtam képzelni, hogy valaki ilyet komolyan leír.
:-)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.04. 19:25:32

szerintem igencsak ellentétes az emberi természettel.
általános tézis, hogy az erőforrások szűkössége az, ami egyik embert a másik fölé kerekedésben motiválja. a gyakorlatban ezt látjuk nagy tömegben. ám azok esetében, akiknek minden létező anyagi javuk megvan, ésnem tudják elkölteni a pénzüket, és mégis többet akarnak, ez megdőlni látszik.
ha holnap törvényt hoznánk arról, hogy mindenkinek jár a plazma tévé, akkor lesz olyan, aki majd kettőt akar, meg olyan is, aki nagyobbat.
a kommunizmus elvi szinten lehet, hogy egy stresszmentes világ, de a világ alapvető mozgatórugói ezt kizárják.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.04. 20:35:23

Csöncsön: mert a hülye sztereotípiákból indulsz ki. Ami itt (és a világ többi szerencsétlen részén) volt, azt sokféle jelzővel lehetne illetni, de a kommunistával egészen biztosan nem. Persze, amiről én beszélek, az már inkább utópia, de az pedig inkább egy gyűjtőszó, nem pedig politikai-társadalmi irányzat.
bs395: ez pontosan így van, bár erre is lehetne egy "futurisztikus" megoldás. Ezt még anno a filmipar elleni (meg nem írt) kirohanásom során találtam ki, lenne egy olyan gép, ami elégedettségmérőként funkcionál, és ha egy küszöb alatti értéket ér el a film, akkor visszakapod a jegy árát. :)))
Lehetne egy ilyen is, csak éppen igénymérő lenne a neve... Az eféle utópisztikus társadalmak egyébként minden esetben - mai szemmel - korlátlan erőforrást feltételeznek, és szerintem ténylegesen működhet, hogy ha valóban minden további nélkül lehet akárhány plazmatévéd, akkor előbb-utóbb (társadalmi szinten) racionalizálódni fog az igény.
Az igazi problémát egyébként szerintem nem az anyagi javak és erőforrások birtoklása jelentené, hiszen azokat - kellő technológiával - ki lehet szolgálni. Sokkal inkább az emberi pszichés tényezők borítanának mindent, a szerelem, gyűlölet, féltékenység hármasa és mindenek felett a hatalomvágy, a mások feletti rendelkezés mániája.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.05. 15:03:44

Before:

Nemcsak azt nem szeretem, ha gúnyolodsz, de azt sem, ha hülyének nézel.

Természetesen tudom, hogy a kommunizmus utópiája nem azonos a megvalósult kommunizmussal. Csak meglepett, hogy te ezt az utópiát ezek szerint ennyire tökéletesnek látod.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.05. 17:50:21

Tökéletes nincs. Összességében a legjobb van. Szerintem ez az.
Hisztis vagy! :P

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.05. 22:38:55

Azt se szeretem, ha hisztisnek nevezel. :-)

neutrinoo 2008.08.07. 11:11:26

Én is azzal értek egyet,hogy ne legyenek kivételezettek egy olyan országban,ahol ha valakinek jobban megy máris irigykedni kezdünk. Valahol az igazságos,ha senki nem kap privilégiumokat, már csak a közfeladatot ellátó személyek vasárnap, ünepnapkor bejárók iránti megbecsülésből sem. Az,hogy vasárnap kell pihenni és nem a hét másik napján valóban egy berögzült,de elavult dolog sztem. ha van szabadnap biztosítva ,akkor semmi probléma.
Sőt én inkább abba az irányba mennék el,hogy egy olyan hely,mint a bank, legyen kötelezően nyitva egy héten egyszer olyan időpontban,amikor a többség ráér pld késő délutánig 7-8 ig. Mert ők a nagy profitból megtehetik,hogy ne kelljen egész nap nyitva lenni. Itt kezdődik a szolidarítás.
süti beállítások módosítása