Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Adóreform

2008. április 14. - bs395

Üzenet Ferinek, aki soha, soha nem menne vissza az üzleti életbe (és főleg nem venne példát Gerhard Schröderről - ezt azért felírjuk).

Adóreform.
Mi a magyar adórendszer baja? Vagy inkább: mik a magyar adórendszer bajai? Merthogy több is van neki.

1. Kevés a tényleges adó és járulékfizető.
Tényleg nem sok. Ilyen-olyan kimutatás alapján a minimálbér feletti bejelentett keresetből adózók száma 1.4 millió fő. Ez iszonyatosan kevés. Mit lehetne tenni? Szélesíteni az adózók körét. Hogyan?
1.1 Egységesítéssel, a kivételek és a tételek egyszerűsítetésével. Ha a kerülés nem kifizetődő, ha az adózó azt látja, hogy nem balekra veszi a többségi társadalom, amikor ténylegesen annyit keres, amennyi után adózik, akkor javul az adómorál.
1.2 Az adószerkezet átstrukturálásával. Több, mint valószínű, hogy a költségvetés adókiesését nem az a több százezer ember adja össze, aki papíron minimálbéres keresete mellé kap még zsebbe 20-30 ezer forintot, hanem azok, akik veszteséges cégek, vállalkozáson élén az adriai kikötőjükben jachtot tartanak fent.
A jövedelmi adók megtartása mellett legyenek bevezetve a vagyoni adók ingatlanra illetve nagy értékű tartós fogyasztási cikkekre - az ilyen új típusú adók pedig legyenek leírhatóak a jövedelmi típusú adókból. Az állam feltételezze, hogy az állampolgár becsületes és őszinte fajta, és nem jókedvéből hazudja, hogy minimálbérből épített vadiúj családi házat, hát elhiszi neki. Az viszont legyen adóköteles, aminek adóját ha nem tudja a nem létező keresetéből leírni, hát egyből nettó befizetővé válik.
A vagyoni adók terjedjenek ki ugyanakkor a bérelt és cégtulajdonú vagyontárgyakra is: ezek adótartamát lehessen leírni a kedvezményezett egyéb adófajtáiból, vagy a cég nyereségadójából.
Az kéne, hogy mindegy legyen, hogy milyen jogcímen szedjük be az adót, a lényeg, hogy beszedésre kerüljön.
1.3 Mindazon adónemek megszüntetése illetve összevonása, amelyeknek beszedése és számfejtése csaknem több adminisztrációs költséggel jár, mint a beszedett adó mértéke.

2. A szociális juttatások szerkezete az inaktivitást ösztönzi, termeli újra.
A fenti gondolatmenet kvázi folytatása, hisz nem csak a minimálbéren élők és veszteséges, csődből csőbe vitt cégek között ugrálók engednek meg maguknak a bejelentett bevételüknél jóval magasabb életszínvonalat, hanem az ilyen-olyan kivételezettek se túl motiváltak, ha inaktivitás mellett is lazán megvan nekik az átlagkereset másfél-kétszerese. Hogyan lehet ezen változtatni?
2.1 A szociális támogatásokat célzottan, feltételekhez kötve juttatni az alanyi jog helyett, a deklarált célok megvalósulását ellenőrizni, pénzbeli támogatásokról áttérni a célok megvalósulásához szükséges eszközi, dologi juttatásokra.
2.2 A szociális juttatásokat jutalmazó szerkezetbe csoportosítani mind munkavállalói, mind munkaadói oldalon: jutalmazni a mobilitást, az elhelyezkedést, az eredményes képzést, moratóriumot fenntartani a kedvezmények lejárta utánra, megakadályozva a rendszer megélhetési kihasználását.

3. Co-payment
A co-payment jó dolog. Amit a kormány reform címszó alatt bevezetni próbált, az nem co-payment, hanem plusz díj. A díjak legyenek leírhatók a járulékokból - az a co-payment. A lenépszavazott vizitdíj nem co-payment volt, pedig lehetett volna az is.
3.1 Az egészségbiztosítás legyen tényleges nemzeti kockázatvállalás: aki nem vállalja a kockázatot, azaz társadalombiztosítási járulékot nem fizet, illetve azt számára nem írnak jóvá, teljes áron vehesse csak igénybe a szolgáltatásokat akár privát biztosítón keresztül, akár egy összegben fizetve.
3.2 A felsőoktatás költségeinek fedezésére kerüljön tandíj bevezetésre, melyet választható módon a képzés végzése alatt, vagy után téríthet meg a képzést igénybe vevő. Képzési költségek térítésére legyen meg a lehetősége a piaci pénzintézetek egymással versengő termékeivel. Minden egyéb költségünket hajlandóak vagyunk piaci pénzintézetektől felvett kölcsönökkel fedezni, kivéve ezt.

A fentieket elemzők, közgazdászok, gazdasági politikusok unós-unalomig ismételgették már az elmúlt jó pár évben, néha egy-egy kis szelete ideig-óráig megvalósulni látszott, aztán a választások közeledtével ment a süllyesztőbe.

A kormánynak ugyanis szavazók kellenek, jelenértéken számolva, nem 6-8 év múlva.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr38424430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.14. 16:13:56

Na, az előző postnál írtam, hogy ugye nem sok mindent láttunk a megszorításokból. Ez azért csak nagyságrendre igaz, mert néhány dolog mégis sikerült, vagy legalább is elindított pár folyamatot. Az egyik ilyen az jövedelemadót (és járulékokat) fizetők körének bővítése. Ez annyira látszik a gazdaságon egyébként, hogy bizonyos helyekről már azt hallottam, hogy romlik a vállalkozások fizetési morálja, mivel elsősorban a dolgozóik hátterét rendezik és fizetik őket legálisan, ezért az egyéb teljesítések háttérbe szorulnak.
Nem azt mondom, hogy ez így jó helyzet, de csodát művelni nem lehet, valahol el kell indulni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.14. 16:22:26

before: a tényleges járulékfizetők 1.2 millióról 1.4 millióra nőttek, a tényleges minimálbért indokolni kell, illetve meg lehet váltani az apeh ellenőrzést azzal, ha a kétszerese után fizetsz.
viszont rossz oldalról indul dolog: azt feltételezzük, hogy az állampolgár hazudik, lop, csal. ez nem reform. onnan kell kiindulni, hogy az állampolgár igazat mond, még ha szembeszökő is, hogy nem, és úgy alakítani a rendszert, hogy megérje neki igazat mondani.

a németeknél is van ingatlanadó, de az ingatlan értékét önbejelentés alapján elfogadják, mint adóalapot, azaz te mondhatod, hogy a te kacsalábonforgó villád 10 eurót ér, és 10 euró után adózol - csakhogy az államnak értékesítés vagy öröklés esetén elővételi joga van az önbevallot értéken, vagy megválthatod az értékkülönbözetet az elmaradt adók és kamataik megfizetésével.
elhiszik, hogy 10 eurót ér a cucc, de be is vasalják rajtad.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.14. 16:29:54

Szerintem nem indul rossz oldalról. Van egy borzasztó szar rendszerünk, amit a jelenlegi néhány adózó is alig tud fenntartani (pontosabban nem tud). Ehhez jön még a jó magyar mentalitás (nem akarom kihúzni magam, hogy én olyan elsőrendű kivétel lennék), hogy amit csak lehet, megpróbálunk megúszni. Nem szeretünk adót fizetni (most ennek az okait ne firtassuk, messze vezetne és esetünkben irreleváns is), bárkit megállítasz az utcán, lefogadom, hogy 100 emberből 100 azt fogja mondani ő már így túl sok (de legmegengedőbb esetben is épp elég) adót fizet, legyen az fukszos-béemvés "vállalkozó, vagy nyugdíjas takarítónő.
Szerintem egy ilyen rendszert csak onnan lehet megfogni, hogy elkerülhetetlenné tesszük az adózást, a terheket pedig utána lehet nekiállni lefaragni. Ez rövid távon biztosan erős konfliktusforrás, de a másik oldalról közelítve pedig szinte tuti csőd. (Tudom, az EVA, de az céges adózási forma, teljesen más logikával és környezetben, szerintem nem összehasonlítható.)
Az ingatlanadót egyébként önmagában véve egy borzasztóan rossz dolognak tartom.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.14. 16:56:30

before: szerintem azért indul rossz oldalról, mert azt feltételezi, hogy csalsz, így negatív érzelmeket kelt benned (bűntudat mert tényleg, vagy sértettség, mert nem csalsz), defenzívába kényszerítve, és nem ad lehetőséget a választásra.
lehessen választani, milyen formában szeretnél adózni (jövedelmi, fogyasztási, vagyoni, családi), és legyen az az érzésed, hogy akármilyen hülyeséget is mondasz, az állam (azaz a többi állampolgár) azt neked elhiszi, de nem következmények nélkül, mert amikor elszámolásra kerül a sor, akkor is azt feltételezik ,hogy te végig jóhiszeműen jártál el, és számonkérik rajtad.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.14. 17:23:28

Szerintem nem jogtalan az állam feltételezése (esetünkben), hogy az emberek csalnak. Ehhez kell igazítani - sajnos - a módszereket.
Szépek az elveid (ezek az enyémek is), de perpillanat nem sok létjogosultságuk van.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.14. 17:34:28

before: jogtalannak nem jogtalan, csak szerintem eredménytelen :-(.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.14. 17:58:30

A jogtalan nem a szó jogi értelmében használtam, hanem morálisan.
Az eredménytelenséget pedig pillanatnyilag nem igazán tudjuk lemérni, főleg mert a folyamat befejezetlen maradt, a struktúrákat nem alakították át (hozzá) és még a kapcsolódó kommunikáció is megmaradt a szokásos béka segge alatti szinten. Ennek ellenére azért tíz százalék felett sikerült bemozgatni adózókat a rendszerbe, ami azért nem rossz.
Én (a mostani helyzetben) elsősorban azt várnám el egy felelős kormányzattól, hogy számolja fel az adókerülés összes lehetséges módját és kriminalizálja olyan szintig a felszámolhatatlanokat, hogy NE ÉRJE MEG (jogi szempontból) adót csalni. Ezután (illetve ezzel párhuzamosan, és folyamatosan JÓL kommunikálva) el lehet kezdeni az átgondolt adócsökkentést és a struktúrális változtatásokat.

titilla 2008.04.14. 20:14:57

az a baj before, hogy a pusztán jogi korlátok mindig hézagosra sikerülnek és egy rakás ember megtalálja majd a kiskaput. rövid nyilván működőképes lehet ez is, de hosszú távon, 15-20 év alatt egy valódi, akár lassabb, de mélyebb és a gondolkodásra, társadalmi elvárásokra ható elképzelés lenne jobb. csak éppen ez az időtáv a magyar kormányok számára nem létezik.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.14. 21:00:32

Kicsit repetitív vagyok, de azért leírom még egyszer: a kettő együtt kell menjen, de kezdetben előtérbe kell helyezni az "erőszakos" megoldásokat, mert csak előre lehet menekülni.
Világossá kell tenni, hogy liberalizáljuk az adózást, DE egyben szigorítjuk is és kő keményen szankcionáljuk az adóelkerülést.
Egyébként a gyurcsány féle adószigorítás elég jóra sikerült, a könyvelőmmel beszélgettünk róla és ő is azt mondta (tőlem függetlenül), hogy egyre jobban szűkülnek a kiskapuk.
süti beállítások módosítása